Nógrád Megyei Hírlap, 2001. december (12. évfolyam, 279-302. szám)

2001-12-07 / 284. szám

Nem csak betegként járt a gyógyintézetbe Chikán József gazdasági igaz­gatóként ment nyugdíjba - ak­kori nevén - a Nógrádgárdonyi TBC és Tüdőgyógyintézetből.- A katonaságnál megbetege­dett tüdőmet leszerelésem után dr. Fodor József professzor ope­rálta meg. Ezt követően utóke­zelésre a nógrádgárdonyi inté­zetbe jártam. Ezt annak idején Bogdándi Emil alapította, akit Gárdonyban temettek el. ifj. Szabó József szobrászművész állított neki emlékfát. Örmény származású tüdőgyógyász szak­orvos volt, a csákvári tüdő­gyógyintézetből került hozzánk. Engem is ő kezelt. Nemcsak ke­zelésre jártam be, hanem ebé­delni is. Egyik alkalommal így fordult hozzám: „Fiam, nem volna kedved hozzánkjönni dol­gozni?” Akkoriban tanácstitkár vol­tam Ilinyben, ezért azt feleltem: „Igazgató úr! Olyan beosztásom van, hogy nem jöhetek el!” Hal­latlan gyorsasággal elintézte, Nyugdíjasok köszöneté A József Attila Művelődési j Központ épületében műkö­dő salgótarjáni nyugdíjas­klub nevében Kovács Árpád, a klub vezetője mondott kö­szönetét Puszta Bélának, Salgótarján polgármesteré- j nek azért, hogy megkapták az általuk kért hűtőszek- ij rényt. Mint a klub vezetője elmondta, naponta átlagosan 25-30-an keresik fel a nyug­díjasklubot, amely egy évvel Ij korábban, a városvezetés jó­voltából, egy televízióval gazdagodott. hogy átmenjek gazdaságvezetői beosztásba. Ez 1970-ben volt. Későbbi feleségem is itt dolgo­zott, Érsekvadkertről járt be. Az államigazgatási főiskolát végzett szakember korábbi be­osztásában szerzett tapasztala­tait jól hasznosította. Ekkor már maga mögött tudta az ilinyi mű­velődési ház építését, és sok egyéb olyan, faluját gazdagító beruházást, amelyben fontos ré­sze volt. Új beosztásának kezdetén nyolcvan beteget ápoltak az in­tézetben. A létszám később 110- re, majd 160-ra nőtt. A betegeket kiszolgáló dolgozók száma pe­dig száz főre növekedett. A kialakított új szervezeti és működési szabályzat, mely már dr. Ferenczi György igazgató-fő­orvos nevéhez kötődik, megha­tározta, melyek az orvosok és segítőik, valamint a gazdasági vezetés hatáskörébe tartozó fel­adatok.- Amikor ide kerültem, folyt a konyha bővítése. Később telje­sen új épületbe költözött a gaz­dasági hivatal. Megszereztem a pénzt a szennyvíztisztító kiépí­téséhez, mely jelenleg is műkö­dik. Dr. Ferenczi György igazga­tóval együttműködve a lehetősé­geket megtalálva és megragadva, új műhelyt kaptak a műszakiak, a karbantartók, új portaépületet hoztunk létre. A röntgenszárny­ban kapott helyett az EKG-keze- lő. A gyógyintézet saját kútjaiból teljesen kifogyott a víz. Nem tu­dom pontosan, ki mondta a té­ma megoldása kapcsán, hogy - Józsikám a vízellátást a Kisasz- szony-kútból (forrásvíz) kell megoldani! Az akkori igazga­tóm szakemberekkel megméret­te az előbbi kút vízhozamát. A mérések 105 litert jeleztek per­Chikán József sikerekben gazdag életutat vallhat magáénak ______________■ c enként. Ebből nem lehetett megoldani a gyógyintézet vízel­látását. Külső segítséggel azon­ban sikerült kiépíteni az ivóvíz- hálózatot is. Ebben nagy szerepe volt az igazgató-főorvos úrnak, aki nemcsak kiváló szakember, hanem jó szervező is. A ma már nyugdíjas gazdasá­gi igazgató idejében nyerte el végleges formáját a csodálatos kertészet, ahol néhány beutalt is szívesen dolgozott, s később szakképesítést szerzett, melyet később munkájában hasznosí­tott. A kertészetben kialakított pincerészbe került az előbbiek által megtermelt zöldség és bur­gonya. A sertéshizlalás megho­nosítása javította a betegek élel­mezését.