Nógrád Megyei Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-01 / 51. szám

oldal ■ 3J Véletlenül tört be az MSZftrodába Megyeszerte nagy érdeklődést váltott ki az a hír, misze­rint a múlt hét végén betörtek az MSZP szécsényi irodájába. Informá­cióink szerint a betörő csupán anyagi hasznot remélt. 4°'da I Utóhangok a bányászkongresszusról J2la> I Lehetetlen (?) küldetés A bányászszakszervezet 28. kongresszusa sok tekin- A KNC-Fekete Sasok együttese a Bl-csoport küzdelme­tetben eltért az eddigiektől. A küldöttek nagyobb felelősséggel vetet- inek utolsó előtti fordulójában, pénteken este, a listavezető Soproni tek számot munkájukkal és jövőbeni lehetőségeikkel. Ászok KC vendégeként lép pályára. Milliárdok vesztek el A miniszter az alternatív megoldások mellett Túri-Kovács Béla (középen): A kistelepüléseken az alternatív szennyvíz-beruházási módokat támogatjuk FOTÓ: RIGÓ TIBOR 1998 és 2001 között 8400 kilométer szennyvíz-csatorna épült, az azóta épülő hossz 5900 kilométer. Túri-Kovács Béla kör­nyezetvédelmi miniszter ezt éppenséggel nem a dicsekvés szándékával ismertette a tegnapi balassagyarmati sajtótájé­koztatón. Ellenkezőleg: azt jelezte, hogy milliárdokban is ne­héz kifejezni, mennyi pénzt használtak fel teljesen ered­ménytelenül azzal, hogy egyik településről a másikra vezetik a szennyvizet. Mindenekelőtt a szennyvíz­hez és a hulladéklerakáshoz kap­csolódó ügyekről tájékozódott a környezetvédelmi tárca vezetője fórumon Drégelypalánkon. Turi- Kovács Béla ezt követően Balas­sagyarmaton úgy értékelt, hogy a szennyvíz-kérdést, ha nem is tel­jes egészében, megoldották az elmúlt négy évben. Örvendetes­nek nevezte a drégelypalánki al­ternatív megoldást, amelyet - tet­te hozzá - országszerte preferálni akar a tárca a 2000 lakos alatti te­lepüléseken. A kac-pályázat ugyanis 80 %-os vissza nem térí­tendő támogatást ad a tervezés­hez, és 60 %-ig segíti a megvaló­sítást. A rendszer 38-45 %-kal ol­csóbb, mint a más műszaki meg­oldásokkal történő szennyvíz-el­vezetés, és legalább 40 %-kal ol­csóbb a működtetés. Túri-Kovács Béla szerint na­gyobb probléma a térségben a hulladékügy, szomorúnak tartot­ta, hogy nincs kihasználva a ba­lassagyarmati térségi lerakó ka­pacitása, kevesebben csatlakoz­tak, mint amennyien előre jelez­ték. A miniszter viszont a fóru­mon is elmondta a polgármeste­reknek: ne reménykedjenek, hogy hosszú távon fennmarad­nak a műszaki védettség nélküli lerakók. Ezek rehabilitációja az önkormányzatok kötelező fel­adata, és a KÖM kezdeményezte a Belügyminisztériumnál, hogy különítsenek el erre pénzt a cél- támogatási rendszerben. Úgy lát­ja, első lépésben a nagyobb rend­szerekhez való csatlakozást kell szorgalmazni. Hulladékátrakót és komposztálót kellene még épí­teni a miniszter szerint a gyarma­Helytállt a katasztrófavédelmi szervezet Ünnepi állománygyűlésen értékelte tavalyi munkáját a me­gyei katasztrófavédelmi szervezet tegnap délelőtt Salgótar­jánban. A megyeházán tartott eseményen először Becsó Zsolt, Nógrád Megye Közgyűlésének elnöke, a megyei védel­mi bizottság elnöke kért szót. ti létesítményhez, és szorgalmaz­ta a hulladék szelektív gyűjtését is - mindez vállalkozói tőke be­vonását igényli. A drégelyi vár konzerválását, feltárását, jobban bemutathatóvá tételét is fontosnak tartotta a mi­niszter, aki hangsúlyozta: hétfőn találkozott szlovák minisztertár­sával, Miklós Lászlóval, és a leg­teljesebb egyetértésben kívánják folytatni azokat a programokat, amelyek a Visegrádi négyek együttműködésének keretében jelentek meg. Bállá Mihály, a térség ország- gyűlési képviselője megköszön­te a Környezetvédelmi