Nógrád Megyei Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-06 / 31. szám
2002. FEBRUÁR 6., SZERDA HAZAI Nógrád Megyei Hírlap - 9. oldal KORKÉP Több pénzt kap az orvos Budapest Több mint 606 milliárd forintot szán a kormány 2003-2006 között az egészségügy fejlesztésére - erről döntött a kormány tegnapi ülésén. A pénzből 387,5 milliárd forintot bér- fejlesztésre költenek majd. A szándék részleteiről Mikola István egészségügyi miniszter számolt be a kormányszóvivői tájékoztatón. Négy év múlva európai, minőségi szolgáltatásokkal rukkol elő az egészségügy, ám a fejlesztés - amely már tavaly elindult - folyamatosan adagolja a pénzt a hátrányos ágazatba - állítja a szaktárca vezetője. A konszolidációs programról két órán át tárgyaltak a miniszterek, majd megállapították: a nemzetgazdasági stabili- tást erősítő intézkedéseket mindenképpen végre kell hajtani. A járulékbevételekből, a központi költségvetésből, a pályázati és a magánpénzekből, illetve a Szé- chenyi-terv keretéből finanszírozott fejlesztések között az ingatlanállomány felújítása, a műszerpark korszerűsítése és a bérek rendezése is szerepel. A miniszter utalt rá: a konszolidáció részének tekinthető a fogmegtartó kezelések társadalombiztosítási finanszírozásának bevezetése, az alapellátásban az amortizáció elszámolásának intézményesítése, a betegágy mellett dolgozók munkahelyi pótlékainak emelése, az ápolók alap- és szakképzésének támogatása, valamint a gyermekkórházi és a traumatológiai ellátás díjazásának emelése. Mikola István azt ígérte: a szakorvosok 150-300 ezer forintos fizetéssel kalkulálhatnak, ám „jól járnak” a többi területen dolgozók is: három év alatt 606,8 milliárd forintot pumpálnak az ágazatba. A miniszter apróbb részletekbe nem akart bocsátkozni, mondván: a „hogyan továbbról” ezután döntenek és hátravan még a szakmai egyezte- tések nagy része is. _________tm. A z SZDSZ új táblája Budapest A Fidesz-kormány a korrupció elleni hatékony fellépés helyett a „kiskapuk és nagy zsebek” elvet honosította meg - véli Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. A szabaddemokraták szerint az előző kormányok alatt is sokan voltak, akik magánvagyonná alakították a közpénzeket, ám az Orbán-ka- binet alatt kormányzati programmá vált a korrupció csatornáinak kiépítése; a Fidesz lehetővé tette akár több százmilliárd forint ellenőrzés nélküli elköltését. Kuncze Gábor a Parlament előtt „Lop STOP” című óriásplakátja alatt tartotta sajtótájékoztatóját. Rámutatott: az SZDSZ ellenzéki pártként törvény- és határozati javaslatokat készített, és a parlamenti ellenőrzés eszköztárát igyekezett segítségül hívni a panamák visszaszorítása érdekében, ám a Fidesz-többség nem engedte azok megtárgyalását. Az SZDSZ is szükségesnek tartja, hogy állami és önkormányzati vagyont csak nyilvános pályáztatás révén lehessen értékesíteni vagy hasznosítani, továbbá - utalva a Postabank és az Országimázs Központ ügyeire - a közpénzek felhasználásával kapcsolatos információ ne minősülhessen üzleti vagy banktitoknak. DÓCZY LÁSZLÓ Üdülési támogatások Budapest A szociálisan rászoruló gyermekes családok a hét elejétől, az idősek március 5-től igényelhetnek állami támogatással üdülési csekket a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) irodáiban. A fogyatékkal élők az országos érdekvédelmi szervezeteknél jelezhetik csekkigényüket. A NÜSZ irodáiban már február 4-től, a budapesti és a vidéki főpostákon március elejétől hozzáférhetők az üdülési csekkek igényléséhez szükséges nyomtatványok. A gyermekes családoknak a kérelemhez csatolniuk kell a családtagok adó- azonosító jelét. Ha gyesben, gyedben, emelt összegű vagy kiegészítő családi pótlékban, ápolási díjban részesülnek a szülők, akkor az ennek folyósításáról szóló igazolást is mellékelni kell. Az elbírálásnál előnyben részesítik a három vagy több gyermeket nevelő, valamint az említett ellátásokban részesülő családokat. A szociális célú