Nógrád Megyei Hírlap, 2001. december (12. évfolyam, 279-302. szám)

2001-12-08 / 285. szám

2001. DECEMBER 8., SZOMBAT A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE Csikász István emlékezete: házimuzsika a „béke házában” „A zene az kell...” Több mint jól sikerült a legutóbbi házi­muzsikás est dr. Bertalan Ákoséknál, Balassagyarmaton. Már jó tíz éve jön össze időnként egy társaság a „béke házában”, ahogy a házigazda elnevezte a szép helyen fekvő birodalmát. Eze­ken a baráti találkozókon a város ran­gos zenészeinek társaságában bemu­tatkoznak a fiatalok is, és szóhoz jut­nak a Komjáthy Jenő Irodalmi és Mű­vészeti Társaság tagjai is. Ezúttal a műsoron kívül váratlanul két gyer­mek lépett a képzeletbeli pódiumra és zenével, verssel köszöntötte a megjelenteket. A Kiss Ár­pád Általános Iskolában tanuló nyolcéves Deli Diána csellón eljátszotta a „Hull a pelyhes fehér hó” című dalocskát, amelyet bátyja, Dávid kísért furulyán. Utóbbi Kanyó András tanítványa a ze­neiskolában. A kedves fiatalok által jókedvre hangolódott társaság jó ismerősként köszöntötte a következő szám előadóit: Demeter Mária csel­lón, Lévárdi Beáta zongorán adta elő Popper Dá­vid „Magyar rapszódia” című művét, mintegy „körítésül” Mikszáth humoros írásaihoz, ame­lyeket Hársas Norbert adott elő. PÉNELOPÉ SORSA A vendégek soraiban salgótarjániak is megje­lentek, köztük Bobály Attila szobrászművész és dr. Géczy Imre főorvos a nejével, Mészáros Erzsébet textilművésszel. Erzsébet asszony munkásságáról szólva elmondta, több mint harminc éve műveli a kárpitművészetet, készít gobelint. Bemutatta egy-egy részletét alkotó- csoportjával készített muráliának. Úgy vélte, hogy az egyéni műtermi alkotásoknak most nincs itt az idejük. - Pénelopé sorsa az enyém - mondta Mészáros Erzsébet, mert az én „hajó­som”, autósom, a férjem Salgótarján és Balassa­gyarmat között ingázik és én is mindig várom haza. A várakozásba belefér a gobelinszövés. Szívesen jövünk Salgótarjánból ide a béke há­zába, ahol mindig jó zenei program és kedves társaság vár bennünket - mondta, majd meg­mutatta a gyönyörű nógrádi népviseleteket megörökítő rajzait. Először lépett fel a béke házában a tizenegy éves, tehetséges Paróczai Bence, aki Veresné Sinkovics Katalinnál tanul zongorán. A közön­ség tetszéssel fogadta tőle Schubert „D-dúr me­nüett”-jét. Bence nagy tapsot kapott az általa elő­adott József Attila-vers, a „Szeretném, ha vadal­mafa lennék...” szép elmondásáért is. Ugyan­csak taps köszöntötte Banda Ádámot, akinek zenetanulmányait jótékonysági koncerttel segí­tette a házimuzsikás estek közönsége. Ádám el­mondta, hogy az általános iskola után Budapes­ten tanult a zeneművészeti gimnáziumban, majd felvették a zeneakadémia előkészítő szaká­ra, a fiatal tehetségek osztályába. Számtalan fel­lépés van már mögötte a határokon túlról is. Grazban és Triesztben koncertezett az Ymiso nemzetközi ifjúsági zenekarral, amelynek ö a koncertmestere. A zeneakadémián az „Együtt a mesterekkel az új generáció” címmel rendezett koncerten szerepelt. Karácsony előtt Berlinben ad koncertet, ahol Kákonyi Árpád darabját adják elő a szerző zongorakíséretével. Ez egy ősbemu­tató lesz. Itt most a „Monti csárdás”-t adta elő Embemé Nóti Anikó zongorakíséretével és Bach „D-moll” című darabját játszotta el mesterien. A 92 éves Kamarás József megjegyezte: hasz­nos volt a Nógrád Volán segítsége Adám eddigi budapesti utazásaihoz. Köszönet érte. Oroszlánná Mészáros Ágnes, a városi könyvtár igazgatója a házimuzsikás estek törzsgárdistája elismerte a fellépett fiatalok teljesítményét. „GÁLÁNS LELTÁR”- Mi is így kezdtük kisebb-nagyobb botlado- zásokkal. Segítőnk, támogatónk Csikász Ist­ván barátunk volt. Harmincnyolc évig dolgoz­tam vele - emlékezett Mészáros Ágnes. - Ti­zennégy éves koromban a Szántó Kovács Já­nos Gimnáziumban, mint a faluról, Mohoráról bekerült kislányt megkérdezte a Szabó Lőrinc