- Akkoriban minden hétre ju­tott egy sertésvágás - egészíti ki az előbbieket Chikán József. Aktív tevékenysége idején váltották át a szén- és koksztü­zelést olajra, két darab 50 köb­méteres tartály segítségével. A kovácsmester háromtagú családjából Chikán József kép­viseli a folyamatosságot a csa­ládfában. A megbízott dr Szászi Éva igazgató-főorvos asszony­nyal is jól együtt dolgozott. A tüdőgyógyintézet gyarapo­dásához, fennmaradásához sok segítséget adott Bilecz Endre és Herczeg János akkori képviselők és még jó néhányan, többi kö­zött a megyei közgyűlés is. Huszonöt évi itteni eredmé­nyes munkássága után a nyug­díjkorhatárt elérve még egy évet dolgozott.- Tisztességgel nagyon szé­pen, megegyezéssel hagytam abba ottani pályafutásomat.- Mi következett ezután?- Volt egy gyomorfekélyem, amit gyorsan átvészeltem. Utá­na feleségemnek segítettem, majd 1997-ben gazdasági veze­tőnek hívtak a Nógrád Megyei Pedagógiai Pszichológiai Szak- szolgálathoz, napi hat órában, kinevezett közalkalmazottként. 1999-ben átszerveztek bennün­ket. Új nevünk: Óvodai, Általá­nos Iskolai, Pedagógiai és Pszi­chológiai Szakszolgálat, ahol most gazdasági ügyintézőként tevékenykedem. A tüdőgyógyintézet 25 éves fennállása alkalmából megkapta a Munka Érdemrend bronz fo­kozatát. Háromszor vehette át az Egészségügy Kiváló Dolgozó­ja kitüntetést, tulajdonosa az Ál­lamigazgatás Kiváló Dolgozója elismerésnek. Felesége több mint egy éve gyógyíthatatlan betegségben tá­vozott el az élők sorából.- Távozását máig sem tudtam elfogadni, rettenetesen megvi­selt. 35 évet éltünk együtt meg­értésben, szeretetben. Most egyedül igyekszem ellátni ma­gam. V. IC Időseknek, szeretettel Ünnepségek Hugyagtól Magyargécig Talán nincs olyan település a megyében, ahol az idősek vi­lágnapjához kapcsolódva ne tartanának helyi rendezvénye­ket, megemlékezéseket. Egyes helyeken a karácsonyi ünnep­körrel egybekapcsolva szerve­zik meg a szórakoztatással és ajándékozással összekötött ün­nepi délutánokat, esteket. Hugyagon december 6-án 14 órakor szentmisével kezdődött az idősek tiszteletére rendezett program, majd a művelődési házban Kanyó Tibor polgár- mester beszéde, a diákok, óvo­dások köszöntője fogadta az ünnepeiteket, akik meghallgat­ták Tamás József tiszaföldvári pótlás- csoportjai is bemutat­ják, mit tudnak. A kerepesi nyugdíjasok, a palotási Tinik baráti társasága szintén tarto­gat az ünnepeiteknek szóló meglepetést erre a délutánra. Az alkalom jegyében az Urbán Antal vezetésével működő Antiquitas klub kiállítását nyit­ják meg a művelődési házban, Csillagszóró fénye címmel. Dél­előtt a község legidősebbjét, a kilencvenéves Juhász And­rásáét otthonában keresi fel és köszönti a polgármester. Magyargécen december 9- én, vasárnap 15 órai kezdettel a kultúrházban köszöntik a falu hatvanöt éven felüli lakóit. Idén Felvételünk az Endrefalva idősei tiszteletére a napokban megtartott rendezvényen készült ■ plébánosnak a torinói lepelről szóló előadását. Az együttlét te­rített asztal mellett folytatódott. Palotáson december 8-án szombaton lesz az idősek nap­ja, 15 órára a művelődési házba várják az öregeket, ahol Szabó Mihály polgármester mond kö­szöntőt, majd az óvodások és az iskolások is ezt teszik műso­ruk „nyelvén.” Fellép a Kende­rike néptáncegyüttes és után­Velki Róbert polgármester sze­mélyesen vitte házhoz az erre szóló 116 meghívót. A faluveze­tői köszöntő után műsoros ösz- szeállítással