Nógrád Megyei Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-16 / 63. szám
LI 1AT 4 2002. MÁRCIUS 16., SZOMBAT wm. Li A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE I színházi estek örök dilemma: ki kit győz le? 1753 óta - amióta a velencei származású Carlo Goldoni „A fogadósnő” címmel papírra vetette Mirandolina történetét - és 1912 óta - amióta jelen van magyar színpadokon - bőven volt idejük megismerkedni vele a különböző generációknak. De azon az alapon, hogy „újszülöttnek minden vicc új”, mint klasszikus jó darabot érdemes és talán fontos is időről időre, újból és újból bemutatni. Nyilván ez a szándék vezette a budapesti Radnóti Színház társulatát is, amikor műsorra tűzte és Salgótarjánba is elhozta Goldoni vígjátékát. Mint minden időtálló alkotás, a „Mirandolina” is azért maradt fenn, mert mindig aktuális, alapos, mély életismeretről tanúskodik, mert olyat mond el az emberről, a nőkről és a férfiakról, az egymáshoz fűződő, elNlirandolina (Schell Judit) jól halad a lovag (Kulka János) elcsábítása Utján . ..._______________ FOTÓI P. TÓTH LÁSZLÓ , lentétes érdekű kapcsolatukról, amely nem kor- és nem társadalomspecifikus. Mintegy tükörben láttatja önmagunkat: a csábos, számító hölgyeket éppúgy, mint a „teremtés koronáit”, a nőfaló vagy ideig-óráig éppen nőgyűlölő urakat. A sztori ugyanis nem több és nem kevesebb, mint annak a kerítésnek a bemutatása, ahogyan a panziótulajdonos Mirandolina - akibe minden környezetében megforduló férfi, vendég és alkalmazott belehabarodik - behálózza a nőket elvből nagy ívben elkerülő, öntelt Ripafratta lovagot, aki ráadásul még henceg is meggyőződésével, amely szerint a hölgyek a férfiak életének megrontói. Ha nem is karika- csapás módjára megy a fogadósnő minden elképzelése, azért terve természetesen sikerül, a lovag szerelmes lesz bele és, hogy hű legyen önmagához, inkább elmenekül a városból. Közben persze Mirandolina sem marad közömbös, s így hát végül is nem tudni, hogy győzött - mert megőrizte függetlenségét - vagy vesztett - mert elszalasztott egy olyan reális lehetőséget, hogy méltó társat találjon magának. Nem véletlen tehát, hogy a sok komikus mozzanat után, amelyet főként a nincstelen Forlipopoli őrgróf, vagy a gazdag, de okosnak jóindulattal sem nevezhető Albafiorita gróf ügyetlen széptevései, valamint az úrhölgyet „alakító” két színésznő - Ortensia és Dejanira - tudatos mesterkedései, viháncolásai váltanak ki, kicsit borúsra sikeredik a végkifejlet, szó sincs happy endről. Valló Péter ragaszkodva az eredeti meglehetősen hosszú, háromfelvo- násos - vál- tozathoz rendezte meg Goldoni darabját, pedig talán egy feszesebb koncepcióval még hatásosabb lehetett volna az előadás. Ő tervezte a fogadó gyorsan átszervezhető, jó atmoszférateremtő játékterét is. Érdekes, hogy a néhány pillanatig bemerevített mozdulatokkal megőrzött valamit - nyilván Bodor Johannával, a „mozgásfelelőssel” - a commedia deli'arte jellegzetes stílusából is. Továbbá számos ügyes ötlettel fűszerezte a férfiak és nők csatáját. Például azzal, hogy - Dőry Virág jelmeztervezővel együtt - az első megjelenéskor világos öltönybe öltöztette a két nőcsá- bász grófot és sötétbe az ellentétesen gondolkodó lovagot, hogy ezzel is kiemelje a köztük lévő különbséget. Ugyancsak találó az a finom mozdulat, ahogyan Mirandolina a kebléről a lovag ágyának párnájára dörzsöli a parfüm kellemes illatát. S ha már a címszereplőnél tartunk, feltétlenül meg kell említeni a nagyon tehetséges, bájos Schell Judit felemás helyzetét. Belőle nagyon jó Mirandolina lehet majd néhány év múlva, több élet- és színpadi tapasztalat birtokában és néhány kilóval