Nógrád Megyei Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-05 / 30. szám

2002. FEBRUÁR 5., KEDD Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal SPORT TÜKÖR Villámcsuklójúak viadala Megyei asztalifoci-bajnokság, Salgótarján Nem sok nyugta van Földi Györgynek úgy jó két hét óta, amikor mint maga is aktív „teke­rőművész” megrendezte Salgó­tarján nyílt asztalifoci - népsze­rűbb nevén „csocsó” - bajnok­ságát. Azóta rengetegen keresték meg a főszervezőt, egyrészt gra­tulálván az ötlethez és megvaló­sításához, másrészt jelezvén ké­sei szándékukat, miszerint ők is szívesen indultak volna. Most itt a lehetőség, ugyanis Földi György február hetedikére, csü­törtökre meghirdeti a megyebaj­nokságot is, melyet ugyancsak a csocsó (egyik) helyi „Mekkájá­ban”, a salgótarjáni Karancs bár­ban rendeznek meg. A szokat­lan hétközi időpontnak is oka van: jó néhány, a főiskolára járó villámcsuklójú kollégista diák kérte a hét végi hazautazásukat elkerülő időpontot. Számos hölgy és vegyes páros is jelezte, hogy részt kíván venni a nagy derbin, melyre a 14 órai kezdés előtt a helyszínen lehet nevezni. STS Jaj a „(terem)rágcsálóknak” Vadászíjász teremverseny, Cegléd Nem volt könnyű dolga a nagyvadakhoz szokott va­dászi jász- társadalomnak Cegléden, a meghívásos or­szágos teremversenyen, ahol a közelmúltban alakult sal­gótarjáni Skorpió SE nyíl­mesterei is indultak. A tor­nacsarnokban a „miniatüri­zált” célállatok alaposan próbára tették a modern Ro­bin Hoodokat. Már egy faágon kuporgó mó­kus, vagy a fűben lapuló görény, esetleg a felreppenő fácántyúk is meglehetősen apró célpont­nak számít, de ha még azt is fi­gyelembe vesszük, hogy csak a rajtuk lévő pénzérme nagyságú tízes kör eltalálása hozza a ma­ximális pontszámot, meglehető­sen reménytelennek tűnik a te­remvadászat. Szerencsére nem csak a telitalálat hoz valamit a konyhára, és azért nagyobb cél­állat is akadt a szépen berende­zett tornateremben, így nem maradtak zsákmány nélkül a vértelen vadászat hívei, akik már az április végén Mátraszelén kezdődő szabadté­ri szezonra készülnek gőzerő­vel. Varga Attila, a salgótarjáni­ak erőssége például vadonatúj íját lövi be a Grand Prix-sorozat- ra, így a vadászreflex kategóriá­ban meg kellett elégedjen a 4. hellyel. Ugyanitt Molnár Gábor bronzérmet szerzett a 14 cél le­küzdéséből álló 28 lövés folya­mán, melyeket 5 és 20 méteres távolságból kellett leadni. A skorpiósok közül Lipták Attilá­nak ment a legjobban, az irány­zók nélküli csigás íjak kategóriá­jában második lett. Mivel a tar- jániak minden lehetőséget meg akarnak ragadni a versenyszerű gyakorlásra, ott lesznek a febru­ár 16-i fóti versenyen is. _______ TONIS Ne m talál örömet a munkában Carlos Alberto vissza akar vonulni A visszavonulását fontolgatja Carlos Alberto, a Flamengo ve­zető edzője, az 1970-es mexikói labdarúgó-világbajnokságon aranyérmes brazil válogatott le­gendás védője.- Már nem találok semmi örömöt a munkámban, olyanok bírálnak, akiknek nincs sok kö­ze a futballhoz - mondta Carlos Alberto. A trénert az utóbbi időben sokat kritizálták a Flamengo gyenge teljesítménye miatt. A Portuguesa együttesétől a múlt héten elszenvedett 5-4-es vere­ség után a szurkolók kövekkel dobálták meg a csapat autóbu­szát, és az edző leváltását köve­telték. Brazil lapértesülések sze­rint napokon belül várható Carlos Alberto lemondása. Egyre gyorsuló Miklós Egyéni csúcsot futott ifiválogatottunk A Magyar Atlétikai Szövetség sorra rendezi felkészülési verse­nyeit, melyen remekül szerepei a Salgótarjáni Acél Atlétikai Club reményteljes válogatott vágtázója, az ifjúsági Miklós Péter. Sáfár Sándor Egyre farag le a tizedekből, századokból az ifjúsági vb-t megjárt Miklós Péter téli felké­szülése folyamán, pedig hát aki ismeri a salgótarjáni atléták gyakorlási lehetőségeit, az - ha csak nem hisz a csodákban - legmerészebb álmában sem gondolná, hogy ez egyáltalán lehetséges. Lerobbant Kohász­stadion ide, ablak, ajtó nélküli, teljesen szétlopott jéghideg fu­tófolyosó oda, a fiatal titán fity- tyet hány a tragikus körülmé­nyekre, és folyamatosan csak javul. Az Olimpiai Csarnokban minap megtartott első felmérő versenyen 7:02 másodpercet fu­tott 60 méteren, majd rá egy hétre már újabb egyéni csúccsal 6:99-re ment le, mellyel termé­szetesen nyert az ifik között, de a felnőttek között is negyedik lehetett volna. A szövetség ve­zetői persze árgus szemekkel követik Péter fejlődését, és elis­merésük gyanánt meghívást ka­pott a hét végi budapesti IAAF fedett pályás atlétikai gálára, az Enternet Kupára, ahol ugyan­csak 60 méteren a felnőttek kö­Miklós Péter zött kell majd helytállnia. Nincs már messze a február 20-i fedett pályás magyar bajnokság sem, és biztató, hogy nem csak válo­gatott vágtázónk, hanem klub­társa a junior korú Sáfár Sándor is jó formában van, a fent emlí­tett viadalon 662 centivel meg­nyerte a távolugrást. SATIS Babják János maradt az elnök Tisztújító közgyűlés a kézilabdázóknál A Nógrád Megyei Kézilabda Alszövetség a közelmúltban tartotta a közgyűlését, melyen több napirendi pont szerepelt. Elsőként Babják János elnök köszöntötte a megjelenteket, majd Mulicza Ferenc főtitkár szóbeli kiegészítést fűzött az előzőleg kiadott írásos alapsza­bály-tervezethez, amit a köz­gyűlés elfogadott. Ezután Babják János beszámolt az 1997. október 15-e óta végzett szakmai és gazdasági munká­ról, majd a hozzászólók többek között beszéltek a megyei kézi­labdaélet jelenlegi helyzetéről, a sportág megyei támogatottsá­gáról, létesítmény- helyzetről és az utánpótlás-nevelésről. A válaszadások után a közgyűlés elfogadta a beszámolót. A folytatásban az elnökség nevében, Babják János emlék- plaketett adott át Kiss János­nak a több mint három évtize­des eredményes játékos-pálya­futásának elismeréséként, aki az elmúlt őszön még védett a Salgótarjáni Építők KC NB Il-es csapatában. Az utolsó napirendi pont­ban a közgyűlés megválasztot­ta a következő négyéves cik­lusra az elnökséget. Az elnök továbbra is Babják János ma­radt, míg az elnökségi tagok között van Szabó Zsolt, Mulicza Ferenc, Márta Ferenc és ifj. Havassy Kálmán. Az új elnökség több fontos feladatot tűzött ki a jövőt ille­tően, melyek a következők: megteremteni a feltételeket a megyebajnokságra (női és fér­fi), a régiós megyékkel a kap­csolatok bővítésére a serdülő korosztályokban is, valamint az NB Il-es kézilabda-bajnok­ság rendezési jogának megpá­lyázására. SPOffmjRMIX NYÍLT TÚRA A Salgótarjáni Petőfi Sportegye­sület Természetjáró Szakosztálya nyílt túrát szervez február 10-én, vasárnap. A tervezett útvonal So­moskőújfalu - Kerekdomb - Ta­tár-árok - volt nyomvasút - Szál­lásbérc - Pintértelep - Új temető - Szilvás - Lakbér. Indulás Salgó­tarjánból, a 8.20-kor induló 11/B- s helyi járatú busszal. Túravezető: Molnár János. A LIVERPOOL AZ ÉLEN Az FC Liverpool csapata továbbra is őrzi az első helyet a labdarúgás történetével és statisztikáival fog­lalkozó szervezet rangsorában. A klub-világranglista élcsoportja (zárójelben a januári pozíciók): 1. (1.) FC Liverpool (angol) 362 pont, 2. (3.) Bayern München (német) 315, 3. (4.) Real Madrid (spanyol) 302,4. (2.) FC Barcelo­na (spanyol) 274, 5. (9.) Depoitivo La Coruna (spanyol) 273,6. (5.) Arsenal (angol) 267 7. (8.) Galatasaray (török) 254, 8. (6.) Boca Juniors (argentin) 246, 9. (10.) Valencia (spanyol) 239, 10. (15.) Celtic Glasgow (skót) 238 ... 49. (41.) Hertha BSC (né­met, Király Gábor, Dárdai Pál) 161 ...151. (148.) Werder Bremen (német, Lisztes Krisztián) 90 ...167. (166.) Debrecen 86,5 ...236. (229.) Dunaferr 70. JAPÁN FELLENDÜLÉST REMÉL Koidzumi Dzsunicsiro miniszter- elnök abban bízik, hogy a labda­rúgó-világbajnokság kilendíti Ja­pánt a gazdasági pangásból. - Re­mélem, hogy a nép él a lehetőség­gel, és visszatalál a helyes útra - mondta a kormányfő. Hasonló­an, de kissé konkrétabban fogal­mazott a Dentsu intézet, amely szerint Japán jelentősen profitál­hat a beruházások és a termelés növekedéséből, az intenzívebbé váló kereskedelemből, illetve a szállításból és egyéb szolgáltatá­sokból. A miniszterelnök tavaly áprilisi hivatalba lépésekor átfogó gazdasági reformot, privatizációt és külföldi tőkebevonást helye­zett kilátásba, ennek ellenére az eltelt időszakban nem javult a helyzet. Japán a május 31-én kez­dődő labdarúgó vb-t arra is igyek­szik „felhasználni”, hogy javítsa feszült viszonyát a társrendező Koreai Köztársasággal. MÉG HÁROM NAP XIX. téli olimpiai játékok ÚJABB REKORD A téli olimpiák történetében Salt Lake Cityben indul a legtöbb női versenyző. Amíg 1924-ben Cha- monix-ban, az első havas-jeges játékokon öt, addig a pénteken kezdődő eseményen már a részt­vevők 38 százaléka képviseli a gyengébbik nemet. Legutóbb Naganóban az arány 36 száza­lék volt. A 78 versenyszámból a nők 37-ben küzdenek az érme­kért. VISSZALÉPTEK Sérülés miatt nem vesz részt a pénteken kezdődő Salt Lake City-i téli olimpián a Sarah Abitbol, Stéphane Bamadis fran­cia páros. A januári, lausanne-i Európa-bajnokságon ezüstérmes duó már az Utah állambeli Loganben készült a játékokra, amikor edzésen, egy ugrásnál Abitbolnak elszakadt az Achil- les-ina. A kettőst dobogóra esé­lyesként tartották számon. PRUSIS FELLEBBEZ A nemzetközi sportdöntőbíró­sághoz fordult Sandis Prusis vi­lágbajnoki negyedik helyezett lett bobos, aki a NOB döntése ér­telmében nem vehet részt a Salt Lake City-i játékokon. A 36 éves versenyzőt november 9-én, az olimpia futamainak is helyet adó Park City-i pályán ellenőrizték, és a doppingvizsgálat nandrolon jelenlétét mutatta ki a szerveze­tében. A nemzetközi szövetség visszamenőleg három hónapos eltiltással sújtotta őt, így még időben, február 9-én lejárt volna a büntetése, a NOB viszont nem járult hozzá, hogy elinduljon a játékokon. A tárgyalásra az AFP szerint kedden kerül sor, ítélet- hirdetés szerdán várható. EGÉSZSÉGESEKRE SZÁMÍT Wayne Gretzky, a kanadai jégko­rong-válogatott szakmai igazga­tója kijelentette, hogy csak az egészséges játékosokra számít a pénteken kezdődő Salt Lake City-i téli olimpián. - Aki most nincs legalább 70 százalékos ál­lapotban, az biztosan nem kerül­het csúcsformába a játékokig. Remélem, az érintettek napokon belül jelezni fogják, hogy vállal­ják-e a szereplést - mondta az 1999-ben visszavonult négysze­res Stanley Kupa-győztes legen­da. Az utóbbi hetekben a kana­dai kerettagok közül Eric Lindros és Theoren Fleury (mindkettő New York Rangers), Mario Lemieux (Pittsburgh Penguins), Owen Nolan (San Jose Sharks), Ryan Smith (Edmonton Oilers), valamint Joe Thornton (Boston Bruins) bajlódott kisebb-na- gyobb sérüléssel. Elsősorban tő­lük vár mielőbbi választ Gretzky. Totóeredmények 1. Hamburg -1860 München 2-11 2.1. FC Köln - Kaiserslautern 0-1 2 3. Schalke 04 - M.-gladbach 2-01 4. Bremen-VfB Stuttgart 1-2 2 5. Hertha BSC - Freiburg 1-1 X 6. Wolfsburg-Dortmund 1-1 X 7. Bayern M, - Leverkusen 2-01 8. Intemazionale - Torino 0-0 x 9. Brescia-Parma M2 10.Fiorentina-Roma 2-2 x 11. Piacenza-Chievo 2-2 x 12. Udinese-Perugia 0-Ox 13. Verona -Ataianta 3-1 1 14. Lazio-Milan 1-1X TOTÓNYEREMÉNYEK A Szerencsejáték Rt. közlése szerint az 5. heti totónyeremé­nyek a következők: TOTÓ: 13 plusz egy találatos szel­vény nem volt. 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 4 297 861 forint. 12 találatos szelvény 16 da­rab, nyereményük egyenként 201 462 forint, a 11 találatos szelvényekre egyenként 16 530 forintot, a 10 találatos szelvényekre egyenként 3186 forintot fizet­nek. GÓLTOTÓ: 6 találatos szelvény nem volt. 5 találatos szelvény 4 darab, nyereményük egyenként 71 ezer 109 forint. 4 találatos szelvény 74 darab, nyereményük egyenként 2924 forint. Ha nyerünk, felezünk! A múlt pénteken Kelemen István heren- csényi lakosnak kedvezett Fortuna istenasz- szony, az ő tippjeit játszottuk meg. Játékosunk 8 találatot ért el. Reméljük, az elkövetkezendőkben szeren­csésebbek lesznek játékosaink. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lényegét. Minden hét keddjén lapunkban megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játé­kos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszá­mú variációra kitölteniük és szerkesztősé­günk címére az adott hét péntek déli 12 órá­ig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szel­vények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1- es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzés­re csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és be­küldött szelvények közül minden héten sor­solás útján választjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játékosok nevében szerkesztősé­günk a Szerencsejáték Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos nevét és tipposzlopát min­den héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályá­zó nyer, abban az esetben a nyereményen fe­lezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játé­kosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! NÓG1 6. ÚDJL HÍRLAP hét Sor­szám i X 2 1. csapat 2. csapat 1. Bayern München Dortmund Bundesligol. 2. Hertha BSC VfB Stuttgart 3. Rostock Freiburg 4. Bremen Kaiserslautern 5. Leverkusen Mönchenglad bach 6. Nürnberg 1860 München 7. Hamburg 1. FC Köln 8. Chievo Udinese oioszA 9. Ataianta Brescia 10. Bologna Intemazionale 11. Lecce Verona 12. Milan Perugia 13. Parma Lazio +1 mérkőzés 14. Roma Juventus oioszA PÓTP 1. Torino 2. Venezia 3. Wolfsburg 4. Schalke 04 Név: ............... M ÉRKŐZÉSEK- Piacenza olasz a ,- Fiorentina "- CottbUS Bundesliga 1- St. Pauli " \ pótmérkőzésekre ppelni nem kell, őrlés esetén ered- nénymegállapításra >zolgálnak. 1 Ol 6 1 7 1 InOexadm: | 64 r|h Babják János újabb négy évre kapott bizalmat ____________________■

Next

/
Thumbnails
Contents