kedveskednek az ünnepeiteknek, ezután lesz az ajándékosztás és a vacsora. Kü­lön ajándékot adnak át a falu két legidősebbjének, Veres István- nénak és Pásztor Pálnénak, mindketten 1910-ben születtek. Egy salgóbányai néptanító életútja dolog volt ez. Télen melegített téglával, lábzsákkal közlekedtem. Ugyanis a vo­nat is nagyon huzatos volt. Elvégeztem a polgári iskolát, jó tanu­ló voltam. Az osztályfőnököm, Czollner Ernő igazi tanárember volt. Amikor je­lentkezni kellett továbbtanulásra, akkor még jártunk iskolába, Egerbe pályáztam azért, mert ott volt intemátus. Fel is vet­tek az extemátusba, de negyven pengőt kellett volna fizetni havonta. Az édes­apám azonban ak­koriban három na­pot dolgozott heten­te. Ugyanis a világ­válságot követően a Rima a megfelelő embereit nem bo­csátotta el, hanem inkább csökkentette a munkanapok szá­mát. így mások is dolgozhattak és megmaradtak a cég kötelékében. Megkérdezi az osztályfőnököm, hogy mi újság? Mondtam neki, hogy megkaptam Eger­ből a választ, mire megjegyezte: „Fiam, ha már pedagógusnak jelentkeztél, ak­kor miért mész felekezeti iskolába? Majd én megírom neked mindjárt a felvételi kérelmet és elküldjük Budára, az ottani tanítóképzőbe.” Meg is írta ceruzával, én meg lemásoltam és elküldtem. Talán egy hét sem telt bele, jött vissza a válasz, hogy helyszűke miatt nem vehető fel. Az igazsághoz tartozik, hogy a taní­tóképzőbe elsősorban a falusi, földmű­ves gyerekeket vették fel. Nem számí­tott, hogy milyen szegény volt. De ipar­telepről nem vettek fel gyerekeket. Herich József a minap ünnepelte kilencvenedik születésnapját. Az ezüsthajú, délceg tartású szép korú ember salgói bányászcsaládban lát­ta meg a napvilágot, s innen indult el az életbe, hogy tanítsa, okítsa a fi­atal korosztályokat. A múlt század harmincas éveinek elején pályát kezdő fiatalember az élet sok-sok furcsaságán, izgalmán ment át napja­inkig, s ma sem szűnt meg érdeklődéssel viseltetni az élet dolgai iránt. Születésnapja alkalmából köszöntötte őt Puszta Béla polgármester is, aki elismerését fejezte ki nevelői munkásságáért. 1911. november 30-án születtem, így aztán gondolni sem mertem, hogy meg­érem a második évezred szilveszterét, és átlépek a harmadik évezred első évébe, amelyből már mostanáig eltöltöttem ti­zenegy hónapot - kezdte a beszélgetést a nyugalmazott tanító úr.- Milyen volt az élet majdnem egy év­századdal ezelőtt? Salgóbányán születtem, s mivel ez mindig Salgótarjánhoz tartozott, salgó­tarjáninak vallom magam. Ott láttam meg a napvilágot a rimái bányatelepen. Édesapám egy tízgyermekes családból származott. Az anyai nagyapáméknál is nagy család volt, számos gyerekkel. Mind a két nagyapám bányászember volt. Édesapám először géplakatos volt, aztán vas- és fémesztergályos, a fogaske­rekű vasútnak hosszú ideig mozdonyve­zetője. Mi azonban már csak ketten vol­tunk testvérek. Magam vagyok, mert a bátyám másfél évtizede hirtelen meg­halt. Ő meg sem nősült, agglegény ma­radt. Édesanyámmal éltek itt mellettünk a Béke körúton, a szomszéd házban. Na­gyon szerettük egymást. Sok mindent köszönhettünk neki, hiszen, amikor csak tudott, segített rajtunk. Amikor a lá­nyunkat a baleset érte, akkor már elér­tem a kétezer-kétszáz forintos pedagó­gusfizetést. Naponta jártunk Budapestre, mert a lányunk innen a kórházból a fővá­rosba került. Bizony akkor ő segített, hogy ezt mi megtehessük.- Hogyan választotta ezt a hivatást? Salgóbányáról előttem talán ketten indultak pedagó- guspályára. Sztermen Jóska ne­vezetű és egy Bolyós János neve­zetű fiú, akik tőlem idősebbek voltak. Mivel másutt nem volt intemátus az intézmény mellett, mint a pedagó­guspályán, akár egyházi, akár álla­mi volt is az, így mást nem választ­hattam. Az én szü­leim nem bírták volna fizetni a ta­nulást. Ipari, vagy felsőipari iskola, ahogyan akkor mond­ták csak kevés volt az országban, és in- ternátusa egyiknek sem volt. Mit tehet­tünk? így választottam én ezt. Nem azt mondom, mert a gyerekeket szerettem. Kicsi koromtól édesapám mellett téblá- boltam mindig, aki egy barkácsoló em­ber volt. Nem volt anyag, amivel ő ne tudott volna bánni. Mondhatni, hogy ezermester volt. Az órák javításától kezdve az asztalosmunkákig minden­nel foglalkozott. Még most is tudnék mutatni darabokat, amiket ő készített. Bizonyára tőle örököltem ezt a hajla­momat. Otthon is mindig barkácsolt és én na­gyon sok fogást ellestem tőle. Amikor már a szerszámokat kézbe tudtam fogni, erőlködtem. Ha a gyalu nem fogott jól, ki­ütöttem a kést, hogy megélezzem. Ak­kor, amikor hazajött haragosnak látszott, „Már megint a szerszámokhoz nyúltál!” mondta, de közben befelé mosolygott, így aztán a szerszámok kezelését megta­Herich Józsefet (balra) Puszta Béla polgármester köszöntötte nultam. S amikor az iskolában politech-. nikát kellett oktatni, még lányoknak is ta­nítottam ezt a mesterséget. Nagyot sóhajt, majd folytatja, így kerültem én erre a pályára. Az elemit a rimái iskolában jártam, öt osz­tályt végeztem. Kis, vézna gyerekecske voltam. Salgóról a kis iparvasúttal, a fo­gaskerekűvel jártam be az iskolába. Az acélgyári kaputól tovább kellett menni. Először a cigány úti iskolába jártam az első osztályba, mert a polgári iskolában katonaság volt. Később kiürítették az épületet és másodiktól már oda jártam délelőtti és délutáni tanításra. Keserves Vittem az osztályfőnökömnek a vá­laszt, mire megvigasztalt: „Nem baj fiam, majd a feleségem az édesanyáddal fel­megy Budapestre Sztranyavszky Sándor képviselő úrhoz, hogy segítsen.” Édesanyáméi valóban el is utaztak és megtárgyalták a dolgomat. A képvise­lő úr el is vállalta, hogy ő majd intézke­dik. Az ő intézkedésére kaptam nemso­kára a választ, hogy ingyenes bennlakó­nak felvettek. Ez azt jelentette, hogy az internátusbán tizenkét pengőt kellett havonta fizetni. Ebben benne volt a tel­jes ellátás. így kerültem én a budai taní­tóképzőbe. Nyáron volt a felvételi vizs­ga. Tudás szempontjából nem vizsgáz­tunk, elfogadták a polgári iskolai bizo­nyítványt, de orvosi vizsga volt. A tbc miatt, nehogy fertőzött ember kerülhes­sen a gyerekek közé. Másodszor a zenei hallás szempontjából vizsgáztattak, hi­szen éneket, zenét kellett tanítani az is­kolában. A tanítónak mindenhez érteni kellett, akkor még nem voltak szakoso­dott tanerők. Az egészségem rendben találtatott, a hangom is akkor még csicsergő volt. El­énekeltem a választott dalomat, a zeneta­nár leütött a zongorán egy akkordot és kérte, hogy valamelyik hangot énekeljem belőle. Ez sem okozott fejtörést. így az­tán megfeleltem. Szeptemberben kellett bevonulni. Megvolt a másfél centis haj, meg az is, hogy mit kell vinni magammal. Eléggé sok mindent előírtak, mert ott mostak is ránk. Igaz, ezt egy év után nem igényel­tük, mert az erős klórozás szinte tönkre­tette a ruháinkat. Ezért az édesapám ké­szített egy kis ládácskát, tolltartószerű betolható tetővel. Ebben a belakatolt lá­dában küldözgettem haza a mosnivalót, és érkezett a tiszta. (Folytatjuk). PÁDÁR ANDRÁS FOTÓ: GÓCS ÉVA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents