Nógrád Megyei Hírlap, 2001. december (12. évfolyam, 279-302. szám)

2001-12-06 / 283. szám

2001. DECEMBER 6., CSÜTÖRTÖK MOZ A I K Nógrád Megyei Hírlap - 7. oldal Csaló páros: végzetes átvágás Szigetre szorult falvak A pápa túrái A pápa lengyelországi baran­golásaiból ad ízelítőt az a több mint 70 színes és fekete-fehér fénykép, amelyet hamarosan Rómában állítanak ki. A „Len­gyelország - II. János Pál szülő­hazája” című válogatott fotó­anyagot hétfőn mutatták be Varsóban. A képek Karol Wojtyla kerékpárral, kajakkal, gyalogosan vagy síléccel tett tú­ráin készültek, egy részük pe­dig a Kárpátokban, Kujávi- ában, a Mazuri-tavaknál, a ten­germelléken és szűkebb pátriá­jában, Kis-Lengyelországban már pápaként tett látogatásai alkalmával készültek. A kiállí­tás katalógusában a képek mel­lett pápai megnyilatkozásokat és a bemutatott tájakról szóló információkat is olvashatnak az érdeklődők. A tárlatot hivatalosan decem­ber 20-án nyitják meg a római Aquinói Szent Tamás Pápai Egyetemen. Ki segít? Emn Blair, Tony Blair brit kormányfő legnagyobb fia is­mét a brit lapok címoldalára került, miután kiderült, hogy igencsak bonyolult házi felada­tának elkészítésében egyene­sen a védelmi minisztérium il­letékese segédkezett. A 17 éves, érettségire készülő Euan nem tett semmi rosszat, csupán édesanyja, Cherie segítségét kérte a nukleáris elrettentő erő­ről folyó iskolai vitában való felkészüléshez. Euan azt a fel­adatot kapta, hogy a nukleáris Egymilliárd líra balesetbizto­sítási összeg ütötte volna egy balesetet mímelő olasz, bár nem olasz nevű csaló páros markát, azonban a biztosító társaság át­vágásából egyikük lábának láncfűrésszel történő, halálos ki­menetelű átvágása lett. A men­tők a 23 éves Andreas Piackot vértócsába fagyva találták meg észak-olaszországi otthonában. 29 éves unokatestvére, Christian Kleon pedig elmondta, hogy szörnyű baleset történt. Az igaz­ságügyi források szerint Kleon és Plack az olasz biztosító társa­fegyverek szükségessége mel­lett érveljen. Ez bizony nem könnyű dolog, különösen a hi­degháború vége, az elmúlt évek nukleáris leszerelési lépései fé­nyében. Lévén a munkajog és nem a hadsereg szakembere, a mama állítólag egyenesen a védelmi minisztérium segítségét kérte, amiért a brit bulvársajtó alapo­san leteremtette őt, mondván: helyzetét kihasználva páratlan előnyhöz juttatta gyermekét. A brit miniszterelnöki hivatal és ság jutányos balesetbiztosításá­ból próbált pénzt szerezni, és ennek érdekében ismeretlen tá­madó által elkövetett testi sér­tést kísérelt meg színlelni. Egészen az utolsó pontig min­den a terv szerint alakult: Plack egy láncfűrésszel sebet ejtett sa­ját lábán, majd, hogy bűntény látszatát keltse, Kleon a közeli fo­lyóba dobta a vágószerkezetet. Mivel Plack elsősegélynyújtásból szakértőnek számított, a mentők hívása előtt a vérzést maga szán­dékozta elállítani. A seb azonban túl mélynek bizonyult, ezért a védelmi tárca azonnal magya­rázkodni kényszerült, mond­ván Blair asszony csak egy Downing Street-i alkalmazott tanácsát kérte ahhoz, miként lehetne a témába vágó napra­kész anyagokhoz jutni. Az ille­tő a védelmi minisztériumhoz fordult. „Minden általunk biz­tosított információ a köz ren­delkezésére is áll. Bárki telefo­nálhat az ügyfélszolgálati