Miniszté­rium támogatását, mint mondta, sikerült elérni a négy év alatt, hogy a 35 %-os szennyvíz- csatornázottsági lefedettség 85 %-ra nőtt a választókerületben. Ha Drégelypalánk-Hont és Diósjenő térségében is megvaló­sul a beruházás (a folyamatban lévők mellett), közel 100 %-os lesz a kiépítettség. A képviselő szerint a következő időszak egyik kérdése a környezet meg­óvása lesz. Példaként az osztrák (Folytatás a 3. oldalon) hz elnök felszólalásában töb­bek között elismerését fejezte ki a végzett munkáért, s emlékez­tetett olyan eseményekre - szlo­vákiai gázrobbanás, Ipoly szennyeződése, a tiszai árvízi helyzetben való segítés stb. - amikor a katasztrófavédelmi szervezet hivatásához méltóan helytállt. Ehhez kapcsolódva je­lentette be, hogy márciusban csapatzászlót adományoznak az igazgatóságnak. A katasztrófavédelmi igazga­tóság írásos beszámolójához Rétközi Ferenc tűzoltó ezredes, katasztrófavédelmi igazgató fű­zött szóbeli kiegészítőt. Megerő­sítette, hogy az igazgatóság a ha­tályos jogszabályok, intézkedé­sek, s a munkatervnek megfele­lően hajtotta végre feladatait. Ezzel kapcsolatban említette meg: a napi munkát hátráltatta, hogy tavaly sem sikerült megol­dani az igazgatóság egységes el­helyezését, de azt is hozzá tette, ez az idén végre megtörténik. Az igazgatóság kijelölt állomá­nya részt vett a „FÁTRA 2001” nemzetközi gyakorlat előkészíté­sében és végrehajtásában. Terv szerint ellenőrizték a tűzoltósá­gokat. Figyelemmel kísérték és segítették a veszélyesanyag-szál- lítás lebonyolítását, kivették ré­szüket a tiszai árvízi helyzet által okozott károk enyhítésében. Az USA elleni terrorcselekmények­kel összefüggően majd húsz esetben gyűjtöttek össze és sem­misítettek meg gyanús anyago­kat és hétszáz esetben ellenőriz­tek postai küldeményeket. Köszöntötte az állománygyű­lési dr. Bukovics István dandár­tábornok, a kormányzati koordi­nációs bizottság titkárságának vezetője és tolmácsolta dr. Bakondi György katasztrófavé­delmi főigazgató elismerését a végzett munkáért. Többek kö­zött elmondta, hogy a katasztró­favédelem szervezete tavaly hozzá járult a nemzetgazdaság nyugodt működéséhez. Han­goztatta, hogy az a munka, ame­lyért dicséretet kapott a szerve­zet, a jövőben nem lesz elegen­dő a fejlődéshez. Az elhangzottakat követően Szluka Pál őrnagy megemléke­zett a polgári védelem világnap­járól, amelyet minden évben március elsején ünnepelnek meg. Végezetül elismeréseket ad­tak át. Kimagasló munkája elis­meréséül Szluka Pál polgári vé­delmi őrnagyot alezredessé lép­tette elő, Juhász László polgári védelmi főhadnagyot pedig di­cséretben és jutalomban része­sítette a főigazgató. SZÁZÉVES SZÜLETÉSNAP. A százéves Margit nénit (az asztalnál középen) szécsényi idősek ápoló otthonában. (Cikkünk a 4. oldalon) ____________ k öszöntötték tegnap a FOTÓ: RIGÓ TIBOR Vállalkozói EU-akadémia A Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapít­vány inkubátorháza adott ott­hont tegnap a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (NKIK) Euro Info Központja, a Nógrád Megyei Regionális Vál­lalkozásfejlesztési Alapítvány Európai Információs Pontja és a Vállalkozók Országos Szö­vetsége (VOSZ) megyei szerve­zetének közös szervezésében megtartott szakmai fórumnak. A 2001-ben indított Vállalkozói EU-akadémia előadássorozata 2002-ben is folytatódik a megyé­ben működő vállalkozások szá­mára. A tegnapi nyitóprogram elő­adásainak délelőtti témái az Euró­pai Unió 5. kutatásfejlesztési ke­retprogramjának még meglevő le­hetőségeiről és az újabb, jövőre in­duló 6. keretprogram bemutatásá­ról szóltak. Délután Magyarország uniós csatlakozási