Nógrád Megyei Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-18 / 64. szám

2. OLDAL SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT MEGYEI KÖRKÉP PÁSZTÓ 2002. MÁRCIUS 18., HÉTFŐ Nógrád megye helyzetéről, külö­nös tekintettel az infrastruktúra, az idegenforgalom fejlődésére, és ebben a Széchenyi-terv hatására témakörben tartott előadást a minap Salgótarjánban Becsó Zsolt, Nógrád Megye Közgyűlés­ének elnöke, országgyűlési kép­viselő. Az összejövetel része volt annak a konferencia-sorozatnak, amely az Európai Unió és Ma­gyarország címmel a Nyugdíja­sok Nógrád Megyei Képviselete, a Sréter Ferenc Népfőiskolái Egye­sület és a BDSZ Nógrád Megyei Nyugdíjas Bizottsága indított, még az elmúlt évben. A megye helyzetéről, lehetőségeiről szólva Becsó Zsolt a településeken vég­bement változásokról szólt, így a mun­kahelyteremtő beruházásokról, ame­lyek elsősorban Rétság, Balassagyarmat és Szécsény térségében teremtenek fo­lyamatosan új munkahelyeket. Salgó­tarján és Bátonyterenye környékén vi­szonylag szerényebb az előrelépés. Itt még mindig meglehetősen magas, 19 százalék körüli a munkanélküliség, s úgy tűnik - egy-két nagyüzem helyze­tét tekintve - számuk növekedni fog. Nemcsak a beruházásokhoz szüksé­ges tőke hiánya, a fejletlen infrastruktú­ra is akadálya Nógrád megye és Salgó­tarján erőteljesebb fejlődésének. Sok­évi elmaradást kell pótolni. A közleke­désben nem volt jelentősebb fejlesztés az elmúlt tíz év alatt. De már elkezdő­dött a 21-es út építése és ha a munka befejeződik, Salgótarján elérhető távol­Sokévi elmaradást kell pótolni Konferencia Nógrád megye helyzetéről Ságra kerül Budapesthez. A következő 15 évre 20 milli­árdos program készült, korszerűsödik a megye és Salgótarján több útja is. Régóta vajúdik a Hatvan- Salgótarján vasútvonal vil­lamosítása. Az előadó an­nak a reményének adott hangot, hogy belátható időn belül megvalósul egy­fajta összeköttetés a szlo­vákiai vasútvonalakkal. Ez­után gazdaságossá válhat a villamosítás, s nem elkép­zelhetetlen, hogy Salgótar­jánt intercity járat köti ösz- sze a fővárossal. A továbbiakban Becsó Zsolt elemezte a Széche- nyi-terv hatását Nógrád megyére. Mint mondotta, több önkormányzat, köz­tük kistelepülések is pá­lyáztak és nyertek. A pénz­ből több orvosi lakás épült, a Kis-Zagyva-völgyében lé­vő települések pedig gázprogramot va­lósítanak meg, másutt a csatornázást végzik el. Salgótarjánban befejeződött a kór­ház rekonstrukciója és elkezdődött a rendelőintézet felújítása. Mindezekhez hozzájárult az a nyolcmilliárd forint ki­emelt támogatás is, amelyet a megye kapott. A kórház műszerezettsége, az orvosok és az ápolók hiánya azonban változatlanul gondot jelent a betegellá­tásban. Salgótarján helyzetéről külön szólt a megyei közgyűlés elnöke. Hangsúlyoz­ta, a város alapvető gondja a magas munkanélküliség, a fiatalok elvándorlá­sa és a rossz lakáshelyzet. Bírálattal il­lette a városvezetés - véleménye szerint- nem eléggé átgondolt fejlesztési és költségvetési politikáját. A megyeszék­hely gyorsabb fejlődését az újabb mun­kahelyek teremtésében az állam jelen­tősebb szerepvállalásában látja. Ez le­het az alapja a fiatalok helyben tartásá­nak az infrastruktúra, az idegenforga­lom további fejlesztésének. Annak, hogy a hozzánk látogató idegenek felfe­II8&M%SBMMHNMSHEÍ£MÍÍIKMRͧM13A dezzék a megye, a megye- székhely természeti szépsé­geit. Fontosnak ítélte a vállal­kozók támogatását, a nyugdí­jasok helyzetének javítását, a különböző generációk békés egymás mellett élését. Mint mondotta, az eddiginél job­ban ki kell használni a hatá­ron túli együttműködés lehe­tőségeit is. A jelenlévők közül töb­ben, így Fiikor Balázs, Mede László, Horváth László, Ozsvár Istvánné, Kalocsai Jenőné és Záhorszkiné Nagy Gizella mondtak véleményt az elhangzottakról, nem mindig egyetértő módon. Kérdéseikben a munkahely- teremtés, az egészségügyi el­látás, a nyugdíjasok életkö­rülményeit, a fiatalok elván­dorlásának gondjait tették szóvá, megoldást keresve várva rájuk. A konferencia-sorozat kö­vetkező előadására március 18-án kerül sor Salgótarjánban, a József Attila Mű­velődési Központ klubjában. Dr. Barta László, a megyei területi választási iro­da vezetője a „Demokratikus választá­si rendszerünk. Mit kell tudni a 2002- es parlamenti választásokról?” - cím­mel tart előadást. Jó a közbiztonság Balassagyarmat térségében Értékelő állománygyűlés - Megjelentek az utazó bűnözők - Hatékony felderítési munka Elítélték az MSZP-iroda betörőjét Csökkent Balassagyarmaton az ismertté vált bűncselekmé­nyek száma az elmúlt évben és javult a közbiztonság - hang­zott el a közelmúltban a balassagyarmati rendőrkapitányság állománygyűlésén, amelyen az osztályvezetők számoltak be és körvonalazták a 2002. év legfőbb tennivalóit. László Sán­dor rendőrkapitány köszöntőjében kiemelte, hogy az állo­mány a tavalyi évben is szép eredményeket ért el és ezt hosz- szú évek munkája alapozta meg. Juhász Péter, a város polgár- mestere egyebeken kívül arról szólt, hogy érezhetően bizton­ságosabbá vált az Ipoly-parti vá­ros és ezért a polgárok köszöne­tét tolmácsolta a rendőrség felé, amellyel a városháza jó kapcso­latokat ápol. Fürjes Béla rendőr alezredes, kapitányságvezető-helyettes, a bűnügyi osztály vezetője tájé­koztatójában szólt arról, hogy a Balassagyarmati Rendőrkapi­tányság a működési területén, 528 négyzetkilométeren hu­szonnyolc település negyven- hétezer polgárának biztonsága felett őrködik. Megállapítható, hogy átren­deződés következett be a bűn- cselekmények elkövetése tekin­tetében. Balassagyarmaton nőtt a nagyobb tárgyi súlyú bűncse­lekmények száma és az okozott kár mintegy 87 millió forint volt. A bűncselekmények kilencven­öt százaléka szándékos volt és 85,1 százalékban ismeretlen tet­tes ellen indult eljárás. Krimina­lisztikai szempontból az összbűncselekményeknek a va­gyon elleni bűncselekmények több mint a felét tették ki. Balas­sagyarmaton az ismertté vált jogsértések között a lopások ve­zetnek, amelyek húsz százalé­kát a betörések teszik ki. Örven­detes, hogy húsz százalékkal csökkent a lakásbetörések szá­ma, viszont harminchat, gépjár­művel kapcsolatos bűncselek­ményben jártak el, valamint négy gépjárműlopásban nyo­moztak. Jellemző, hogy különböző bűnözői csoportok alakultak ki a balassagyarmati térségben, ki­mutathatóan a bűncselekmény elkövetésére és az elkövetés utá­ni időszakra. Megjelentek az utazó bűnözők. Durvának és agresszívnek mondható az el­múlt évben történt tíz rablás, amelynek nagy része az italbol­tokhoz köthető. Szándékos tesü sértés ügyében ötvennégy eset­ben nyomoztak és ezek többsé­ge családon belül, vagy a szom­szédokkal történt. Ittas vezetés esetében ötvenhárom személy- lyel szemben jártak el. A gazda­sági bűncselekmények esetében harminckilenc feljelentés érke­zett és ezeket az ügyeket bonyo­lultságuk miatt hat hónap alatt nehezen lehet befejezni. Kábítószeres ügyben az első eset, hogy 2000 márciusa óta öt­venhat személlyel szemben kel­lett eljárni és az a tapasztalat, hogy az elfogott terjesztők job­ban félnek a felsőbb kapcsolata­iktól, mint a rendőrségtől. Tavaly ötszázhuszonkét bűn­elkövetővel szemben járt el a balassagyarmati kapitányság. Az elkövetők 41,2 százaléka büntetett előéletű és közöttük elenyésző a külföldiek száma. A kapitányság felderítési munká­jának hatékonyságát alapvetően befolyásolta a forrónyomon tör­ténő intézkedés gyakorisága és ennek is köszönhető, hogy a fel­derítési mutató 67,1 százalékra emelkedett. Az eljárások során hatszázkilencvenhárom nyo­mot rögzítettek. A bűnügyi osz­tály vezetője úgy vélekedett, hogy a kapitányságon kialakult egy kellő gyakorlatot szerzett ál­lomány, amely ismeri a feladato­kat. Nagy figyelmet fordítanak a hatékony bűnmegelőzési mun­kára és fokozottan figyelemmel kísérik a gyermek- és fiatalkorú­ak részvételét a bűnözésben. A fiatal korosztályok számára bűnmegelőzési tárgyi oktatáso­kat tartanak. A rendőrkapitányságon vég­zett bűnmegelőzési munka lé­nyeges eleme a Nógrád bizton­ságáért társadalmi program. En­nek keretében több településen tartottak nagy érdeklődéssel kí­sért bűnmegelőzési drogpreven­ciós programot a vecsési szék­helyű VESH Informatikai Bt.