Nógrád Megyei Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-19 / 65. szám
2002. MÁRCIUS 19., KEDD MEGYEI KÖRKÉP it Mgi BÁTONYTERENYE RÉTSÁG 3. OLDAL Falufórum „Velünk a falu is nyerhet” címmel március 22-én, csütörtökön 17 órakor CEREDEN, a faluházban. Vendég: Benedek Fii- löp, Medgyessy Péter mezőgazdasági tanácsadója. A beszélgetés házigazdája: Puszta Béla, az MSZP Nógrád megyei 1. sz. választókörzetének országgyűlési képviselőjelöltje. k „Legyen a vendégünk egy habos kávéra” című beszélgetés-sorozat keretében március 20-án, szerdán 18 órakor SALGÓTARJÁNBAN, a Karancs Hotel mozaiktermében Gusztos Péter, a Szabad Demokraták Nógrád megyei 1. sz. választókörzetének országgyűlési képviselőjelöltje folytat közéleti beszélgetést Albert Györgyi újságíróval. k Sisák Imre, a Fidesz-MDF Nógrád Megyei 2. sz. választókörzetének országgyűlési képviselőjelöltje március 19-én, kedden 17 órakor SZUHÁN, a művelődési házban, 18.30 órakor HOMOKTERENYÉN, a művelődési házban, március 21-én, csütörtökön 17 órakor CSECSÉN, a művelődési házban, 18.45 órakor SZIRÁKON, a művelődési házban tart lakossági fórumot. k Dr. Serfőző András, a Magyar Szocialista Párt Nógrád megyei 3. sz. választókörzetének országgyűlési képviselőjelöltje március 20- án, szerdán NÓGRÁDSZAKALBAN, a Depó üzletházban, március 21-én, csütörtökön NÓGRÁDMEGYERBEN, a művelődési házban, március 22-én, pénteken SÓSHARTYÁNBAN, a művelődési házban tart választási fórumot. Mindhárom rendezvény 18 órakor kezdődik. k Bállá Mihály, a Fidesz-Magyar Polgári Párt Nógrád megyei 4. sz. választókörzetének országgyűlési képviselőjelöltje március 20-án, szerdán 17 órakor NÉZSAN, a művelődési házban, 19 órakor ALSÓPETÉNYBEN, a művelődési házban, március 21-én, csütörtökön 18 órakor SZÁTOKON, a művelődési házban, március 22-én, pénteken 18 órakor MOHORÁN, a sportcsarnokban tart fórumot. k Dr. Surján László, a Fidesz-Magyar Polgári Párt Nógrád megyei 3. sz. választókörzetének országgyűlési képviselőjelöltje március 20- án, szerdán, 17.30 órakor ILINYBEN, az öregek otthonában, 19 órakor CSITÁRON, a művelődési házban, március 22-én, pénteken 17.30 órakor MAGYARGÉCBEN, a művelődési házban, 19 órakor NÓGRÁDMEGYERBEN, a művelődési házban tart fórumot. k Becsó Zsolt, a Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Demokrata Fórum Nógrád megyei 1. sz. országgyűlési képviselőjelöltje március 20-án, szerdán 18 órakor ZABARBAN, a művelődési házban, március 21-én, csütörtökön 18 órakor LUCFALVÁN, a régi iskola épületében választási fórumot tart. k Becsó Zsolt felkérésére dr. Mikola István egészségügyi miniszter március 22-én, pénteken 18 órakor SALGÓTARJÁNBAN, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Képzési Központjában szakmai fórumot tart. Urbán Árpád, az MSZP Nógrád megyei 4. sz. választókörzet országgyűlési képviselőjelöltje március 21-én, csütörtökön 18 órakor NÓGRÁDON, a művelődési házban tart választási fórumot. Március 22-én, pénteken 18 órakor MOHORÁN, a sportcsarnokban a választókörzet valamennyi képviselőjelöltje közreműködésével vesz részt lakossági fórumon. Juhász Gábor, az MSZP Nógrád megyei 2. sz. választókörzetének országgyűlési képviselőjelöltje meghívására március 20-án, szerdán Horváth Aladár a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke látogat a térségbe. 13 órakor KÁLLÓN találkozik BabeczJánosáé polgármesterrel és az intézményvezetőkkel, 17 órakor BÁTONYTERENYÉN, az Ady Endre Művelődési Központban fórumot tart a cigányságot érin- tő problémákról.________________________________________■ Egészségügy és közoktatás Pásztón március 19-én 14 órakor kezdődik a képviselő- testület rendkívüli ülése. A képviselők egyebek mellett beszámolót hallgatnak meg a Pásztói Múzeum munkájáról, módosítják az egészségügyi alapellátás szolgáltatóival kötött megállapodásokat. Várhatóan elfogadják a megyei közoktatási-fejlesztési tervet, módosítják a Mikszáth Kálmán Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola szakképzési kínálatát. Sisák Imre polgár- mester előterjesztést tesz az önkormányzati tulajdonú bérlakás-állomány növelésére, valamint értékelik a városi kórház krónikus és rehabilitációs épületének felújítására beérkezett lebonyolítói pályázatokat