Nógrád Megyei Hírlap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-25 / 21. szám

Farsangköszöntő Terényben Nyugdíjasklub fiatalokkal A malomiparból a vendéglátásba „Új farsang beköszöntött, vízkereszt megkezdődött” - szólt a nóta a nyugdíjasklubban a hóval borított Terényben. A he­lyiek még most is „Janto kocsmájá”-nak nevezik a nyugdí­jasklubnak is otthont adó házat, amely a történelem folya­mán volt pártház is, sokszor a választások helye és most az önkormányzat kinevezte gyermekháznak. Kömyey Aliz népművelő, művészetoktató itt tartja a helyi gyerekeknek azokat a foglalkozásokat, amelyeken megismerhetik a helyi szlo­vák és magyar népszokáso­kat és kis műsorokkal ké­szülhetnek a falu ünnepeire. A „Janto kocsmájá”-ból gyermekházzá avanzsált kis házat az önkormányzat gáz­fűtéssel látta el és gondosko­dik a nyugdíjasklubnak, de még a szlovák klubnak is helyet adó helyiség fenntar­tásáról. A mintegy húsz fővel mű­ködő nyugdíjasklub soros összejövetelén most is ott voltak a népviseletbe öltö­zött gyerekek, akik kedves farsangolós játékukkal felvi­dították az idősebbeket. A hetvenhárom éves Bartos Mihályné is bekapcsolódott az ismerős nótákba. Aztán, amikor csendesedett a viga­lom, az életéről is mesélt. A terényi téeszben dolgozott nyugdíjazásáig és ott hu­szonöt tehenet is megfejt két géppel, de megrakta a kocsit is, ha kellett. Harmincezer forint nyugdiját a 78 éves férje negyvenezer forintja egészíti tó. Úgy 10 éve jöttek be Liszkóról a faluba, mert három gyermekük már kire­pült a fészekből a sok uno­kával együtt.- Már a kis kertet is alig tudjuk rendben tartani, meg a pár tyúkot ellátni - mondja lehangolóan Rozália néni és barátnőjét, Varga Jánosáét emlegeti, aki most nem jö­hetett el erre a találkozóra. Dr. Molnár Imréné, aki 10 éve vezeti a nyugdíjaskört, elmondta, hogy változó lét­számmal, de rendszeresen működnek. Kirándulások­kal, kis műsorokkal színesí­tik a találkozóikat, amelye­ken a nótákat sokszor kíséri szájharmonikáján a hetve­nes éveiben járó Varga Pál.- Azt mondta doktor Ma­rika - mert a falusiak csak így nevezik dr. Molnárnét - hogy lassan, de biztosan el­öregszik a falu. Ezt igazolja, hogy decemberben 93 fő hetven éven felüli terényi öreget köszöntöttek, köztük a 97 éves Petrás Jánosáét. Kiss János, Mihalik Pálné és társaik mellett nemrég még rendszeresen látogatta a klubot a 94 éves Petrás Mihályné, aki most gyen­gélkedik. Molnárné dicséri Kömyey Alizt, aki sokgyermekes anyaként is áldoz a közös­ségre és értelmes programot ad a helyi gyermekeknek. Még a férje, Szedlák János, a népművészet ifjú mestere is gyakran eljár muzsikálni a terényi nyugdíjasok klubjá­ba. Az idősebbek sorát fiata­labbak is színesítik, mert itt van családjával a fiatal szan- daváraljai Horváth Attila és a második gyermekét váró Tamás Tamásné, akit in­kább Veres Kata nevén is­mernek Balassagyarmaton, ahol az egyre több sikert ara­tó gyermek-néptánccsopor­tot vezeti. A gyerekekkel együtt vi­gadó idősebb és fiatalabb társaságot jóféle házi borral és süteménnyel kínálta Oczotné Bozsó Zsuzsa, a szlovák klub elnöke, akinek magyar és szlovák nyelvű verseskötete nejnrég látott napvilágot. Azt újságolta a temperamentumos asszony, hogy tavaly a két klub nagy sikerű közös tollfosztót tar­tott, ahol az asszonyok helyi ételkülönlegességekkel szol­gáltak és egy szem sem ma­radt a mákos buktából, meg a füstölt kolbászos káposz­tából. A nyugdíjasok találkozó­jának rendszeres résztvevő­je a fiatal Bozsó Andrásáé iskolaigazgató keserűen em­líti, hogy már csak nyolc al­sós gyerek jár a terényi isko­lába, ahol az igazgató mel­lett három óraadó tanár al­kotja a tantestületet. Évtize­dekig a jelenlegi polgármes­ter, Mucsina Gyula volt a terényi iskola igazgatója, az­tán a felesége, de az ő műkö­désük vége felé már egyre kevesebb iskolás akadt a 430 lakosra csökkent Terényben.