Nógrád Megyei Hírlap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-05 / 4. szám
2002. JANUÁR 5., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP BÁTONYTERENYE 3. OLDAL Nyugalmas évváltás Ajándék mobil a becsületes megtalálónak (Folytatás az 1. oldalról) ebben annak is szerepe van, hogy tavaly tovább csökkent kapitányságunkon az ismertté vált bűncselekmények száma, s a megelőző évhez képest megközelítően félszázzal kevesebb feljelentés történt. Persze ez nem jelenti azt, hogy a bűnözők megjavultak, de valahogyan nem ebben az időszakban aktivizálódtak. Szerintem sokat számít ennek a helyzetnek a kialakulásában az is, hogy sokat foglalkoztunk a megelőzéssel és a felderítéssel. Mindenesetre örülnénk annak, ha az ünnepek körül tapasztalt csendes állapot hasonló módon stabilizálódna, akár csak a bűnügyi állomány. Ennek az utóbbinak pedig az a következménye, hogy tovább javult a bűnügyi munka, gyorsabb lett a reagálókészség Pintér Gyula alezredes, Bátony- terenye:- Panaszra nincs okunk, csendesen zártuk a tavalyi évet és kezdtük az újat. Számszerűségében jelentéktelen bűncselekmény fordult elő ebben az időszakban. Közterületen vagy szórakozóhelyen garázdaság nem történt. Két betöréssel kellett, illetve kell foglalkoznunk. Mind a kettő Kisterenyén történt. A kettőnek a kárértéke több mint egymillió forint. Az egyik esetnek a gyanúsítható elkövetője már ismert előttünk, a másik eset tettesét még keressük. Vida Ottó őrnagy, Pásztó:- Rendőreink is nyugodtan szilveszterezhettek, mert különösebb események nélkül zajlott le az esztendőváltás. Pásztón, de a többi településen sem történtek erőszakos, garázda jellegű bűncselekmények. Szilveszter napján kellett intézkedni egy betörés ügyében. A tettest elfogtuk. Örömmel mondhatom, hogy gyarapodott a bűnügyi és a közrend- védelmi rendőreink száma, ami azt jelenti, hogy a több rendőrrel hatásosabban tudunk dolgozni. Az új év is nyugodt légkörben kezdődött. Mindez persze annak is köszönhető, hogy mind többet foglalkoztunk a bűn- megelőzéssel, az ünnepek előtt szórólapokon hívtuk fel az állampolgárok figyelmét a lehetséges bűncselekmények elhárítására. Ugyanakkor rendszeresen tartottunk portyaszolgálatot a területen, ami ugyancsak visszariasztotta a bűnözői tevékenységet. Csorba László őrnagy, Rétság:- A mi területünkön nem nyughat- tak a bűnözők. Már karácsony másnapján érkeztek bejelentések a kapitányságra betörésekről Romhányból. Az év vége előtt Diósjenőről jött az értesítés hétvégi ház feltöréséről. A tettest elfogtuk, s miközben őrizetben volt, feltárta előttünk a közelmúltját, amelyet csaknem harminc betörés árnyékol be. Egy illető már szilveszter előtt alaposan felöntött a garatra, s az ismerősénél levetve a nadrágját, lefeküdt pihenni. Miközben elaludt, a nadrágzsebében lévő százötvenezer forintját eltulajdonították. Szilveszterkor sehol sem kellett rendőrnek intézkednie garázdaság, vagy más bűncselekmény miatt. A korábban kezdődött ügyekben folyik a nyomozás, igyekszünk minden ügyet felderíteni és lezárni. Akárcsak tavaly, az idén is az állampolgárok megelégedésére kívánunk dolgozni. Gyányi Tibor őrnagy, Salgótarján:- Egyetlen eset kivételével, amiről már hírt adott a sajtó, nem történt rendkívüli eset nálunk. Azt mondhatom, úgy váltottunk évet, mintha nem is mulattak volna az emberek. Szerencsére az új év első napjai is nyugodtan teltek el, csupán tegnap történt egy betörés. Úgy gondolom, hogy a bűnözők visszafogottságában szerepet játszik a rendkívüli hideg időjárás is. Virág Adrienn hadnagy, Szécsény:- Azt hiszem, a mi kapitányságunk területére is jellemzően elmondható, hogy a településeken rendkívüli esemény nélkül zajlottak az ünnepek. Az állampolgárok szolidan ünnepeltek. Nagyon reméltük, hogy semmi különös nem történik és izgalom nélkül zárjuk az évet. Szilveszterkor azonban Rimócon történt egy csoportos rablás. Az elkövetők, akik már látókörbe kerültek, két férfihoz hatoltak be és tőlük különböző értékeket vittek el. Emiatt aztán szilveszter napján, majd az új év első napján mintegy tízen dolgoztunk az elkövetők kézre kerítése érdekében. Kifogásolt kedvezmény és cím Fidesz-frakció néhány múlt évi, közgyűlési döntésről (Folytatás az 1. oldalról) 500 millió forintot, a foglalkoztatottak létszáma pedig az 50-et meghaladja. Az ipari