súlyosabban. Ez az Forlipopoli örgrótnak (Szombathy Gyula) minden hölgy, így a két dámának öltözött színésznő (Szávai Viktória és Gubás Gabi) is tetszik ifjú törékeny hölgy ugyanis - bármennyire vonzó, csábos és olykor kacér is - nem kelti egy sistergősen szenvedélyes, temperamentumos, vérbő olasz fogadósnő képzetét. így inkább akkor jó, amikor elmélkedik, amikor kitalálja a következő lépést a lovag behálózása érdekében. A többi szereplő közül Szombathy Gyula emelhető ki, aki talán leginkább megfelelt a tolakodó, de erőtlen őrgróf figurájának. A lovagot Kulka János játssza, s mintegy teljes színeváltozáson kell átesnie három óra során. Akkor hitelesebb, amikor a magával törődő, zsörtölődő férfit adja, s kevésbé meggyőző amikor szerelemre gyulladván nem tud magával mit kezdeni, kétségbeesik a szokatlan érzéstől. Gubás Gabi és Szávai Viktória jól poentírozza a nagyságos asszonyok pózát ideig-óráig viselő színésznőket. CSONGRÁDY BÉLA Szent Hedvig ereklye Nagy Lajos király leányának, a litvánokat megtérítő Szent Hedvig lengyel királynőnek az ereklyéjét helyezték el az egri minorita templomban. Az ereklyét Franciszek Macharski bíboros, Krakkó érseke személyesen hozta el Egerbe, s Árpád-házi Szent Kinga és Boldog Jolán ereklyéi mellett helyezték el a szentélyben. Utóbbiak IV. Béla lányai voltak, s szintén lengyel fejedelmekhez mentek feleségül. - Az ő ereklyéiket még 1999-ben helyezték el az egri minorita templomban. Az ereklye elhelyezése előtt szentmisét tartottak az egri főszékesegyházban; a szertartást latin, lengyel, litván és magyar nyelven a krakkói érsek celebrálta az egri érsek közreműködésével. Ezt követően névadó ünnepségre került sor a Dobó téren található középiskolai leánykollégiumban, amely felvette Szent Hedvig nevét. Induljon a tánc, ...március 16-án, szombaton 18 órától Zagyvarónán a művelődési otthonban a Fiatalok Együtt Salgótarjánért Egyesületének tavaszköszöntő bálján. Itt megmutathatja mindenki, hogy hogyan tud szórakozni. A jó kedélyű, mulatni vágyókat megvendégelik egy tál pörkölttel. A talpalávaló élőzenéről Zsély Zsolt gondoskodik majd, hogy indulhasson a tánc és folytatódjon akár kivilágos-kivirradtig. A program fővédnöke és vendége Becsó Zsolt országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke. A belépés ingyenes. Ifjúsági művészeti napok a megyeszékhelyen A nógrádi megyeszékhelyen 1977 óta létezik a salgótarjáni ifjúsági zenei napok rendezvény- sorozata. Miután az egyik fő szervező, a zeneiskola immár Váczi Gyula Művészeti Iskola néven működik, a hagyományos program is új név alatt - salgótarjáni ifjúsági művészeti napok - folytatódik tovább. Ennek megfelelően a március 18-án kezdődő események igen sokrétűek, a zene mellett más művészeti ágak is szerephez jutnak. Hétfőn több általános iskolában is tartanak zenés délelőttöket. 17.30 órakor a Váczi Gyula Művészeti Iskolában nyitják meg a képzőművészeti pályázat díjnyertes munkáiból készülő kiállítást. 18 órakor lesz az ünnepi nyitóhangverseny. Köszöntőt mond: Virág László címzetes igazgató. A Beethoven- koncerten közreműködik: Keszthelyi Tamás (hegedű) és Hargitai Imre (zongora). Minden további napra jelentős események jutnak, de különösen fontos a március 21- e, amikor 10 órától rendezik a zongora szakos növendékek első megyei találkozóját. A záróünnepélyt illetve gálát március 22-én, pénteken 16 órától a városi sportcsarnokban tartják számos kórus és zenekar részvételével. B. Tóth László nagyon szereti Salgótarjánt A művész is ember Művészek. Egy más világ. Nehéz fazonok? Nem feltétlenül. Idegenek? Dehogy! Itt élnek a mindennapjainkban, meghatározzák kultúránkat, szórakozásunkat, így véletlenül sem lehetnek azok. Közelebb vannak hozzánk, mint bárki mások, csak másképp. Nézzük őket a tévében, halljuk a rádióban, látjuk az újságban, fellépéseken, néha az utcán, de közelebbit nem tudunk róluk. Hogyan élnek, milyenek a hétköznapjaik? Gyűlölnek, ölelnek, szeretnek? Mindent, amit mi civil emberek csinálunk, csak ők máshogyan. Egy - valamivel - zártabb világban. Ebbe a világba enged bepillantást rovatunk. Sokszor mondom, hogy nem vagyok Fortuna kegyeltje, de ebben az egyben, az időpontok kiválasztásában határozottan érzem: nagy szerencsém van. B. Tóth Lászlóhoz például az utolsó pillanatokban jelentkeztem be, amikor még a Magyar Rádió székházában lévő irodájában tudott fogadni. Ugyanis rövidesen elhagyja a budapesti Bródy Sándor utcát, s műsorával együtt „átcuc- col” egy kereskedelmi adóra. Áldom a sorsom, hogy még alkalma volt megmutatni mely stúdiókban aratta egykori sikereit. Végigvezetett a rádió épületén, s a navigáció közben - véleményem szerint - maga is elbúcsúzott hőn szeretett nagy szerelmétől...- Honnan is jött, Salgótarjánból? - szegezi nekem a kérdést.- Onnan!- Szeretem nagyon azt a várost! Mikor ott voltam, mindig nagyon jól éreztem magam. Még diszkós koromban volt olyan időszak, amikor hetente jártam Tarjánba. Nemegyszer aludtam lent, nagyon jó kis kocsmák voltak a környéken, na meg a lányok...- Örülök, ha kedvesek az emlékei! Apropó, diszkó. Ezzel indult, s csak később lett rádiós?- Pontosan! Ebben a sorrendben kezdődött az én pályám. Először voltam diszkós, bejártam vele a fél világot, aztán később lettem rádiós - vagyis maradtam diszkós... - vezettem műsorokat a televízióban, színpadon - az ország valamennyi nagy rockzenekarával jártam többek között Salgótarjánban, tehát nagyon sok helyen. Később találtam ki a Calypso Rádiót, ami hatalmas változást okozott az életemben. Akkor a diszkózásnak vége lett, hiszen egy főszerkesztői munka nagyon nehéz, nagyon összetett, nem lehetett mellette még haknizni. A rádió megszüntetése is hasonló változásokat hozott a mindennapjaimba, de erről nem szívesen beszélek!- És a „Poptarisznya” áthelyezéséről? Úgy tudom elhagyja műsorával a Petőfi adót.- Korai még ezt a témát boncolgatni! Tény, hogy a „Poptarisznya” több mint húszéves műsor. Első menetben volt kétórás, aztán lett négyórás, majd ötórás, a végén pedig újra csak négyórás. Az igazság az, hogy nem nagyon érdekel a múlt, pontosabban időnként azért igen, de elsősorban a jelennel és még inkább a jövővel foglalkozom. Én nem vágyom arra, hogy ünnepeltessem magam különböző évfordulók, vagy események kapcsán!- Akár tagadjuk, akár nem, de tény: ma már intézmény szakmán behiL- Nem szeretem az intézményeket, mert ha az embert intézményesítik, akkor már nagyon öregnek is tartják egyúttal.- Most megbántottam?- Ne vicceljen! Azt mondják, hogy én vagyok a „Bétót”, aki sok mindent kipróbált, sok mindenhez ért, sok mindenhez nem; mindenbe belefog és mindennel sikerrel birkózik meg. Persze, vannak dolgok, amelyel&el megbukik, de mégis ő a „Bétót”, mert ahogy ezt csinálja, az olyan „bétótos”.- Jól érzem az iróniát a szavaiban?- Amikor először hallottam ezeket, igazándiból tényleg nem volt pozitív kicsengése, mert akkor úgy fogtam fel, hogy valamit nagyon rosszul csináltam. Mondták, hogy „na, ez olyan Bétót volt!”, mert lehetett látni, hogy ezt is én csináltam. Aztán rájöttem, hogy engem nem lehet ráhúzni egy kaptafára, mert nem vagyok sem disc jockey, sem zenei szerkesztő, főszerkesztője egy rádiónak, vagy bármi, amit csinálok, mert az is én vagyok, és a belőlem jövő dolgok határozzák meg azt, amit csinálok, s azt, ahogyan csinálom. Ebben nincsenek szabályok, meg kötelezvények!