Nógrád Megyei Hírlap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-19 / 16. szám
-Ül %L fv ' Éüí Mi ü át AI Lr|,|| It11 _t_Ll\_11«L in_JL®iA_Z_Litx A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE 2002. JANUÁR 19., SZOMBAT Nem véletlenül mondják, hogy a sors útjai (útvesztői) kifürkészhetetlenek. Hiszen gondoltam-e, gondolhattam-e én arra 1964 szeptemberében, amikor Bojtor Károly első önálló tárlatán Salgótarjánban, az egykori ipartestületből kialakított patakparti művelődési házban megismerkedtem vele s ez alkalomból dedikálta nekem tárlata katalógusát, hogy majdnem negyven évvel később egy olyan könyvről (albumról) fogok méltatást írni, amely az ő munkásságának állít emléket bő két évvel elhunyta után. Annál is érdekesebb ez az újbóli „találkozás”, mert néhány tavaszi tárlati és egyéb (például bányászati) kiállítási szereplést követően hosszú évekre eltűnt a szem(em) elől (mint később kiderült húsz éven át Veszprémben élt és dolgozott) s jószerivel csak a halála apropóján kezdtünk itt, szülőföldjén újból érdeklődni művészete iránt. Köszönhetően - a sajnos már ugyancsak néhai - Czinke Ferenc grafikusművésznek, aki egy hosszú, szabálytalan nekrológgal (ugyanis „Kharon ladikján, Bojtor (Sztrapecz) Károly festőművész hiányával” című írása lapunkban 2000. február 26-án, tehát hét hónappal a temetés után jelent meg) emlékeztette a nógrádiakat egy kevéssé ismert, de jeles földijükre. Tudniillik az eredetileg Sztrapecznek anyakönyvezett Bojtor Károly Mátraverebélyben született 1933-ban. Tanult a salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban. A Magyar Képzőművészeti Főiskolát Papp Gyula és Domanovszky Endre növendékeként fejezte be 1963-ban, bár Bojtor Károly: Mese a valóság is Emlékkönyv egy Nógrádból elszármazott festőművészről már 1960-tól rendszeres résztvevője volt a hazai és külföldi tárlatoknak. 1967-ben Derkovits- ösztöndíjban részesült. Műveinek elismeréseképpen több díjat, nívódíjat is kapott. 1995-ben Balatonalmádiban életműdíjjal tüntették ki, 1998-ban Veszprém városa Gizella-díjat ítélt számára. Tagja volt a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Képzőművészek Egyesületének és a Mestermű Galériának. Képei vannak köz- gyűjteményekben (SalgótarjánÖnarckép (1964. olaj, vászon) ban a Nógrádi Történeti Múzeumban és a Madách Imre Gimnáziumban), láthatók magántulajdonban, de örökségének jó része, hacsak nincs éppen valamelyik emlékkiállításon, akkor veszprémi műtermében, özvegye, Bojtor Márta és családja tulajdonában található meg. A száraz adatoknál azonban lényegesen többet mond róla művészete, amely - Czinke Ferenc szavait idézve - „azért rokonszenves és nagy igényű, mert úgy hallatszik messzire, hogy cseppet sem hangos. ” Ugyancsak találóan jellemezte személyiségét és munkásságát Gerzson Pál festőművész, amikor a következőképpen fogalmazott: „Bojtor Károlyt műveinek sajátos lírája, mondanivalójának erkölcsi értéke és gazdag szépsége kiemeli a személyes színvallás nélküli műgyakorlatok tömegéből. ” A veszprémi székhelyű Bojtor Károly Alapítvány és a Magyar Képek Kiadó (Veszprém-Buda- pest) kiadásában több közület - így Nógrád Megye Közgyűlése - és magán- személy támogatásával megjelent „Bojtor Károly” című kötetben - amely igazán méltó emléket állít a kitűnő festőnek - lényegében szintén vélemények sorjáznak _________ egymás után, csak t ermészetesen hosz- szabb lélegzetűek, szinte esz- szé- illetve tanulmányigé- nyűek. Elsőként Gopcsa Katalin - aki „mellesleg” Bojtor Mártával szerkesztette is a kötetet - fejti ki véleményét „Mese a valóság is” címmel. (E négy szó nemcsak azért van idézőjelben, mert cím, hanem azért is, mert egykoron Bojtor Károly fogalmazott így.) Gopcsa Katalin visszamegy egészen a gyermekkorig, a Zagyvaparti kis faluig, {„ahol az ég kék volt s nagy havak voltak és minden szép és jó volt...”), megidézi a tanulmányokat, a mestereket és azt a kedves történetet, ahogyan Czinke Ferenccel a Bojtor nevet (az apróbo- jtorjánfűből) kiválasztották. Utal rá, hogy a művész „korai képei jelzik az egész munkásságára jellemző irányokat. ” Kiemeli, a szociális érzékenység, a tájélmény megformálása, „a környező világ, a másik ember megfigyelése mellett mindig törekedett az önmagával való szembenézésre is”...s művészete „életműve, különösen az utolsó két, Veszprémben töltött évtizedben hallatlanul egységesnek tűnik”. A már szintén elhunyt Aradi Nóra „A Halászoktól Ikaruszig” című opuszában arra törekedett, hogy Bojtor festészetének módszerbeli és stiláris sajátosságait számba vegye, ugyanis ezek nyomán „egy különleges emberiművészi magatartás” körvonalazható, amelyben „szinte egybeforr az alkotó személyisége az alkotással." Bereczky Loránd „Tisztelgő sorok Bojtor Károly emlékére” címmel tette le névjegyét e könyvben. A szöveg - amelyben a művész csöndes, szemlélődő alkatát, rajztudását, természet- közeliségét, emberi kapcsolataiA völgyhíd Veszprémben ( 1980. toll, papír) nak tisztességét említi fő jellemzőként - a 2000 márciusában rendezett veszprémi tárlaton hangzott el. Ekképpen fejeződik be: „Legyen ez az emlékezés egy szerény építőköve annak az emlékkiállításnak, amely arra törekszik, hogy Bojtor Károly alkotásai művészeti közéletünk és mindennapjaink elevenen ható értékei maradjanak." Hegyeshalmi László „Bojtor Károly - találkozások egy festőművésszel” című írásából nagyon nehéz idézni, hiszen a pályatárs gondolatforgácsai a „téridőről”, a Bojtor-képekhez való kötődéséről elsősorban érzelmi villanások. Széki Patka László 1997 szeptemberében - tehát még Bojtor jelenlétében - nyitotta meg a festő tárlatát Veszprémben a Várgalériában. Többek között ezt mondta: „Az általunk fölfogható, látható tárgyi világ önellentmondásait kísérli meg kivételes átszellemültséggel föloldani, mégsem tagadja a tárgyak mint átlelkesiüt dolgok, és a tényszerűségek mögött húzódó valóság visszahanyatlását a faktumokba, megfoghatatlan jelenvalóságunk egyszer múlt és jövő idejű rögződé- seiként. ” Mind az öt írás angol fordításban is helyet kapott a könyvben, amelynek - nem lebecsülve a fentiekben felsorolt szerzők érdemeit - igazi értékét a mintegy félszáz (!) színes kép jelenti. A nemcsak elegáns, hanem impozáns kiadvány - amely Hegyeshalmi László tervezése - végén dicséretes módon helyet kaptak az életrajzi adatok és oda került __■ egy válogatott irodalomj egyzék is a Bojtorral foglalkozó írások köréből. A mind a külcsínét, mind a belbecsét tekintve ritka értéket képviselő művészeti album igazán méltó ahhoz, akiről szól. _________________________CSOHGRÁDY BÉLA * ** A mátraverebélyi születésű Bojtor Károly emlékkiállítását a magyar kultúra napja tiszteletére tartott rendezvénysorozat részeként január 25-én, pénteken 10.30 órakor a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium galériájában dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténész kandidátus, a Palócföld főszerkesztője nyitja meg. A fentiekben bemutatott könyv a megnyitón hozzáférhető lesz a nógrádi közönség számára is, hogy jobban megismerhesse az itt gyökerező festőművészt. Zenél, verset mond, pályázatot nyer | Otthonra talált egy erdélyi ifjú Nézsán és Balassagyarmaton A történelmi hangzású nevet a Nógrád Megyei Hírlap hasábjain megjelent tudósításban fedeztem fel. Az írás arról tájékoztatott, hogy a Szondi György szakközépiskola szervezésében megrendezett művészeti vetélkedő versmondó kategóriájának első helyezettje az iskola tanulója, a Szalézi kollégium lakója, Bocskai István lett. Gépiesedéi világunkban üde színfolt a humán érdeklődésű fiatal. Ki lehet Ő és milyen életutat járhatott be?- Életem túlnyomó része Erdélyhez kötődik. A terület egyik gyöngyszeme, Sepsiszent- györgy volt születésem helye 1984. június 1-én. Iskolai tanulmányaimat e város intézményeiben kezdtem el. A Székely Mikó Kollégiumban az 1-3. és a 8-9. osztályt, a Művészeti Iskolában a 4-7. évfolyamot hallgattam. Itt alkalmam volt sokféle hangszerrel megismerkedni. Belekóstoltam a fagott, a cselló és a zongora csodás hangzásvilágába. Romániai életem utolsó három évét a Puskás Tivadar Szakiskola elektrotechnikai szakán töltöttem. Sepsiszentgyörgyi iskoláimban az oktatás magyar nyelven folyt, a román nyelvet heti nagy órában tanultam. Családi körülményeim változásának eredményeként 2001 nyarán Magyarországra települtünk át és a Nógrád megyei Nézsára költöztünk. Nevelőapám a helyi általános iskolában magyar-történelem szakos tanár, édesanyám a helyi könyvtárat vezeti. Az új tanévet testvéremmel Balassagyarmaton kezdtük el. Gyopár a Balassi Bálint Gimnázium 10., én a Szondi György szakközépiskola 11. évfolyamának hallgatója vagyok. Ősszel kíváncsian léptem át az új iskola küszöbét. Meglepett annak esztétikus dekorációja, a tanárok közvetlensége és a diákok barátságos közeledése. Hálásan gondolok Pásztor Sán- domé tanárnőre, aki rövid idő Bocskai István kedves hangszerével, a gitárral... ___________________ ■ a latt bevezetett az iskola kulturális életébe. Az ő biztatására indultam a versmondóversenyen, ahol első lettem. Eredményem alapján indulhattam az országos megmérettetésen. Ott nem kerültem a legjobbak közé, de kiérdemeltem a bírálóbizottság dicséretét. Az iskolában jól érzem magam. Tanulmányi átlagom jó rendű. A második félév végére szeretnék javítani. A hét nagyobbik részét a Szalézi kollégium lakójaként Balassagyarmaton töltöm. Diáktársaimmal, a szalézi atyákkal és nevelőtanáraimmal jól megvagyunk. Gitárommal már négy alkalommal működtem közre a kollégium kulturális rendezvényein. Sokat sportolok: kosárlabdázom, focizok, asztaliteniszezek az intézményben. Most a Mikszáth Kálmán irodalmi pályázatra készülök. Szeretek olvasni. Édesanyám kiskoromtól életkoromnak megfelelő irodalmat ajánl figyelmembe. A kis herceg története, Mikszáth, Jókai életműve igen közel áll hozzám. Érdeklődéssel olvasom a biológia, pszichológia és a magfizika tudományának legújabb eredményeiről szóló írásokat. Nagy zenerajongó vagyok: Bach és Liszt zenéje, a Queen és az ABBA muzsikájának hallgatása egyaránt szolgálják a