parkban egyetlen vállalkozás hajtott végre ilyen beruházást: az MSZP-hez közel álló Palóc Nagykereskedelmi Kft. - mondta Lőrincz Gyula. Hozzátette: - Még érdekesebb azonban ez a kérdés, ha megnézzük a kedvezmény mértékét... További érdekesség, hogy a rendelet 2002 január 1-jétől hatályos, a szóban forgó pontot kivéve, ez ugyanis 2001. január l-jétől visszamenőlegesen érvényes. Ide vonatkozó módosító indítványunkat tízen szavazták meg, holott frakciónk hat- tagú. Négyen pályáztak a tarjám tévé ügyvezetői igazgatói posztjára, s bár a bizottság mind a négy jelentkezőt alkalmasnak találta, a szűkszavú egyetlen oldalon László Istvánt javasolták ügyvezetőnek, egyetlen mondatnyi indoklás, program-, tervismertetés nélkül. Vetélytársai gyakorló kommunikációs, sőt, televíziós szakemberek voltak, több felsőfokú szakirányú és gazdasági végzettséggel. A Fidesz-frakció a meghozott döntéssel ellentétben sem a végzettsége, sem a munkája alapján nem tartja indokoltnak, hogy a városi jegyző „címzetes főjegyzői” cím várományosa legyen. Szerintük a jegyzőre vonatkozó polgármesteri, „kiválóan alkalmas” minősítés tökéletes összhangban van a városvezető eddigi „személyzeti politikájával” is. Az utóbbi napirendi témáról Simon Ti- bor szólt a sajtótájékoztatón. ■- Ki az a Sutyi? - Hát az öcséin! - S ki az a „Fiam”? - Hát, természetesen a fiam! Valahogy így kezdődött a szembesítés, majd mikor kiderült, hogy Éva asszony a telefon tulajdonosával áll szemben, átadta a megtalált mobiltelefont. Hálából az elvesztő ugyancsak egy mobillal ajándékozta meg a becsületes megtalálót. A megtalálónak talán nagyobb volt a meglepetése FOTÓ: GYURIÁN TIBOR Ez a fajta történet ma még ritka, hiszen ha az ember elveszíti a mobiltelefonját, az esetek többségében keresztet vethet rá. Ez esetben nem így történt, ám hogy miként, azt Langár Tamás, a mobil elvesztője mesélte el szerkesztőségünkben.- Karácsony előtt igyekeztem haza a nyelviskolából, s gondolom, ekkor eshetett ki a zsebemből a szolgálati telefonom. Igen fontos elérhetőségi listák voltak benne, ezért nem tiltattam le; bíztam benne, hogy a megtalálóval felvehetem a kapcsolatot, hiszen léteznek még csodák. A telefon ki- csöngött, de nem vette fel senki. Ekkor már arra gyanakodtam, hogy valaki használja, s hogy ne legyen csillagászati számlám, letil- tattam a készüléket. Az új év első napjaiban aztán hívást kapott, hogy megtalálták a telefont, átveheti a Pannon GSM salgótarjáni kirendeltségében. A megtaláló, Prohászka Gyuláné ugyanis megmutatta számos üzletben a mobilt, de végül is csak a képviseleten tudtak segíteni abban, hogy megtalálja a jogos tulajdonost. lyen információhoz jutni, s ekkor írta ki a telefon a „Sutyi”, meg a „Fiam” neveket. Karácsonykor valóban megcsörrent, s magányomban olyan jó volt hallani a csengőszót... Arról álmodni sem mertem, hogy nekem egyszer mobilom lesz. Még most sem fogtam fel, hogy ezt kapom ajándékba. Prohászka Gyuláné tegnap vette át a Panasonic készüléket, Praktikum Classic csomaggal. Langár úr reményét fejezte ki, hogy sok örömét leli majd az aprócska mobilcsodában. Hiszen hogyne léteznének csodák! t.n.l. Őrségi faluból az egyetemi katedráig (Folytatás az 1. oldalról)- Már gyermekkoromban is tanár akartam lenni. Cso-. dálatos tanáraim példát mutattak számomra. Holecz Imréné tanárnőnek, a balassagyarmati Szántó Kovács János Gimnázium tanáregyéniségének nagyon sokat köszönhetek, tudatosan irányította tanulmányaimat, ő terelte az érdeklődésemet a nyelvészet irányába. Az országos középiskolai tanulmányi versenyen nyelvészeti dolgozatommal megyei első helyet nyertem el. Mindig szerettem olvasni. Édesapámnak gazdag könyvtára van, jelenleg csaknem eléri a hétezer kötetet'. Édesanyám szerető gondoskodással mindig arra biztatott, hogy valósítsam meg elgondolásaimat, terveimet. Szüleim mindig nagy szeretettel segítettek, szerető családban, nyugodt, meleg légkörben nőttem fel.- Doktori disszertációja témájának kiválasztásában bizonyára szerepe volt annak, hogy érdeklődött a népszokások iránt.- Nagyon szeretek idős emberekkel beszélgetni. Már gimnazistakorom óta érdekelnek a népszokások. Éveken keresztül a Nógrád Megyei Múzeumok néprajzi pályázatán többnyire sikerrel vettem részt, egy alkalommal pályamunkámért az Országos Néprajzi Múzeumban is vehettem át díjat. A népszokásokkal való foglalkozás vezetett el a nép nyelvének tanulmányozásához.- Tudományos, tudatos kutatásai mellett érdeklődése, gyakorlati ténykedése kiterjedt a tanári megszállottságtól nem messze eső területekre is, kipróbálva, hogy mire képes.- Rendszeresen szavaltam, szavalóversenyeket nyertem, műsorokat vezettem. Mint az irodalmi kávéház háziasszonya köszönthettem például Kányádi Sándor Kossuth-díjas költőt. A televíziózás is vonzott, a Balassagyarmati Városi Televízió bemondója is voltam rövid ideig. A Szép magyar beszéd verseny országos döntőjén elnyertem a Kazin- czy-díjat. Énekzene tagozatos gimnáziumba jártam, nyolc évig zongoráztam, egy időben zongoratanárnő akartam lenni. A szimpatikus, kellemes társalgó Enikő a salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban magyar nyelvet és irodalmat tanított. Ezután két évig dolgozott a levéltárban. 1997-ben köztársasági ösztöndíjjal diplomázott, majd tavaly ősztől a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara nyelvtudományi tanszékén nyelvjárást és szociolingvisztikát tanít.- Vannak-e kedvenc tanítványai?- A tanár is ember, így természetesen van, akihez jobban kötődik. Nem hiszem, hogy ez emberi gyengeség lenne, hiszen ez számukra nem jelent semmiféle engedményt, csupán szívesebben hallgatom a tanórát előre vivő megnyilatkozásaikat. Az órákra, az előadásokra alaposan készülök. A diákoktól, hallgatóktól pozitív visszajelzést kapok. Az önálló gondol- kodtatásra nevelés jegyében természetesnek tartom véleményük meghallgatását, ily módon gyakran tanári módszereimet is próbára teszem. Sehogy sem tudjuk megkerülni, hogy ne érdeklődjünk jövőbeli elképzeléseiről.- Kérjük, avasson be bennünket.- Az új esztendőben elsődleges célom a doktori disszertáció megvédése, ezután a családalapítás. Tudományos kutatómunkámat tovább szeretném folytatni. Magánéletemben a boldog családi életre, munkámban továbbra is az igényességre törekszem. ____ _______ ____V. K. M EGSZÉPÜLT A SALGÓTARJÁNI TÓSTRAND. Jégre lépni azonban továbbra is tilos! A városgazdálkodás megtisztította a környékét, az önkormányzat, a Létesítmény és Sport Kht. gyönyörű fahidat készített, a Tóstrand Horgász Egyesület pedig levágatta a nádat, hogy elkerüljék a gombásodást, ülepedést. Mindezt a városlakók és a halak érdekében. fotó: -áhPályázat Kossuth születésének kétszázadik évfordulójára (Folytatás az 1. oldalról) kör vezetője levélben kérte az igazgatót, hogy a korábbi - szerintük elhibázott - döntésnek visszavonásáról tájékoztassa a nyilvánosságot. A levélre eddig nem kapott választ a liberális kör. Az új esztendőben arra törekszenek, hogy Nógrád megye minden városában megjelenjenek, Salgótarjánban, Pásztón és Balassagyarmaton pedig törzsközönséget alakítsanak tó. Január 10-én a megyeszékhelyen Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány beszél a roma választópolgárok és a pártok viszonyáról, január 11-én pedig Pásztón Farkashnzy Tivadart fogadják. Kossuth Lajos születésének 200. évfordulójára jeligés pályázatot hirdet a megye nappali, esti és levelező tagozatos középiskolás tanulói részére. Komoly, önálló értékelést is tartalmazó dolgozatokra számítanak, maximum húsz oldal terjedelemben. A pályázók két témából választhatnak: 1. Kossuth Lajos, a liberális politikai újságírás megteremtője, 2. Kossuth Lajos és Széchenyi István vitája. A kör szakmai zsűrit kér fel, melynek döntése szerint az első helyezett 70, a második 50, a harmadik 30 ezer forintot kap. A dolgozatok számától és színvonalától függően díjakat osztanak tó. Minden díjazott tanuló felkészítője értékes tárgyjutalomban részesül. Minden pályázó könyvjutalmat kap. A pályázaton való részvételt 2002. április 14-én 24 óráig levélben, vagy e-mailen eljuttatott jelentkezéssel lehet megtenni. A dolgozatok benyújtási határideje: 2002. augusztus 16. Az ünnepélyes eredményhirdetés 2002. szeptember 19-én Salgótarjánban, Kossuth Lajos születésnapján lesz. A kör magánszemélyek, intézmények és vállalkozások segítségét pénz- és tárgyjutalom formájában köszönettel fogadja. A támogatás felhasználásáról természetesen elszámol. Gréczi-Zsoldos Enikő- Nem értek a mobiltelefonhoz, soha nem volt ilyen készülékem - mondja a hölgy. - De azt sem akartam, hogy idegen kézbe kerüljön, ezért próbáltam valami-