is. VOKSOLÁSRA KÉSZÜLŐDVE. Ülést tartott tegnap a Nógrád megyei választási bizottság, dr. Barta László főjegyző elnökletével. Az április 7-i voksolás előkészítésének részleteire későbbi lapszámunkban visszatérünk. fotó: gyurián Kilenc területi lista Tanácskozás a 2002-es parlamenti választásokról (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Barta László választási rendszerünk demokratizmusáról és a 2002-es parlamenti választások tudnivalóiról adott tájékoztatást. Bevezetőjében bemutatta a magyar, az úgynevezett vegyes választási rendszer jellemzőit, majd választási rendszerünket összehasonlította néhány európai országéval, így a némettel, az olasszal, a franciával és az angollal, kiemelve az azonosságot és a meglévő különbségeket. A 2002-es parlamenti választásokról szólva többek között elmondotta, az országban 10800 szavazókor van és ebből 270 Nóg- rádban. Részletesen beszélt a választást megelőző tennivalók soráról, így a jelöltállításról, az ajánló cédulák gyűjtéséről, az ezzel kapcsolatos országos és megyei tapasztalatokról. Ismeretes, hogy március közepén lejárt az egyéni jelöltállítás határideje. Ennek megfelelően a nógrádi választási körzetekben, a salgótarjániban 8, a pásztóiban 9, a szécsényiben 9, a balassagyarmatiban pedig 8 egyéni jelölt méretteti meg magát az áprilisi választásokon. Területi listát kilenc párt, így a Centrum, a Fidesz-MDF, a Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt, a MIÉP, az MSZP, a Munkáspárt, az SZDSZ és várhatóan az Új Baloldal, valamint a Reform Kisgazdapárt állít. Az országban eddig ez a legtöbb, mert átlagosan 6-7 azoknak a pártoknak a száma, amelyek eddig területi listát állítottak. A kérdésekre válaszolva a területi választási iroda vezetője elmondotta, hogy a kétfordulós választási rendszerhez éppúgy hozzátartozik a jelöltek vissza- léptetése, mint a közös jelölt, vagy az együttes listaállítás. A demokrácia szélesítésének legbiztosabb eszközének azt tartja, ha az áprilisi választások mindkét fordulójában minél több választópolgár él jogaival, elmegy szavazni. A választást lebonyolító szervezetek, intézmények felkészítése és felkészültsége, az elmúlt két évben kiépült, nagy biztonsággal működő számítógépes rendszer, a törvényesség betartása, s annak szigorú ellenőrzése biztos garanciát jelenthetnek a választás tisztaságára. További tapasztalatok birtokában pedig elképzelhetőnek tartja az olyan kérdések újragondolását, mint a parlamenti küszöb megállapítása, a kétkamarás parlament, a képviselők újraválasztásának korlátái, vagy a képviselők visz- szahívhatósága. A legfontosabb tapasztalat azonban az: a választópolgárok minden bizonynyal több ciklusban is elküldik képviselőiket a parlamentbe, ha azt látják, hogy azok betartják választási ígéreteiket és megfelelően képviselik azok érdekeit, akik bizalmat szavaztak nekik. HÍREK _____BÁTONYTERENYE A CIGÁNYSÁG KULTÚRÁJÁRÓL. Az Ady Endre Művelődési Központban tegnap tartották azt a rendezvényt, amelyen a cigányság kultúrájáról mondott előadást Szuhay Péter muzeológus. Az előadás után „A mi világunk” címmel kiállítást nyitottak meg roma fiatalok kézműves munkáiból. SALGÓTARJÁN TANÁCSADÁS. Az MSZP ingyenes konzultációs szolgáltatása keretében március 19-én, kedden 15 órakor Karakasevné Persik Magdolna egészségügyi, társadalombiztosítási és drogokkal kapcsolatos kérdésekben várja az érdeklődőket a párt Kossuth u. 8. sz. alatti irodáján. Március 22-én, pénteken 15 órától dr. Márton József jogsegély- szolgálat keretében nyújt segítséget az érdeklődőknek. VÁLTÓZÓ FOGADÓÓRÁK. A sál gótarjáni önkormányzat tisztségviselőinek márciusi fogadóórái változtak, 20-án szerdán nem Sarló Béla alpolgármester, hanem Óvári Péter jegyző fogadja a lakosokat 8- tól 12 óráig. Március 27-én délig Sarló Béla tart fogadóórákat. Honvédelemért kitüntető címek A honvédelem ügye érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként a megyei védelmi bizottság elnökének javaslatára március 15-e alkalmából a Honvédelemért kitűntető cím II. osztályát adományozta a honvédelmi miniszter Horváth Józsefnek, a Nógrád Volán Autóbusz-közlekedési Rt. vezérigazgatójának, dr. Szőke Pálnak, a Nógrád Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Álomás