Nógrád Megyei Hírlap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-03 / 2. szám
6. oldal - Nógrád Megyei Hírlap 2002. JANUÁR 3., CSÜTÖRTÖK Iszlám szigor Szaúd-Arábiában kedden kivégeztek három férfit, akiket homoszexuális cselekményekért és fiatalkorú fiúk zaklatásáért ítéltek halálra. Egy iszlám bíróság úgy találta, hogy a férfiak „az iszlám tanításaival szembeszegülve, különösen szemérmetlen és undorító módon homoszexuális cselekményeket folytattak, és fiatalokat zaklattak”. ■ „Sorozatos” többnej űség Ismét reflektorfénybe került a többnejűség kérdése Egyiptomban annak a televíziós sorozatnak a kapcsán, amely egy férfiról és négy feleségéről szól. A decemberben befejeződött szappanopera, amely több millió nézőt vonzott, nagy felháborodást váltott ki a többnejűség ellen harcoló feministák körében. Naval el-Saadavi a Reutersnek elmondta: a muzulmán böjti hónap (ramadán) alatt főműsoridőben vetített sorozat csábító képet festett a többnejűségről, pedig a legtöbb egyiptomi asszony éppen attól retteg, hogy férje új nőt hoz a házhoz. A szappanopera nézői közül többen arra panaszkodtak, hogy a tévében látottak elkeseríthetik a fiatalokat, mert az országban tapasztalható gazdasági válság miatt közülük többen egyáltalán nem gondolhatnak házasságkötésre. A többnejűség pártolói szerint a poligámia segítségével megoldható számos társadalmi probléma, egyebek között a házasságon kívül kapcsolatok kérdése, illetve a többnejűség lehetőséget biztosít azon férfiak számára, akik mindenképpen utódokat szeretnének, de terméketlen asszonnyal kötöttek házasságot^_________________■ I AIDS-vírus és koleszterin Az AIDS vírusa behatol a sejtekbe és a koleszterinben gazdag sejthártyához kötődve szaporodik - állítja egy nemrég megjelent amerikai tanulmány. Ez a felismerés új módszert adhat az orvosok kezébe, hogy megakadályozzák az egyelőre gyógyíthatatlan betegség vírusának terjedését a szervezetben.- Kutatásaink alapján felmerült az az eshetőség, hogy a koleszterin csökkentésére alkalmazott gyógyszerek esetleg az emberre is a laboratóriumban tapasztalt hatással vannak - jelentette ki Eric Freed, az amerikai tudományos akadémia közleményeiben megjelent tanulmány szerzője. A kutatók már tudják, hogy a immunhiányos tünetegyüttesnek nevezett betegség, az AIDS vírusának először kapcsolódnia kell a sejthártya belső falához, mielőtt képes lenne megfertőzni a sejteket. A tudósok már azt is gyanítják, hogy ez a Gag-nek elnevezett fehérje (protein) a sejthártya egy bizonyos részéhez kapcsolódik, ezt igazolta a mostani tanulmány is - írta az AFP hír- ügynökség. Dr. Freed és a tanulmány másik társszerzője, dr. Akira Ono rámutatott, hogy a protein éppen a sejthártyában lévő koleszterinhez kötődik, ami lehetővé teszi, hogy a Gag többféle mutánst építsen fel, amelyek aztán megtámadják a gazdaszervezetet. A kutatók meg tudták figyelni a vírus fejlődését, amikor megakadályozták abban, hogy a sejthártya koleszterinjéhez kötődjön. Ezt két anyaggal érték el, az egyik kivonta a koleszterint a sejtfelszínről, a másik pedig a sejt koleszterintermelését gátolta. A két anyagnak a sejtre gyakorolt hatását egymás után vizsgálva azt tapasztalták, hogy mindkettő jelentősen csökkenti a HIV-vírus képességét arra, hogy új sejteket fertőzzön meg. Párhuzamosan alkalmazva és olyan sejtek esetében, amelyek már termelik a vírust, a két anyag szinte teljesen megsemmisítette a vírus szaporodásra való képességét. További kísérletek szükségesek azonban annak meghatározására, hogy a Gag és a koleszterin közötti interakció félbeszaltítása útján lehetséges- e a HlV-fertőzöttek gyógyítása - fejtette ki dr. Freed, az allergiával és fertőzőbetegségekkel foglalkozó washingtoni intézet kutatója. Szeszes ital minden nap Csehországban a felnőttek 11 százaléka naponta fogyaszt szeszes italt, míg 35 százalékuk hetente legalább két esetben - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet a prágai Sofres Factum közvélemény-kutató intézet készített. A rendszeres alkoholfogyasztók aránya az utóbbi három