Nógrád Megyei Hírlap, 2001. december (12. évfolyam, 279-302. szám)
2001-12-29 / 301. szám
2001. DECEMBER 29., SZOMBAT HAZAI Nógrád Megyei Hírlap - 7. oldal KORKÉP Új agrárhitelprogram Budapest A földtörvénycsomaghoz illeszkedve új agrárhitelrend- szeről döntött a kormány, szabályozta a magyar igazolvány igénylésének menetét, és kiegészítette a diákhitelprogramot - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök. Az új agrárhitelrendszer értelmében új fejezetet nyílik a Széchenyi-terv- ben, amely a családi gazdaságokat, illetve a 300 hektárnál kisebb földterületen gazdálkodó egyéni vállalkozásokat, őstermelőket, jogi személyiségű kis- és középvállalkozásokat hivatott tőkéhez és hitelhez juttatni. A földvásárlási hitelt a családi gazdaságok vehetik igénybe, saját erő nélkül 100 hektáros birtok kialakításáig nullaszázalékos kamattal, 100 hektár fölött 50 százalékos kamat- támogatással. A hitel összege 1 millió és 300 millió forint között mozoghat, a futamidő 5-10 év. A telephely-, ültetvénykialakításra, új gépre, ületve forgóeszközbeszerzésre igényelhető támogatást bárki igénybe veheti, ennek legkisebb összege 10 millió forint, maximális értéke 300 millió forint. A 7 százalékos alapkamathoz járuló kamattámogatás 50-75-100 százalékos lehet - ennek megfelelően 3,5 százalékos, 1,75 vagy nullaszázalékos kamatot kell fizetni. A részletek kidolgozásával és a támogatás folyósításával a kormány a Magyar Fejlesztési Bankot bízza meg. A hitelrendszer mögé 22,6 milliárd forintos állami garanciát biztosít a kormány. A rendszer a miniszterelnök szerint február-március folyamán indítható, a hitelezés márciusban kezdődhet meg. Ezenkívül 13,3 milliárd forint zöldhitelt hirdet meg a kabinet az őszi és a tavaszi gabonavetésekhez, és további 3 milliár- dot fordít minőségi termelést elősegítő támogatásra - elsősorban korszerű vetőmagok és technológiák bevezetése érdekében. A kormány státustörvényhez kapcsolódó rendelete szerint a magyar igazolvány igénylésében az ajánlóirodák csak információkat továbbítanak Budapestre. A döntés itt születik, az igazolványokat Magyarországon vagy a követségeken, konzulátusokon lehet átvenni. A kormány arról is döntött, hogy március 15-étől adott szemeszterre egy összegben is felvehető a diákhitel. o. l. A közösségi élet alapja Budapest A Taizéi Közösség huszonnegyedik alkalommal szervez találkozót 35 ország fiataljai számára. A budapesti eseményre ötvenezer külföldi érkezett hazánkba. A december 28-ától január 1-jéig tartó rendezvényen a közös imádságokra és a különböző programokra a Hungexpo Budapesti Vásárcsarnok területén kerül sor. A napi háromszori imát a fakultatív programok teszik teljessé. A fiatalok három témakörben hallgathatnak előadásokat. A hagyományos biblikus témakörök és a társadalomtudományi témák mellett a művészetről tartott előadások színesítik az eseményt. 1989 májusában Pécsett került sor az első olyan keresztény találkozóra, amelyen 15 ezer keleti és nyugati fiatal vehetett részt. A magyar főváros második alkalommal ad otthont a nagyszabású rendezvénynek, tíz évvel ezelőtt mintegy hatvanezer fiatal látogatott Budapestre. A Taizéi Közösség azóta minden év végén a budapestihez hasonló találkozót szervez Európa valamelyik nagy városában, legutóbb Barcelonában, ahol ezer magyar fiatal vett részt. Az idén 20 ezer magyar és 50 ezer külföldi érkezik a fővárosba, utóbbiak elszállásolásában csaknem 200 plébánia, iskola, közösségi szállás és család segédkezik. A Taizéi Közösség szerint a találkozók láncolata alkotja a bizalom