igazgató főorvosának, dr. Halász Péternek, a salgótarjáni Szent Lázár Nógrád Megyei Kórház főorvosának, és dr. Tasi Borbálának, Pásztó jegyzőjének. Nevezettek kitüntetésüket március 14-én, a Honvédelmi Minisztérium központi ünnepségén vették át. ■ Kijelölték a lakásjuttatás sorrendjét Salgótarján közgyűlése meghatározta az ez évi bérlakás juttatási jogcímek sorrendjét, amelyben első helyen fogalmazták meg, hogy biztosítani kell azon lakók elhelyezését, akik életveszély, szanálás, és városrendezés miatt bontandó lakásokban laknak, és érvényes bérleti szerződéssel rendelkeznek. Hat pontban fogalmazták meg a képviselők a sorrendiség elveit. így, a már említett pont mellett elsőbbséget kell biztosítani a Szobabérlők házában lakó bérlők elhelyezésére alacsonyabb komfortfokozatú önkormányzati bérlakásokba, ha a kialakított új bérlakásokra jövedelmi viszonyaik alapján nem jogosultak. A következő, harmadik pont úgy szól, a bérlőkijelölési és kiválasztási jog alapján a jogszabályban előírt bérbeadási kötelezettség, továbbá közérdekű feladatok megvalósítása érdekében a bérleti szerződéseket meg kell kötni. A negyedik pont azt tartalmazza, hogy a szociális- és jövedelmi viszonyai alapján érvényes bérbevételi ajánlattevő elhelyezésének elsőbbséget biztosít. Ezen belül a lejárt bérleti szerződés alapján jogcím nélkül lakóknak az általuk lakott lakásra bérbevételi engedély adható, illetve - összhangban a többször módosított lakáshoz jutási rendelet előírásaival - az 1994. január 1-jét megelőzően, bérlakást önkényesen elfoglalók helyzetének rendezése érdekében az ön- kormányzat hozzájárul, hogy azok az érvényes ajánlatot tevők, akik nem halmoztak fel használati, illetve közüzemi díjtartozásokat, bérleti szerződést kössenek Zöldfa úti, vagy az általuk elfoglalt lakásra. A sorrendben ötödik pontként jelölték meg (a helyi rendeletben előírtak alapján) a megüresedő lakások pályázat útján történő bérbeadását. Végül megfogalmazta a közgyűlés, hogy az azonos és lépcsőzetes, illetve minőségi cserék iránti kérelmeket teljesíteni lehet a lakásgazdálkodási szempontok figyelembevételével. ______________________□. i. L OMTALANÍTÁS. Március 16-tól április 6-ig tart a Salgótarjáni Városgazdálkodási Üzem szállítási részlege által kiírt lomtalanítási akció. Közel 70 lerakó helyet jelöltek ki és kérik, hogy az építési törmeléket, kiskertekből származó hulladékot semmi esetre sem a kidobott lomok közé helyezze a lakosság. A tavalyi lomtalaní- táskor kb. 8 köbméter hulladékot gyűjtöttek össze és szállítottak a gyurtyánosi hulladéklerakóba, fotó, cy. t. Feltételek nélkül az EU-ba Holman József, a Nógrád Megyei Agrárkamara elnöke, a Nógrád Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetsége által Érsekvadkerten, a közösségi házban megrendezett agrárfórumon megjelenteket üdvözölte. Dr. Csikói Miklós, a Magyar Agrárkamara elnöke az agrár- gazdaság és vidék helyzetéről, a tennivalókról, az ágazat nemzetgazdasági felzárkóztatásában című gondolatkörben többi között elmondta, hogy hazánk 2,5- szer nagyobb termőfölddel rendelkezik, mint az Európai Uniói átlag. Kihasználása azonnali intézkedéseket követel. Ez azzal bizonyította, hogy szarvasmarha-állományunk a korábbi években elértnek csupán 20 százalékát képviseli, a sertéstenyésztésben pedig 25 százalékos az arány az Európai Únióhoz viszonyítva. Az Európai Unióba való felkészülés kapcsán hangsúlyozta, hogy csak teljes jogú tagként fogadjuk el a belépést. A mindenkori kormánynak kötelessége, hogy a magyar agrártermelőket felkészítse a verseny- képességre és teremtse meg hozzá a szükséges feltételeket. Egyik feltételként a nagy arányú technikai lemaradás pótlását, behozását, a jelentés mérséklését jelölte meg. A tájékoztató után eszmecsere következett. y. k. Szolgáltatással járulnak hozzá a temetési költségekhez Endrefalva. A polgármesteri hivatal kétéves előkészítő munkája után a képviselő-testület úgy döntött, hogy minden helyben állandóan lakó állampolgárnak, amikor arra szüksége van, 70 ezer forint értékű szolgáltatással járul hozzá a temetési költségeihez. A megítélt összeget az önkormányzat által meghatározott temetkezési vállalkozó kapja, ő biztosítja a temetés zavartalanságát. m