évben lényegesen nem változott, s csak mérsékelten emelkedett. A felnőtt férfiak 43 százaléka csak ritkábban, alkalomadtán iszik, míg 7,5 százalékuk sosem fogyaszt szeszes italt. A legnépszerűbb ital a sör, amelyből statisztikailag fejenként 160-165 litert fogyaszt el egy-egy cseh állampolgár beleértve a gyerekeket is. A cseh nők kevesebbet isznak, mint a férfiak. Több mint egy alkalommal hetente a nők 16 százaléka fogyaszt szeszes italt, míg 24 százalékuk egyáltalán nem iszik. A 15-18 éves korosztály alkoholfogyasztása viszont folyamatosan emelkedik, mégpedig úgy a fiúk, mint a lányok körében is. A legmagasabb szeszesitalfogyasztás a 49-59 éves korosztály körében van. A 60 éven felüliek, a nyugdíjasok körében viszont jelentősen csökken az alkoholfogyasztás. A felmérésből kiderült, hogy ez elsősorban egészségügyi, s kisebb részben pedig az idősebbek anyagi problémáival függ ösz- sze. Több, a történelmi Magyarország területén fellelt mamutcsontot, illetve más, jégkorszakbeli állatmaradványokat állítottak ki Budapesten, a Mammut bevásárlóközpont új épületében. A Magyar Természettudományi Múzeum tulajdonában lévő leleteket tíz vitrinben mutatják be, egy mamut medencecsontja pedig megérinthető. A mamutcsontok mellett gyapjas orrszarvú, ősbölény és rénszarvas csontjai is láthatók. Kuvaiti késik az új év A világ legtöbb országától eltérően Kuvait január 5-én ünnepli az újévet. A kuvaiti kormány döntése értelmében 2002. január 1„ azaz az új év első’ napja normális munkanap volt a kis Perzsa-öböl menti országban. Az újévet ehelyett január 5- én, a hagyományos csütörtök- pénteki hét vége után szombaton ünnepük, amikor a kormányhivatalok és a tőzsde egyaránt zárva maradnak, mint ahogy nem nyitnak ki a bankok sem. Az ország azonban meglehetősen kiürült ezekben a napokban. Számos kuvaiti és az ott élő külföldiek többsége elutazott az országból, hogy annak határain túl ünnepelje a ramadán befejeződését, a karácsonyt, illetve az újévet. Kuvait 2,2 milliós lakosságának mint- egy 65 százaléka külföldi. ■ Királynői kitüntetések A világhírű Bee Gees zenekart alkotó Gibb fivérek, a Gandhit egykor megszemélyesítő Ben Kingsley Oscar-díjas színész és Gary McAUister, az FC Liverpool skót labdarúgója is szerepel azok között, akiket II. Erzsébet angol királynő az új év alkalmából kitüntet. II. Erzsébet Kingsleyn és McAlüsteren kívül a brit birodalom tisztjévé (OBE) avatja Sade-et, a nigériai születésű énekesnőt, Lennox Lewis nehézsúlyú ökölvívó-világbajnokot, Lynn Redgrave színésznőt, Nasszer Husszaint, az angol krikettválogatott csapatkapitányát és Yvonne McGregor kerékpárversenyzőt, aki a brit kerékpárversenyzés történetében először szerzett ohmpia érmet a sydneyi nyári ötkarikás játékokon. A királynő a popzenei életben mintegy negyven éve jelen lévő Barry, Maurice és Robin Gibbnek a brit birodalom parancsnoka (CBE) címet adományozza. A hagyományoknak megfelelően számos közember is kitüntetésben részesül az új év alkalmából: a közösség érdekében tett szolgálataiért a brit birodalom tagja (MBE) címet adományozza a királynő Roy Cole buszsofőrnek és Brian Wildish postásnak is. „Légiharc” a repülőkön Az ausztrál légügyi biztonsági szervezet tisztjei megkezdték titkos akcióikat a terrorizmus elleni harc jegyében a belföldi légijáratokon - jelentette be hétfőn Chris Ellison igazságügyi miniszter. A politikus hozzátette: a járatokat véletlenszerűen választották ki és a repülőgépek fedélzetén utazó tiszteket pisztollyal látták el. Fegyvereik hasonlatosak a másutt használtakkal, amelynek lövedékei nem képesek áthatolni a repülőgép törzsének falán. Hangsúlyozta: a tisztek felszerelése elegendő ahhoz, hogy szembeszálljanak egy terroristaveszéllyel. Chris Ellison biztonsági okokra hivatkozva nem kívánta pontosítani azokat az értesüléseket, amelyek szerint a tisztek vakációra induló házaspároknak álcázva jutnának észrevétlenül a repülőgépek fedélzetére. Rákkeltő vadkender Kutyaélet Sanghajban Ókori támaszpont A hasist tartalmazó indiai kender fogyasztása elősegíti