zarándokúját a Földön. Ez a zarándoklat nem gyűjti mozgalomba a fiatalokat, hanem arra kéri a résztvevőket, hogy hazatérve saját környezetükben, saját egyházközségükben segítsék azt a közösségi életre való nevelést, amellyel elsimíthatók a keresztény emberek közti ellentétek. A francia városról elnevezett Taizéi Közösséget Roger testvér alapította 1940-ben, majd ezt követően az első testvérek örökfogadalmat tettek a közösségi életre és az egyszerűségre. Roger testvér 1952-ben vetette papírra a Taizéi Szabályzatot. Az első testvérek protestánsok voltak, 1969-től katolikusok is csatlakoztak a közösséghez. Ma kilencven, különböző felekezetű és származású férfi él együtt a taizéi dombon, katolikusok és protestánsok - mintegy huszonöt nemzetből. 1957 óta egyre nagyobb számban érkeznek fiatalok a világ minden részéről Taizéibe. Az egyhetes találkozókon 35, de akár 70 nemzet is képviselteti magát. Napjainkig fiatalok százezrei töltöttek már hosszabb-rövidebb időt a taizéi dombon. privacsek A Szent Korona látogatói Két éve lankadatlanul érkeznek az Országházba a hazai és külföldi látogatók, zömmel azért, hogy megtekintsék a Szent Koronát és a koronázási jelképeket. A „parlamenti idegenforgalmi idény” márciusban indul és novemberig tart. Budapest Karácsonyig 1,8 millió ember rótta le tiszteletét a Szent Korona és a koronázási ékszerek előtt a Parlamentben. Tavaly és az idén is 900- 900 ezer volt a látogatók száma. A látogatók zöme általános és középiskolás diák, de érkeznek munkahelyi, nyugdíjascsoportok, egyházi közösségek és olvasókörök is. A nemzeti jelképeket csak idegenvezetéssel lehet megtekinteni. Az év első két hónapjában kevés a látogató, márciustól viszont reggel nyolc órától este hatig negyedóránként vezetik körbe a 100-120 fős csoportokat. A szombat, ületve hétfő a legfrekventáltabb nap - a vasárnap nem forgalmas. Üvegtárlóban őrzik a Szent Koronát a Parlamentben fotó, europress/archív A látogatók 80 százaléka ma- Dél-Afrikából is. A magyar állam- gyar állampolgár, illetve magyar polgároknak és a magyar ajkú nemzetiségű, 20 százalékuk kül- vendégeknek ingyenes a belépő, a földről érkező fizető vendég az vidékiek díjmentesen utazhatnak Európai Unióból, Észak-Ameriká- vasúton oda-vissza, hivatalos visz- ból, Ausztráliából, Izraelből és szaigazolás alapján, dóczy lAszló A koronalátogatásra a 06-1 -441 -4904/4412/4415/4038-as számon, az 1-441- 4801 faxszámon vagy az 1956-os emlékmű melletti bejáratnál lehet jelentkezni. Ledőltek a tilalomfák A parlament már jövőre tárgyalja az ifjúsági intézményrendszerről és a fiatalok életlehetőségeinek bővítéséről szóló törvény tervezetét. Az ifjúsági- és sportügyek a jövőben is miniszteriális szinten képviseltetik magukat - nyilatkozta lapunknak Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter. Budapest- Kudarc vagy sem, hogy az idén nem került az Országgyűlés elé az ifjúságról szóló törvény tervezete1- A törvény elkészítése 30-40 ezer fiatal, tucatnyi ifjúsági szervezet és a tárca közös sikere. Hogy mégsem került az Országgyűlés elé, az azon múlott, hogy rendkívül sok feladata volt a képviselőknek. A jövő tavaszi ülésszakon azonban tárgyalni fogják, és megvan a lehetőség arra, hogy a törvényt egyetértésben szavazza meg a parlament. Ám addig sem áll a munka, a kapcsolódó jogszabályok előkészítése folyik.- A törvénytervezet a nyitott jogalkotás elvén készült, azaz: a fiatalok beleszólhattak, mit szeretnének viszontlátni a paragrafusokban. Ön 16- 18 évesen meg tudta volna fogalmazni, mit tart fontosnak?