Nógrád Megyei Hírlap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-11 / 9. szám
Érdekvédelem: a nyugdíjasok helyzete Gyerünk a hegyekbe! Több mint tíz éve annak, hogy megalakult a Nyugdíjasok Országos Képviselete. Osvald Gyula, a szervezési és akcióbizottság vezetője a közelmúltban Salgótarjánban járt és mint mondotta, a nyugdíjasok legnagyobb érdekvédelmi szervezete egyre nehezebb körülmények között, de eredményes munkát végzett az elmúlt évben is. Tevékenységének szinte valamennyi fontosabb területén sikerült előbbre jutnia. SZALAD A SZEKÉR?- Ez az optimista hangvétel azt sugallja, hogy jól szalad a szekér. Valóban erről van szó?- A szekér akkor szalad, ha mindnyájan azonos irányba húzzuk. S ez bizony sok munkát ad a képviseletnek és a megyei szervezeteknek. Tagszervezeteink most vonják meg az éves munka mérlegét és készül az országos képviselet múlt évi tapasztalatainak összegzése is. Az előzetes mérlegelés alapján már bizonyosnak látszik, hogy munkánk legalapvetőbb területein, így az érdekvédelemben, az önállóság növelésében szakszerűbben, következetesebben és a korábbinál eredményesebben tevékenykedtünk.- Mit jelentett ez a gyakorlatban?- Elsősorban azt, hogy az érdekvédelmi feladótok meghátá- rozásánál a nyugdíjasok valóságos élethelyzetéből indultunk ki. Azt tapasztaltuk ugyanis, hogy a nyugdíjasok anyagi helyzete nem javult a gazdasági lehetőségekkel összhangban. Romlott az egészségügyi ellátásuk, jogbiztonságuk és az esély- egyenlőségük is. A helyzetelemzésben felkészült, sokoldalú szakemberhálózatunkra támaszkodtunk, közgazdasági, jogi, egészségügyi és szociális szakértők segítették munkánkat. S noha az érdekvédelmi munka középpontjában változatlanul a nyugdíjak tisztességes rendezése állt, az egészség- ügyi ellátás és az idős emberek jogvédelme is felkerült „listánkra”. A legnagyobb gondot ma is az okozza, hogy 1989 óta a nyugdíjak reálértéke egyre csökken, a nyugdíjas társadalmat így jelentős kár érte. S ha a nyugdíj- emelés alapjait az úgynevezett svájci indexálás képezi, akkor hosszabb távon a veszteség tovább nő. Ezért mi azon az állásponton vagyunk, hogy az éves nyugdíjemelés értéke kövesse az előző évi nettó átlagkeresetet. Miután az Európai Unió küszöbén állunk, az ellátás közelítsen a közösség országainak átlagához. Tovább már nem odázható el a nyugdíjreform. Ám tapasztalataink azt mutatják, hogy a készülő intézkedések nagyobb hangsúlyt helyeznek a jövőbeni nyugdíjasok lehetőségeire, mint a jelenlegiek életkörülményeire. Mi azt mondjuk, hogy felelősen végig kell gondolni a nyugdíj- emelés módját, a minimál- nyugdíj és özvegyi ellátás összegét, emelésének mértékét. S a rokkantsági és a korkedvezményes nyugellátást is korszerűsíteni szükséges. A nyugdíjak rendezésé mellett az idős emberek egészség- ügyi és gyógyszerellátása is javításra szorul. A múlt évben végzett országos felmérésünk, amelyet az idén is megismételünk, de a napi tapasztalatok is azt bizonyítják, hogy az egészségügy súlyos beteg. A gyógyuláshoz vezető úton az első lépés anyagi helyzetének rendezése. Az egészségügyi intézmények privatizációja azonban aligha oldja „diktálja” ezt meg. Az országos képviselet azt szorgalmazza, hogy a GDP- ből eddiginél több pénzt szükséges az egészségügyre fordítani. Csak ily módon javulhat a beteg emberek, köztük a nyugdíjasok ellátása. MEGYEI SIKEREK- Miért gondolják, hogy a tag- szervezetek, és a több ezer tag is így látja mindezeket?- Azért, mert megkérdeztük őket. Jelentős azoknak a szervezeteknek a száma, ahol megvitatták a szakszervezetek civil országjelentését, a készülő idősügyi karta alapvető kérdéseit. Ajánlásaikat, véleményüket eljuttattuk a Szociális és Családügyi Minisztériumba. A javaslatok többsége helyet kapott a karta tervezetében.- Lesz annyi ereje a képviseletnek, hogy kikövetelje a javaslatok megvalósítását is?- A mi erőnk önállóságunk megőrzésében, szakmai felkészültségünkben és a tagszervezetek gyarapodásában van. Az elmúlt tíz év alatt a NYOK az ország legjelentősebb nyugdíjas szervezete lett. Közel félszáz tagszervezetünk van és ebből tizenhét a folyamatosan erősödő megyei szervezet. Példának itt van a Nógrád megyei képviselet. Hét szervezet fogott össze az indulásnál, de ma már ötvenhat a tagcsoportok" száma és kökéi harmincezer a tagoké. A NYOK elnökségi ülésén értékeltük és elismerésben részesítettük tevékenységüket. Másfél éves munkájuk legfontosabb tapasztalatait eljuttattuk más megyei képviseleteknek, biztosan találnak benne hasznosítani valót. A NYOK pedig sok ezer nyugdíjassal a háta mögött, megalapozott javaslataival, tanácsaival tárgyalóképes partnere a kormány képviselőinek. Állami és pártszervek vezető képviselőivel együtt ott vagyunk a Pallas páholyban és elmondjuk véleményünket. Képviseletünk elnöke tagja az Idősügyi Tanácsnak, amelynek munkájához kezdeményezések egész sorával járulunk hozzá. Ezzel is azt a célt szolgáljuk, hogy az ország vezetői ne söpörhessék félre a nyugdíjasok érdekvédelmét. A JÖVŐ DOLGAI- Önkéntelenül adódik a kérdés: milyennek tervezik az idei esztendőt?- Lesz munkánk bőven. A legfontosabbnak az érdekvédelmi munkát, a tagszervezetek szervezett és eredményes tevékenységét, a velük való kapcsolatok folyamatos erősítését tartjuk. A közelgő parlamenti és önkormányzati választások is adnak tennivalót. Több mint egy évtizede a pártpolitikától függetlenül tevékenykedünk, de hasznosnak tartanánk, ha a civil szervezetekkel összefogva több képviselőnk jutna be a parlamentbe. Akkor talán jobban érvényre jutnának a döntésekben a nyugdíjasok érdekei. Ennek érdekében a képviselet eljuttatta álláspontját a pártoknak, egy részük kedvezően reagált a megkeresésre, törekvéseink helyet kaptak programjukban. De olyan párt is akadt, aihély válaszra sein méltatott bennünket. Fontosnak ítéljük az önkormányzati választásokat is és azt szeretnénk, ha több nyugdíjas tagja lenne a helyi testületeknek. Hiszen a nyugdíjasok életét leginkább befolyásoló döntések a településeken születnek, s nem mindegy, hogy kik hozzák ezeket a döntéseket, milyen érdekeket szolgálnak és mi valósul meg belőlük. __________________________v. a. M ár jól benne vagyunk a télben. Az éhes cinkék is megjelentek az ablakpárkányon, kopogtatnak, eleséget keresnek. Szoktunk kirakni nekik magot, szalonnadarabot. Hó borít most mindent. Úgy gondoltuk, nem kell félni egy kis hidegtől. Menjünk ki a természetbe, sétáljunk az erdőben, szívjuk be az illatát. A havas fák, örökzöld fenyők közé beszűrődő napsugár csodálatos szépség. Kell mindig egy kis kikapcsolódás, hogy megnyugodjunk. Keressük mindig a szépet. Keressünk társat magunknak, akivel sétálhatunk. Kell gyógyítani magunkat, mert a napi stressz ellen legjobb a gyógyító természet. Gyerünk a havas hegyekbe! Sokkal egészségesebb, ha kintn tiszta levegőn töltjük napjainkat, mint valahol a betegekkel túlzsúfolt orvosi várótermekben. Indulunk. A táj elbűvölő. Fölöttünk éppen egy hatalmas, kékesen sötétlő felhő lebegett. Mélyet lélegeztem és igyekeztem a mindenfelől körülvevő szépségre összpontosítani. Hihetetlenül szép volt a látvány. Havas lejtők káprázatos színben tündököltek. Alig bírtam a szemem levenni róla. A befagyott patak partoldalában szálas és kérges zuzmókra édesgyökerű páfrány tapadt. Az erdő szélein néhol borókafenyő is pompázott, nyár- és nyírfacsemeték szegélyezték az erdei utat. Lófogatú szánkóval egy ember haladt el csilingelve mellettünk és utána üres volt az út. Csend mindenütt, a természet téli álmát alussza. A nagy csendben néha belerikolt egy madár, biztos ő is ennivaló után kutat, vagy éppen minket üdvözöl. A cserjésben egy varjú lépeget ide- oda, szedeget valamit. Ugyancsak kényeskedik! Bizonyos, hogy valahol ott a párja, azzal kacérkodik. Aztán egy csapat őzike lépeget a hóban. Amint észrevesznek, megállnak, szemügyre vesznek bennünket, mivel nincs mitől félniük, tovább haladnak az erdő belseje felé. Ilyenkor a nap már alacsonyan jár, hirtelen megjön az este. Hazafelé tartunk, miközben ott bolyongunk a befagyott patak partján, eltűnődöm a jégvirágos patak tükrét látva. Gyönyörű alakokat rajzolt a jégre a kemény hideg. Nem fázunk, pedig hideg van. Arra gondolunk, hogy vár a jó meleg szoba. Szép volt a kirándulás, feüöltődtünk a természet szépségeitől. _______________________VÁGVÖLGYI LÁSZLÓNÉ S algótarján Egy salgóbányai néptanító életútja (6.) Az egységünket 1944. december 25-én vagonírozták be, mert a front közeledett. A vonat Pozsonyon keresztül Németországba szállított minket. Stettinbe érkeztünk, egy nagy fűtetlen laktanyába, ahol csupán egyetlen pokrócunk volt. Amikor este ellenőriztek minket és felemelték a pokrócot, mindenki teljes menetöltözékben feküdt alatta, annyira fáztunk. Csak a bakancsot vetettük le. Akkor elrendelték, hogy mindenki kifelé a folyosóra, úgy mezítlábasán. Megfuttatták a csapatot, majd visszazavartak a hálóba. Akkor, 1945 februárjában még mindig volt hó. Ez azonban a parancsnokainkat nem zavarta, az udvaron gyakorlatoztattak minket. Kaptunk egy német géppuskát, amit szét kellett szedni, ösz- szerakni. Mutattak páncélöklöt is, amit ugyancsak meg kellett ismerni. Szerencsére sosem használtuk. Egyik éjszaka két órakor riadóztatták, menetöltözetben az udvaron felolvastak nekünk egy névsort. Egy zászlóaljnyi gyalogost, meg egy szakasz géppuskást elvezényeltek a közelgő front elé. A géppuskások között ott voltam én is. Teherautókkal vonultunk az Odera partjára, ahol tüstént beástuk magunkat. A folyó másik partján már erősen közeledett a front. Egyre több sebesültet szállítottak át a folyón a mi oldalunkra. A folyópart fűzfabokrai közül gyakran hallottuk a visszavonuló, vagy szökevény katonák segélykiáltásait, mígnem a folyó elsodorta őket. A saját kezűleg épített magyar géppuskafészek az Odera partján feküdt, s mi adtunk ott szolgálatot egy rajjal, mert a többieket máshová vezényelték. Az arcvonalon rajtunk kívül ott voltakba németek, meg a vlaszovisták. Ők voltak a legvadabbak. Lőttek, ha kellett, ha nem. Mi lőni sem mertünk, hiszen az egyetlen géppuskához egy láda lőszerünk volt. Ezt pillanatok alatt kilőhettük volna a villámgéppuskán. Volt puskánk is, amit a laktanyában kaptunk. Ezt az oroszoktól zsákmányolták. A gondozatlan puskákat másnap kifényesítve kellett bemutatni. Az alezredesünk rendszeresen járt a német parancsnokságra, hogy megtudja, mit akarnak velünk, hiszen mi kiképzetlenek voltunk. A géppuskát sem sütötte el senki, csak szétszedtük, meg összeraktuk. Tőlünk olyan két kilométernyire, egy öreg erdészlakban voltak a gyalogosaink elhelyezve. A Berlin felé irányuló nagy támadás mellettünk zúgott el. Amíg azonban az oroszok el nem foglalták az Odera partot, velünk nem történt semmi. Éjszakánként világító lövedékeket lőttek a túlpartról. Időnként célba vették a géppuskafészket, aknák robbantak a közelünkben. Ezek kivédésére a géppuskafészek közelében erős bunkert építettünk, emeletes fekvőhelyekkel. Innen cikcakkos futóárok vezetett a géppuskához, ahol állandó ügyeletet tartottunk. Emellett azonban párosával mi őrjáratoztunk egy négykilométeres partszakaszon. Mivel kevesen voltunk, nagyon fárasztó volt. Ezért aztán nem is együtt mentünk, hanem megfeleztük a távolságot és egymástól eltávolodva csak fél távolságot kellett bejárnunk. Már nagyon a végén járhattunk a harcoknak, amikor egy nap egészen fiatal német gyerekek és obsitos felnőttek érkeztek hozzánk. Ők váltottak fel minket, s bennünket a harmadik vonalba vontak vissza. Egy uradalmi tanyán kötöttünk ki. A tanya kastélyában német tisztek laktak. Minket a szénapadláson szállásoltak el. Alattunk voltak a tehenek. Ez már május elején lehetett, amikor megjelent egy német tiszti egyenruhás