-vel kötött együttműködési szerző­dés alapján a gyarmati térség­ben működő bűnmegelőzési bi­zottsággal együttműködve. A felvilágosító, megelőző munka részeként rendezték meg tavaly is a főleg hátrányos helyzetű gyermekek részére a káptalan­füredi bűnmegelőzési tábort, a bűnmegelőzési bizottság és a Szondi Alapítvány szervezésé­ben. Szalai Tibor őrnagy, a köz- rendvédelmi osztály vezetője je­lentésében kitért arra, hogy a rendőrségi törvényben biztosí­tott eszközök közül lőfegyver és rendőrbot használatára nem ke­rült sor. Megállapítható, hogy az állomány intézkedései jogszerű­ek és szakszerűek voltak, s a rendőrök differenciáltan éltek a feljelentés, a helyszüli btiságo- lás, az úásbeli és szóbeli figyel­meztetés eszközével. Az egy fő­re számított birság jelentősen háromezer forint alatt maradt. A megyei értékelő és elemző osz­tály adatai alapján a megye ka­pitányságainak közrendvédelmi osztályai közül a balassagyar­matiaknál a legmagasabb a nyo­mozás kezdeményezéseinek a száma. A jövőben több gyalogos közterületi szolgálat vezénylése acél. Szűcs József őrnagy, a közle­kedésrendészeti osztály vezető­je beszámolójában szólt a 2001. évben bekövetkezett változá­sokról, amelynek egyike, hogy lakott területen kívül tíz kilomé­terrel növekedett a sebességha­tár. Új közúti táblák kerültek be­vezetésre és a rendelet egyértel­művé tette a körforgalom szabá­lyait. A balassagyarmati rendőr­kapitányság területén hatvan­egy személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt, amelyből négy halállal, huszon­öt súlyos sérüléssel, harminc­kettő pedig könnyű sérüléssel végződött. Ittas volt az okozó ti­zenegy balesetnél. A legtöbb balesetet a huszonöt és negy­venöt év közötti személyek okozták és a leggyakoribb bal­eset a gyorshajtás miatt követ­kezett be. A gyalogosok hibájá­ból a balesetek tizenegy száza­léka történt és a személykocsi­vezetők ötvennégy százalékban voltak hibáztathatók. Vádeme­lési javaslattal nyolcvanegy esetben éltek és harminc eset­ben történt bíróság elé állítás. Ügyenként átlag negyvenkilenc napot fordítottak nyomozásra. Tavaly 2362 főt bírságoltak meg 13 798 000 forintra. A közleke­dési rendőrök hatszáznyolcvan- négy esetben tettek szabálysér­tési feljelentést, kétszázhárom esetben került sor hatósági en­gedély és jelzés helyszíni elvé­telére, száztizennégy esetben előállításra. Az elfogások száma száznyolcról száztizenhétre emelkedett. Az osztályvezető kiemelte, hogy Sági László r. főtörzs, mo­toros járőr IV. helyezést ért el a járműmotorosok országos ver­senyén és az ORFK vezetői di­cséretét, jutalmát érdemelte ki. A közlekedésrendészeti osztály jó együttműködést alakított lti az igazságügyi és bűnüldöző szervekkel, a megyei szakirá­nyító és társosztályokkal és együttműködik a Nógrád Volán­nal, valamint a megyei állami közútkezelő kht.-val. A baleset­megelőzési munkájuk folyama­tos. Ezt jelzik az óvodákban, is­kolákban, egyéb intézmények­ben megtartott előadások, vetél­kedők, a falunapokon való rész­vételek. Népszerű a falvakban az „Ismeri On a KRESZ-t?” elő­adás-sorozatuk, amely iránt nagy az érdeklődés. Az igazgatásrendészeti osz­tály elmúlt évi munkájáról Percze Dezsőné rendőr őrnagy, osztályvezető adott tájékozta­tást. Kiemelte, hogy a kiszabott birság összege átlagban 21 ezer forint volt. A feljelentések szá­ma százötvennel emelkedett és ötvenöt esetben éltek a vezetői engedély visszavonásával. Egy előadóra átlag 500 ügy jutott az egyéb ügyek mellett. Közel 800 vagyonvédelmi tevékenységet folytató személynek adtak ki igazolványt és intézték a terüle­ten magánszemélyeknél lévő 1078 lőfegyver adminisztrációs ügyeit. László Sándor rendőrkapi­tány örömét fejezte ki, hogy a la­kosság részéről kevés megala­pozott kritikát kapnak a gyar­mati