Nógrád Megyei Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-22 / 45. szám
Alkonyévek - Nyugdíjasok oldala 2002. FEBRUÁR 22., PÉNTEK NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP - 9. OLDAL Gordos István nyugdíjassal több mint negyven esztendővel ezelőtt találkoztam először. Annak idején a salgótarjáni tűzhelygyárban dolgozott a dekorációs műhelyben. Itt ismerkedtünk meg először. Aztán másodszor nemrégiben hozott össze vele a sors. Ekkor mesélte el nekem eddigi élete történetét. Nem múlik egyetlen olyan, véradással összefüggő rendezvény sem a pásztói Vöröskereszt-szervezetnél, hogy azon ne venne részt az Ecsegen lakó Sipkó Istvánné, aki már több mint százharmincszor adott vért. A lelkes aktívával egy véradást követően beszélgettünk.- Hogyan került kapcsolatba a véradó mozgalommal?- Fiatalkoromban volt egy igen komoly betegségem, melynek következtében nagyon lefogytam, de hála Istennek sikerült kigyógyulnom belőle. Ezt követően rendszeresen eljártam minden, egészségügyi tanácsadással kapcsolatos rendezvényre. Egy vöröskeresztes ösz- szejövetel alkalmával az akkori körzeti orvosunk azt hangsúlyozta, hogy milyen hatása van a friss vérnek a betegek gyógyításában, és hogy mennyire nagy szükség van a véradásokra. Ilyen előzmények után jelentkeztem az első véradásra lakóhelyemen, Ecsegen, és ez egy életre meghatározónak bizonyult.- Milyen érzés volt első alkalommal a véradó ágyra feküdni?- Először féltem, mert nem tudtam, hogy milyen nagy lyukat szúrnak a karomba. Végül semmi gond nem volt, így ezek után rendszeresen eljártam a véradásokra. Később, 1981-ben Budapestre kerültem dolgozni és ott egy felhívás alapján megpróbálkoztam a plazmaferezises véradással is. A fővárosból hazakerülve többször is hívtak ugyan vissza, de közölték, hogy nem áll módjukban útiköltséget fizetni, én pedig úgy gondoltam, hogy nekem meg nem áll módomban ott vért adni. Átjelentkeztem hát Salgótarjánba, ahová a mai napig is rendszeresen eljárok és már ez évben is négy alkalommal voltam. A hagyományos véradásokra már csak esetenként járok el, mert úgy érzem, hogy a plazmaferezises véradási módszer kedvezőbb számomra.- Mivel foglalkozik mostanában?- Nyugdíjas vagyok, előtte a pásztói kórházban a belgyógyászaton takarítónőként dolgoztam. Négy gyermekem van, három fiú és egy lány. Alkalmanként ők is eljárnak vért adni, miként a férjem is, amíg le nem százalékolták. Most már a család körüli teendőket kell elvégeznem. Továbbra is el fogok járni a véradásokra, mert úgy érzem, hogy ezzel is segíteni tudok rászoruló embertársaimnak. Nagy öröm számomra, hogy elismerik a véradók önzetlenségét. A pásztói Vöröskereszt szerény, de mégis szívet melengető ajándékokkal kedveskedik hűséges, többszörös véradóinak, illetve véradószervezőinek. KEREKES LAJOS- Liptagergén születtem 1928-ban. Szegény családban jöttem a világra, édesapám bányász volt. Illetve lett volna, ha nem lett volna munkanélküli. De állandóan az volt. Édesanyám tartott el bennünket, mert szerencsére tudott varrni, és így ő volt az eltartó családfő. Mivel a húgom meghalt, egyedül maradtam gyerek. Hat elemit jártam ki, majd 1942-ben megrokkantam. A cséplőgépnél elvesztettem a jobb lábamat. Kilátástalannak tűnt az életem. Egyébként sem voltam erős fizikumú alkat, rokkantán meg reményem sem volt a fizetősebb, erősebb munkára. így aztán magánúton keservesen elvégeztem a négy polgárit és levizsgáztam. 1950-ben bekerültem az újonnan alakult karancskeszi gépállomásra, ahol raktárosként dolgoztam. Onnan két év múlva a megyei tanács gépállomási csoportjába kerültem, majd 1954- ben a tűzhelygyárba. A gyárban, kezdetben a csiszolóüzemben dolgoztam, de később áthelyeztek a dekorációs műhelybe. 1959. november 3-án pedig átmentem a Volánhoz, ugyancsak dekorációsnak. S huszonhárom év munka után nyugdíjba kerültem. Gordos Pista valójában üvegfestőszakmát kezdett tanulni, de sajnos, a háború miatt nem tudta befejezni. Azt mondja, onnan van a rajzkészsége, meg a tudása, amiről csak úgy beszél, hogy „ha ezt tudásnak lehet nevezni”. Végül is ezek a tanulmányok ráébresztették a rajzolás és a feste- getés örömére, ami még napjainkban is gyakran elfogja, s ilyenkor előveszi a vásznat, a palettát és az ecseteket, s nekikezd az örömszerzésnek.- Fát faragni már csak a nyugdíjazás után kezdtem el. Nagyon unalmasak voltak azok az évek - mondja. - Úgy fogtam hozzá, hogy megtapasztalom magam, tudnám-e ezt is művelni. Lassan belerázódtam és mind több kedvemet találtam benne úgy, hogy a fafaragás - mint olyan - abból adódott.- Milyen fával szeretett dolgozni?- Legjobban a vadkörtefával, de alkalmas faragásra a nemes körte fája is. Meg a tölgyfa is, de kisebb tárgyakat vadkörtefából készítek. Nagyon jól faragható, nem forgácsolódik, nem szálas és a legapróbb részletekig kidolgozható a belőle készített alkotás. Leginkább állatfigurákat faragtam, őzet, szarvast, vaddisznót, fácánt. De Szent Istvánt, Krisztus-képmásokat, Mária- szobrokat is készítettem.- Hová kerültek ezek a darabok? Elneveti magát.- Szétadogattam a barátok, meg az ismerősök között. Főként a gyerekeimnél van belőle sok. A fafaragás nem is annyi, mint a kép. Sok képet festettem. Olajjal dolgoztam vászonra. Leggyakrabban tájképeket vetettem vászonra, meg a körülöttem lévő erdei világot. Szeretem a természetet, az erdei állatokat. Próbálkoztam portréfestéssel is, de be kellett látnom, hogy az nem megy. Le is mondtam róla.- Mikor volt utoljára ecset a kezében?- A múlt év augusztusban fejeztem be a nagyobb dolgaimat. Amikor az ősszel megérkeznek a hidegek, már nem dolgozom, mivel kint a konyhában, ahol festegetek, hideg van.- Mit festett utoljára?- Tájképet. Alakokat is festek, de ezek csak vázlatos alakok. Az óvodában is festettem képet a gyerekekkel, meg az óvó nénivel. Mivel Napraforgó az óvoda' neve, a gyerekek kirándulását festettem meg a napraforgótáblánál.- Azt mondhatjuk, hogy ön a falu festője?- Nem egészen - tiltakozik szerényen - mert rajtam kívül van itt egy fiatalember, aki nagyon ügyes. Farag is. Nagy jövő előtt áll, hiszen még fiatal.- Vajon annak idején miért végezte el a polgárit?- Nehezen tanultam, de mivel megrokkantam a cséplőgépnél, nem volt más választásom. Tanulás nélkül pedig nem juthattam könnyebb munkához. Megpróbáltam könnyebb pályát választani. Nem gondoltam én kimondottan szellemi munkára, mert sosem szerettem az irodai munkát. De hát nem sokat értem el a polgáriban szerzett ismeretekkel.- Milyen életet sikerült eddig élnie?- Az én életem alakulásában is meghatározó volt az a társadalom. amelyben éltem. Ha az nem lett volna, én meg sem tudtam volna élni. Nem akarok nosztalgiázni, de meg kell hagyni, hogy az akkori társadalmi körülmények nélkül egy rokkant ember elpusztulhatott volna. Szép volt a dekoratőri munka, bár sosem volt megfizetve. Manapság meg már nincs is talán ilyen.-Es az üvegfestés?- A gyárban virágokat festettem, tányérokat, poharakat, csempéket. Ezeket itthon is készítettem, de már ehhez is megöregedtem. Nagyon belefáradtam az életbe - mondja gyenge hangon, és elmeséli, hogy három gyereke van, két lány és egy fiú, akik szerencsére dolgoznak mindannyian. Illetve a fia már nyugdíjas, mert lebetegedett.- Négy unokám és egy dédunokám van. Ketten iskolába járnak még közülük. Örülök, hogy kivétel nélkül becsületesek, jóra valók, nem panaszkodhatok rájuk. Büszke is vagyok rá, hogy ilyen gyerekeket tudtunk nevelni.- Mit vár még az élettől?- Nagyon sokat már nem. Azt, hogy egészséges legyek. Ne robbanjak le, mert szörnyű, amikor egy idős ember már tehetetlen. Ennyit.- Ennyi egy élet?- Nekem csak ennyi. Talán kár is volt ezért megszületni...- Nagyon keserűen mondja ezt. Csalódott az életben?