Nógrád Megyei Hírlap, 2001. december (12. évfolyam, 279-302. szám)

2001-12-06 / 283. szám

... kézben a nyerő lap! Ha előfizet Jól jönne az állami segítség Schmidt Józsefné, Berkenye tiszteletdíjas polgármester asszonya, a bogyósgyümölcs-kultúra fejlesztésének élharcosa sze­rint az utóbbi időben számos intézkedés hátrányosan érinti a gyü­mölcstermesztőket. Háromkő: stabil pilléreken! Az egyesülés óta eltelt két gazdasági év eredményei alap­ján a Háromkő Takarékszövetkezet megyénk vezető bankjává vált - hangzott el évzáró üzleti találkozójukon a salgótarjáni Kulacs szállo­da és étteremben. Szeretnék kihasználni a lehetőségeket A Palotási Sportegyesület 1952-ben alakult meg, s fennál­lása óta több szakosztálya is volt, közülük jelenleg a kajak-kenu és a labdarúgó működik. A kajak-kenu 1979-ben alakult meg, és Nógrád megyében azóta is egyetlen ilyen szakosztály. Mikulás-vonatok Budapestre Cél az életminőség javítása Fiatal házasok számára hetvenöt szociális bérlakást adtak át Salgótarjánba A tervező és kivitelező cégek képviselőinek társaságában Puszta Béla polgármester (balról a második) ünnepélyesen felavatja az új lé­tesítményt FOTÓ! GYUR1ÁN TIBOR A város fejlődése egyik fontos, újabb állomásának nevezte a hetvenöt szociális bérlakás tegnapi átadását Puszta Béla, Salgótarján megyei jogú város polgármestere. Ünnepi kö­szöntőjében szólt azokról a törekvésekről, amelyek a városi életfeltételeket, életminőséget javítják, elsősorban azzal a szándékkal, hogy erősítsék a megyeszékhely megtartó erejét, csökkentsék a fiatalok, fiatal családok elvándorlását. A MÁV Rt. az idén is közle­kedteti majd a Mikulás-vo­natokat - tájékoztatta lapun­kat Kecskés Zoltánné, a tár­saság személyszállítási szol­gáltatási központjának sal­gótarjáni vezetője. A MÁV Részvénytársaság kép­viselője írásban hívta meg az uta­zásra egy-egy megye, település­körzet általános iskolája alsó ta­gozatos korú tanulóit és kísérőit Budapestre, a vasúttörténeti parkba. Itt a Mikulás kedves aján­dékkal lepi meg a gyermekeket. A program keretében a tanu­lók megismerkednek a magyar vasúttörténet emlékeivel, köztük a legendás 424-es gőzmozdony- nyal. Felügyelet mellett nosztal­gia-motorkocsit is vezethetnek. Ezt követően meleg kakaóval és kaláccsal vendégelik meg őket. Veszélyes anyagok szállítása során esetlegesen előforduló balesetekkel kapcsolatos te­endőkről, s az ide vonatkozó nemzetközi egyezményről, a kormányszintű előírásokról is tárgyalt tegnapi, kazári ki­helyezett ülésén a megyei védelmi bizottság. A témához fűződő vitában többen aggodalmuknak adtak hangot, mivel a módosított kor­mányrendelet a Somoskőújfalui határátkelőt is bevonta azok so­rába, ahol lehetséges a veszé­lyes anyagok átvitele. Tekintet­tel a város biztonságának meg­tartására, s az átkelőhely jelen­legi körülményeire, a felszóla­lók, a testület azt szorgalmaz­Nógrád megyéből két Miku­lás-vonatot indítanak. Az egyik december 8-án reggel 8 óra 5 perckor, a balassagyarmati állo­másról kel útra, s 16 óra 45 perc­kor érkezik vissza ugyanide. Ezen a szerelvényen tizenhat balassagyarmati és környékbeli iskolából hozzávetőlegesen 250- en foglalnak helyet. A második Mikulás-vonat december 9-én 7 óra 40 perckor, a salgótarjáni fő­téri állomásról indul, s ugyanide 17 óra 5 perckor érkezik vissza. Ezen a szerelvényen megye- székhelyünk és vonzáskörzete tizennégy iskolájából mintegy 300-an utaznak. A szervezők remélik, hogy az írásban meghívott iskolák tanu­lói nagyon jól érzik majd magu­kat az egész napos program so­rán. zák, hogy a korábbi rendeletben foglaltak legyenek újra érvény­ben. Vagyis, mint Becsó Zsolt bi­zottsági elnök és Ökrös László ezredes, a testület titkára sajtó- tájékoztatón elmondta: Nógrád megyében továbbra is csak a parassapusztai határátkelőhe­lyet jelöljék ki ilyen feladat ellá­tására addig, amíg a tehermen­tesítő út, illetve a Somoskőújfa­lui átkelő korszerűsítése meg nem valósul. A bizottság javas­latok továbbításával kíván véle­ményének érvényt szerezni. Áttekintették és értékelték a testület idei munkáját-is. Szó esett az egyik leglényegesebb el­végzett feladatról, az átfogó me­gyei védelmi program újbóli (Folytatás a 3. oldalon) Ezt a célt szolgálja az önkor­mányzat szociálisbérlakás-épí- tési programja, amelynek kere­tében a jövő évben is folytatód­nak az építkezések. Puszta Béla polgármester beszédében kö­szönetét fejezte ki a Gazdasági Minisztériumnak, amiért a tárca a kormány Széchenyi-tervének keretében jelentős összegben tá­mogatta a program elindítását, első lépcsőjének megvalósítá­sát, s reményét fejezte ki, hogy Salgótarján további támogatást kap erre a fontos társadalompo­litikai célra, megjegyezve, hogy a város újabb pályázatot nyúj­tott be negyven, ugyancsak szo­ciális bérlakás építését szolgáló fejlesztésre. Beszédében a mun­kahelyteremtést, az életfeltéte­lek és lakókörnyezet további fej­lesztését sorolta legfontosabb teendők közé. Hetvenöt fiatal házaspár, egy­gyermekes család költözhet majd a tegnap átadott új, szociá­lis bérlakásokba. A 75 garzonla­kást egy korábban munkásszál­lóként működő, önkormányzati tulajdonú, négyemeletes épület­ben, annak teljes körű átalakítá­sával és felújításával hozták lét­re. A 30-32 négyzetméteres alap- területű, szoba-konyhás, fürdő­szobás garzonlakások a kor mű­szaki követelményeinek megfe­lelően készültek, ugyanakkor fontos szempont volt az épület energiatakarékos és gazdaságos üzemeltetés feltételeinek megte­remtése. 284 millió forintból va­lósult meg a beruházás, ebből az önkormányzati saját erő mellé a Széchenyi-terv szociálisbérla- kás-építési pályázatán 142 millió forint vissza nem térítendő tá­mogatást nyert Salgótarján ön- kormányzata. A kivitelezési munkálatok idén januárban kez­dődtek, s november végén, de­cember első napjaiban meg is (Folytatás a 3. oldalon) Nyugdíjasok üzletrésze Mielőtt a konkrét témára tér­nénk, s választ kapnánk dr. Döbrei Tamástól, az FVM Nóg­rád Megyei Földművelésügyi Hivatalának helyettes vezetőjé­től, a külső üzletrészek vételé­vel foglalkozó csoport vezetőjé­től, előtte informálódtunk a kül­ső üzletrész-tulajdonosok által benyújtott igényekről, az eddig tett intézkedésekről, a várható kilátásokról.- A kívülálló üzletrész-tulaj­donosok által beadott igények meghaladják a háromezret. (Folytatás a 3. oldalon) A község Mikulása Talán meglepődnek, viszont mindenképpen kellemes per­ceknek néznek ma elébe azok a palotásiak, akik napi dolgaik intézése közben, úton vagy útfélen összetalálkoz­nak a község Mikulásával. Az önkormányzat megbízásá­ból ugyanis már reggel hatkor úton lesz a piros ruhás ajándék­osztó, s feladata szerint igyek­szik a település minél több pont­jára eljutni, minél többeket jó­kedvre deríteni. Feltűnik majd a közterületeken, a forgalmas falu­részeken, természetesen felkere­si valamennyi intézményt, s nem üres kézzel érkezik: kicsiknek, nagyoknak egyaránt adni fog kis ajándékot. Nem kétséges, hogy sűrű lesz Télapó programja, mert például fél tízre a művelődési házba kell mennie arra az össze­jövetelre, amelyet Papp Anna­mária szervezett. Ez alkalommal a legkisebb helybeliek - a 0-3 éves gyermekek - és a szüleik kö­zösen várják, fogadják abban a reményben, hogy mindenkinek jut valami a puttonyából. ____■ V eszélyes szállítmány kerülje Tarjánt! Hetekig tart a „Mindenki karácsonya” December majd' minden napjára jut egy kis szeretet, ajándék, egy-egy szelet a karácsony varázsos, de legalábbis szívet me­lengető ünnepéből Salgótarjánban. Ezért munkálkodik már he­tek óta a városi önkormányzat „Mindenki karácsonya” előké­szítő bizottsága, amely hat éve állt fel, tagjai javarészt állandó­ak, támogatóinak köre viszont évről évre gyarapszik. A cél ma is a kezdeti, az eredeti: minél több rászoruló számára örömet szerezni, ünnepivé tenni az év leköszönő hónapjában leg­alább néhány napot. S ehhez minél több támogatót meg­nyerni. Az önkormányzat ál­landó partnere ebben többek között a Vöröskereszt megyei vezetősége, a Máltai Szeretet­szolgálat, a Karitasz helyi szer­9t771215"901000" 01283 vezete, az óvodapedagógiai egyesület, a kisebbségi önkor­mányzat és a Szent Lázár Lo­vagrend. Az ünnepkör tegnap véglegessé vált rendezvényfü­zére szinte az egész hónapot átfogja, s ezzel azt üzeni, hogy a sokféle esemény több réteg­nek, korosztálynak, helynek is szól. A programok első sorát az óvodai Mikulás-ünnepek fog­lalják el, de alig múlik el a Tél­apó-ünnep, 7-én már újabb meglepetés: műsor és ajándék várja a hátrányos helyzetű ki­csiket és az iskolásokat - 500 gyereket - az Apolló moziban. December 9-én a Vöröskereszt ajándékaként a Romantic együttes lép fel a József Attila Művelődési Központban, 11-én pedig kisebbek és nagyok a mindenki karácsonyfáját díszí­tik fel a téren. A nagy fenyő ün­nepélyes felállítása, „átadása” másnap lesz. A rendezvénysor ezután is megtartja jellegét, va­gyis ahány nap, annyiféle prog­ram következik: fellép majd a Hókirálynő egyesület, a Nóg­rád táncegyüttes, a kórházban Szent Lázár-napi misét tarta­nak, a családi napköziben a Vö­röskereszt ajándékait osztják. Az idősek klubjaiba, a családok átmeneti otthonába is beko­pogtat az ünnep, 20-án meleg ételt oszt a rászorultaknak a Szent Lázár Lovagrend, 22-én gálaműsort rendeznek a sport- csarnokban óvodások és isko­lások részére, ugyanezen a na­pon 15-től 19 óráig családi vér­adó napra várja a jelentkezőket a Vöröskereszt. MIKULÁS-JÁRÁS. Otthonok melegében, óvodák, iskolák hangos forgatagában, kórházak hideg fényé­ben, s megannyi helyen jár a Mikulás. Sok ezer nógrádi kisgyerek várta, s mint felvételünk mutatja, nem is hiába. * fotó:-ám­977121590100001283

Next

/
Thumbnails
Contents