üdültetés keretében családtagonként legfeljebb 20 ezer forint értékű üdülési csekk igényelhető, amelynek felét az igénylőnek kell fizetniük. A rászoruló gyermekes családok, fogyatékkal élők és idősek szociális célú üdültetésének támogatására csaknem 400 millió forint áll rendelkezésre az idén. mti A honatyák az olimpiáról Utolsó előtti ülésnapját tartotta kedden a parlament. Járni Zsig- mond, a jegybank elnöke beszámolót tartott az MNB 1998-2000. évi tevékenységéről, majd a kábítószer-probléma visszaszorítását célzó stratégia megvalósításának eddigi eredményeit vette sorra Deutsch Tamás ifjúsági és sport- miniszter. Hangsúlyozta: a szigorítás máris érezteti hatását, a drogfogyasztás üteme lelassult és egyre kevesebb tizenéves nyúl a kábítószerhez. A képviselők megtárgyalták a 30. nyári olimpiai játékok és a 14. paralimpia 2012. évi budapesti rendezésére vonatkozó pályázati szándékot. A parlament felkéri az Olimpiai Pályázat Előkészítő Bizottságot, hogy készíttesse el a pályázathoz szükséges megvalósíthatósági tanulmányt. A kormánynak szeptember végéig kell tájékoztatni a honatyákat a rendezési költségek mértékéről és a pénzügyi garancia- vállalásról. Glattfelder Béla, a Gazdasági Minisztérium államtitkára az atomenergia magyarországi fel- használásáról azt mondta: az 2000-ben is megfelelt a nemzetközi mérce szigorú követelményeinek. Kiemelte, hogy a paksi atomerőmű 20 éve biztonságosan működik, és még évekig képes erre. Bazsa György (MSZP), az oktatási bizottság tagja arra kérte Pálinkás József oktatási minisztert, járjon közbe, hogy az oktatásban nagyobb szerepet kapjon a nukleáris biztonság kérdése. Szalay Gábor (SZDSZ) szerint néhány évig még megoldható, hogy a kiégett fűtőelemeket a paksi atomerőmű területén tárolják, ám ezt bővíteni kellene, és mielőbb szükség volna a hulladék- tároló helyének kijelölésére az országban. TAKÁCS MARIANN Életmentő a rákszűrés ____ Budapest A népegészségügyi program részeként hamarosan postázzák a nőgyógyászati rákszűrésre szóló behívókat. Az országos felmérések szerint a veszélyeztetett korú nők mindössze 20-30 százaléka vizsgáltatja meg rendszeresen magát. Az évente elvégzett nőgyógyászati rákszűréssel megelőzhető a súlyosabb elváltozások kialakulása - hangsúlyozza Siklós Pál, a budapesti Szent István Kórház főorvosa. Az intézmény nőgyógyászati onkológiai osztálya azzal vált világszerte ismertté, hogy egyik betegük a méhnyakrák eltávolítás után három évre egészséges gyermeket szült, a gyermeket az orvosok császármetszéssel segítették világra. A Szent István Kórházban működik az ország egyik legnagyobb nőgyógyászati onkológiai centruma. Évente több mint háromszáz nagyobb, daganateltávolító műtétet hajtanak végre. Ebből ötvenhatvan eset a petefészekrák, száz esetben az emlőn szükséges a sebészeti beavatkozás. A centrumban gyógyszeres, úgynevezett kemoterápiás kezelést is kapnak a rászorulók. A méhnyakrák többnyire a 30-40 éves korosztályt betegíti meg. Ezért a nemi élet megkezdése után a legfiatalabbaknak is évente ajánlott a nőgyógyászati rákszűrés, ekkor az emlő tapintásos ellenőrzését is elvégzik az orvosok. Szükség esetén röntgenes mammográfiára küldik a pácienseket. Németh zsuzsa VAN KIÚT. A testvérem harminchat éves korában rosszindulatú daganatos betegségben halt meg, és magamnak is meg kellett küzdenem ezzel a betegséggel - mondta Nancy Goodman Brinker, az Egyesült Államok nagykövete a most induló rákellenes kampány országos megnyitóján. A Magyar Rákellenes Liga által szervezett társadalmi célú, művészi igényességé reklámplakátokkal és -filmekkel hamarosan az egész ország lakossága találkozhat. Göncz Árpádné, a liga elnöke személyesen köszönte meg a nagykövet asszonynak, hogy az amerikai rákellenes küzdelem élharcosaként a magyarországi mozgalmat is támogatja. Terjed az iskolai erőszak Évtizede természetesnek tartottákaz iskolában a kormost, a pajeszhúzást, a fülcsavarást. A tanárnak ma