Nógrád Megyei Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-06 / 31. szám
2002. február 6., szerda világtükör Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Magyarigazolvány - körkép Régiónként eltérő a magyarigazolványok fogadtatása a határon túliak körében. A déli-nyugati határszélen alig van érdeklődő, az ország keleti régióiban Erdélyben, valamint a Vajdaságban ugyanakkor sok határon túli munkavállaló kopogtat. Barcs-Szabadka-Arad Furcsa módon a Somogy megyei vállalkozók jobban érdeklődnek a magyarigazolvány nyújtotta lehetőségek iránt, mint a határon túli magyarok. A Drávától 15 kilométernyire fekvő Novogradac például színmagyar település, az itt élők napi kapcsolatban állnak a Barcs környékiekkel, ám eddig innen nem volt egyetlen igénylő sem. Egyes dél-somogyi cégek arra készülnek, hogy száz embert hoznak Ukrajnából idénymunkára. A megyében ugyanakkor eddig egyetlen határon túli magyar sem jelentkezett még igazolványért. Szakemberek szerint az érdektelenség oka, hogy Somogy nem kínál vonzó béreket a határ túloldalán élő horvátoknak; gyakorlatilag ugyanazért a pénzért dolgozhatnának, mint odahaza. A horvátoknál a német- országi vendégmunkának van hagyománya. Dél-Somogy nem csak magas jövedelmet, munkát sem igen tud adni a határon túliak- nak, hiszen 18 százalékot meghaladó a munkanélküliség a térségben. A szakemberek szerint elmozdulást csak a nyári balatoni szezon hozhat. A hivatalok titokban örülnek is az érdektelenségnek, mert az igazolványok kiadása körül sok kérdés tisztázásra vár. Zvonimir Marie horvát konzul szerint idővel nagyobb érdeklődés várható a magyarigazolványok iránt, ám főként csak a Baranyával határos, Duna menti horvát területeken. A Vajdaságban elfogadták, illetve tudomásul vették a kedvezménytörvény alkalmazását. Szabadkán és Újvidéken már nagyon várta a magyarság a státustörvény valóra váltását. Bár az igazoló szervezeteknél és a kérelmeket fogadó irodák bejáratai előtt ritkán alakulnak ki sorok, ez nem azt jelenti, hogy a magyarigazolványt igénylők érdeklődése gyér. Egyszerűen arról van szó, hogy olajozottan működik az ügyintézés. S hogy hogyan fogadta a nem magyar többség és a jelenlegi hatalom a magyar státusigazolványokat? A nem magyar jugoszláv állampolgárok nem ellenzik a magyarigazolványt, illetve a hozzátartozói igazolványt. Szlobodan Milosevics egyeduralmi rendszerében talán tiltakozó nagygyűléseket rendeztek volna, most csend van. Nem vihar előtti csend ez. A kedvezménytörvény alkalmazását felügyelő Arad megyei bizottság a területi RMDSZ-elnök irányításával működik. Mint Király András lapunkkal közölte, a 12 fős testületben az RMDSZ, az egyházak és a civil szervezetek képviseltetik magukat egyenlő arányban, azaz 4-4 taggal. Eddig körülbelül kétezren igényeltek magyarigazolványt.- Aradon, Kisjenőn és Pécskán vannak irodáink, de ezekből egy-egy alkalmazott folyamatosan járja a vidéket. Azokon a településeken, ahol sem az RMDSZ-nek nincs helyisége, sem magyar civil szervezetnek, a református parókiákon végezzük a munkát. Sajnos a katolikus egyház elzárkózott a segítségnyújtástól. Ross Márton temesvári megyés püspök megtiltotta a plébánosoknak, hogy helyet biztosítsanak a tájékoztató tevékenységhez; a püspök csak az egyházhoz való tartozást igazoló irat kiállításához járult hozzá - közölte Király András. ________________________■ Hí rek__________ K ÁRPÁTALJÁN nincsenek problémák a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban. Brenzo- vics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke hangsúlyozta: Kárpátalja kormányzója az ukrajnai megye vezetése részéről a magyarországi törvények tiszteletben tartásáról és a státustörvény megvalósítására irányuló tevékenység támogatásáról biztosította, mű BELGRÁD polgármestere fontosnak tartja, hogy mielőbb megszülessen a Magyarország és Jugoszlávia közötti oktatási és kulturális