rendőrök, mert a legmér­tékadóbb az állampolgár véle­ménye. Jó hallani azt az orszá­gos hírt, hogy jól dolgozik a Nógrád Megyei Rendőr-főkapi­tányság és azon belül elismerés­re méltóan tevékenykedik a ba­lassagyarmati kapitányság. A rendőrség munkáját segíti, hogy jó kapcsolatokat ápol a Balassa­gyarmat térségében lévő önkor­mányzatokkal, amelyek többsé­ge felismerte és támogatja a pol­gárőrségek létét. Dr. Máté István rendőr ezre des főkapitány-helyettes, köz- biztonsági igazgató elismeréssel szólt a balassagyarmati rendőr- kapitányság tevékenységéről, amely a Nógrád megyei rendőr­ség jó hűét erősíti. Kiemelte, hogy a gyarmati közbiztonsági állomány a bűnügyi munkából is kiveszi a részét és a 47 száza­lékát az ügyeknek ez az állo­mány kezeli. A megyei átlag en­nek a fele. A jövőről szólva el­mondta, komoly előkészületek vannak arra, hogy ugyanúgy, mint a teljesítmény-orientált ci­vil életben, a rendőrségen is mérni fogják a teljesítményt és erre kell felkészülni az állo­mánynak. Anyagilag egyre in­kább meg van becsülve a rend­őri munka és a teljesítményeket is ehhez fogják igazítani. SZABÓ ENDRE Gyorsított eljárással állította Nógrád Megyei Főügyészség bí­róság elé a szécsényi MSZP-iro­da betörőjét és bűntársát - tájé­koztatott a minap a főügyészségi sajtószóvivő. A betörést február 25-én reggel vet­te észre az iroda vezetője. Az ajtót be­törték és vittek, amit láttak, köztük a számítógépet, a faxot, még a vezeté­kes telefont is. Aggodalomra adott okot az, hogy a géppel együtt eltűnt a számítógépes adatállomány és a jel­szó feltörésével még a kampányterv­hez is hozzáférhettek volna. A rend­őrség azonban hamarosan felgöngyö­lítette az esetet, mert február 27-én közúti igazoltatás során egy autóban megtalálták az ellopott értékeket és az autó két utasát előállították. Fény derült a betörés körülményeire. Február 23-án 14 óra körül a szé­csényi B. István csendességet látva az MSZP-iroda körül, felfeszítette an­nak ajtaját és beljebb kíváncsisko­dott. Egy zsebszámológépet zsebre vágva távozott, de este hat óra körül visszatért. Ekkor táskájába került a számítógép a monitor kivételével, de a fax és a telefonkészülék is. Az eltu­lajdonított tárgyak értéke 424 500 fo­rint volt. B. István a zsákmányát a szé­csényi várkertben elrejtette. Később összetalálkozott unokatestvérével, akit arra kért, segítsen a zsákmány elrejtésében. A fiatalkorú O. Z. bele­ment a dologba. Az volt a tervük, hogy a holmikat Salgótarjánban ér­tékesítik. A nyomozás kiderítette, hogy a fiatalkorú O. Z. nem tudott a betörésről és nincs adat arra nézve, hogy a számítógépet használták vol­na. A Salgótarjáni Városi Bíróság elé került ügyben megállapítást nyert, hogy a fiatalkorú O. Z. cselekménye alkalmas a bűnpártolás vétségének a megállapítására és ezért a gyorsí­tott eljárás során a bíróság egy év próbára bocsátásra ítélte pártfogó felügyelete mellett. A betörést vég­rehajtó B. István cselekménye kime­rítette a nagyobb értékre folyamato­san elkövetett lopás vétségét, amiért egy év börtönt kapott, két évre fel­függesztve^ ____________________■ N ÓGRÁD S HÍRLAP KÖZÉLETI NAPILAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Felelösszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet térő., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótaiján vonzáskörzetében a Célvonal Bt. (tel.: 30/9433-548,30/9951 -279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a KER-T.O.M. Bt. (tel.: 32/463-439, 30/475-83-80) juttatja el a lapot. Teijeszti a BUV1HÍR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1195 Ft, negyedévre 3585 Ft, fél évre 7170 Ft, egy évre 14 340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunicba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft, előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet._____________________________ szerkesztőségi rendszerrel készült. FOTÓ; RICO TIBOR ' ■ —m—r, ,ar.7Wi, ■ Megyénk gazdag a szebbnél szebb tájakban

Next

/
Thumbnails
Contents