már erre nincs joga. Manapság a hír abból lesz, ha a diákok fenyegetik, netán megütik tanárukat, ahogyan az egy pécsi iskolában is történt. Budapest A tanár semmi esetben sem alkalmazhat testi fenyítést - mondta lapunknak Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman. Az elmúlt egy-két évben ilyen panasz nem is érkezett a hivatalhoz, a magán- beszélgetések során azonban többnyire fény derül egy-egy elcsattanó pofonra. Léteznek szubkultúrák, amelyekben a testi erőszak elfogadott - magyarázza Münnich Iván pszichológus, agressziókutató. Szerinte a közelmúltbeli iskolai eset, amikor egy diák megütötte tanárát, egyedi jelenség. A fenyegetettség azonban valódi. Akadnak iskolák, ahol a pedagógus félelmei a mindennapos valóságból táplálkoznak, ahol a diákok egy része félelemben tartja a tanárokat, szerencsére egyelőre csak szóban. A pécsi eset szerinte a legszélsőségesebb. A kriminológus úgy látja: beigazolódott a pedagógusok régi félelme: ahol a gyereket természetes dolog veréssel nevelni, ahol a televízióban bemutatott agressziót éli át napi több órában is a tizenéves, aki magára van hagyatva a véres látvánnyal, nem is képes feldolgozni magában a feszültséget: a konfliktusokra egyedüli válasza az erőszak lesz. ___________ HORVÁTH MAGDOLNA A mobiltelefon hatásai Budapest Nemzetközi kutatók bevonásával folytatódik a Westel Mobil Távközlési Rt. és a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Kutatóintézetének közös, „A XXI. század kommunikációja” címet viselő mobil kommunikációs programja. A kutatók, akadémikusok és szociológusok arra keresték a választ, hogyan változtatta meg, illetve egészíti ki a mobiltelefon a mindennapokat. A kutatás első anyagát már megjelentette a Westel és az MTA. Az első felmérés többek között arra koncentrált, hogyan alakul ki a másodlagos szóbeliség a mobilkultúrában; miként használják a fiatalok a kép- és szövegüzeneteket; milyen árnyoldalai vannak az elektromos kommunikációs kultúrának; hogyan használják a mobilt a magyarországi önkormányzatok, és ki fizeti a számlát. A kutatás 2002 őszétől induló szakasza azt is feltérképezi majd, miképpen válhat a mobil kommunikáció a tanulás új közegévé. Az MTA épületében novemberben a kutatók „M-Learning - Mobil Művelődés” címmel konferenciát rendeznek, amely már egy 2003-ban induló nemzetközi kutatás terveit készíti elő. Idén május 24-25-én szintén az MTA ad otthont annak a nemzetközi konferenciának, amely a számítás- technika funkcióváltozása, globális kommunikáció, politika és mobiltelefónia, mobilnyelv, mobilgazdaság tárgykörében próbál magyarázatot adni a változás irányaira. A program részletei már megtalálhatók a www.fil.hu/ mobil/konferencia internetes oldalon. F. TÓTH BENEDEK Fődíjat nyert a Chico Fekete Ibolya Chico című filmje kapta a 33. Magyar Filmszemle nagyjátékfilmes fődíját, a dokumentumfilmek közül pedig Almási Tamás Sejtjeink című produkciója. A szemle zsűrije rendezői díjat ítélt Kamondi Zoltánnak a Kísértések című filmért. Budapest A legjobb operatőrnek járó díjat a játékfilmes zsűri megosztva ítélte oda ifjabb Seregi Lászlónak Az utolsó Blues és Medvigy Gábornak a Kísértések című filmben nyújtott munkájáért. A rendezői látványdíjat Gulyás Gyula érdemelte ki a Fény hull arcodra című filmért. A legjobb forgatókönyvnek járó díjat Pozsgai Zsoltnak, Dömer Józsefnek és Zsigmond Dezsőnek Ítélték a Hetedíziglen című film szövegkönyvéért. Produceri díjban Durst György részesült. A zsűri két egyenértékű különdíjat adott ki Tolnai Szabolcs Arccal a földnek című filmjéért és Mundruczó Kornél Szép napok című filmjéért. A legjobb női alakítás díját Nagy Marinak ítélték, a Hetedíziglen című filmben nyújtott alakításáért. A legjobb férfi alakítás díját Gazsó Györgynek ítélték az Ébrenjárók és a Kísértések című filmben nyújtott teljesítményéért. A legjobb női karakterszerepet Tóth Orsolya nyújtotta a Szép napok című filmben. A legjobb férfi karakterszerep Rajhona Ádámé lett a Hetedíziglen és az Aranyváros című filmekben nyújtott alakításáért. Aranyolló díjat kapott Komis Anna a Chico című filmben nyújtott játékáért. A szemle dokumentumfilmes zsűrije rendezői-operatőri díjat ítélt Füredi Zoltánnak az Északföld című filmjéért. A dokumen- tumfilm-kategória díját Kogut Szandra nyerte el Magyar útlevél című filmjével. Az ismeretterjesztő-kategória díját Tóth Zsolt Marcell és Fiar Sándor kapta a Fortyogó Föld című filmért. A külföldi kritikusok Gene Moskowitz-díját Pálfi György Hukkle, és Mundruczó Koméi Szép napok című filmje megosztva kapta. A Mozisok Országos Szövetségének díját az előző évi filmszemle óta elért nézettségi adatok alapján Kabay Barna és Koltay Gábor vehette át a Meseautó, illetve a Sacra Corona című filmekért. A Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatóinak Nyakkendő díját Bíró Miklós operatőr érdemelte ki. MTI/EP Hírek TALÁLKOZÓ. A magyar-amerikai kapcsolatokról, a NATO bővítéséről, a magyarországi cigányság helyzetéről és a civil szervezetekről tárgyalt Nancy Goodman Brinker, az Egyesült Államok budapesti nagykövete és Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke a párt Lendvay utcai székházában. A találkozó az amerikai nagykövet kezdeményezésére jött létre. - Célom, hogy minél több politikai vezetővel és véleményformáló személlyel találkozzam Magyarországon és megismerjem álláspontjukat néhány fontos kérdésben- mondta Nancy Goodman Brinker. mti TÁMOGATÁS. A Magyar Szocialista Párt támogatja az egészségügyben dolgozó szakmai szervezetek követelését, amely az ágazat működőképességének fenntartásához haladéktalan parlamenti segítséget sürget- mondta Kökény Mihály, az Országgyűlés Egészségügyi és Szociális Bizottságának elnöke. A politikus szerint az előző parlamenti ciklussal ellentétben 1998 és 2002 között nem születtek maradandó értéket képviselő törvények az egészségügy és a szociálpolitika területén, és rendre alulmaradt az ágazat a költségvetési alkukban, mti SZERZŐDÉS. Jelenlegi formájában az ukrán-magyar alap- szerződés sérti a magyar érdekeket - véli Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége elnöke. Szerinte a magyar kormány az alapszerződés megkötése során úgy mondott le az országhatárok esetleges békés úton történő kiigazításáról, hogy annak fejében szinte semmit nem kapott, mti ELUTASÍTOTTÁK. A Legfőbb Ügyészség elutasította a közösség elleni izgatás bűncselekményével gyanúsított ifj. Hegedűs Lóránt MIÉP-alelnök, ország- gyűlési képviselő gyanúsítás elleni panaszát. A képviselő ellen a XVI. kerületi, Ébresztő című lapban publikált írása ügyében tavaly szeptemberben rendeltek el nyomozást közösség elleni izgatáséit, mti PÁLYÁZAT. Kossuth Lajos születésének 200. évfordulójának megünneplésére pályázatot hirdet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. A magyar- országi és külföldi kulturális programokra meghirdetett pályázatok közül azok részesülnek támogatásban, amelyek középpontjában Kossuth Lajos magyar és egyetemes történeti jelentőségének hangsúlyozása, illetve Kossuth és kora helyi hagyományainak felidézése áll. A pályázat benyújtásának határideje február 28. ep BIBLIA. A tervek szerint még az idén, talán már őszre megjelenhet az Újszövetség magyar-cigány kétnyelvű változata. Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára tavaly decemberben jelentette be, hogy- elsőként a világon - Magyar- országon jelenhet meg a teljes szentírás cigány nyelvű fordítása, mti BETILTOTT FILMEK. A szó cializmusban betiltott középeurópai filmekből rendeznek szemlét mától öt napon keresztül Londonban. A Londoni Magyar Kulturális Központ, a londoni Cseh Centrum, a Lengyel Kulturális Intézet, és a Szlovák Filmintézet a brit Riverside Studiosszal közösen 17 filmalkotást mutat be, köztük Gazdag Gyula Bástyasétány (1974), Bacsó Péter A tanú (1969), és Mészáros Márta Napló gyermekeimnek (1982) című filmjét, ep Budapest