iro­dánkba, és írásban anyagot kérhet a legszerteágazóbb kér­désekről. A Blair családot sem részesítettük kiváltságos bánás­módban” - idézték a keddi brit lapok a tárca szóvivőjét. Euannak az iskolai vitákban való részvétele .családi hagyo­mány. Tony Blair egyik közép­Kleon a telefonhoz nyúlt. A csa­lás menetrendje azonban ennél a pontnál megakadt: Kleon hangja fájdalmában túlságosan eltorzult a bejelentéskor, igya mentőszol­gálat üzenetrögzítőjén nem lehe­tett tisztán érteni a baleset hely­színét... A címre ennél fogva jókora ké­séssel kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták meg­állapítani a fiatalembernél. Chrisüan Kleont a rendőrség őri­zetbe vette, és gyilkosság vádjá­val bírósági eljárásnak néz elébe. iskolai tanára szerint a kor­mányfő diákként az egyik leg­lelkesebb vitapartner volt. Az iskola bármely tanulójánál job­ban tudott érvelni egy adott ügy mellett, vagy ellene. Sokan úgy vélik, Euannak inkább a papától kellett volna megfelelő tanácsot kérnie. Tony Blair egykoron lelkesen részt vett a brit nukleáris lesze­relési kampányban, ám 1996- ban az addig következetesen atomfegyver-ellenes brit Mun­káspárt vezetőjeként nyíltan elismerte - a párt történetében elsőként ebben a tisztségben - hogy kormányfőként kész len­ne megnyomni az atomgom­bot. A Duna elterelése során szi­getre szorult három csallókö­zi falu polgármesterei szer­dán petícióban kérték számon a kormány máig teljesítetlen ígéreteit, miszerint a bősi erő­mű felépítése után a számuk­ra hátrányos helyzet ellensú­lyozására olcsóbb villanyára­mot kapnak. A beadványát Lubomir Harach gazdasági miniszternek átadó három falu, Bodak, Vajka és Doborgaz lakói a C-változat üzemeltetése óta csak igen ne­hezen, a felvízcsatomán közleke­dő komppal, vagy közel ötven kilométernyi kerülővel, a bősi turbinaházak fölötti hídon köze­líthetik meg az otthonaikat. An­nak idején azt ígérték nekik, hogy kárpótlásul olcsón juthat­nak hozzá az olcsón kisajátított „Playback” seregély-segély- kiáltásokkal űzik el Rómából a seregélyeket, amelyek te­lente hatalmas rajokban szállják meg az örök város műemlék tereit és barokk ka- tedrálisait, arra kényszerítve a járókelőket és turistákat, hogy esernyők alatt keresse­nek menedéket az égből alá­hulló madárpiszok elől. A LIPU nevű olasz madárvédő liga e héttől Róma történelmi vá­rosnegyedéből űzi el a seregélye­ket a külvárosokban már sikerrel kipróbált technológiával: hang­szórók segítségével reprodukált madár-segélykiáltásokkal. Orni­tológusok hangszalagon rögzítet­ték azokat kiáltásokat, amelyek­kel ezek a madarak a veszélyre fi­gyelmeztetik társaikat, és ezeket a jeleket hangszórók segítségével városszerte lejátsszák alkonyat­földjeik helyén felépült erőmű­ben megtermelt energiához. A három faluban az erőmű miatt tizenöt éve építési tilalom van és mert szigeten fekszenek, a falvakba a földgázt is tilos be­vezetni. A házakban zömmel villanyárammal, vagy szilárd tüzelőanyagokkal kénytelenek fűteni, ezért a lakosság fele idő­közben elköltözött, hiszen Vaj­kán, Doborgazon és Bodakon az erőmű építése óta még a levegő is drágább, mint másutt - mond­ta az MTI-nek A. Nagy László, az MKP parlamenti képviselője, aki évek óta hiába kilincsel a szigetlakók jogaiért. „Az állam