- A jog nyelvén biztosan nem, de arra ott vannak a törvény-előkészítők. Ám a saját hétköznapi nyelvemen minden bizonnyal hozzá tudtam volna járulni egy ilyen törvényhez, és ezt tették a mai fiatalok is.- Mit javasoltak a fiatalok?- Többnyire magától értetődő dolgokat - mint például az egészség, a biztonság, a nyugalom -, de ezek az élet legegyszerűbb és legfontosabb feltételei. A leggyakoribb javaslat a kedvezményekre vonatkozott, az internetre, az utazásra és az ifjúsági kártyára.- Felnőttebbek a mai fiatalok?- Mások, mint mi voltunk, de más a környezetük is. Ledőltek a tilalomfák, olyan mennyiségű információhoz - televízió, rádió, internet, telefó- nia, újságok - juthatnak szülői kontroll nélkül, amennyit a mi időnkben a politika vagy épp a Deutsch Tamás miniszter fot4: europress/kerék Ágnes szülői prüdéria miatt elképzelni sem lehetett. Az viszont igaz: kitolódott a fiatalok önálló életkezdése. Ma már 300 ezer, azaz háromszor annyi fiatal jár egyetemre vagy főiskolára, mint tíz évvel ezelőtt, ennyivel több fiatal kezdi a húszas évei közepén vagy később az önálló életét, teremti meg egzisztenciáját. Ez nagy változás.- Orbán Viktor miniszterelnök szerint a Fidesz-MPP győzelme esetén elképzelhető, hogy kevesebb minisztériumot visz tovább a kabinet. Az egyik lehetséges „áldozat” épp az Ifjúsági és Sportminisztérium.- Sokféleképp meg lehet ítélni egy minisztérium munkáját. Négyéves kormányzati tapasztalat alapján azt mondom: minden munka hatékonyabbá tehető. Az más kérdés, hogy milyen szervezeti keretek között láthatók el leghatékonyabban az Ifjúsági és Sportminisztérium feladatai. Azt gondolom, a jövőben is csak olyan kormányzati struktúra képzelhető el, amelyben miniszteriális szinten képviseltetik magukat az ifjúsági- és a sportügyek.________________________ibeni __________Hírek__________ M ÓDOSÍTÁS. Mádl Ferenc köztársasági elnök aláírta a társadalmi szervezetek és alapítványok nyilvántartásba vételére vonatkozó rendelkezések módosításáról szóló törvényt. Gatter László, a Fővárosi Bíróság elnöke december 19-én levélben fordult az államfőhöz, mert álláspontja szerint az előző nap elfogadott törvény alkotmányos jogokat sért. FÖLDTÖRVÉNY. A Független Kisgazda Földmunkás és Polgári párt Országos Elnöksége megdöbbenéssel értesült arról, hogy Mádl Ferenc köztársasági elnök aláírta és kihirdeti a termőföldről szóló törvény módosításáról szóló, a parlament által decemberben elfogadott előterjesztést. A Torgyán József pártelnök által aláírt közlemény szerint a törvény olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek révén a külföldiek Magyar- országon 50 évre nemcsak földhöz, hanem egyenesen nagybirtokokhoz juthatnak. BÍRÁLAT. Horn Gyula, a szocialisták volt miniszterelnöke a diplomácia csődjének nevezte a kedvezménytörvény kapcsán kötött magyar-román megállapodást; ezért ismételten sürgette a kormányt, hogy függessze fel a jogszabály végrehajtását. Horn Gyula szerint a munkavállalás lehetőségének korlátozás nélküli biztosítása a román állampolgárok számára Magyarországon súlyos társadalmi és szociális feszültségeket kelthet, és felerősítheti a románellenességet, valamint a nacionalizmust. Orbán Viktor miniszterelnök ugyanakkor úgy fogalmazott: az országot nem fenyegeti a tömeges munkaerő-beáramlás. SZÁZ NAP. Szocialista politikusok és szimpatizánsok a választásokig hátralévő száz napot jelképező mérőszalagokról levágták az első centimétert pénteken a Deák téren, és jelezték: a levágott darabokat elküldik Orbán Viktor miniszter- elnöknek, hogy emlékeztessék a kormányváltás közeledtére. TÁMOGATÁSOK. Januártól emelkednek a gyermekek után járó támogatások. 