Színpad vezetője a vehemens, nagyhangú Csikász István, hogy mondtam-e már verset életemben, voltam-e színpadon. Félve tartot­tam fel a kezemet és onnantól a sorsom meg­pecsételődött. A következő alkalomra - hallva ízes, gyönyörű és azóta elvesztett palóc akcen­tusomat - rögtön nekem adta Antonio Machado „Gáláns leltár” című versét. Legköze­lebb nagy volt a derültség, amikor én fölkonfe­ráltam derékig érő copfjaimmal palócosan ezt a szerzőt és ezt a verset. Innentől kezdve én menekültem ebből a közösségből, persze Csikász Istvánnal ezt nem lehetett megcsinál­ni. Az út másik oldalára kiabálva pirított rám, mondván, hogy osztályfőnökit és igazgatóit ad, hogyha a következő próbáról is elmaradok. Miután én tényleg elég félszeg falusi gyerek voltam, ezt nem mertem megcsinálni. Aztán elmúlt harmincnyolc év, amiből majd­nem harmincat a színpadon töltöttünk versmon­dással részben a legendás Madách Irodalmi Színpad tagjaként. Aztán felnőttként az Ex Libris Színpadhoz tartozóként, a Madách, Mikszáth műsorunkkal, amit több mint húsz alkalommal mutattunk be a Felvidéken, Budapesten és ter­mészetesen Balassagyarmaton és környékén. Sorsom és pályám meghatározója volt a Csikász Istvánnal való találkozás. SZELLEMI ÖRÖKSÉG- Valami olyan irodalmi apanázst kaptam tő­le, hogy bátran mertem jelentkezni egyetemre és magyar szakos középiskola tanár is lettem. Nem volt egy úgymond szimpla egyéniség, hiszen ak­kor nem is az lett volna, aki... Azzal, hogy na­gyon sok mindenhez értett, részben szétforgá­csolta önmagát, ugyanakkor pedig, ha egy szín­padi produkció létrehozásáról volt szó, jól jött e sokoldalúsága. S ha egy angol vagy egy spanyol irodalmi összeállítás, vagy bármi más került mű­sorra, s nem talált a világirodalomból megfelelő lírai alkotást, akkor az természetes volt, hogy ő írt egyet, mi pedig elmondtuk. Volt, amikor titok­ban tartotta, hogy ő írta a verset, hogy ezzel ne befolyásoljon bennünket. 1979-től a Komjáthy- társaság létrehozásánál is bábáskodott, én pedig, mint a könyvtár dolgozója, ugyancsak részese voltam, vágyóké folyamatnak mind a mai napig. A közeli napokra szerveztük meg a következő al­kalmat a Komjáthy-társaságban, amikor rá emlé­keztünk. A színpad tagjaira olyan különleges ha­tást gyakorolt Csíkász István, olyan összetartó erővel bírtunk, hogy máig találkozunk. Amikor a betegségéről hírt kaptunk, mi a volt Madách Színpad tagjai, egy-egy estet, délutánt hívtunk össze, hogy még itt legyen közöttünk. A „Valla­tás” című kötet címlapverse így kezdődik: „Szü­lettem Kehidapustányban egy keddi napon, fény­lő júniusban, egy hajnabn. Rajtam az Ikrek át­ka, szenvedek kettős magányba zárva ..., - sza­valta Mészáros Ágnes és az általa előadottak megérintették a hallgatóságot. Romhányi Gyula költő, a harmadik versköte­tébe készült verseiből mondott el néhányat, azokat, amelyek a Palócföld legutóbbi számá­ban is megjelentek. A zenei estet Embemé Nóti Anikó és a házigazda Bertalan Ákos zongorajá­téka, valamint Merczel Mikbs órásmester táro­gatójának kuruc nótája zárta, aztán a finom sü­teményeknek, italoknak, a szokásos kvaterká­zásnak jutott a főszerep. SZABÓ ENDRE i 1 A Petőfi Musical Stúdió Rútságon Valóban nem túlzás úgy fo­galmazni, hogy a budapesti Petőfi Musical Stúdió vidé­ki bemutató színháza a rét­sági művelődési központ. A nyugat-nógrádi kisváros­ban ugyanis immár hosszú évek óta szinte személyes ismerősként fogadják a fia­tal társulatot, s persze a vendégek sem panaszkod­hatnak, hiszen a rétságiak rendszerint szűnni nem akaró vastapssal jutalmaz­zák kedvenceik játékát. lás közönséget. A műsorban olyan világhírű musicalek si­kerszámai hangzottak el, mint a Hair, a Padlás, A dzsungel könyve, a Cabaret, az Operaház fantomja, a Ró­meó és Júlia, valamint a Va­lahol Európában slágerei. Régóta tervezik már - előadó és vendéglátó egyaránt - hogy a társulat nagy sikerű Anna Karenina című előadá­sával is megörvendeztetik a rétsági és környékbeli néző­ket, azonban az együttes Világhírű művek - sikerszámok a színpadon Az ifjú művészekből álló amerikai turnéja miatt ezt az társulat legutóbb „A zene az előadást a jövő év elejére kel- kell...” című összeállításuk- lett halasztaniuk. kai örvendeztették meg a há- _____________________Y -i. Sz áz éve született Walt Disney „Miki egeret jobban szeretem minden asszonynál” - mondta gyakran Walter Elias Disney, aki december 5-én lett volna százesztendős. Jó oka volt rá, hiszen nyolcévi kemény munka és gyakran a szegénység megtapasztalása után a Mi­ki egér „főszereplésével” készült első hangosfilmje, a „Steamboat Willy” (Willy.gőzhajó) .1928 .évi ősbemutatója hozta meg neki az áttörést és a világhírnevet. Walt Disney harmadik Miki egér figurás filmje volt ez a mozi, ettől fogva Miki egér húsz éven át megalkotójának hangján szólalt meg. Az egér után újabb vidám figurák népesítették be Walt Dis­ney világát, amelyben kezdetben főleg tréfás állatok tűntek fel.: Goofy és Pluto, a két kutya, a három kismalac, Donald és Dagobert kacsa, vagy Dumbó, a repülő elefánt. Hervadhatat­lan érdemeket szerzett Disney ősrégi mesefigurák népszerű­sítése terén is. ■ Bolyai Helikon: irodalmi, kulturális lap A legtöbb középiskolának - különösen ha gimnáziumról van szó - van valamilyen időszaki kiadványa, antológiája, amelyben bemu­tatkozhatnak, „kiélhetik magukat” azok a diákok, akik manapság - az SMS-függő, internetes világban - is akkor érzik jól magukat, ha verset, kisprózát, esszét írnak, ha műfordítást, gondolatokat vet­hetnek papírra, vagy esetleg - eszköznek tekintve a computert - éppen a számítógépbe pötyögtethetik mondandójukat. Salgótarjánban, a Bolyai Já­nos Gimnázium immáron ne­gyedik éve jelenteti meg a „Bo­lyai Helikon” című irodalmi, kulturális lapot, amely már a cí­mével is sugallja, hogy egy - ha nem is szorosan egybe tartozó - szellemi alkotóműhelyben fo­gant írásokat ad közre. Nem gyakran - hiszen az elmúlt na­pokban jelent meg az idei első szám - de humorizálva azt mondhatnánk, jó munkához idő kell, ami jelen esetben ugyanezt jelenti komolyra fordítva is. Az­azhogy olyan tartalmú és mély­ségű írások, mint ebben a szám­ban napvilágot láttak, egy kö­zépiskola keretei között nem szoktak hetente születni. Nyil­ván más oka is van a viszonylag ritka megjelenésnek, de ez az egy is - hogy tudniillik az igazán igényes alkotásokat gyűjtik cso­korba, azokra viszont várni kell, nem parancsszóra születnek - elégséges magyarázatnak. E számnak mintegy negyven szerzője, alkotója, közreműkö­dője van. Érdekes, hogy nem jel­zik külön, ki kicsoda, azaz nem különböztetik meg a tanárokat és a tanulókat (kivéve a „Diák­esszé” és a „Tanáresszé” rovatok esetében, ahol e „titok” kiderül) hiszen egy, a szakmájában ta­Vojtek Szandra rajza ■ pasztáit pedagógus is lehet kez­dő vers- és prózaíró és akár ti­zenévesen is képes valaki egy- egy jó verset írni. Az iskola fala­in belül nyilván senki sincs in­kognitóban, a fényképek is árul­kodnak a szerzők koráról, így azonban - e tekintetben - min­denki egyenrangúnak érezheti magát a másikkal. Teljes joggal, hiszen számos írás nemcsak tehetségről, jó íráskészségről, hanem alapos társadalomismeretről, életböl­cseletről is tanúskodik. Főként az ezredfordulós pályázat „ven­dégnyerteseire” vonatkozik ez, akiknek csak azért nem említem a nevét, mert a többiekkel szem­ben sem kívánok igazságtalan lenni. Egy embert viszont feltétlenül meg kell nevezni: jelesül Sóvári Lászb tanárt, aki mint irodalmi szerkesztő összefogja, koordinál­ja a lap anyagát és nem utolsó­sorban egy szellemes bevezető­vel - „SMS-ek Bessenyei György­höz” - járult hozzá, hogy az olva­só jól értelmezze a kiadvány cél­ját, küldetését, értékelje az ifjú toliforgatók opusait, s a nem il­lusztrációként közölt rajzokat, grafikákat. A kiadványban szereplő vala­mennyi ifjúból bizonyára