személy, aki kifogástalanul beszélt németül. Ezután csak azt vettük észre, hogy a kastélyból a német tisztek hirtelen eltűntek. A mi csoportunk akkor jött be az éjszakai szolgálatból, a másik csoport pedig vonult a folyóhoz. Ók egyenesen az oroszok karjaiba futottak. A magányos német tiszt is elment, de rövidesen megjelentek az orosz ráták és valósággal rávetették magukat a gazdasági épületekre. A lövedékek úgy pattogtak körülöttünk, mint a jégeső. A padlásról a tehenek közé ugráltunk, de így is többen megsebesültek. Az udvaron főtt a babgulyásunk, azt is szétlőtték. Az első rárepülés után megfordultak, és a másik oldalról jöttek ránk. Ez így ment hosszú ideig. Délután végre abba hagyták, s mi elindultunk nyugat felé. Az utak zsúfolva voltak vonuló katonákkal, menekülő civilekkel, kószáló állatokkal. Az alezredes azt tanácsolta, hogy csoportosan menjünk, mert így biztonságosabb, hiszen katonaruhában voltunk. Az időérzékünket is elveszítettük ebben a zűrzavarban, csak azt vettük észre, hogy néger katonák tartóztatnak fel. A tisztektől elvették a pisztolyt, majd a gépkocsikkal vonultak tovább kelet felé. Az orosz repülők azonban erre is rendszeresen tüzeltek az utakon vonulókra. Mi mindig úgy feküdtünk az út oldalába, hogy ne érjenek a lövedékek. Egy alkalommal azonban a mellettem fekvő személyt találta el a robbanó lövedék, ott temettük el az út szélén szegényt. Megmentette az életemet. Végül a franciák fogták el a csoportunkat. Egy kis falu mellett, a szántóföldön szögesdróttal elkerített táborhelyre terelték a német foglyokat, minket pedig egy nemet paraszt udvarára vittek. Ősrégi szokás szerint megszabadítottak az értékeinktől. Akinél puska volt, elvették és kettétörték. Senki sem szólt hozzánk, enni sem adtak. A német parasztnak az udvarán volt egy hosszú, megbontott krumplisgödör, ahonnan hordtuk magunknak a krumplit. Azt sütögettük. Amikor a gazda észrevette, be- hordta a pincébe és bezárta. A rácsos pinceablakot azonban elfelejtette becsukni. Mi meg hosz- szú botokat vágtunk, szeget ütöttünk a végébe, s úgy szedtük ki a krumplit. Később már amerikai katonák őriztek minket, akik között magyarok is voltak. Olyanok, akiknek a szülei vándoroltak ki Amerikába. Kérdezték, hogy éhesek vagyunk-e. Mit mondhattunk, persze. Beültek a dzsipbe és a területen lévő, menekülő szarvasok, őzek közül hozták is a zsákmányt. Majd kaptunk kekszet, teát is. Akadt köztük pap is, aki misézett, ahová mi magyarok is rendszeresen eljártunk. Egy idő után elvezényeltek minket és szétszórták a csapatot erdei táborokba. A falvakban a fogságba esett németek voltak, ahol jobb volt az ellátás, mint nálunk. A szomszédunkban olasz foglyok is voltak, velük együtt kaptuk az ellátást. A reggeli, ebéd, vacsora ki volt adagolva úgy német módra. Időnként hoztak egy teherautó parajt, meg húst is, aminek a javát mindig a szakácsok ették meg. Időnkét arrébb telepítették az egész csapatot. Hol délre, hol északra, egészen az ősz beálltáig, amikor Wuppertalba szállították a német területen lévő összes magyart. Innen szöktünk meg először 1946 januárjában. Az első kísérlet nem sikerült, csak a második nekirugaszkodás. Magyarországra jutva Komáromban lovagló csizmás, kucs- más magyar tiszturak az összeszedett katonákat ötös sorokba állították és bevonultattak mindenkit a várba. Lóistállóba akartak tereim, de nem mentünk be, félve a megtetvesedéstől. Éjfél is elmúlt, de mi az udvaron sorakoztunk a februári hidegben. Fáztunk, éhesek is voltunk. A határon kapott egy szelet magyar kenyeret, meg egy kevés feketét már elfelejtettük. Később mindenkit tetőtől talpig megvizsgáltak, s voltak, akik erről a vizsgálatról nem jöttek vissza. Nálam nem találtak semmi kivetni valót, s két nap után megkaptam az elbocsátó levelemet, amivel utazni is lehetett. így indultam haza a szeretteimhez. (Folytatjuk) PADÁR ANDRÁS Alkonyévek - Nyugdíjasok oldala