fűt-fát ígért, semmit nem teljesí­tett, de a fákat bezzeg kivágta” - fogalmazott a képviselő. A há­rom faluban ma ezer ember él, akik csaknem mind aláírták a petíciót. kor, amikor a hatalmas madárra­jok nyugovóra térnek. A mód­szer nagyon hatékony. Október és február között Né­metország, Lengyelország és Oroszország felől mintegy négy­millió seregély vándorol az olasz főváros térségébe, elsötétítve a horizontot és a bámészkodók te­kintetét vonzó különös alakzato­kat rajzolva az égre. Tavaly egy Hongkongba tartó sugárhajtású repülőgép, 250 utassal a fedélze­tén, röviddel a felszállás után egy seregélyrajba ütközött és kény­szerleszállást hajtott végre. Több mint 24 óráig tartott, amíg meg­tisztították a hajtóműveket. Orni­tológusok 1925-ben figyelték meg az első seregélyeket Rómá­ban, és azóta a város enyhe ég­hajlata, fákkal szegélyezett úthá­lózata e madarak millióit vonzot­ta a belvárosi negyedekbe. Lépfene: enyhe ítélet a tréfáért Belgiumban igen elnéző ítéletet hoztak az első olyan perben, amelyben a világméretű lépfene-ri- adalommal visszaélő tréfacsináló állt a bíróság elé. A 28 éves Thierry D. porcukrot tartalmazó megcímzett borítékot tett egyik munkatársa író­asztalára, aki pánikba esett. A tűzoltók lezárták az iroda környékét is, majd egy rendőr perceken be­lül leleplezte a kuncogó tettest. Az ügyész és a vé­dő egyaránt ostoba munkahelyi tréfának minősí­tette a dolgot: Thierry megúszta 120 órányi köz­hasznú munka kiszabásával.- Nehéz a miniszterelnök fiának Nem könnyű kormányfői csemetének lenni: akkor is a saj­tó érdeklődése kíséri, ha egy átmulatott éjszaka után rend­őrök találnak rá részegen London központjában, és akkor is, ha otthon ülve a lehető legnagyobb gonddal készül isko­lai feladatára. Seregélyek segélykiáltásai Mariah Carey Koszovóban Koszovóba érkezett kedden Mariah Carey nép­szerű amerikai popénekesnő, aki koncertet ad az amerikai KFOR-csapatoknak, hogy - saját elmon­dása szerint - „erősítse a katonák harci szelle­mét”. A popsztár Londonból érkezett Koszovóba, a tartomány keleti részén található Bondsteel amerikai támaszpontra. Első dolga az volt, hogy meglátogassa a Vitina településen szolgálatot tel­jesítő amerikai katonákat. „Európai turnén vol­tunk, s azt gondoltuk, jó lenne Koszovóba is ellá­togatni, hiszen ott nem sokan fordulnak meg” - mondta az énekesnő. Mariah Carey vállalko­zókedve dicséretre méltó; a nem kevésbé ismert amerikai énekesnő, Janet Jackson azért mondta le európai turnéját, mert azt Egyesült Államok­ban szeptember 11-én történt terrortámadások után nem találta biztonságosnak útját. Szerbia: bevezetik az eurót Az Európai Unió legtöbb tag­országában januártól beveze­tésre kerülő euróra való fel­készülés jegyében Szerbia több száz millió eurót szerzett be készpénzben tartalékai­nak feltöltésére. A nyugat-eu­rópai valuták sok éven át he­lyettesítették az elértéktele­nedett jugoszláv dinárt - em­lékeztetett az AP. Szerbiának a várakozások szerint 400 millió euróra lesz szüksége ahhoz, hogy a lakos­ságnál felhalmozódott külön­böző nyugat-európai pénzeket beváltsák. Ennek az összegnek az első részlete, 100 millió euró (89 millió dollár) kedden érkezett meg Ausztriából repü­lőgépen a belgrádi légikikötő­be, ahol szigorú őrizet mellett szállították a pénzt a jugoszláv jegybank központi épületébe. A jugoszláv központi bank illetékese azt mondta, hogy minden jugoszláv állampolgár beválthatja majd német márká­ját, vagy más EU-beli pénzét. A jugoszlávok elsősorban né­met márkába menekítették pénzüket a kilencvenes évek elején, amikor a belpolitikai bi­zonytalanság és a véres hábo­rúk miatt csődbe jutottak a ban­kok, hiperinfláció lépett fel és a nemzeti valuta, a dinár elérték­telenedett. A dinár az elmúlt években, különösen pedig Milosevic egy­kori elnök bukása után stabili­zálódott. A jugoszlávok azon­ban továbbra is német márká­ban tartják megtakarításaikat, méghozzá jellemző módon ott­hon. Az AP jelentése szerint a banki számlákon tartott devizamegtakarítások euróra történő átváltásakor nem szá­mítanak fel jutalékot, aminek a szintje ugyanakkor 0,9 száza­lék, ha valaki az utcáról jön be és akarja átváltani pénzét. A német Bundesbank becs­lése szerint jelenleg 278 milli­árd márka (126 müliárd dollár) van forgalomban, ennek 30-40 százaléka más országokban, jelentős részben a Balkánon, ahol a márka továbbra is a biz­tonságot jelenti a helyi valuták­kal szemben. Törpedobálási jogért küzdő törpe A kocsmai törpedobáló verse­nyek tilalmának feloldásáért indított pert egy törpe méretű férfi Florida államban. Florida 1989-ben tiltotta meg, hogy a bárokban törpe emberekkel dobálódzanak a vendégek. A sajátos viadalokon a törpéknek nem esett bajuk, mert ugyan jó nagy ívben repül­tek az ivók légterén át, ám pu­ha matracokon landoltak. A versenyszerű törpedobálást mégis megelégelte az Amerika Kis Emberei nevű csoport, amely intenzív lobbizással el­érte, hogy az állam betiltsa az ilyen viadalokat, és azt is, hogy a tilalmat megszegő bárokat italmérési joguk megvonásával sújtsák. A szigorú rendelkezés ellen a minap azonban éppen egy tör­pe, a 96 és fél centi magas David Flood kezdett jogi harcot. Érvelése szerint alkotmányba ütközőn tesz különbséget a tila­lom normál méretű és törpe ember között, ráadásul nem en­ged szabad választást. „Az, hogy még egy méter magas sem vagyok, nem jelenti azt, hogy dönteni se tudok” - idézte a Reuters a törpedobálási jogo­kért küzdő törpét. Arról nem is beszélve, hogy a tilalom alapján csak törpékkel tilos dobálódzni, normál mére­tű emberekkel szabad - még törpéknek is. Tökéletesen biztonságos, és még kamatozik is KAMATOZÓ KINCSTÁRJEGY 12002/121 Jegyzési időszak: 2001. december 3. - 2001. december 14. Futamidő: 1 év Kamat: 8,75% A Kamatozó Kincstárjegy fix kamatozású, kamatozása a kibocsátás napján kezdődik, a lejárat után tovább nem kamatozik. A névérték és a kamat kifizetése a lejárat napjától esedékes. Elérhető maximális hozam mértéke: 8,66% (EHM) Jegyzési árfolyam: 2001. december 3. - 2001. december 11. között: 99,90% 2001. december 12. - 2001. december 14. között: 100,00% Jegyzési helyek: CIB Értékpapír Rl, Kereskedelmi és Hitelbank Rt., OTP Bank Rt., Takarék Bróker Rt. kijelölt fiókjai, valamint a Magyar Államkincstár fiókhálózata. A Kamatozó Kincstárjegyet devizabelföldi természetes és jogi személyek, jogi személyiség nélküli szervezetek vásárolhatják meg. E körben a Kamatozó Kincstárjegy a futamidő alatt korlátozás nélkül átruházható. ÁU AMI GARANCIÁVAL

Next

/
Thumbnails
Contents