- Most is van olyan szülő, aki Balassagyarmatra járatja iskolába a kisgyerekét. Jó lenne újra indítani az erdei iskolát, de ahhoz megfelelő szálláshelyeket kellene ki­alakítani, akár az üresen maradt orvoslakásból is - tervezget az iskolaigazgató. A terv megvalósíthatónak tűnik, mert egy osztálynyi városi alsós gyerek és taná­ruk egyhetes terényi tartóz­kodására épít. Ez alatt is­merkedhetnek a falusi élet­tel, a környék szép tájaival és a fizetség: segíthetnek a terényi iskola fenntartásá­ban. A szép iskolamentő ter­veket túlharsogták a terényi nyugdíjasklubban a „Há­rom szegény szabólegény” tréfás meséjét előadó gyere­kek, meg az Alföldről érke­zett Horváth Zoltán dudája, hogy „Duda, duda, szőrös duda, az is szőrös, aki fújja” nótája. A malomiparban gépkezelő­ként kezdte, majd a katonaidő letöltése után a vendéglá­tószakmát választotta szülei barátainak rábeszélése után.- Nem volt kedvem a vendéglá­tósághoz. A malomiparban jól éreztem magam, jó sorom volt. A vendéglátást az akkori szécsényi áfésznél kezdtem. A szakmában végigjártam a szamárlétrát. Csa­posság után üzletvezetőként foly­tattam a régi, majd a szécsényi új Kakas vendéglőben. Furcsa volt megszoknom a zajt. Attól függő­en, milyen volt a hangulat, el kel­lett viselnem azt, aki énekelt, vagy aki valami miatt sírt. Másfél évig tartott, míg tudomásul vettem, hogy az előbbiek ezzel a beosztás­sal járnak együtt. A kritikus idő­szak után megszerettem a vendég­látást. Az új Kakasban feleségem­mel együtt dolgoztam. Akkor már étkezde is működött, ő volt a sza­kácsnő. Feleségem is a kereskede­lemben dolgozott, élelmiszerbolt­ban, testvére pedig vendéglátós volt - indítja a beszélgetést Juhász Ferenc szécsényi nyugdíjas.- Érték-e emberségét, önérzetét sértő megjegyzések?- Az ittas embernek mindent meg kell bocsátani, mert a benne lévő ital hatalom. Egyébként az üzletben nem történt semmi az előbbihez hasonló eset. A hozzám betérők 99 százaléka törzsvendé­gem volt. Mikor beléptek, eléjük tettem, amit szerettek.- Akkoriban milyen ital volt a sláger?- 1965-66-ig a fehér borokat kedvelték, köztük a könnyebb al­földi borokat, a Durbints sógort. Utána a tömény szesz és a sör volt az uralkodó. Huszonnégy évi vendég­látóskodás után 1981-ben a helyi bútorboltba került előbb helyet­tesnek, majd vezetőnek. Később munkanélküli lett, majd előnyug­díjba került. 1996-ban végleg be­került a nyugdíjasok sorába hat­van évével.- Negyvenhárom évet és 244 napot dolgoztam. Ez idő alatt két hónapot voltam betegállomány­ban. SZABÓ ENDRE Inkontinencia - egyre többen mernek orvoshoz fordulni- Magyarországon mintegy félmillió­ra tehető az inkontinenciában szen­vedő emberek száma, közülük azon­ban ma már egyre többen mernek or­voshoz fordulni - hangzott el a témá­ban tartott fővárosi tájékoztatón a napokban. Lipcsey Attila professzor, az akaratlan vizeletvesztéssel foglalkozó Inko Fórum elnöke elmondta, hogy leginkább a szülés után és a menopauza, a változás korában lévő nőket veszélyezteti a betegség, a sú­lyosabb vizelettartási problémák idősebb korban jelentkeznek. A tájékoztatón kiderült: az inkontinen­cia jól kezelhető gyógytornával, bár az erre kiképzett szakemberek száma még nem elegendő. A szakemberek szerint a gyógytorna a betegek 90 százalékánál ha­tásos. Az inkontinenciával küszködőknél egy hónap után már eredményes lehet a torna, a gyakorlatok rendszeres elvégzé­sével pedig akár a tünetmentesség is el­érhető hosszú távon. Akiknél a gyógytor­na valamilyen okból nem eredményes, azokat műtéti úton vagy egyéb kezeléssel gyógyítják. Tavaly a Magyar Védőnők Egyesületé­vel közösen, több mint 35 ezer nő megkér­dezésével országos felmérést végeztek az inkontinenciáról. A megkérdezettek 80 százaléka hallott már az inkontinenciáról, harmaduknak pedig alkalmanként volt is már akaratlan vizeletvesztése.- Bizonyára sok a szabad ideje, mint nyugdíjasnak?