Nógrád Megyei Hírlap, 2001. december (12. évfolyam, 279-302. szám)
2001-12-06 / 283. szám
4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap HAZAI 2001. DECEMBER 6., CSÜTÖRTÖK K 0 R K É P A KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGÉRT DÍJ 2001. A Hajnalcsillag Alapítvány által benyújtott Ward Mária Általános Iskola és Gimnázium kápolnájának helyreállítását és freskójának felújítását tartalmazó pályázat nyerte el a Ford Motor Company Természeti és Kulturális Örökségért Díját 2001-ben. A díjat Wolszky M. Gizella nővér vette át a szervező Csíky Gábor társaságában Nádasdy Andreától, az 1998-as magyar győztes Nádasdy Alapítvány képviselőjétől. ________________________________________________________FOTÓI EUBOPWgSS/KALLUS QV6B0Y Helyreigazítható a bértábla Budapest „Téli szünetet” tart a pénteken alakult, a közalkalmazotti életpályamodell kidolgozására létrejött tárcaközi bizottság. A munkabizottságban helyet kaptak az önkormányzatok valamint az érintett szak- szervezetek képviselői is. Információink szerint a munka- bizottság szekciói jelenleg saját területükön dogozzák ki a bértáblára, valamint az életpályára vonatkozó elképzeléseiket, és a bizottság legközelebb január 25- én ül össze újra, hogy összegezze a részeredményeket. A Szak- szervezetek Együttműködési Fóruma (SZÉF) is szükségesnek tartja, hogy a kormány a jövő évi bérekről mihamarabb kezdjen tárgyalásokat az érintett érdek- képviseletekkel, hiszen a minimálbér januári emelésétől (50 ezer forint) a fizetési tételek torlódása miatt majdnem azonos lesz több százezer közszolgálati dolgozó keresete. Ezért a bértábla kiigazítását a SZÉF is elkerülhetetlennek tartja. Az érdekképviselet úgy véli, hogy lényegében eltűnik az alacsonyan és a magasan képzettek, a pályakezdők és a hosszabb szolgálati idővel rendelkezők közötti indokolt és szükséges különbség. Ugyanakkor a helyzet rendezésére még nem történt semmilyen lépés, a jövő évi közszolgálati bérekkel kapcsolatos konkrét tárgyalások pedig el sem kezdődtek. A SZÉF ügyvivői testületé támogatja a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) azt a kezdeményezését, hogy az Országgyűlés tűzze napirendre a közalkalmazotti bértábla minimálbérhez igazítását. Az erre vonatkozó aláírásgyűjtésre a PSZ a napokban kapott zöld utat az Országos Választási Bizottságtól, amelyhez több szak- szervezet is csatlakozott. A SZÉF mindezek mellett sürgősen kezdeményezi a Közalkalmazottak Országos Munkaügyi Tanácsának összehívását. ■ Az egyén felelőssége és a közjó A civil szerveződések akkor felelnek meg küldetésüknek, ha felismerik, hogy az adott történelmi pillanatban milyen szerepet lehet és kell betölteniük - mondta Mádl Ferenc azon a konferencián, amelynek tegnap délután adott otthont Szek- szárd. A vármegyeháza dísztermében A civil szervezetek helye, szerepe a polgári társadalomban című tanácskozáson a köztársasági elnök tartott bevezető előadást. SZEKSZÁRD- Okkal lehet büszke Szekszárd arra, hogy nem csupán régi lexikonok jegyzik le, miszerint többféle egyesülete és társulata van, hanem a nemes tradíció tovább él- summázott a köztársasági elnök. A civil szervezetek helyéről és szerepéről folyó tanácskozásra szánt mondandómnak azt a címet választottam, hogy Az egyén felelőssége és a közjó. Arra gondoltam: éppen itt jó lesz néhány percig együtt gondolkodni azon, hogy voltaképpen ki az, aki a felelős közös cselekvés polgárerényeit - személyesen vagy másokkal társulva - jól gyakorolja. Nevezzük meg a legfontosabbakat! Azt, hogy az egyén felelősége és a köz javát szolgáló érdek akkor esik egybe, amikor az egyes emberek a munkájukkal megteremtik maguknak a tulajdon és a szellemiszakmai műveltség tőkéjét és biztonságát. Hogy hosszú távra te- kintően igyekeznek gondoskodni családjuk sorsáról. Hogy szolidárisak az elesettekkel