2002-ben a gyermekgondozási segély (gyes) összege 20 ezer 100 forint lesz havonta; a gyermek- gondozási díj (gyed) a naptári átlagkereset 70 százaléka, de legfeljebb havi 83 ezer forint. Az anyasági támogatás a nyugdíjminimum 150 százalékát jelenti, ami eléri a 30 ezer 150 forintot. A családi pótlék és a vele azonos összegű iskoláztatási támogatás egy gyerek esetében havi 3800 forint lesz. A gyerekét egyedül nevelő szülő havi 4500 forintra jogosult. ____________■ A pártok megítélése a keleti országrészben Országos szinten csaknem egy éve megmerevedett erőviszonyokat re gisztrált a Szonda Ipsos közvéle mény-kutató cég. A két nagy párt- alakulat hónapról hónapra azonos népszerűséget ér el, ületve legfeljebb egy-két százalékos, azaz a statisztikai hibahatáron belüli többletet szerez versenytársához képest. Az 1998-as választást köve tőén alig egy évig volt népszerűbb a Fidesz, 1999 nyarától bő másfél éven át már az MSZP-t találjuk az első helyen, a küzdelem 2001 nyarától vált kiegyenlítetté. A Fidesz-MDF pártszövetség most az összes megkérdezett körében 27 százalékos, az MSZP pedig 25 százalékos népszerűségnek örvend, a biztosra ígért szavazatoknak egyaránt 4242 százalékát adnák a két csoportosulásra a választáson részt vevők. lékos, az MSZP esetében pedig 2 százalékos növekedést jelent az egy hónappal ezelőttihez képest. A biztosra ígért szavazatok terén sem érzékelhető lényeges különbség. Ha most vasárnap kerülne sor a parlamenti választásra, a keleten leadott szavazatok 44 százalékát szerezné meg a kormányoldali választási szövetség, és 41 százaléka jutna az MSZP-nek, ami lényegében az erőviszonyok kiegyenlítettségét jelzi. Érdekesen alakulnak a lehetséges győztessel kapcsolatos feltevések, hiszen míg országos szinten gyors és jelentős elmozdulás következett be a kormányoldal javára, a Kelet-Magyarországon lakók feltevései jóval közelebb áünak a A Szonda Ipsos felmérése sze- nak a pártok erőviszonyai. Mind a megkérdezett 25-25 százalékának tényleges erőviszonyokhoz. Orrint Kelet-Magyarországon az or- Fidesz-MDF-lista, mind a Szocia- támogatását élvezte: ez a jobbolda- szágos szinten a megkérdezettek szágoshoz igen hasonlóan alakul- üsta Párt e hónapban az összes li pártszövetség esetében 4 száza- 40 százaléka látja úgy, hogy a je—60-50-40-30 A kérdezés ideje: 2001. december 1-13. A kérdezés módja személyes, kérdőíves felmérés. Az alapsokaság minden felnőtt, állandó kelet-magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár. A minta 481 fő. A minta és az alapsokaság a nem, az életkor és a lakóhely típusa szempontjából azonosnak tekinthető. keleti országrész I az ország egésze 2001. DECEMBER 2 2 3 3 2 2 4 m m 4 :! 1 Fidesz-MPP MSZP FKGP SZDSZ MIÉP Egyéb párt bizonytalan, nem szavazna lenlegi választás győztese a Fidesz-MDF pártszövetség lenne, 29 százaléka szerint az MSZP. Keleten ugyanakkor csaknem ugyanannyian bíznak mindkét csoportosulás győzelmében: a kormánykoalíciós pártszövetséget az itt lakók 35 százaléka, a Magyar Szocialista Pártot 32 százaléka vélte győztesnek. A három kisebb parlamenti párt népszerűsége keleten és országos szinten is változatlanul 2-3%, parlamentbe való bejutásuk továbbra is kérdéses. Országosan jelenleg az SZDSZ áll legjobban közülük (3 százalékos szimpátiamutatóval, és 5 százalékos biztos szavazat- aránnyal), a keleti országrészben azonban 4 százalékos biztos szavazói arányt regisztráltunk, a Kisgazdapárt és a MIÉP pedig 3-3% körüli eredményt érne itt el. ■