Nógrád Megyei Hírlap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-12 / 10. szám
LLLzS-Al ÚCiL LlZ^CíZaíLL 2002. JANUÁR 12., SZOMBAT A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE | Modernkori igricek a Kastélykertben Balogh Gábor világbajnok öttusázó, Dömsödy Gábor tévériporter, Baranyi Ferenc József Attila- és Madách Imre-díjas költő, műfordító: három férfiember Budapestről, három közismert, népszerű személyiség. Ezen kívül vajon mi a közös bennük? A Bátonyterenye Barátainak Köréhez tartozóknak nem nehéz a válasz, hiszen gyors egymásutánjában mindhárman a kör vendégei voltak. Legutóbb, e hét elején Baranyi Ferenc, a Palócföld egykori főszerkesztője látogatott a nógrádi városba, a kisterenyei városrész Kastélykerti Művelődési Házába. Ez az est annyiban azért különbözött a előzőektől, hogy nem volt úgymond beszélgetős jellegű. Azaz a közönség - amely irodalmi program lévén feltűnően nagy számban jelent meg, s nemcsak helyből, hanem Salgótarjánból, Pásztóről j|> érkezett - ezúttal csak gondolatban követte és véleményezte mindazt, amit a pódiumon ülők - a költővendégen kívül ugyanis jelen volt és közreműködött Kassai Franciska előadó- művész (gitár, ének) és Balog Péter (gitár) is - elmondtak, elénekeltek, hangszereiken eljátszottak. A találkozó témája, pontosabban címe „Barátságról, szerelemről szóban és zené- __________ ben” volt. Ez a kötöttségében is kötetlen cím alkalmat adott Baranyi Ferencnek arra, hogy kifejtse: a muzsika és a költészet ikertestvérek, egy tőről fakadtak annak idején. Mindkét művészeti ág erősen érzelmi ihletettségű. Számára a versírás hivatás, a zene viszont az örök nagy szerelem. Első „művét” - úgy tízéves kora táján - operalibretto formájában követte el s csak ezután jött a szerelmes versek sora. Számos példával - többek között olasz versekkel, egy-egy Verlaine- és TóthÁrpád-opusszA - bizonyította, hogy a költemények „muzsi- mm mm mm mm mm mm mm mm kálnak”. Napjainkban ismét közeledni látszik egymáshoz a dal és a vers néhány markáns személyiség- például Okudzsava, Vidor Ham- jóvoltából. Baranyi azt érzékeltette, hogy a modernkori igricek sorait igyekeznek erősíteni ők maguk is ezzel és más műsoraikkal. Aki eddig nem tudta, ezúttal értesült róla, hogy Baranyi Ferenc Baranyi Ferenc saját versét olvassa fel modelljei közé Ady Endre költészete sorolható első helyen. Annál is inkább, mert lírája egyre aktuálisabb manapság. - Mondandójának általános érvénye, igazságtartalma miatt akár kortárs költőnek is nevezhetjük őt - fejtette ki Baranyi Ferenc. Számára Ady azért is szimpatikus, mert Ő sem átallott dalszövegeket is írni. A barátságról szólva elmondta, hogy nagyon büszke a nógrádi kötődésű Gerelyes Endréhez, valamint Vád Mihályhoz fűződött baráti kapcsolatára. Utóbbiról ez alkalommal is elmondta, hogy lírájának igazi értékeit majd a megfelelő távlatból ítélkező objektív irodalomtörténet mutatja ki, manapság ugyanis érdemein alul ismerik el hivatalos körökben. Ugyancsak beszélt már Baranyi Ferenc Nóg- rádban járva arról is, hogy őt magát - csakúgy mint másik eszményképét, József Attilái - nem érdekli a költészet maga. Annál jobban odafigyel az életre, annak teljességére. Meggyőződése, hogy amíg társadalmi igazságtalanságok vannak, szükség van, szükség lesz perlekedő költőkre, akik mások nevében, mások helyett is kimondják amit gondolnak, hatnak a közgondolkodásra, formálják a közvéleményt. Ez a dolguk, sőt a kötelességük. E helyütt is visszautasította azt, a szerinte téves felfogást, hogy a költészet manapság csupán a magánszférában, a lelki világ „rezervátumaiban” találhat helyet maga számára. E meglehetősen komoly észrevétel mellett Baranyi Ferenc - mint más alkalommal is mindig megtette - anekdoták sorával, megannyi hihetetlennek tetsző, de saját maga által átélt, tehát hiteles élmény felidézésével tette érdekessé, szórakoztatóvá is a szép versektől és Kassai Franciska igényesen előadott dalaitól fénylő irodalmi estet. Legutolsó produkcióként Bartók Béla „Este a székelyeknél” című műve hangzott el Balog Péter tolmácsolásában. Mint Nagy Mihály, - aki nemcsak a rendezvény házigazdájaként, hanem a baráti kör elnökeként is -, elmondta, e műsorszám kiválasztása tudatos volt, mert hangulatilag már átvezetett a magyar kultúra napjáról való közelgő megemlékezésekhez. FOTO: RIGÓ TIBOR Elmaradt a beszélgetés... Feri bácsi elment, a hagyomány folytatóáik Vincze Ferenc 2001. november 11-én Szécsényben a nyugdíjasok megyei kulturális bemutatóján énekével, táncával nagy közönségsikert aratott. A műsor után megbeszéltük, hogy valamikor a karácsonyi ünnepekben, újév táján felkeresem őt rimó- ci lakásán és egy jót beszélgetünk: életéről, a rimóci népszokásokról. Úgy búcsúztunk el, hogy várni fog. A 92 éves Vincze Feri bácsi, a népművészet mestere nem várt. Elment. Én szegényebb lettem egy élettapasztalatokkal átszőtt beszélgetéssel, az olvasó egy színes életpályát bemutató riporttal, a megye egy lelkes, mindig tettre kész népművésszel. A kora ellenére vidám, tréfálkozó ember volt. Egy alkalommal a televízió műsorvezetője, Antal Imre megkérdezte tőle, hogy mi a hosszú élet titka. Ő így felelt: nem szabad a köhögést és a lélegzést abbahagyni. Szorgalmas, tartalmas, kemény élete volt. Mezőgazdasági munkával tartotta el a családját. Feri bácsi 1970-ben kapcsolódott be a rimóci hagyományőrző csoport munkájába. Ahogy teltek az évek egyre jobban megszerette azt, amit csinált. Szerepelt Romániában, Szlovákiában, Lengyelországban, az ország legkülönbözőbb részén. Amerre járt, ahol egyénileg, vagy a csoporttal fellépett mindenütt hirdette a népművészet szeretetét, terjesztette a palóc népi kultúrát. A német televízió dokumentumfilmet készített vele. A családi albumban oklevelek, fényképek sokasága őrzi emlékét. A népes családból hat gyermek, 22 unoka, 26 dédunoka és 3 ükunoka közül főleg Béla fia és annak felesége az, akik az apai hagyomány folytatói. Országos minősítő versenyen ezüst fokozatot kaptak. Több alkalommal közösen léptek fel a papival. Többek között Balassagyarmaton a „Palócország szépei” hagyományos viseletek bemutatóján családi kategóriában a Vincze család kapta az első díjat. A hagyomány nem szakad^neg. A rimóci hagyományőrző csoport, Béla fia és annak felesége tovább ápolják, terjesztik a palóc népi kultúrát. SZENOGRÁDI FERENC Magyar gobelintárlat az ENSZ székhelyén CSONGRADY BÉLA A kortárs magyar kárpitművészet legjelentősebb alkotói képviseltetik magukat műveikkel a genfi Nemzetek Palotájában csütörtökön megnyílt gobelin-kiállításon. A Magyar Kárpitművészek Egyesületének szervezésében külügyminisztériumi támogatással bemm mm mm mm mm tmm sm mm mm mutatott, január végéig látható tárlat az eddigi legjelentősebb magyar kiállítás az ENSZ genfi székhelyén. Dobrányi Ildikó, az egyesület elnöke a kiállításról szólva rámutatott: a kárpitművészet élő nemzeti kincs, kevesen művelik, de Magyarország e művészet nagyhatalma. Csohány Kálmán Galéria nyílt Pásztón - Sírján mindig van friss virág Mindhalálig szerette szülőföldjét - Hálával emlékezik rá az utókor - Lelki muníció Pásztó Város Önkormányzata és a helyi Csohány Kálmán Baráti Kör összefogásával végre méltó helyre került a város szülöttének művészi hagyatéka, a műemléki negyedben megnyílt a Csohány Kálmán Galéria. Abban a kívül-belül gyönyörűen helyreállított épületben, ahol egykor a szű- kebb pátriához mindvégig hű maradó művész polgári iskoláit végezte, s amelyben a közelmúltig óvoda működött. Az apróságok azóta új helyre, kifogástalan körülmények közé kerültek, s a város vezetése, közvéleménye által régen vágyott galéria is megvalósult. Az épület-felújítási költségek, galéria kialakítása 8 millió forintba került, a kulturális, idegenforgalmi célokat is szolgáló beruházást a Nógrád megyei területfejlesztési tanács hatmillió forinttal támogatta, Pásztó önkormányzata saját erőként 2 millió forinttal járult hozzá az értékmentő-teremtő munkához. A kiállító- hely hosszú távú működését Nógrád Megye Közgyűlése és Pásztó Önkormányzata közösen vállalja.- Csohány Kálmán grafikusművész a 70-es években alapozta meg szülővárosa képzőművészeti gyűjteményét azzal, hogy saját műveinek egy részét Pásztó- nak ajándékozta, bízva abban, hogy ezzel a jövőben egy nívós kisvárosi galéria alapjait teremti meg. Példáját művésztársai is követték, így mintegy 400 műalkotás gyűlt össze. Csohány 1980-ban bekövetkezett korai és tragikus halálával a gyűjtemény és a galéria ügye sajnálatos módon elakadt. Hosszú ideig sem állandó kiállítás megrendezésének lehetőségéről, sem elfogadható raktározásról nem tudott a város gondoskodni. Jelentős minőségi változás 1997-ben következett be, amikor a pásztói monostorépületet a ciszterci rend vezetése visszaigényelte és az épületben lehetőséget biztosított a Pásztó Múzeum működésére és négy új állandó kiállítás kialakítására. Ekkor kezdődött meg az érdekelt felek között egy olyan együttműködés, amely a további fejlődés, értékgyarapodás útját jelentették és a Csohány-galéria megszületéséhez is vezetett - meséli Hír János múzeumigazgató. A fiatal szakember egyike azoknak, akik sokat tettek a megvalósulásért. Húbemé Bognár Edit hat évig volt a Csohány Baráti Kör titkára, jelenleg is vezetőségi tagja, egyébként a pásztói Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központ igazgató-helyettese. Egyik dol- .gozatát a közelmúltban éppen Csohányról írta, talán egyik legnagyobb tisztelője a korán elhunyt művésznek.- Csohány Kálmán, vagy ahogy Pásztón barátai és tisztelői nevezhették „Kálmán bácsi” szülőföldjét, szűkebb pátriáját, mindhalálig szerető, igaz ember volt, aki mindig azt nézte: hogyan tehet jót másokért, szeretett városáért. Levelében, melyet 1978-ban a városi művelődési központ akkori igazgatójához írt, így vall a gyűjteményről: ,jEn tudom, hogy otthon nem könnyű a dolog. Kevés a pénz a beruházásra, és ami van, az égetően fontos dobgra kell... Mégis úgy gondolom, hogy ma még nem késő -de az utolsó órában vagyunk ahhoz, hogy az eddigi gyűjteményt megmentve - esztendőről esztendőre a magyar képzőművészettel, annak remekeivel gyarapítsa közös tervünket, mondhatnám álmodozásainkat valóra válthassuk. Ha otthon lehetőség lenne méltó hely kialakítására, akkor míg élek és vagyok mindent el tudok követni - hiszem sikerrel - hogy Pásztoriak országos jelentőségű galériája legyen. Ha nem sikerülne én tudom legjobban mit veszítene Pásztó. Ha sikerülne, Pásztó is megtudná 20-30-50 év múlva, hogy mit nyert."- Huszonhárom év kellett a megvalósuláshoz. Valóban mit nyert Pásztó? - kérdeztem Sisák Imre polgármestert, akinek hivatalában több Csohány-kép is díszíti a falat.- Sokat, nagyon sokat, valódi kulturális kincset nyertünk. Örök muníciót a lelkeknek a mindennapok küzdelmeihez, hiszen a város szülöttének emberi, művészi nagysága a legtöbb pásztói előtt ismert. Sokáig itt élt köztünk, mondhatni élete végéig, sőt még halála után is! Tisztelte és megbecsülte az itt élőket, szerette a tájat és művészetében ezernyi alkalommal és módon örökítette meg a palóc embert, annak világát, a pásztóiak hétköznapjait. A polgármesteri hivatalban is szép számmal láthatók alkotásaiból, ezek a képek azonban nemcsak gyönyörködtetnek, hanem egyben arra is figyelmeztettek, hogy meg kell oldani a művész városra hagyott gyűjteményének sorsát, elhelyezését. Alapjait Csohány rakta el, amikor 1961-ben Pásztónak ajándékozta több alkotását, aztán később ugyancsak, végül özvegye bízta rá a városra az egész gazdag hagyatékot: grafikák, akvarellek, kerámiák, művészi eszközei, személyes kedvelt tárgyai, fényképek. Ezek nagy része alkotja a közelmúltban megnyílt galéria anyagát. Az általa kezdeményezett, művésztársaival összefogva létesített képzőművészeti gyűjtemény is biztonságban van, a galéria közeli múzeumban A művész özvegye gazdag hagyatékot - alkotásokat, fényképeket, személyes tárgyakat - bízott a városra, illetve a férje nevével fémjelzett galériára ■ az is megtekinthető, a kortársművészet alkotásaiból lassan gyarapodó anyag a városi könyvtárban talált otthonra. Ilyen szempontból tehát örömmel mondhatjuk, hogy értékmentő munkánk eredményes, a művek nem raktárak mélyén porosodnak, pusztulnak, hanem közkincs- csé téve, biztonságban mindenki által megtekinthetők. Nincs olyan ember a városban, aki ennek ne örülne, s bizton Csohány Kálmán is így tenne, ha élne, s Pásztó is gazdagodik általa. Amikor '99- ben javasoltam, hogy az óvoda helyén valósítsuk meg a galériát, még sok volt a kishitű ember. Azóta az apróságok új helyre, kifogástalan körülmények közé kerültek, s a műemléképület, egykori polgári iskola felújításával méltó helyre került a Csohány-hagyaték is. Nyolcmillió forintból valósítottuk meg a kulturális, idegenforgalmi beruházást, a munkálatokhoz kétmillió forintot saját erőből biztosított a város, támogatást hatmillió forintot a megyei területfejlesztési tanács nyújtott. Csohány Kálmán - végakarata szerint - a pásztói Szent Lélek temetőben nyugszik. Hubemé Bognár Edit mondja: sírján mindig van friss virág, s ez a város közösségének, régi barátainak, névtelen tisztelőinek köszönhető. Többek között a Csohány Baráti Kör tagjainak is, amely egyesületben nemcsak pásztóiak, nógrádiak, hanem megyén kívüliek is szép számmal dolgoznak. Hogy mi jön a galéria után? Egy újabb nemes célkitűzés: a művész Klapka György utcai szülőháza már az egyesület tulajdona, új tetővel sikerült megmenteni az öreg házat az enyészettől, s újabb nekirugaszkodás után ebben az évben talán már néhány művész is dolgozhat benne, kerámiaműhelyt is berendeznek a falak között állandó alkotóházként a művész egykori, későbbi kortársainak s a feltörekvő nemzedék tehetségei számára. Hubemé Bognár Edit is állítja: Csohány boldog lenne, ha lámái _______________________________SZABÓ OV. SÁM DOB