és hajlandóak segíteni őket. Hogy tiszteletben tartják az európai erkölcsi értékrendet, s ennek jegyében törekszenek másokkal együttműködésre. Hogy demokratikus meggyőződéssel viseltetnek a közügyek iránt: pártban vagy egyesületben, egyházban vagy képviselő-testületben, szervezetben vagy szövetségben. S ha eljött az ideje, szavazóként kifejezik a véleményüket és akaratukat, valahányszor mindannyiunk közös ügyének eldöntéséről van szó. Hogy közvetlen környezetük szőkébb és tágabb közösségeiben is szerepet vállalnak és azok céljaiért áldozatot hoznak. Igényes gondozói környezetüknek, házaiknak, utcáiknak, műemlékeiknek, iskoláiknak, templomaiknak, temetőiknek, hőseik szobrainak. íme, ilyen erények birtokában tesszük magunkat valóban saját polgárosodásunk gazdáivá. A tanácskozáson Koltai Tamás, Tolna Megye Közgyűlésének elnöke egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a rendszerváltozás végső tétje a szocializmus emberével és a globalizáció emberével szemben álló, a teljesítményt nyújtó és felelősség vállaló, humánus ember. Ezért kell megbirkózni az Európai Unió által is közvetített globa- lizációs hatásokkal! Ezért kell leendő partnereinkkel országonként és nemzetenként elfogadtatnunk magunkat és érdekeinket! Ezért kell a szomszédságunkkal megegyeznünk a nemzet egysége és magyarsága érdekében! És végül ezért kell családunkat, nevelésre szánt iskoláinkat, közösségeinket - benne a civil szervezeteket és az egyházakat is - támogatnunk és megerősítenünk. Mert csak így lehet biztos magyar jövő. A konferencia után Mádl Ferenc az ország egyetlen német nyelvű színházában, a szekszárdi Deutsche Bühne-ben Ödön von Horváth Pollinger kisasszony című darabját tekintette meg. ÁSZ: nem vétett az SZDSZ Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ismételt vizsgálata rendben találta a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) gazdálkodását - derül ki az ÁSZ jelentéséből. A SZDSZ szerint ismételten kiderült, hogy a szabaddemokraták a valóságnak megfelelően számoltak el a kampányra fordított költségekkel, így Horváth Béla kisgazda ország- gyűlési képviselő, a párt gazdálkodásával és az 1998-as választások kampányköltségeivel kapcsolatos állításai, vádjai valótlanok. Az Állami Számvevőszék megfogalmazásából kiderül: „a helyszíni ellenőrzés tapasztalata alapján megállapítható volt, hogy az elszámolás teljes körűen tartalmazza a párt könyvvitelében nyilvántartott ország- gyűlési választásokkal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat. Sem a helyszíni vizsgálatok alkalmával, sem most nem került az ÁSZ hatáskörében olyan adat, hogy más természetes vagy jogi személy a párt kampányára egyéb forrásokat fordított”. ■ Hátrányos helyzetű települések támogatása Budapest A helyi önkormányzatokról szóló törvény alapján önállósága és működőképessége védelmére az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatokat a költségvetés támogatja, erről is szó esett az Országgyűlés önkormányzati és rendészeti bizottságának ülésén. A támogatás igénybevételének feltételrendszerét és mértékét a 2001. és 2002. évi költségvetés szabályozza. A támogatást az önkormányzatok ez évben is két alkalommal vehetik igénybe. Az első ütemben 12 milliárd 892 millió forint került felhasználásra. A második ütemre igényeiket az önkormányzatok ez év szeptember 30Megye Támogatott települések száma Forint /támogatás Baranya 6 9070 000 Bács-Kiskun 4 10131000 Békés 12 21921000 Heves 4 18629000 KomáromEsztergom 2 14021000 Nógrád 1 7064000 Somogy 15 54181000 Jász-NagykunSzolnok 8 661000 Tolna 7 24287000 áig kellett, hogy benyújtsák. A Pénzügyminisztérium előterjesztésére 157 önkormányzat 724,6 millió forint támogatást kap a második ütemben. ■ „Bérköd” az egészségügyben Az ágazati dolgozók bérhelyzetének sürgős rendezését kérte a