- Nagyon nem, de lehetett volna sokkal jobb is.- Ez min, vagy kin műk?- Az életemnek sok rossz oldala volt. A nehéz gyerekkor, a baleset, a háború, a nélkülözések. Az ország is sokáig betegeskedett. Később ugyan, a békésebb évtizedekben jobb volt, de most meg már újra kőkemény lett minden. Na, mit gondol, kin múlt? PÁDÁR ANDRÁS Biztonságban az otthonban- Egyedül voltam a lakásban, amikor nagyon rosszul lettem. Lányom, aki kezelésre jár, nem tudta vállalni otthoni gondozásomat. Orvosi javaslatra kerültem bentlakónak a nógrádmegyeri idősek otthonába. Ennek már két éve - ismerteti ide kerülésének előzményeit Géczy Imréné nyugdíjas, aki a 80. életévét tapossa.- Tizennégy éve vagyok özvegy. A férjem elvesztését követő első időkben mindig visszatért az emléke. Kértem a jó Istent, adjon megnyugvást. Megkaptam. Azóta jól vagyok. Semmi bajom sem a vezetővel, sem az itteni dolgozókkal. Jól megértjük egymást. Bejövetelekor, illetve felvételekor négyen voltak egy szobában. A befejezés előtt álló fejlesztés, beruházás során ma már ketten vannak egy szobában. Ő például a fiatalabb 75 éves Csuka Juliannával szobatárs.- A négyes szobában voltam, ahol fekvőbetegek is voltak. Ez azonban egyáltalán nem zavart. A doktor úr is megnyugodott, amikor ide kerültem, mert határozottan állította: engem nem szabad egyedül hagyni, mert rosszullé- tem bármikor bekövetkezhet. Itt gondoskodnak rólam. Jó érzés, hogy vigyáznak rám, ha netán nem érzem jól magam, akkor isv Éjszaka benéznek ránk, meggyőződnek, hogy pihenünk- e. Én itt biztonságban vagyok. Nem is kívánkozok máshová. Innen már csak az örökös helyre, a temetőbe tesznek. Férje után kapja a nyugdíjat, aki az acélgyárban dolgozott.- Kétszer volt kint a fronton. Egyszer mint kerékpáros, másodszor mint páncélos. Ezzel kapcsolatban elmondja részletesen azt a történetet, amit végigjárt a hadifogoly-elbírálással kapcsolatban. Mivel a nyugdíja nem elég a havi étkezési, gondozási költségekhez, a hiányzó részt a család adja.- Mit szokott meg nehezen?- Az alvást, pedig otthonról hoztam magammal párnát és pokrócot. Huzatot itt adtak, hogy egységes legyen. Fohászkodtam a jó Istenhez, hogy mielőbb megszokjam. Sikerült. Nyugodt, jó természetének köszönheti, hogy el tudja viselni, ha valaki másként vélekedik különböző dolgokról.- Felveszem mások természetét - egészíti ki az előbbieket.- Elégedett az ellátással?- Soha sem voltam válogatós, megszoktam, elég nekem... Nem vagyok húsevő. Élelmet nem lehet behozni sem a hozzátartozóknak, se a látogatóknak, csak süteményt. Amit kapok, azt is megosztottam és megosztom a szobatársakkal.- Azérí van kedvenc étele?- A zöldborsóleves és a mákos guba. Ilyen párosításban tálalják nekünk. Jó érzéssel tölti el, hogy rendszeres az orvosi vizsgálat, a vérnyomás- és vércukormérés.- Nekem mindenki jó. Úgy látom, ők is meg vannak velem elégedve... A foglalkozásokon kívül a tévében csak a vallásos témájú adásokat szereti hallgatni és nézni. Szemei ugyanis nem bírják sokáig a tévénézést, mert hályogra operálták és az egyik szemével nem úgy lát, ahogy szeretne. Az idő, a sok munka kikezdte egészségét. Térdfájás ellen kenőcsöt és fájdalomcsillapítót használ. A nagyon erős fájások éjjel jelentkeznek. Ebben szerepe van az időjárás-változásnak is. A melegfrontra érzékeny. Ráadásul magas a vérnyomása is.- Mit vár az élettől? Erre a kérdésünkre a következőket válaszolja:- Megnyugvást adjon a jó Isten. Esténként, reggelenként és hajnalban, mikor felébredek, a többi között ezért is imádkozom. Minden első pénteken pedig gyónok.- Nem volt szándékában újra férjhez menni?- Nem, mert én a férjemmel kötöttem házasságot, nem pedig mással. V. K. A kornak megfelelő frissítő reggeli torna. A képen jobb oldalon Géczy Imréné __ ____________■ G ordos István^ Sipkó Istvánná a vöröskeresztes kitüntetéssel fotói esla Nekem csak ennyi volt az élet Élenjáró véradó