- Sokkal több a munkám, mint aktív koromban. Segítő családtag­ként dolgozom a fiamnak, aki en­nek a vendéglátó- egységnek (Paradiso) bérlője és működtető­je. Tokajban végzett mint vegyes- kereskedő. Szüleim házában kis fagyizó val kezdte, majd a Paradiso következett. Kislányom­mal együtt, aki tanító volt és ott­hagyta a pályát, nyitottak egy cuk­rászdát, létrehozták a cukrászüze­met. Lányom Ausztriában tanulta a vendéglátószakmát két és fél évig. Ottani főnökei, ha hazánk­ban járnak, mindig meglátogatják. A feleségem, mint családtag, a lá­nyomnak segít. Az optimizmust sugárzó, vi­dám természetű ember öt szövet­kezeti elnököt „fogyasztott el” ak­tív korában.- Egyikükre sem panaszkodha- tom, nem volt velük problémám. Ha valamit szóvá tettek, azt korri­gáltam. Kétszer tüntettek ki Kivá­ló Dolgozó címmel. Kisebb sza­bálytalanságért egyszer büntetett meg az akkori Nógrád Megyei Fo­gyasztóvédelmi Felügyelőség. A kisbirtokos szülőktől szárma­zó Juhász Ferenc a szüleitől és nagyszüleitől örökölte szorgal­mát, életrevalóságát. Balhátvéd­ként játszott az akkori NB I/B he­lyi csapatban. Edzőként foglalko­zott az utánpótlással. Sportos al­kata egyöntetűen bizonyítja, hogy most sem hagyja el magát. Regge­lenként tornázik, időnként fut.- Az egész család Fradi-drukker - mondja. - Az én segítségemmel alapítottuk meg Szécsényben a Fradi Pártoló Tagok Egyesületét. Kovács Jóskával együtt jártunk fel Pestre az értekezletekre. Öreghegyen 1,2 hektár szőlőt örökölt.- Oltványok és csemegeszőlő tőkék mellett 200 darab gyü­mölcsfa ápolását látom el. A hegy tetején vendégfogadásra alkalmas helyiség van megfelelő terasszal. 940 lépcső visz fel ide. Megállás nélkül megteszem akkor is, ha há­tamon van a 18 kilós, permedével telt kézi permetező. _____________________________________ V. K. E gy salgóbányai néptanító életútja A kántortanitói állás üres volt, akkor hirdették meg. A fa­luban volt még egy tanítónő, meg egy tanterem. Mellette egy kis szertárféle helyiség, az ud­varban pedig a kántortanítói la­kás. Itt egyetlen tanterem volt, míg a bányatelepen két tante­rem. Átalakítást kellett végezni, ezért a volt tantestületi szoba, meg a mellette lévő kis folyosó közti közfalat lebontottuk. Igaz­ság szerint azonban nekem az volt az elképzelésem, hogy az átalakítások helyett épüljön egy központi iskola. S ha már egy­szer általános iskola, akkor osz­tott is legyen. Járdánháza, meg a telep adott annyi tanulót, hogy szólóosztályok indulhattak. Első megoldásként összeül­tünk az ottani tanítónővel, meg a nevelőkkel. Azt beszéltük meg, hogyan oldjuk meg a fel­adatot. A két kilométerre lévő egy tanteremben csak délelőtti és délutános tanítással lehet megoldani az oktatást. Arra a megegyezésre jutottunk, hogy a faluban is lesz egy első és har­madik, valamint egy második és negyedik osztályos csoport. Meg a telepen is lesz ugyan­ilyen. Az általános iskolában azonban nem volt olyan neve­lőnk, aki oroszt taníthatott vol­na. Mindannyian tanítói képesí- tésűek voltunk. Mivel akkor már oroszt kellett tanítani, mi kap­tunk felmentést, hogy amíg nem lesz orosz szakos nevelőnk, ad­dig nem kell a nyelvet tanítani. A bányatelepen tehát megkí­séreltük a szakosított oktatást. Ez azt jelentette, hogy némely gyereknek napi négy tólométert kellett gyalogolni az iskolába. Mi, tanítók pedig elosztottuk egymás között, hogy tó milyen tantárgyat vállal. A vállalathoz tartozó főtérmesternek a lánya lett a magyar szakos. A tanítói végzettsége mellett volt neki új­ságíró-végzettsége is. Egy másik kolléga történelmet és kémiát tanított, a kántortanító az éne­ket. Kaptunk még egy nevelőt, s végül mindenkinek megfelelő beosztása lett. Az alsó tagozat részben osz­tott iskola lett, a felső tagozatban pedig megkezdtük a szakos okta­tást. Az első évben nyolcadik osztály még nem volt. A követke­ző évben azonban már voltak nyolcadikosaink is. Kaptunk test­nevelő tanárt, de nem volt torna­termünk. Az udvaron meg a tan­teremben azért megtartotta vala­hogyan az órákat. De használtuk a közelben lévő labdarúgópályát is. Végül kaptunk egy tanítót, aki orosz nyelv oktatására szakoso­dott, de amellett éneket is tanít­hatott. Én a matematikát és fizi­kát tanítottam. 1955. szeptember elsején jöttem el Járdánházáról, mivel lemondtam. Abban az időben, 1955-ben Salgótarjánban arra nyílt alka­lom, hogy családi portát teremt­hessünk magunknak. A város­nak szüksége volt minél több ér­telmiségire, s ezért gondoskod­nia kellett telkekről a letelepedni szándékozók számára. A jutá­nyos telek ára kedvező volt, nem volt szabad elszalasztani. Ugyanakkor a szülőhelyemre tértem vissza. Én a bátyám révén, aki itt la­kott a városban, tárgyaltam a megyei művelődési osztállyal, hogy fogadnának-e. Ameddig ezt nem tisztáztam, addig nem mondtam le a régi helyemen. Segítségemre volt ebben Cser­háti Jóska is, aki előttem végzett a budai képzőben, akkor pedig a megyei tanácson dolgozott. Tehát ezertólencszázötvenöt szeptemberében én már Salgó­tarjánban folytattam a munká­mat. Itthoni ténykedésemet az Iskola úti általános iskolában kezdtem, ahol az alsó tagozat két-két párhuzamos osztállyal működött. Igazgatóhelyettes­ként a harmadik és a negyedik osztályokat vezettem és tanítot­tam. Égészen 1957. szeptember 1-jéig, amikor az egykori Nép­hadsereg úti - most Béke körúti - iskola alsó tagozatán folytat­tam a munkámat. Igazgatóként dolgoztam, de természetesen tanítottam is a második, harma­dik és negyedik osztályokban. Négy évig működtem itt, ami­kor 1961. szeptember 1-jétől ki­neveztek a városi tanács műve­lődési osztályára számadó igaz­gatónak. Két év után ebből a beosztás­ból saját kérésemre áthelyezés­sel mentem a Rákóczi úti Általá­nos Iskolába tanítani. Nagy lét­számú alsó és felső tagozatos is­kola volt. Igazgatóhelyettesként dolgoztam, s fő feladatként az alsó tagozaton folyó oktató-ne­velő munkát irányítottam és el­lenőriztem. A tanításhoz sem lettem hűtlen, mert csökkentett óraszámban a felső tagozatosak­nak tanítottam a nekem osztott tárgyakat. Négy év elteltével, 1967. szeptember 1-jétől pedig ebben az iskolában, külön igazgató­sággal működtettük a dolgozók általános iskoláját. Engem ne­veztek ki az új iskola igazgató­jának, s kaptam még egy főállá­sú nevelőt a helyettesemnek. Különös iskola volt ez, mert az oktatást más iskolákból önként vállalkozó szakos nevelők vé­gezték túlórában. Hozzánk azok a dolgozók iratkoztak be, akiknek hiányzott az általános iskolai végzettséghez a hetedik és a nyolcadik osztály. Kezdet­ben kellemes volt a felnőttekkel való foglalkozás. Ezt én is tu­dom bizonyítani, mert magam is vállaltam órákat, hogy foglal­kozhassak velük. Később azon­ban rosszabb lett a helyzet. Olyan fiatalok iratkoztak be, akik nem fejezték be az iskolát, de már négy- vagy hatórás munkán dolgoztak. Ekkor sok lett a fegyelmezési probléma, a szép szó, a szelíd figyelmezte­tés mit sem ért. Az ilyen körülmények között folytatott pedagógusi munkámra - amelyet egész aktív életemben nagyon szerettem - nem szíve­sen gondolok vissza. Ám de ne­kem is elkövetkezett az aktív te­vékenység vége, ami egy kis ke­serű szájízt okozott. Szerettem volna elérni a negyven év szolgá- laü időt, amitől alig fél év válasz­tott el. Hiába kértem, nem enge­délyezték a további munkát. Nyugdíjazásom után egy évet pihentem, de nem tudtam meg­lenni a gyerekek nélkül és szer­ződéssel napközis munkát vál­laltam. Napközis tevékenysé­gem harmadik évében azonban közbeszólt a sors. Rosszul let­tem, s akkor be kellett látnom, hogy nem szabad tovább feszí­teni a húrt. Hálás vagyok a sors­nak, hogy sok szépet éltem meg, sikerült sok-sok jól kép­zett, dolgos fiatalt útjára bocsá­tani. Persze jutott a rosszból is, de ilyenkor már az ember, a ki­lencvenedik év után feledi a rosszat, s elhalványulnak a kel­lemetlen emlékek is. Boldog vagyok, amit kívánok mindenkinek. (Vége) PÁDÁR ANDRÁS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents