Nógrád Megyei Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-13 / 37. szám

Fiatal nógrádi szakemberek sikere Az Építéstudományi Egyesület nívódíjával tüntették ki nemrégiben a salgótarjáni Gólyán Épületgépészetet egy német beru­házás technológiai elszívásrendszerének tervezéséért. Börtön: a legnagyobb munkaadó Az elmúlt évben tíz százalékkal nőtt a fogvatartottak száma Magyarországon, jelenleg 17 ezer 300 elítélt mindennapjairól kell gondoskodni a büntetés-végrehajtás intézményeiben. Bekecs Zsuzsa a 65. helyen zárt Hétfő este eljött a mi időnk: ekkor rendezték ugyanis azt a számot a XIX. téli olimpiai játékokon Salt Lake Cityben, ami­re mi, nógrádiak a legkíváncsiabbak voltunk... Gyöngypillangótól égetőkemencéig Minden péntek délután kifulladásig - Kézműves-diákélet Ságújfalun A fiúk tolltartókat is készítettek már maguknak, de vannak közöt­tük, akik a szövésbe kóstoltak be­le, s egy cseppet sem bánták meg. A lányok nem csak megcsinálják, ékszerként viselik a színpompás „gyöngyszövött” díszeiket, a pa­pírhajtogatás látványdarabjaiból kis fantáziával asztali kompozíci­ók lesznek, s ezek igazán szép és kedves kiegészítői a terítéknek. Bábkészltés, agyagozás, nemeze­lés, selyemfestés, batikolás? Egyik sem ismeretlen a ságújfalui általá­nos iskola diákjai előtt, sőt: a pre­cíz kézimunkával készített dara­bok házi kiállításon is megállják a helyüket. Pár napja, a farsangi ren­dezvény kísérő programja volt az iskolai könyvtárban megnyitott bemutató, amely elnyerte a szülők tetszését, s ma is megtekinthető. Látva az elmúlt hónapok bősé­ges és sokféle, aprólékosan kidol­gozott, komoly odafigyelést, sőt, bizonyos fokú alkotókészséget megkívánó „termését,” rögtön adódik a kérdés: a feszes órai munka, a fegyelmezett tanulás után van kedvük a gyerekeknek nekiveselkedni a szövésnek, folt­varrásnak vagy éppen a gyöngyfű­zésnek? Fekete Bamabásné igaz­gatónak és Homoki Gáboménak, aki pedagógusként a legtöbb kéz­műves-foglalkozást vezeti, s már Ismerkedés a szövőszékkel az Iskolában igen jól ismeri „gyerekeit” rögtön kész a válasza - De mennyire! Hi­szen ez szabadidős program, va­gyis minden kötöttségtől mente­sen, felszabadultan választhatják, csinálhatják a kézművességgel ro­konszenvező, ügyes kezű gyere­kek. A sokoldalú ösztönzésért sem kell messzire menni, hiszen az is­kolagalériában bemutatkozó alko­tók rendhagyó órákon találkoznak a diákokkal. Adott tehát a lehető­ség, hogy a művészettel találkoz­zon a művészi fogékonyság, a még szunnyadó alkotói hajlam. A szomszéd faluban, Karancságon működő kézi szövöműhely né­hány remek darabja pedig a könyvtári kiállításon is látható, így a kis kézműveskedők és a látoga­tók is képet kapnak arról, honnan indul, s milyen szintre fejlődhet az effajta munka. Természetesen (Folytatás a 3. oldalon) Hosszú évek hátránya A kötelezően ellátandó felada­tok alulfinanszírozottsága miatt évek óta hiányos a nyugat-nógrá­di Legénd község költségvetése, a büdzsét idén is mínusszal fo­gadta el az önkormányzat. Való­színűleg pályázatot adnak majd be az önhibájukon kívül hátrá­nyos helyzetű települések úgy­nevezett „önhikis” keretére. Fej­lesztésként viszont a csatorna­beruházás van napirenden, amit Galgagutával és Nógrádsáppal közösen valósítanak meg. Vasár­nap ez volt az egyik téma a köz­meghallgatáson. A lakosok több­sége örömmel fogadja a szenny­vízhálózat bevezetését, amelyért 60 ezer forintot kell majd fizetni­ük 12 havi részletre. A közmeghallgatáson az idei költségvetésről is szó volt, az er­ről szóló rendeletet a fórumot kö­vetően elfogadta a képviselő-tes­tület. Megvalósul idén a községi temető bekerítése, valamint a kultúrotthon vizesblokkjának és fűtési rendszerének korszerűsí­tése. Erre a fejlesztésre 3 millió forintot nyert az önkormányzat pályázaton a terüleü kiegyenlítő alapból. ___________________■ H iányzó százmilliók Szécsény képviselő-testülete legutóbbi ülésén Máté Csaba polgármester előterjesztésében megtárgyalta és elfogadta a város ez évi költségvetését. A 761 millió forint bevétellel szemben a kiadás 1,1 milliárd forint, így a költségvetés forrás­hiánya 393,9 millió. Szerepel a költségvetésben az a 25,1 mil­lió forint, melyet az önkormányzat az elmúlt évben az idén megvalósításra kerülő konkrét feladatra kapott. Honnan kerül pénz a város kasszájába? A normatív állami hozzájárulás 237,4 millió forint. Az átengedett bevétel 210,1 mil­lió, az egyéb állami támogatás 15 millió forint. A város 78,8 millió forint saját bevétellel szá­mol. Lakások értékesítéséből 9,7 millió, iparterület eladásából 14,3 millió forint kerülhet a vá­ros kasszájába. Az intézmények fenntartásá­ra, működésére a város 443,6 millió forintot szánt. A korábban felvett hitelek törlesztésére 151,4 millió forintot kell fordítani. Kü­lönböző jogcímen kifizetésre (Folytatás a 3. oldalon) Emeltek is, nem is Ságújfalu önkor­mányzati képviselő-tes­tülete a családok anyagi helyzetét figyelembe véve úgy döntött, hogy az idén sem emeli a kö­zületi térítési díjak és helyi adók mértékét, így továbbra is a három éve megszabott tételek maradnak érvényben. A szemétszállítási díjjal hasonló a helyzet, a tes­tület - bár a szolgáltató emelte árait - nem fizet­teti meg a pluszköltsé­get a lakossággal, szigo­rúbb gazdálkodással igyekszik erre előte­remteni a fedezetet. Amiért többet kell fizet­ni, az az étkeztetés, ezeknek a kiadásoknak a növekedését azonban a szociális támogatások emelésével próbálják enyhíteni. Gyógyító kigőzölgés A geológusok moffettának nevezik a magas széndioxid-tartalmú vulkáni kigőzölgést, me­lyet a gyógyászatban, a szív- és érrendszeri be­tegségek, a vérnyomás tartós, csökkentésére, ízületi bántalmakra már régóta alkalmaznak. Ez a természeti kincs Magyarországon egyet­len helyen, Mátraderecskén található. Ezzel a témával foglalkozik a salgótarjáni idősek nép­főiskolája február 13-i, 14 órakor kezdődő fog­lalkozása a József Attila Művelődési Központ­ban. A két előadó: dr. László Márta főorvos és Kis Istvánná asszisztens. Életet a városnak - életet az Ötvözetgyárnak! Tisztelt Polgárok! Engedjék meg, hogy ismeretlenül is reagáljak Lőrincz Gyula önkormányzati képviselő úrnak és Becsó Zsolt or­szággyűlési képviselő úrnak, a Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése Fidesz-frakciójának azon közleményé­re, hogy a város költségvetésében elfogadott „ingatlanvá­sárlási tranzakciót”, amely „Salgótarján városra nézve ko­moly anyagi és erkölcsi kárt okoz. tovaK5á~félmerül a visszaélés gyanúja” - bejelentették a Nógrád Megyei RpnHőr-főkapitánvságnak. sőt közzétették a Nógrád Me­gyei Flírlapban. Micsoda idők, micsoda erkölcsök! Végre történik valami. Végre kiderül ki élt vissza vá­lasztói, Salgótarján lakói, az egész elmaradt régióban élő magyar állampolgárok bizalmával. Azzal a bizalommal és jobb jövőbe vetett hittel, ami a nemzet és ezen belül Nógrád megye boldogulásához vezethet. Remélem, Önök is egyetértenek a Széchenyi-terv célja­ival, új munkahelyek teremtésével, a szociális bérlakás­építés támogatásával, a fenntartható növekedés gazda­ságpolitikájával, különösen az építőiparban és a magas műszaki követelményeket kielégítő termékek