együttműködésről szóló egyezmény. Radmila Hrustanovic asszony budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: jelenleg a magyarországi szerb nemzetiségi iskolák és gyermekintézmények segítésére helyezik a hangsúlyt, mti BERLIN ÉS PÁRIZS azt akar ja, hogy az Európai Unió keleti bővítését a szociális igazságosság szem előtt tartásával valósítsák meg - hangoztatta a két ország vezetője. Chirac vendéglátója, Schröder kancellár kijelentette: az EU nem csupán gazdasági piac, de egyben szociális modell is. mti NÜRNBERGBEN a német szövetségi munkaügyi hivatal bejelentette: az ápolásra szorulók gondozására a német háztartások hároméves időtartamig biztosításköteles, teljes idős foglalkoztatatás keretében legálisan alkalmazhatnak háztartási kisegítőket a kelet- és közép-európai országokból (így Magyarországról is), de csak akkor, ha belföldi munkaerőt nem találnak, mti ION ILIESCU román államfő a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos román-magyar vita megoldását említette példaként arra, hogy Románia szilárd elvi alapokon, a kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló kapcsolatokat tart fenn szomszédaival. MTI IRAK kész felújítani a tárgyalásokat az ENSZ-főtitkárral. Ezt tartalmazza Szaddám Húszéin iraki elnök üzenete, ám nem világos, vajon a tárgyalások új- rafelvétele maga után vonná-e az ENSZ fegyverzetellenőreinek akadálytalan visszatérését Irakba, mtiROMÁNIÁT valószínűleg nem nevesítik a NATO prágai csúcs- értekezletén, de van még némi esély arra, hogy mégis meghívják a katonai szövetségbe - vélekedett Markó Béla. mti ■ Pozsonyi ellenvetések A szlovák kormány elfogadta azt a kezdeményezést, hogy a parlament határozatban adjon hangot a magyar kedvezménytörvénnyel kapcsolatos ellenvetéseknek. Pozsony „A jogszabállyal Magyarország beavatkozik Szlovákia területi és személyi joghatóságába” - fogalmaz a külügyi bizottság. Bár Pozsony a korábbi kétoldalú tárgyalásokon már egyeztetett Budapesttel, ám a csaknem véglegesített közös nyilatkozat helyett a szlovákok a napokban egy merőben új szöveget juttattak el a magyar félhez. Tegnap a magyar válasz ismeretében Pozsonyban rendkívüli kormányülést tartottak, és azon született a döntés, hogy a parlament vitassa meg és fogadja el a kedvezménytörvény elleni határozat tervezetét. Eszerint Magyarország a kedvezménytörvény „területenkívüliségre irányuló törekvéseivel és az egyoldalúság elvének szorgalmazásával beavatkozik a Szlovák Köztársaság kizárólagos területi és személyi joghatóságába”. A szlovák álláspont szerint Budapestnek egyértelművé kellene tennie, hogy a kedvezménytörvényt csak Magyarország területén alkalmazza. Pozsony pedig azt kívánja rögzíteni, hogy nem engedi meg az ország lakosságának hátrányos megkülönböztetését. Szlovákia nem követi Románia példáját, és a tárgyalások során el akarja érni, hogy kifogásait az egyezményben rögzítsék. Kukán külügyminiszter utalt arra, hogy a magyar fél elutasította kérésüket, miszerint a megegyezésig állítsák le a magyarigazolványok kiadását. Pozsony egyébként azzal a magyar javaslattal sem ért egyet, hogy vonjanak párhuzamot a kedvezménytörvény és a határon túli szlovákokról szóló jogszabály között. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes, valamint Harna István építésügyi és Miklós László környezetvédelmi miniszter ellenjavaslatban indítványozta, hogy a szlovák kormány nyilvánítsa ki további tárgyalási szándékát, a parlamentet pedig kérje fel, hogy egy hónappal napolja el a parlament vitáját. A kormánytagok ezt leszavazták, és a parlamenti határozathozatal mellett döntöttek. Ukrán reformtervek A polgári társadalom kiépítését, a sajtószabadság biztosítását és a piacgazdaság létrehozását tűzte ki „elsődleges és rövid távú” feladatként keleti szomszédunk. Mádl Ferenc köztársasági elnök ma és holnap Ukrajna vendége. Kijev Külképviseleti vezetők