nem lesz sem költő, sem író, sem képzőművész, de, hogy részben olvasmányaik, részben iromá­nyaik alapján erkölcsileg, eszté­tikailag gazdagabb élet vár rá­juk, mint kortársaik zömére, az egészen biztos. S a „Bolyai Heli­kon” alkotógárdája számára ez adott esetben többet jelenthet némi bankókötegeknél is. Mi, „konzervatív” olvasók pedig an­nak örülhetünk, hogy az iroda­lom, a költészet - merjük remél­ni - látszólagos leértékelődése idején is létezik utánpótlásuk az író embereknek, s annak, hogy az itt jegyzett diákok közül jó né- hányan minden bizonnyal hu­mán értelmiségiek lesznek, s ta­lán akad közöttük jövendőbeli magyartanár is. ____________CS. B. Három évtizedes fotótörténelem 31. észak-magyarországi fotóművészeti szemle Több mint három évtizede Nógrád megyében látványos fejlődésnek indult a képzőművészet, majd azt néhány évvel követve a fotóművészet. Sorra alakultak a képzőművészeti, majd fotómű­vészeti szakkörök, csoportok. A balassagyarmati, kisterenyei, pásztói fotókörök, valamint az üveggyárak és a acélgyár fotószakköreinek ösz- szefogásával 1964 végén sikerült megszervezni a Nógrád Megyei Fotóklubot, amely 1965-ben kezdte meg tényleges tevékeny­ségét. Az alkotó fotográfusok szá­mának emelkedése a hatvanas évtized végére fórumot igényelt. A közvetlen példát egyfelől a Czinke Ferenc által szervezett észak-magyarországi képzőmű­vészeti fórumok, valamint a Mis­kolci Fotóklub 1968-ban rende­zett „Észak-magyarországi tájak- emberek” című sikeres tárlata adta. A tapasztalatok alapján a kez­deményezés Salgótarjánból in­dult. Megszületett a szemle ma is működő szabályzata, így az érintett megyék kulturális veze­tésének erkölcsi és anyagi támo­gatásával 1969. október 25-én Miskolcon megnyílhatott az első tájegységi fotó- művészeti szemle. Azóta, immár 31. alkalommal minden évben, változó helyszínen, de mindhárom megyében bemutatva rendezik meg hazánk első tájegységi fotóművészeti szemléjét. A minap jelentős eseményt jelentett a hazai fo­tóművészet életében a negyedik évtizedét meg­kezdő területi fotóművészeti szemle megnyitása Salgótarjánban, a József Attila Megyei Művelődé­si Központban. A kiállítás - amelyet Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke nyitott meg - de­cember közepéig tart nyitva. Most, a 31-ik évben is érvényesült a regionális szemlélet. A három évti­zedes működés azt is igazolja, hogy erre a fotófó­rumra szükség van. A kiállítást mind a tárlatlátoga­tók, mind az alkotók igénylik. Ennek az elvárás­nak tettek eleget a rendezők, ezt támogatják az érintett megyék és városok. A három évtized ki­állításai jelentős kortörténeti dokumentumot, esztétikai érté­ket is jelentenek. A XXXI. észak-magyarországi fotóművészeti szemle képei a valóság hű tükrözését jelentik. A bemutatott 145 alkotás tájegy­ségünk életének szinte minden területével foglalkozik. A kiváló portrék, csendéletek, aktok, táj­képek mellett erőteljes alkotá­sok képviselik a szociofotót, és a riportázst. Most ismét erőteljes alkotá­sokkal jelentkeztek a balassa­gyarmati fotográfusok, többek közt Unatényi Tamás, Kovalcsik András. Pásztó fotográfiai életét Kohári Csaba kiváló műemlék­fotóival reprezentálta. A salgó­tarjániak közül a megszokott, magas színvonalú alkotásokkal jelentkezett Homoga József, Musztrai Katalin, Buda László, F. Csaba Mária és az Ecsegen élő Stadler Árpád. A borsodiak közül most is kiváló alkotásokkal jelentkezett Juhász Miklós és Szathmáry-Király Ádám. Heves megyé­ből a gyöngyösi Mészáros Domonkos, az egri Mol­nár István Géza fotói emelkednek ki az átlagból. A tárlat díjait - mint közöltük - Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés elnöke és Puszta Béla, Salgótar­ján polgármestere adta át a kiállítás megnyitóján megjelent érdeklődők jelenlétében. VERES MIHÁLY Kovalcsik András: Éhesek vagyunk ______________________ ■

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents