Nógrád Megyei Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-20 / 43. szám

2002. FEBRUÁR 20., SZERDA SZECSENY MEGYEI K Ö R K É P Német címlapon a tarjám kandalló A németországi Otto áruház katalógusának a közelmúlt­ban megjelent címlapját az Iparfém Kft.-ben készült kan­dalló díszíti. Vezető oldalon mutatja be a gyár termékeit a Bauhaus kiadványa, s az osztrák Celus prospektusa is. Eu­rópa egyik legjelentősebb kandallógyára között emlegetik a szakemberek a salgótarjáni üzemet, amely tavaly az SVT-Wamsler cégcsoport legeredményesebb gyára volt.- 2001 a hétéves fennállá­sunk legeredményesebb éve volt - fogalmaz Gressai Gábor ügyvezető igazgató. - Hét évvel ezelőtt szinte a nulláról indul­tunk, s tavaly már a legjelentő­sebb kandallógyártók között tartottak bennünket számon, félszázezret megközelítő da­rabszámúnkkal. Termékeink 95 százaléka került exportra, döntően Nyugat-Euró- pa országaiba. Itthon ugyancsak megélénkült az érdek­lődés e tetszetős és ha­tékony fűtési megol­dás iránt, s ma már minden nagyobb üz­letláncban megvásá­rolhatók a salgótarjáni kandallók. A hazai pia­con korábban a Servant vitte a prímet, tavalytól azonban már ott van a „vetélytársa” is, a Plútó. A hét év alatt persze ennél lé­nyegesen több típust fejlesztett ki saját szak­embergárdájuk, így a gyártmánypaletta igen széles, és hihetetlenül színes.- Kezdődött a Luciferrel, il­letve annak „családja”, majd folytatódott az Otellóval, a Panoramic-kal, Rondóval, ta­valy pedig a skála kiegészült egy új családdal, a legújabb szabványnak, a DIN+-nak megfelelő Orfeusszal, Lunával, Rona-val és Prizmával. Mind­ezeknek burkolatban, formavi­lágában számtalan kivitele lé­tezhet - lapozgatjuk az igen gazdag katalógust. A nyugat-európai kiállítások alapvetően meghatározzák a kandallófejlesztés irányait, a lehetséges műszaki megoldá­sokat. A változó, többnyire szi­gorodó szabványok ugyancsak kijelölik a mérnökök mozgás­terét. S persze ott van a terme­lőbázis adottsága, amelyben nincs szégyenkeznivalója az Iparfém Kft.-nek. A kapott in­formációk alapján a gyár saját tervezőgárdája alkotja meg az egyes készülékcsaládokat, a je­lek szerint igen csak profi szín­vonalon.- A gyártmányfejlesztés egy pillanatig sem szünetelhet, mert azonnal igazodnunk kell a legújabb irányzathoz, ha pia­con akarunk maradni - mond­ja a fiatal gyárvezető. - Az elő­rejelzések jók, vagyis idén is biztosított termékeink piaca. 2002-re a korábbi éveknél ki­sebb mennyiségi növekedést tervezünk, mert fontosnak tartjuk a piac megerősítését, a minőség és a megbízhatóság további javítását, azért, hogy a legdrágább árkategóriákban is megjelenhessünk termékeink­kel. Közgazdászok ezt úgy fo­galmazzák meg, hogy a hozzá­adott értéket kell emelnünk, ez vezet az eredményesebb ter­meléshez. Nem áll meg a ter­melői háttér fejlesztése sem: áprilisban érkezik meg egy fi­nomsugaras plazmavágó be­rendezés és egy korszerű, CNC-vezérlésű élhajlító, s sze­retnénk korszerűsíteni meglé­vő gépeinket is. Az idei beruhá­zásaink tervezett értéke meg­haladja a 100 millió forintot. Tavaly április közepétől az Iparfémhez került a bátonyterenyei Fűtőber telep­helyén megkezdődött a széria­szerű kandallógyártás. Az itte­niek ezt Plútó üzemnek ke­resztelték, lévén, hogy ezeket a készülékeket itt szerelik össze. A Plútó üzem 120-as létszámá­val az Iparfém Kft. kollek­tívája (ki hitte volna ezt pár évvel ezelőtt!) megha­ladja a félezret, vagyis, hét év alatt megtízszerező­dött.- Az Iparfém Kft. legsi­keresebb tavalyi éve több mint 3 és fél milliárd fo­rint árbevételt hozott - mondja büszkén Gressai Gábor. - Ennek a nagyobb hányada a kandallógyár­tás értéke, s egy kisebb hányadban alkatrészgyár­tást végeztünk a cégcso­port másik gyárának. Az eredményünket mindösz- sze a forint tavalyi rendkí­vüli megerősödése rontot­ta, hiszen mi exportorientált cég vagyunk. Ettől eltekintve hoztuk a tulajdonosi elvárást. Egy ilyen „nagy múltú” üzem talán joggal pályázik eb­ben az évben a Magyar Termék Nagydíjra, amelyre évről évre benevez. Emellett számos kiál­lításon lesznek ott, Németor­szágtól a Palócországig, sző­kébb pátriájukig. A legna­gyobb sikernek persze azt tart­ja Gressai Gábor, hogy egy új szakmai kultúrát voltak képe­sek önerőből felépíteni Salgó­tarjánban, egy olyan városban, ahol 80 év alatt számos hason­ló iparág nemhogy fejlődött volna, hanem elhalt. T. NÉMETH LÁSZLÓ Készül az „Ambiente" kandalló HÍREK MAGYARNÁNDOR POLGÁRI ESTÉK. A rendezvénysoro­zat következő vendége Bayer Zsolt új­ságíró, publicista február 22-én, pénte­ken 17 órakor a művelődési házban. Az est házigazdája: Bőgős Tamás. SALGÓTARJÁN/BUDAPEST JAZZDOBVERSENY. A tíz éve el hunyt Kovács Gyuláról, minden idők [ egyik legnagyobb magyar dobosáról el­nevezett dobversenyt a Magyar Rádió rendezi. A tehetségkutató első elődön­tőjét február 22-én, pénteken 18.45 óra­kor tartják Budapesten, a rádió már­ványtermében. Az első öt dobos között ott lesz Széli Tamás salgótarjáni fiatal, a Madách Imre Gimnázium tanulója is. SALGÓTARJÁN I SZÍNHÁZ. A Turay Ida Színtársulat február 20-án, szerdán 19 órakor mu- | tatja be Vadnai-Márkus-Harmath „A csúnya lány” című zenés vígjátékot a József Attila Művelődési Központban mások mellett Pápai Erika, Nemcsák Károly, Szacsvay László közreműködé­sével. Rendező: Kovács István. VARSÁNY TÁRLAT. A Hunyadi Mátyás Általános Iskolában február 21-én, csütörtökön 14 órakor nyitják meg Konczos Éva képző­művész kiállítását. Megnyitóbszédet mond: Bakos Ferenc. HÉHALOM „FIATALODIK” A KÖNYVTÁR. Rövi­desen birtokba veszik az építők a köz­ségi könyvtárat és elvégzik annak teljes felújítását. A munkálatok 2,1 millió fo­rintba kerülnek. A kivitelezéshez szük­séges pénzt a Nógrád Megyei Terület- fejlesztési Tanácstól pályázati pénzből fedezik, a saját erő biztosítása mellett. ÚTFELÚJÍTÁSOK. Amint az időjárás megengedi, kezdődik az útfelújítás a községben. A Felszabadulás úton 500, a József Attila és a Bartók Béla úton 250-250 méter hosszban válnak bizton­ságosabbá az utcák. A munkálatokat a megyei területfejlesztési tanácstól pá­lyázaton kapott pénzből, illetve saját erőből végzik el. __________________■ M inimálbér-emelés: jön a pénz, csúszik! Elnézést kértek a salgótarjáni képzési központ dolgozóitól (Folytatás az 1. oldalról) vagyis sor került az új kinevezésekre, majd az átsorolásokra, utána a kötelező pótlékok emelésére, végül a minimálbér emelésére. Ezek után jön még a béremelés - tette hoz­zá, hiszen a salgótarjáni központ munkatár­sai áprilistól visszamenőleg kapják majd meg a béremelést. Czibere Károlytól megtudtuk, volt olyan probléma is, hogy nem tudott nyomtatványt biztosítani az államháztartási hivatal, és mindez sajnos éppen a legkisebb bérűeket érintette rosszul - fűzte hozzá és ő is el­mondta, névre szóló levélben kértek elné­zést a késésért.- A helyzet viszont törvénysértő, hiszen a minimálbér-emelést a törvény értelmében ja­nuár elsejétől kell alkalmazni.- Akkor beszélhetnénk törvénysértésről, ha márciusban nem kapnák meg visszame­nőleg a korrekciót - vélte az intézet főigazga­tója, példaként megemlítve, hogy 1997. de­cember 28-án januári nyugdíjemelésről dön­tött a parlament, az érintettek mégis csak márciusban kaptak először emelt nyugdíjat, visszamenőleg. Czibere Károly úgy fogalmazott, a törvé­nyesség abban áll, hogy a pénz jár, és oda kell adni - ha lehet, január elsejétől. A fő­igazgató azt is ismertette, hogy programhiba miatt kaptak februárban kétszer is fizetést a dolgozók. Mivel arról is említést tett, hogy az átállás miatt más központi költségvetési szerveknél is jellemző lesz a csúszás, azt is megkérdez­tük, hogy nem túl későn hozták-e meg az er­ről szóló kormányrendeletet. A főigazgató ezt nem akarta minősíteni. DUPELLAI ILDIKÓ Horgászok közgyűlése A mintegy 200 főt számláló Tóaljai Bányász Horgász Egye­sület február 24-én 9 órakor tart­ja soron következő közgyűlését a homokterenyei kultúrotthon- ban. A napirendek keretében tár­gyalják az elmúlt évi munkáról szóló beszámolót, meghatároz­zák a 2002. évi célkitűzéseket és feladatokat, várhatóan jóváhagy­ják a 2001. évi zárszámadást. A 2001-es évben az egyesület igen eredményes évet zárt, mintegy 75 mázsa halat telepített. Ennek arányában kedvezően alakultak a horgász visszafogási eredmé­nyek is. A falusi turizmus fellen­dülésének köszönhetően közel 250 vendéghorgász horgászott napijeggyel a tóaljai tavakon. Az egyesület idei tervei is bizakodó­ak, a részletekre a közgyűlés után visszatérünk. Levéltári „őrangyal” Lerántották a leplet az emléktábláról Több százmilliós a megyei le­véltár salgótarjáni központjában őrzött levéltári dokumentumok, iratok értéke, az eszmei érték pe­dig - például a megye történetét tekintve - szinte felbecsülhetet­len. Biztonságos megóvásuk ér­dekében régi óhaja volt az intéz­ménynek, a vagyon- és tűzvédel­mi rendszer kiépítése, amely az elmúlt hetekben megtörtént. A mintegy 1,6 milliós ráfordítást igénylő munkát a megyei terü­letfejlesztési tanács egymilliót meghaladó összeggel támogatta. A megvalósítást az épület falán elhelyezett kis tábla jelzi, ezt a tegnap délelőtti ünnepségen Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés elnöke és Tyekvicska Árpád, a levéltár igazgatója leplezte le. Téli túra a hegyekbe Hat nap a Beszkidek síparadicsomában Húsz mátraterenyei általá­nos iskolás diák töltött a kö­zelmúltban hat napot töltött sítáborban a szlovákiai Beszkidekben. A mátrate­renyei iskola évek óta tart fenn baráti kapcsolatot a füleki magyar iskolával. Ősszel a fülekiek voltak Mátraterenyén egyhetes kör­nyezetvédelmi táborban, az akkori meghívást most ezzel a sítáborral viszonozták. A tábor Makovban, közvetlenül a cseh határ mellett, gyönyörű termé­szeti környezetben volt. A fülekiekkel együtt mintegy nyolcvan gyerek élvezhette a szállásadó hotel vendégszere­tetét. Kedvezett az időjárás is: szikrázó napsütésben, 40 cen­timéteres havon sajátíthatták el a sízés alapjait a diákok. Amint azt Kürti Márta, a ma­gyar csoport vezetője elmond­ta, az első nap nehézségei után a gyerekek egyre nagyobb lel­kesedéssel és akarattal tanul­tak, s a tábor végére valameny- nyien meg is tanultak síelni. Különösen elismerésre méltó ez akkor, ha tudjuk: a mátraterenyeiek lábán akkor volt először sítalp. A résztve­vők megismerkedtek Turóc- szentmárton városának neve­zetességeivel, s a határon át­kelve ellátogattak egy csehor­szági síparadicsomba is. A két iskola vezetése szeret­né a közös sítábort évente meg­rendezni. A mátraterenyei ta­nulók részvételi díjához és úti­költségéhez a helyi önkor­mányzat jelentős összeggel já­rult hozzá. Hol a helye a tízmilliónak? Tisztelt Szerkesztőség! Nem volna-e méltóságteljes Balassagyarmat városának, hogy lerója a régen ígért tisztele­tet azoknak a polgároknak, vas­utasoknak és diákoknak, akik életüket adták azért, hogy az or­szág ezen része megmaradjon magyarnak? A dicső balassagyarmati hő­söknek, kegyelettel emlékezve rájuk, a Fő téren egy hősi szo­borral, vagy márványobeliszk- kel, aranybetűkkel beírni: „Tisz­teljük Bennetek a magyar nép becsületes ellenállását a zsar­nokság ellen.” Szomorú, de tagadhatatlan tény, hogy az utolsó hatszáz év­ben mi elveszítettünk minden háborút. Azért még inkább mi­ért ne legyünk büszkék azokra a honfitársainkra, akik megvédték a nemzet becsületét és nem hó­doltak be az erőszakos, idegen kormány által megkövetelt es­kütételnek. Férfi módon kiálltak egy nemes eszméért! Mi magyarok, a szabadság hívei vagyunk, az ő tetteik nem­csak Balassagyarmaté, hanem az egész Magyarországé, és még a határokon túl élő honfitársain­ké is. Ők elvesztek, de a gonosz­ság ellen egy igaz ügyért harcol­tak. Tetteikkel méltóvá váltak arra, hogy valóban a többi nagy­jaink közé soroljuk azokat a hő­söket, akik a Civitas Fortissima, a Legbátrabb Város nevét adták Balassagyarmatnak. Tisztelettel: Pavlánszky Tibor 218. Hamson Rd. Brookhaven, PA. 19015. USA A philedalphiai Civitas Fortissima Kör elnöke Ej I l I 1: A 0MM1HHÄ Alulírott egyetértek a Nógrád Megyei Hírlap kezdeménye­zésével, hogy január 29-ét, az 1919-es csehkiverés napját a kormány nyilvánítsa a bátorság napjának. Olvasható név:. Pontos cím: 1 I Éj I 1 hl_____________________________ ___________I_________ a láírás E szelvény beküldhető postán lapunk címére (3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6.), vagy leadható személyesen a balassagyarmati szer­kesztőségünkbe (Kossuth út 15. sz.). SÍ s | 8 8 I i 1 l I 1 i 1 i ; ! 1 l Azért van mit védeni az intézményben FOTÓ. 0YURU^ T

Next

/
Thumbnails
Contents