miniszterelnöknek írt legújabb levelében az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ). A munkahelyi pótlékok - október 1-jéig visszamenőleges - emelését csupán látszat intézkedésnek tartja az érdekképviselet. Budapest Az EDDSZ éppen egy esztendeje fogalmazta meg petícióját, kérve a parlamenti képviselőket, hogy ne szavazzák meg az ágazatból tudatosan pénzt kivonó, két évre szóló állami költségvetést. A miniszterelnöktől most a sztrájktörvény szerinti érdemi tárgyalások folytatását kérik. Cser Ágnes, az EDDSZ elnöke szerint a munkahelyi pótlékok emelése nem más, mint erkölcstelen, látszat-fizetés- rendezés, ráadásul a január 1-jé- től életbe lépő 50 ezer forintos minimálbér a jövedelemsávok további „összecsúszását" eredményezi, a magasan képzettek alig keresnek majd többet a legalsó sávba soroltaknál. Sokan azt is sérelmezik, hogy a megemelt munkahelyi pótlékok nem csupán alacsonyak, de még a nyugdíj megállapításához sem számítják be. Az Egészségügyi Minisztériumban Pulay Gyula közigazgatási államtitkártól megtudtuk: a munkahelyi pótlék nyugdíjalapot képező jövedelem, azaz a munkabérrel egyenértékűen járulékfizetési kötelezettség terheli és a nyugdíj megállapításakor is beszámítják. Az államtitkár hangsúlyozta: a pótlékot azért vezették be, hogy a közalkalmazotti bértáblán belül differenciáltabb bérezést valósíthassanak meg. A decemberi bérfizetéskor bruttó 5000-10000 forinttal kaptak többet azok az egészségügyi dolgozók, ató- nek a bérpótlékát megemelték. A tárca képviselői ugyanakkor elismerik: méltatlanul alacsonyak az ágazat dolgozóinak fizetése. NÉMETH zsuzsa Cicciolina itthon is megméretteti magát Budapest Memoria címmel január közepén jelenik meg a Staller Ilona (alias Cicciolina) életét bemutató könyv Olaszországban. A művésznő 2002-ben képviselőként szeretne bekerülni a magyar Országgyűlésbe. A bájairól elhíresült színésznő, aki az olasz parlamentben is eltöltött négy évet, most a másik arcát is megmutatja nekünk. Arra mindannyian emlékezünk, hiszen a világsajtó (magánéletén kívül) bő terjedelemben foglalkozott parlamenti munkásságával is, hogy Olaszországban képviselőként kiállt a környezet- védelem ügye mellett, a gyerekek jogainak védelméért, de ezeken kívül is számos, szociálpolitikai szempontból fontos kérdésben emelte fel a szavát. Különösen a gyermekeiket egyedül nevelő nők helyzete aggasztja, és ennek a kérdésnek a megoldása politikai tevékenységének, hitvallásának egyik sarokköve. Feltett szándéka, hogy 2002- ben képviselőként bekerüljön a magyar Országgyűlésbe. Azt azonban unszolásunkra sem volt hajlandó elárulni, hogy melyik párttal folytat tárgyalásokat. A színésznő könyvét - amely az életében eddig eltelt fél évszázad eseményeinek leírásával és képanyagával avatja be az olvasókat minden jelentősebb titokba - természetesen itthon is ki szeretné adatni. Európa és Amerika számos országában már előjegyzéseket is felvettek a kiadók. _______________________|ANT1 Vajúdó gyermeksebészet Siófok Évi negyvenezer műtétet és 350 ezer sebészeti jellegű beavatkozást hajtanak végre Magyar- országon gyermekeken. A születésszám csökkenése ellenére egyre több a beteg Magyar- országon. A gyermeksebészeti ellátási rendszer is elszenvedi mindazokat a körülményeket, amelyek a magyar egészségügyet jellemzik - mondta Verebély Tibor professzor, a Magyar Gyermeksebész Alapítvány kuratóriumának elnöke. - A kórházak kénytelenek akár szükségtelenül is feltölteni az ágyakat betegekkel csak azért, hogy megkapják a kezeléshez szükséges költségeket. Pedig épp a gyermekek gyógyulását segíthetné a leginkább, ha otthon, a családjuk körében lábadozhatnának. A gyermeksebészet az orvosi szakágak között kiemelkedően drága, speciális felkészülést és felszerelést igényel. Egy mondás szerint felnőttet bátran lehet úgy kezelni, mint egy gyermeket, fordítva katasztrófához vezet. A gyermekgyógyász szakmai kollégium 1997 végére prognosztizálta azt, hogy nem csak a fejlesztés válik lehetetlenné, az alapműködési feltételek is hiányoznak. Ennek orvoslására hozták létre a Magyar Gyermeksebész Alapítványt.- Tizenkilenc önálló gyermeksebészeti osztály működik Magyarországon, mi pedig igyekszünk hozzájárulni korszerűbb felszereltségükhöz. Ezt a törekvésünket jelentős mértékben segíti, hogy az állampolgárok az adójuk egy százalékának odaítélésekor gondolnak a sérült gyermekekre - mondta Verebély Tibor, aki „civilben” a fővárosi Semmelweis Egyetem 1. számú Gyermekklinikájának osz- tályvezető főorvosa._____________ czene attila Hírek PERVESZTES ALAPÍTVÁNY. A Fővárosi Bíróság szerdán első fokon hozott nem jogerős ítélete alapján pert veszített a Gyermekrák Alapítvány az Egészségügyi Minisztériummal szemben. A közhasznú szervezetnek 135 millió forintot kamatostól kell visszafizetnie a tárcának. A minisztérium szerint „ügyintézői tévedésből” utalták az alapítvány számlájára azt a pénzt, amelyet egy tavaly decemberi kormányhatározat értelmében a rákbeteg gyerekek kezelési feltételeinek javítására szántak. Balogh Istvánt, az alapítvány elnökét „hideg zuhanyként” érte az ítélet. Lapunknak azt mondta: a minisztériumtól egy éven át 11 levélben kérték a szerződés írásba foglalását. Válaszként a pert „kapták a nyakukba”. Az alapítvány fellebbez az első fokú ítélet ellen. (Z) EU-KÖVETEK. Medgyessy Péter sajnálatosnak nevezte, hogy az EU országvéleményének évről évre visszatérő bírálatai ellenére számos területen nem történt érdemi előrelépés a hiányosságok felszámolásában. A szocialisták miniszterelnökjelöltje az Európai Unió Budapestre akkreditált nagyköveteivel és az Európai Bizottság budapesti delegációjának vezetőjével folytatott megbeszélésen mindezek ellenére kifejezte meggyőződését: Magyarország mindenképpen része lesz az EU-bővítés első körének. ASSZONYNÉV. Az Alkot mánybíróság álláspontja szerint alkotmányellenes helyzet jött létre annak következtében, hogy az Országgyűlés a házasságról, a családról és a gyámságról szóló törvényben nem tette lehetővé, hogy a házasság- kötést követően a férj is viselhesse a feleség családi nevét. Az Országgyűlésnek 2002. december 15-ig kell eleget tennie szabályozási feladatának. VÁLASZTÁS. Az MSZP a jövő hét szerdára összehívott hat- párti egyeztetésen azt javasolja Mádl Ferenc köztársasági elnöknek, hogy a már két alkalommal jól bevált májusi időpontra írja ki az országgyűlési- képviselő-választásokat. Kovács László, az MSZP elnöke szerint a májusi választásról 1994-ben kiderült, hogy nem hátrányos a baloldalnak, 1998-ban pedig kiderült, hogy nem hátrányos a jobboldalnak sem. KINEVEZÉS. Korábbi alelnö- két, Hegedűs Andrást választotta elnökévé az Ügyészek Országos Egyesülete tisztújító közgyűlésén. Az újjáválasztott vezetést a küldöttgyűlés fokozottabb kezdeményező szerep- vállalásra kérte, különösen az ügyészek szakmai és egzisztenciális érdekeinek hatékonyabb érvényesítése érdekében. FÉLPÉNZES. Mától az iskolák is csatlakozhatnak az Apró az aprókért című kezdeményezéshez. Az akcióra azért van szükség, mert január-februártól az euró lesz az Európai Unió egységes fizetőeszköze. Az Apró az aprókért kezdeményezés célja az, hogy összegyűjtsék a magyar lakosságnál található, a forgalomból jövőre már kivont európai nemzeti váltópénzeket. Az így befolyt összeget az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottsága a rászoruló gyerekek számára hasznosítja. REKORDNYEREMÉNY. Több mint 250 ezer dollárt, azaz 70 millió forintot nyert egyetlen dollár téttel egy szerencsés játékos a budapesti Las Vegas Casinóban. Magyarországon utoljára három évvel ezelőtt fizettek ki nagyobb összegű jackpot nyereményt, akkor 135 ezer dollárt. _______(G) ■