kikapcsolódásomat - mondja. Nem ismer üresjáratot. Segítőkész, fogékony minden, az önművelődést gyarapító lehetőség iránt. Ezt bizonyítja legfrissebb sikere is: a balassagyarmati Madách Imre Városi Könyvtár és a Honismereti Kör által az olvasás évében meghirdetett Mikszáth olvasópályázaton első helyezést érte el. Január 16-ai dátummal kapta meg a könyvtár oklevelét. Jó közösségi ember. Egyaránt fontosnak tartja múltjának és jövőjének ügyét: levéltári kutatásainak nyomán egyre több bizonyíték igazolja, hogy a XVII. század első éveinek híres szabadságharcos vezetőjének és fejedelmének, Bocskai Istvánnak kései leszármazottja. Tervezi a jövőjét is: valószínűleg az elektrotechnika irányába fog szakosodni. Ennek érdekében sok matematikai feladatot old meg. Jól nevelt, példamutató. Sok hasonlóra lenne szükség a mai fiatalok sorában. KALOCSAY FRIGYES MAGYAR HÁRFADUÓ. Bélyei Adél és B. Gogolyák Mária e héten lépett fel Salgótarjánban, a Váczi Gyu- la Művészeti Iskola hangversenytermében, a bérleti koncertsorozat keretében. _________fotó: gyurián tibor „ Kifosztva, mint a fatörzsek...” Egy szép este katartikus élményével gazdagodtam ugyan, Pálfy Margit színművész „Valaki önarcképe” című pódiumjátéka jóvoltából - amelyik a minap volt látható, hallható Salgótarjánban, a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban, a Gerelyes Endre Irodalmi Kávéházban - a „Kondor-titok” nyitjára azonban nem sikerült rájönni. Továbbra se jutottam közelebb annak megértéséhez, hogy az alig több mint negyvenévesen eltávozott vagabund - aki költőnek, festőnek, grafikusnak, muzsikusnak, fotósnak egyaránt nagyszerű volt - miért marad jószerivel ma is kívül a magyar kultúrán. Mint az előadás utáni úgymond háttérmagyarázatban Pálfy Margit megemlítette: a szocialista időszakban nem szerette őt a hatalom, családjában is „fekete bárányként” kezelték. Gyanítom túlságosan újszerűnek, erősen avantgárdnak, mélyen szürrealistának bizonyult, önemésztő életmódja szintén nem lehetett példaszerű. De vajon miért nem szereti a mai kulturális irányítás, miért nem beszélnek, írnak róla gyakrabban, miért nem rendeznek neki több és nagyobb kiállítást? Megannyi kérdés, mind megválaszolatlan.... Annál inkább elismerés illeti Pálfy Margitot, aki - jó tíz évvel az egyetemi színpadi bemutató után, amelyet Szécsi Margit biztatására vállalt fel - mostanság, Kondor halálának harmincadik évfordulója alkalmából újra műsorra tűzte a „Valaki önarc- képé-t”. A szuggesztív előadás - és a lemez, amely ugyancsak érthetetlenül „inkognitóban” vár jobb sorsára - bizonyítja ugyan Kondor sajátosan keserű világlátását, különc alkatát, konokságát, de egyértelművé teszi sokoldalúságát, művészi értékeit is. Aki jelen volt a Gerelyes Endre Irodalmi Kávéházban, nem kételkedik Pálfy Margit igazában, amely szerint Kondor Béla egy igazi reneszánsz ember volt. Bár belekóstolt a házaséletbe is, sokat élt egyedül - bableves s vodka „társaságában” - de nem volt magányos. Baráti köréhez a már említett Szécsi Margit mellett Nagy László, Ágh István, Koffán Károly is odatartozott. Szívesen karácso- nyozott a Szécsi-Nagy házaspárnál, ilyenkor száj- harmonikán játszott. Vajon hány ilyen meghitt pillanat akadt az életében? Arra törekedett, hogy jelet hagyjon maga után. Ez sikerült, báré jel vételét minden bizonnyal többektől várta...-CSONGRADY-