és nemzetközi szervezetek munkatársai előtt Leonyid Kucsma hangsúlyozta a gazdasági és demokratikus reformok szükségességét. Az ukrán elnök szerint az idei év döntő lesz a privatizációs folyamatban, mindenekelőtt a nagy- és az állam számára stratégiailag fontos vállalatok esetében. A magánosítás folyamatának civilizáltnak és nyíltnak, a feketegazdasági klánérdekektől, a bűnözői befolyásoktól mentesnek kell lennie. A gazdasági problémák megoldásának egyik fő elemeként az államfő a következetes állami szociálpolitika megszilárdítását nevezte meg. Az egykori szovjet tagállamban ugyanis égetően szükség van a lakosság reáljövedelmének növelésére, nyugdíj- reformra és a szegénység megszüntetésére. Országa külpolitikai prioritásai között Kucsma az európai uniós integrációt, valamint a stratégiai partnerekkel (Oroszországgal, az Egyesült Államokkal, Kínával és a hét legfejlettebb ipari országgal) fenntartott kapcsolatok fejlesztését emelte ki. A márciusi parlamenti választások kapcsán az elnök kiemelte: olyan új parlamentet szeretne látni, amely politikai felelősséget vállal a reformok elmélyítéséért. Arafat jövője Jeruzsálem A Hamász álláspontja szerint Arafat hibát követett el, amikor egy újságcikkben terroristának nevezte a „harcosokat és palesztin mártírokat”. A szélsőséges szervezet azzal vádolta meg a palesztin elnököt, hogy kijelentéseivel a zsidó állam és a washingtoni vezetés kegyeiért akart könyörögni. Közleményében a Hamász elítélte azokat a „gyanús találkozókat” is, amelyeket Sáron izraeli miniszter- elnök és külügyminisztere, Peresz tartott palesztin vezetőkkel. Közben Powell külügyminiszter azt üzente Arafatnak, hogy az Egyesült Államok tetteket vár el tőle a terroristák és az erőszak megfékezése terén. Az amerikai diplomácia vezetője megismételte azt az álláspontját, miszerint kétség sem férhet ahhoz, hogy Arafatnak és a Palesztin Hatóságnak határozottan és visszafordíthatatlanul fel kell lépnie az erőszak és a terror megszüntetésének érdekében. A francia külügyminiszter Brüsszel szándékait tolmácsolva arra hívta föl a figyelmet, hogy az EU továbbra is támogatja a palesztin vezetőséget, és ellenzi Sáron izraeli kormányfő politikáját. „A terrorizmus kiirtásához az EU szerint Izraelnek szüksége van a palesztin vezetőségre, konkrétan Jasszer Arafatra mint tárgyalópartnerre” - mondta Hubert Védrine. Érthetőnek nevezte, hogy az izraeliek most a kemény kéz politikáját alkalmazzák, de „a nagyobb elnyomás nem eredményez nagyobb biztonságot. Nincs más megoldás, mint a palesztin állam létrehozása az izraeli állam mellett.” ■ Több járőrt Afganisztánba Kabul Az afgán kormány kívánatosnak tartaná a Kabul biztonságára felügyelő nemzetközi erők létszámának növelését és tevékenységi körének kiterjesztését. Afganisztánban nincs központi hadsereg, a fegyveres erők szétszórtan, törzsi vezetők, hadurak irányítása alatt működnek, és állandó pozícióharcokat vívnak egyik vagy másik terület ellenőrzéséért. Ez a helyzet szűkre szabja a központi kormány mozgásterét, ezért szorgalmazza az a nemzetközi erők szerepének növelését. Tony Blair brit miniszterelnök nemrégiben leszögezte, hogy London nem kíván több katonát küldeni az afganisztáni nemzetközi erőkbe, sőt áprilistól nem vállalja tovább a tizenhét ország katonáiból álló nemzetközi erők vezetését sem. b ÁLLÁSPONT BÍRÓ FERENC Választási kampánylufik Pukkadoznak a választási kampány szópetárdái. A kedvezménytörvény, a katolikus egyházat a hívek politikai befolyásolásával vádoló vélelem, vagy a miniszterelnök által egy interjúban használt „gazdasági élettér” kifejezés azonban legföljebb nyilatkozatháborút gerjesztett. A magyar választó- polgárok zömét korántsem könnyű hangolni. Hiszen a két választás közti „nyugalmi időszakban” nagyobb politikai botrányokat láttak, mint most, amikor a pártok igyekeznek kicsikarni az ellenfelüket kikezdő közfelháborodást. A pártok láthatóan már lélektanilag is megalapozott kampánystratégia alapján álltak sorompóba. A Fidesz politikusai például minden megnyilvánulásukkal azt demonstrálják: nem húzza fel őket a sommás vádaskodás. Rendszerint mosolyogva, szelíd iróniával válaszolnak az ellenzéki bírálatokkal szembesítő riporteri kérdésekre. S ez valóban több erőt és önbizalmat sugall, mintha a keménykedésre indulatos viszontvádakkal reagálnának. A szocialisták sem járatlanok a tömeglélektanban, most mégis markánsabban igyekeznek politizálni, mint négy éve. Mintha úgy vélnék, a legutóbbi választási kudarcuk oka éppen a túlzott visszafogottság, a harsány érvek kerülése volt. Csakhogy aki mindenáron megsemmisítő bírálatra törekszik, könnyen szembekerülhet a tényekkel. Az ország helyzetét feketére festő jelzők halmozása, az olykor már-már populista tónus egyeseket talán vonz, másokat viszont taszít. Az úgynevezett biztos pártválasztók zöme nyilván nem akad fönn az ellenzéki stílus kétélű változásain, sem pedig az olykor sikerpropaganda-gyanús kormányzati érveken. Kérdés, miként hat mindez a választópolgárok 40 százalékát kitevő bizonytalanokra. Hány voksot hoz a „mindegy mit mondunk, csak durranjon”? Hányszor hihetőek el - más más párthoz tartozó politikusok szájból - az ország jövőjéért, az emberek boldogulásáért érzett felelősség szlogenjei? Szállnak a kampánylufik, de - jó tudni - visszahullnak majd a földre, amikor a választás után elillan belőlük a gáz. EGYETÉRTEK: 06-90430403 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90430404 TARI OTTÓ Közös képviselet Káosz van a lakásfronton. A zűrzavart a hiénahad, a nemtörődömség, a tehetetlenség és a tehetségtelenség okozza. S mindezek gyűjtőszavai közös képviselet. Persze, akadnak közösségek, amelyeknél az idők során kialakult, s bevált a gyakorlat. A rendszer működik. Profik látják el a feladatot, tisztes haszon fejében. És mindenki elégedett, ha dugulás esetén perceken belül megérkezik a szerelő, ha - felmérendő a javítanivalókat - időről időre jelentkezik a pallér, ha az adott időszak végén az érintettek betekintést nyernek a könyvelésbe. De mit tegyen az a kisvárosi kispolgár, aki csak fizet és fizet, és a közös képviselőt legfeljebb akkor látja, ha utóbbi a kötelességeire figyelmezteti? Mit tegyen a halandó, aki a rendszeres kimutatás hiányában még véletlenül sem látja át a gazdálkodást, így fogalma sem lehet arról, mire költik a pénzét? De ha megmutatják is neki a számlákat, azon olyan tételek szerepelnek, mint a haveroknak leosztott „átalánydíjas javítások”, legfeljebb látszatra megpályáztatott beruházások, miközben gazdálkodási tervvel még elvétve sem találkoztak. A számonkérés lehetősége viszont már azáltal kiiktatódik, hogy a közgyűléseket jó, ha vész esetén megtartják; így senki nem teheti szóvá az ellenőrizetlen készpénzkivételt, a nem fizető lakótársak viselkedését, a vezetők kizárólagos döntéseit, a gyakori deficitet, a rendszertelen, az indokoltnál is magasabb áremelkedést, netán a milliós hiányt. Káosz van a lakásfronton. Rendet kellene tenni végre az egykori tulajdoni nyilvántartásban, az alapító okiratok tekintetében, és a képviselet vonatkozásában is. Felelősség kell és felelősségvállalás. És ehhez megfelelő rendelkezések, amelyek alapján megkövetelhető lesz például a szakértelem is. EGYETÉRTEK: 0640-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0640-330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc-kapcsolási díj _______________A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. ______________ V ILÁGGAZDASÁGI FÓRUM. A New York-i tanácskozás zárónapján is tüntettek az utcán. Közben az értekezletet berekesztő Annan ENSZ-főtitkár a globalizáció gyümölcseinek megosztására, a szegénység elleni küzdelem fokozására és a gazdasági elit társadalmi felelősségére figyelmeztetett. fotó: europress/epa