többféle rosszindulatú daganat: a hörgő-, száj-, garat-, nyelőcső- és a gégerák kialakulását is - állítja a francia orvosi és egészségügyi kutatások országos intézetének (INSERM) többféle szakorvosi véleményt magába foglaló tanulmánya. Az AFP által ismertetett szakvélemény 1200 már ismert, különböző tudományágakban készült tudományos tanulmány következtetéseit foglalja szintézisbe. A hasis arab eredetű szó, az indiai kender virágzatának szárában lévő gyanta neve. A kockázatot elsősorban az a mód magyarázza, ahogyan a vadkendert fogyasztják, tisztán, vagy dohánnyal keverve, illetve marihuána alakjában. Egy vadkenderből sodort cigaretta 50 gramm kátrányt tartalmaz, míg egy dohányból készült hagyományos cigaretta 12 milligrammot, ráadásul a kátrányban lévő rákkeltő anyagok koncentrációja is magasabb a vadkender esetében - állapították mega szakértők. Ebből a szempontból a delta9- tetrahidrokannabinol nevű anyag Brit kutatók szerint a kapcsolattartás és -építés tekintetében a mobiltelefonon folytatott csevegés nagyban hasonlít a majmok köreiben elterjedt közösségi kur- kászáshoz. Az oxfordi társadalomkutató intézet antropológusai kutatásaik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a csevegés és a tetvészkedés a két közösség tagjainak életében hasonló feladatokat lát el. Véleményük szerint az emberek a mobiltelefonok, a majmok pedig a közösségi kurkászás segítségével tartják „fajtársaikkal” a kapcsolatot, oldják meg problémáikat és kötnek barátságot.- ami a legbőségesebben tartalmazza a jelenleg a indiai kenderben (cannabis indica) azonosított hatvanféle kannabinoidot - a legveszélyesebb, mert hörgőtágitó hatása van, és ezzel elősegítheti a kátrány visszamaradását a szájban, a garatban, a nyelőcsőben, és a gégében - vélik a toxikológu- sok. Állati és emberi tüdősejtekkel folytatott kísérletekben már bebizonyosodott, hogy a vadkender füstjének kitett egészséges sejtek rosszindulatúvá válnak. Az INSERM ugyanakkor elismerte, hogy egyelőre nehéz kimutatni a közvetlen oksági kapcsolatot a vadkender szívása és a rosszindulatú elváltozások között, már csak azért is, mert a szer használata a legtöbb országban tiltott. A legutóbbi felmérések azonban igazolják, hogy a nyugati országok összességében az utóbbi mintegy tíz évben nőtt azoknak a fiataloknak a száma, akik kipróbálták a vadkendert, vagyis legalább egyszer életük során éltek vele. Ez leginkább a 15-19 éves korosztályt érinti. Kate Fox, a kutatóintézet egyik munkatársa kiemelte: a csevegés nem haszontalan időtöltés, hanem szerves része evolúciós fejlődésünknek.- Az emberi beszéd részben azért fejlődött ki, hogy lehetőséget adjon számunkra a kapcsolat- tartásra, csevegésre. A maroktelefonok ezt a létfontosságú tevékenységet tovább erősítik és hangsúlyozzák, lehetővé téve, hogy az ember bármikor, bárhol, bármilyen körülmények között kapcsolatban tudjon lépni társaival - fejezte be a BBC-nek tett kissé meglepő okfejtését Fox. Sanghaj város elöljárósága szigorúan korlátozta kutyák ezreinek mozgását: a legújabb rendőri intézkedés értelmében a gazdik ebtartási engedély híján ezentúl nem sétáltathatják kedvenceiket a belváros terein, utcáin és parkjaiban - jelentették a sanghaji lapok. Az intézkedésnek elsősorban az a célja, hogy tisztábbá tegyék a metropolist és növeljék biztonságát. Hasonló céllal tiltotta meg nemrég a városi elöljáróság ruhaszárító kötelek kifeszítését nyilvános helyeken, elsősorban a turisták által látogatott városrészek közelében. A legújabb rendelkezés értelmében kutyákat csak akkor lehet kivinni a szabadba, ha tartásukat előzetesen bejelentették az illetékes hatóságnak, és előbb állatorvos vizsgálta meg az ebet. A gazdikat arra kötelezték, hogy ebtartási engedélyüket jól látható helyen függesszék ki házuk kapujára. A rendelkezések megszegése ezer jüanig (135,6 euróig) terjedő pénzbüntetéssel sújtható. Kínában az életszínvonal javulása nyomán mind többen tartanak kutyát. Sanghajban például több mint 60 000 a hivatalosan nyilvántartott ebek száma - ám tényleges számuk magasabb, mivel sok kutyabarát igyekszik elbliccelni a regisztráltatás és az állatorvosi vizsgálatok tetemes költségeit. ______________________________________________■ II. Ramszesz fáraónak szentelt ókori katonai támaszpontra bukkantak brit és egyiptomi régészek Egyiptom északi részén. Gaballah Ali Gaballah, az egyiptomi régészeti hivatal legfőbb tanácsának főtitkára vasárnap elmondta, hogy az ásatási területen - amely az oroszlánfejű istennő, Szehmet és férje Ptah áldozati központja volt - három, égetetlen téglából készült építmény és egy mészkő ajtókeret került elő. A kutatók egyebek között feltártak egy konyhát: a katonák ételeinek előkészítésére szolgáló helyiségtől elválasztott kisméretű konyhában a támaszponton szolgálatot teljesítő papok ételeit készítették. A helyszínen előkerült hieroglif feliratok a XIX. dinasztia legnagyobb uralkodójának, II. Ramszesznek (Kr. e. 1290-1224) a nevét dicsőítik. Mint az AFP utalt rá, a régészek 1925 óta folytatnak ásatásokat a Kairótól 420 kilométerre nyugatra fekvő területen, ahol II. Ramszesz egy erődöt építtetett a betörő líbiai törzsek elleni védekezésül. Egy festőfejedelem rejtélyes halála Caravaggio: betegség végzett vele, vagy valamelyik ellensége? Rendkívüli érdekességi művészettörténeti dokumentumra bukkant két kutató az olaszországi Porto Ercole kikötőváros plébániahivatalának levéltárában. A világhírű itáliai barokk festő, Michelangelo Merisi da Caravaggio halotti anyakönyvi kivonatának tanúsága szerint ugyanis a művész nem - mint eddig feltételezték - gyilkosság áldozata lett, hanem egy toszkánai kórházban hunyt el, feltehetően tífuszban. Az olasz lapok a lelet jelentőségét méltatva megállapították, hogy ezzel tárgytalanná vált mindenfajta találgatás Caravaggio erőszakos halálával kapcsolatban. A korai barokk festészet kiemelkedő mesterének első alkotásai zsáner- szerű önarcképek és életképek. Első barokk stílusú, drámai erejű festményei fény-árnyék ellentétekre komponált szuggesztív, monumentáüs művek (Máté elhivatása, Máté az angyallal, Szt. Péter keresztre feszítése, Szt. Pál megtérése, Sírbatétel). Késői korszakában plasz- ticitása feloldódott, előadásmódja festőibbé vált (Az emmausi vacsora). 1606- ban el kellett hagynia Rómát, előbb Nápolyba, majd Málta szigetére ment. Ott festette jellegzetes késői művét, a Keresztelő Szt. János lefejezését. A kiemelkedő fontosságú okmányt az óesztendő utolsó hetében találta meg egy építész és egy művészettörténész kutató - ők ketten már nyolc hónapja vizsgálták a levéltár anyagát. „1609. július 18-án a Szűz Máriáról elnevezett kórházban betegség következtében meghalt Michelangelo Merisi da Caravaggio festő” - áll a halotti anyakönyvi bevezetésre készült feljegyzésben, amelynek eredetiségét az első vizsgálatok megerősítették. A teljes bizonyossághoz azonban szükség van még a papír eredetiségnek megállapítására - vélik a megtalálók. Ami az 1609-es esztendőt illeti, tévedésről lehet szó, ugyanis Caravaggio halálának éve az eddigi ismeretek szerint 1610 volt. Az építész és kutató Giuseppe La Pucci szerint a korabeli hivatalos anyakönyv elveszett ugyan, de megtalálták azt a darab papirost, amelyre a plébános Caravaggio halálát feljegyezte, mielőtt az anyakönyvbe bevezette volna az adatokat. A heves vérmérsékletű festőművész élete megmozgatta számos életrajzíró fantáziáját, képei ott láthatók a firenzei Uffizi galériában és a párizsi Louvre-ban. Életéről 1986-ban film is készült. Tény, hogy több ízben meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással becsületsértés és erőszak bűntette miatt. Biztosra vehető az is, hogy 1603-ban labdajáték közben Rómában agyonütötte egyik ellenfelét. Ezért menekült Szicíliára és Máltára, de ott is civakodásokba keveredett. Halálának körülményeit eddig teljes homály borította. Egyes életrajzírói szerint Rómába visszatérve teljes nyomorúságban élt és lázas delirium, vagy malária okozta halálát. Mások szerint viszont nem betegségek, hanem bérgyilkosok végeztek vele. Mobilosok és majmok Mamutcsontok a Mammutban