gyártása te­rén, főleg ha ez utóbbiak az EU piacán is keresettek - mert én igen. Talán azzal is egyetértenek, hogy ily módon megállít­ható az a folyamat, amely Somosi Mária Judit önkor­mányzati képviselő szerint még a számoknál is riasztóbb: „Salgótarján lassan kiürül. A fiatalok nem térnek vissza, Február 15.: a hazatérés napja A határkiigazítás 78. évfordulóját a hazatérés napjaként ha- Liptay B. Jenővel, a Rimamurányi gyományteremtő szándékkal ünnepli meg idén a Somoskői Vasmű Rt. akkori igazgatójával kö- Váralja Egyesület és a Somosi Kultúráért Egyesület. Szándé- zösen kezdeményezte a határreví- kaikról tartottak tegnap sajtótájékoztatót. ziót - jelentette be Angyal János, a A természeti szépség megóvá­sára, történelmi hagyományaink ápolására 1998 óta tevékenykedő Váralja egyesület eleinte Somoskő várának és környezetének, a Pető­fi parknak a rendbe tételét tűzte zászlajára, majd szinte ezzel egy időben kezdeményezte a várat és a településrészt elválasztó határvo­nal megnyitását, a vár és a bazalt- ömlés látogathatóságának az elő­segítését. Erőfeszítéseiket siker ko­ronázta, s most azon munkálkod­nak, hogy azok, akik elősegítették a trianoni békediktátum felülvizs­gálatát, s elérték a határ kiigazítá­sát, méltó helyet foglaljanak el tör­ténelmünkben. Ez a szellem vezérelte a civil egyesületet, hogy - közösen a Somosi Kultúráért Egyesülettel - emléktáblát állítsanak dr. Krepuska Géza professzornak, aki Somoskői Váralja Egyesület elnö­ke. A szervezet február 16-án, szombaton 11 órától rendezi meg ünnepségét a Petőfi-kunyhónál, ahol felolvassák a köztársasági el­nök ez alkalomra írt levelét is. Az ünnepségen részt vesznek a kez­deményezők leszármazottai is. Az eseményt a hazatérés napjá­vá nyilvánította a Somosi Kultúrá­ért Egyesület - ezt már Murányi Sándor elnök mondta el lapunk­nak. „Míg Sopront méltán nevezik a hűség városának, addig falvaink történelmi pillanatait alig ismerik, mind ez ideig a méltatlan feledés burka fedte azokat” - mondotta. Egyesületük hagyományterem­tő szándékkal ugyancsak nagysza­bású ünnepséget tervez a hét végé­re. Február 16-án ők is részt vesz­nek a vár alatti koszorúzáson, (Folytatás a 3. oldalon) FOTÓI RIGÓ TIBOR felnőttként nem itt keresik a boldogulásukat, nem itt já­ratják iskolába gyermekeiket. Ez valódi válság.” Bízom abban, hogy bejelentésük alapján a rendőrség részletesen megvizsgálja a körülményeket, bekéri a szük­séges dokumentumokat az illetékesektől, Önöktől is a kormányprogramot, amit elsősorban Önöknek kellene képviselniük. Önök nem okoznak Salgótarján városának anyagi és erkölcsi hátrányt, amikor rosszul értelmezett pártcsatáro­zások színhelyévé teszik a közgyűlést, botrányos körül­ményeket emlegetnek, a salgótarjáni ötvözetgyárral kap­csolatos gyanús ingatlanvásárlási tranzakciónak nevezik egy régiófejlesztési koncepciót, válsággal riogatnak és aki annak kezelésére javaslatot tesz, azt visszaélés gyanújába keverik? Azt a lovat ütik, amelyik húz. Magyarországon ez így szokás?! Tisztelt Polgárok! Alkotó gondolatra és annak megvalósítására, nem pe­dig meggondolatlan politikai retorikára, feljelentésekre van szükség. Nem válságot kiáltani, támadni, hanem ten­ni kell! Ugye Önök is így gondolják és most átgondolják. Együvé tartozunk. Én Nógrád nagy fiának pártján állok és Őt idézve zá­rom soraimat: „Ember küzdj és bízva bízzál!” Tisztelettel: Winkler Péter az Ötvözetgyár igazgatója Salgótarján Ferroalloys Works Kereskedelmi Kft. _________________________________________________________________________PR

Next

/
Thumbnails
Contents