témáiból a kör­nyezetvédelmi fejezet bemutatá­sa, illetve e téren elérhető uniós és hazai pályázati források, a környe­zetirányítási rendszerek követel­ményei és a hazai jogszabályi kö­vetelmények szerepeltek a napi­renden. Köszöntőjében Berenténé dr. Kumcz Erzsébet, az NKIK titká­ra a vállalkozói EU-akadémia sike­rességét emelte ki. Brunda Gusz­táv, a megyei vállalkozásfejlesztési alapítvány ügyvezető igazgatója re­ális képet vázolva fel a megyében működő vállalkozásokról, azok tá­mogatását szorgalmazta, amelyek képesek fejlesztésre, megújulásra, s ehhez magas színvonalú progra­mok, sikert ígérő pályázatok készí­tésére. Az ehhez és ebben való se­gítség konkrét formáiról szólt rész­letesen dr. Lehoczky László, az EU 5. Keretprogram Miskolci Egyetem Kapcsolattartó Irodájának vezetője, (Folytatás a 4. oldalon) Nem találtak kirívó szabálytalanságokat Bátonyterenyén tegnap a 2001. évi költségvetés módosításá­val kezdődött a képviselő-testület ülése. Amint az, az előter­jesztésből is kiderült, a városi önkormányzat a tavalyi költ­ségvetést 2001. december 21-i ülésén módosította ugyan, de további változások miatt indokolt az éves költségvetési elői­rányzatok módosítása, amelyet az önállóan gazdálkodó in­tézmények vezetői írásban is kértek. A képviselők a 2001. évi költ­ségvetés bevételi főösszegét 2 milliárd 187 millió 116 ezer forint­ban hagyták jóvá, amely 71 millió 919 ezer forint működési hiányt tartalmaz. A tavalyi költségvetési pénz­ügyi ellenőrzés tapasztalatairól Morvái József, az önkormányzat pénzügyi osztályának vezetője számolt be. Mint mondta, két in­tézményben végeztek átfogó el­lenőrzést: a Városi Óvodaigazga­tóságnál és a IlI-as számú Általá­nos Iskolában, utóellenőrzést a Kossuth Lajos Általános Iskolá­ban hajtottak végre. Kirívó szabálytalanságot egyik intézmény esetében sem talál­tak. A Városi Óvodaigazgatóság­nál el kell készíteni a gazdálkodá­si szabályzatot, a munkaköri le­írásokat. A 111-as számú általános iskolában megállapították, hogy a belső ellenőrzés érvényesül, bár szükséges a hatékonyság nö­velése. Meg kell szüntetni a pénztárbizonylatok ellenőrzése során feltárt kisebb hiányosságo­kat, valamint javasolták azt is, hogy a jutalmak kifizetése hatá­rozattal történjen. Szükséges a műszaki berendezések selejtezé­se esetén nemleges javítási szak- vélemény beszerzése is, a sze­mélyi juttatások nyilvántartásá­nak körültekintőbb vezetése. Az intézmények vezetői egyetértettek a megállapítások­kal és intézkedtek a hiányossá­gok megszüntetésére. A Kos­suth Lajos Általános Iskola utó- ellenőrzése során megállapítot­ták, hogy a korábbi ellenőrzés során előírt módosításokat elvé­gezték, a hiányosságokat meg­szüntették. A vizsgálódás kiterjedt az in­tézmény összevonások ellenőr­zésére, a Városi Óvodaigazgató­ságnál és a Városi Közművelődé­si Központ és Könyvtárnál, míg az önkormányzattal kötött szer­ződések teljesítését a Salgótarjá­ni Inva Kft.-nél, a bátonyterenyei Lakásgazdálkodási Kht.-nál, va­lamint a Bátonyterenye és Kör­nyéke Víz- és Csatornamű Kft.- nél ellenőrizték. A képviselőtestület korábbi határozatának megfelelően az Inva Kft.-nél az önkormányzati lakások elidegenítésének lebo­nyolítását, átadását is vizsgálták. Decemberben három sportegye­sületnél, két civilszervezetnél el­lenőrizték az önkormányzati tá­mogatás felhasználását. Felhív­ták az egyesületek figyelmét az elszámolható költségek pontosí­tására, a későbbi vita megelőzése érdekében. A képviselők a tájé­koztatást és a 2002. évi ellenőr­zési tervet elfogadták. A testületi ülés lapzártakor még tartott. H.E.

Next

/
Thumbnails
Contents