- Amikor elkezdték Dévényivel, meg Cintulávaí, akkor sem vottak?- Akkor főleg nem! Mi kezdtük el a szakmát, amire mindhárman nagyon büszkék vagyunk, hiszen Cintula volt az első disc jockey Magyarországon, Dévényi pedig a legelső könnyűzenei műsorvezető volt. Én diszkóztam és műsort vezettem egyszerre, ebben voltam első.- Könnyű, vagy nehéz volt - idáig-az útja ezen a pályán?- Könnyű, mert következetesen csináltam. Én a „Poptarisznyá”-val - ha tetszik, ha nem - meghatározója voltam a hazai rockzenének.- Hogyan tudatosuk önben az, hogy mire képes?- Ez egy csalafinta állapot, hogy az emberek mire képesek. Azt szokták mondani - és én ezt egyre inkább érzem-hogy minél többet tudok valamiről, annál kevesebbet tudok róla. A mélysége, a magassága, a nagysága egy bizonyos dolognak az első pillanatban abszolút átláthatatlan, mert minden periódusban megvan az az érzésed, hogy ezt te már baromira tudod, és mindig jönnek az újabb csapások, trükkök, kihívások, s kiderül, hogy egyre kevesebbet tudsz róla. Én is nagyon sokszor bizonytalanodom el, pedig már elég sokat tudok a szakmáról.- Egyáltalán, meg lehet tanulni ezt a szakmát?- Nagyon nehezen lehet megtanulni. Minden szakmának megvannak a fortélyai, tehát alapjában mindent meg lehet tanulni. Mindenkinek van lemeze, zenéje, a rádiók nem attól működnek már, hogy nekem ez megvan, neki pedig nincs, mert mindenkinek megvan. Hogy te szívesen hallgatsz egy rádiót, az attól van, hogy neked jó hangulatot teremt. De mitől teremti a jó hangulatot? Részint a szövegtől, de elsősorban a zenétől, ahogy azok következnek egymás után. Ha tíz zenéhez értő és rádióban dolgozó szakember kezébe adsz tíz darab lemezt - és mind a tíz ugyanaz; köztük Elvis Presleyt, Queent meg Beatlest - mindegyik Másfél évtizedes emlék máshogyan keveri össze, ha azt mondod nekik, hogy gyerekek, tegyétek sorrendbe. Na, ezt a részét nem lehet megtanulni! Szakkönyvekből megtanulhatod az előadók életét, de azt, hogy egy Pink Floyd után Toto jöjjön, ezt nem lehet megtanítani. Ez egy belőled fakadó érzék, amitől te vagy jó leszel, vagy rossz.- Spontán ember ön?- Igen. De ez a legnehezebb. Hofi mondta annak idején, hogy az improvizációt kell a legtovább tanulni. Én például utálom a papírt, soha nem használok. Amikor beszélsz, akkor mindenkori érzéseidnek és érzékednek megfelelően kell beszélni, hogy a hallgató érezze, ugyanolyan ember vagy, mint ő. Emberi hangot kell megütni, és nem a hallgatók feje felett kell rádiózni, amolyan amerikai módszerrel, elegánsan. Én az embercentrikus rádiókat szeretem, amikor viszonyunk van egymással, s ugyanúgy tudok beszélni a mikrofon mögött, mintha egy társaságban ülnék akár egy sörözőben, akár egy vonaton. Ez viszont csak egyféleképpen lehet, ha minden az agyadban van, és nem papírról olvasod fel, amit megírtál három nappal ezelőtt, s egész más érzéseid voltak akkor, mint ma, amikor felolvasod.-Azért tudni kell, hol ahatár...- Persze! De ehhez sok gyakorlat kell, sok-sok mikrofon előtt eltöltött óra, mert nem úgy működik a dolog, hogy csak úgy beülök oda. El kell jutnod abba a stádiumba, hogy neked tök mindegy, tartanak-e eléd mikrofont vagy sem, egy másodpercre nem remeghet meg a hangod és egy másodpercet nem gondolkodhatsz azon, mit is mondjál. Számtalanszor van olyan, hogy ökörködnek a tisztelt kollégák, amikor éppen nincsenek adásban, és mikor megnyomják a gombot, akkor „kedves hallgatóink”... Ez egy baromság! Abban a pillanatban is ugyanolyannak kell lenned, mint adás előtt, vagy után. Erre vevő a hallgató, hiszen megérzi. Viszont ehhez sok-sok év kell! SÁNDOR ANDRÁS
