Nógrád Megyei Hírlap, 2001. december (12. évfolyam, 279-302. szám)
2001-12-29 / 301. szám
A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE I 2001. DECEMBER 29., SZOMBAT Koncert kelet-szlovákiai magyaroknál A salgótarjáni Akkord Kohász Fúvós Kisegyüttes karácsonyi hangversenyre kapott meghívást még a nyár végén. Hárman az Akkord együttesből ■ régibb írásos emlékeik az 1300-as évekből származnak. Lakóinak száma napjainkra 300 főre olvadt. A fellépőket a mintegy 200 éves templomban telt ház várta. A hely atmoszférájához I illően, napjainkra nagyrészt fele____________désbe került ősi m agyar karácsonyi dallamok csendültek föl. A veretes szövegeket Hrizo Ágnes dobrai középiskolás tolmácsqha. A nagy mesterek közül Handel, Bach, Albioni és Mozart muzsikája melengette a hálás hallgatóság szívét. A felhangzó mai karácsonyi népénekek közül egyet a fúvósokkal kánonban a közönség is elénekelt. Ráadásként az ilyenkor elmaradhatatlan „Csendes éj” közismert dallamai zárták a műsort. A sárospataki fuvolatrió ■ A Bodrogközben lévő szlovákiai kis falucska - Dobra - görög katolikus temploma adott otthont a rendezvénynek. A műsorban a tarjám vadász- kürtösökön kívül a sárospataki fuvolatrió és Péceli István - a Kohász Fúvós Zenekar egykori karmestere (orgona) - lépett föl, aki szakavatott műsorvezetésével igazi karácsonyi hangulatot varázsolt az ódon falak közé. A helység az ukrán-szlovák-ma- gyar határ találkozásától csupán néhány kilométerre fekszik. A teljesen magyar lakta község területe - a régészeti ásatások és kutatások szerint - a honfoglaló magyarok első állandó szálláshelyei közé tartozott. Leg1981 I Együtt a házigazdákkal: az alsó sorban balról Tóth Mihály parókus és telesége ■ DIÓSI JÁNOS MM MM MM MM Berlin megkövette a „Kék angyal”-t Marlene Dietrich születésének 100. évfordulóját ünnepelte Németország; a színészbálvány szülővárosa, Berlin hivatalosan bocsánatot kért azért, hogy a „Kék angyal”-t a II. világháború idején árulónak tekintették. Az évforduló alkalmából Johannes Rau köztársasági elnök hivatala és Berlin város önkormányzata megkoszorúzta az énekesnőnek a friedenaui temetőben lévő sírját. Rau államfő üzenetében kiemelte Dietrich „demokrácia és a szabadság melletti elkötelezettségét” a náci korszakban. Gerhard Schröder kancellár Németország első nemzetközi sztárjának nevezte.- Marlene Dietrich megelőzte sok kortársát és nem árulta el Németországot azzal, hogy az amerikai katonáknak énekelt - jelentette ki André Schmitz, a berlini főpolgármesteri hivatal vezetője. Németország máig egyetlen filmes istennőjére vetítésekkel, kiállításokkal, zenei gálákkal és dokumentumfilmekkel emlékeznek; a Berlini Filmmúzeum „Mindörökre ifjú” című tárlattal hódol a színésznő emlékének, s hasonló kiállítással tisztelegnek előtte a schönebergi városházán és a berlini „Meleg Múzeumban” is. Dietrich - aki az 1920-as években kabaréénekesként kezdte pályafutását, majd a hollywoodi mozgófilm királynőjévé vált, később pedig újra énekesnőként tért vissza a színpadra - sok ellenséget szerzett magának szülőföldjén azzal, hogy a világháború alatt a szövetséges hatalmakat támogatta. Az 1937-ben amerikai állampolgárságot nyert díva Hitlert idiótának, a háborút pedig őrültségnek nevezte egy világháborús interjújában. 1960-ban, amikor egy koncertre hazatért Berlinbe - bár 18-szor visszatapsolták - hűvösen fogadták, némelyek megköpködték és plakátjaikon azt üzenték neki, hogy utazzon el. Az akkori német lapok árulónak bélyegezték: Dietrich akkor fogadta meg, hogy sosem tér haza Németországba. Dietrich - aki szőkeségével, fátyolos hangjával, különlegesen hosszú lábaival egy csapásra a korszak szexszimbólumává vált az 1930-as „Kék angyal” című filmje után, 1901. december 27-én Berlinben született Maria Magdalene von Losch néven, 1992-ben Párizsban, a világtól visszavonul- va halt meg, de Berlinben temették el. ■ ÖRÖKZÖLDEK. Fülbemászó dalokkal, slágerekkel örvendeztette meg a minap a bátonyterenyei Ady Endre Művelődési Központ közönségét Poór Péter, a népszerű táncdalénekeS. FOTÓ: GYŰRŰN TIBOR m Varázsmesterek’* itt is, ott is„. Egy zúzmarás, hideg téli reggelen Salgótarjánban a déli helyi járati pályaudvar megállójában vártam a baglyasal- jai buszt, s az időt kihasználva gyönyörködtem a természet alkotta remekműben. A zúzmarás, ködös tájban, a környező hegyek leheletfinom lilás szürkéjében, amit a Nap halvány, erőtlen, hideg fénye igyekezett áttörni és még tökéletesebbé varázsolni. Mert Ő már csak ilyen nagy varázsmester, aki a nap minden percében, órájában képes a tájat újabb és újabb köntösbe átöltöz- tetni a fényével, hogy bizonyíthassa nagyságát, mindenhatóságát, óriási erejét, melegét. A várt busz megérkezett, párás, jeges ablakaival, ami láthatatlanná tette a varázslatot, a táj szépségét, hangulatát. Ahogy a buszban álltam görcsösen kapaszkodva valami megfogható alkalmatosságban, egy újabb „varázsmestert” fedeztem fel. A busz vezetőjét, aki a kormánynál ült s vezetői stílusával, módszerével elmondott mindent önmagáról, emberi karakteréről. Tudomásunkra hozta, hogy Ő nem törődik a gyermeket karjaiban tartó kismamával, vagy az öreg nagymamával, sem azokkal, akiknek már ülőhely nem jutott és állva utaznak. Pedig egy buszt úgy kell elindítani, hogy az utas alig vegye észre, s nem nagy gázzal, lendülettel, rángatva. És simán kell a következő megálló felé is haladni és ott úgy fékezni, hogy az utasok talpon maradjanak. Ilyen egyszerű és ésszerű az egész, s így a vállalattól munkaeszközként kapott jármű élettartamát is meghosszabbíthatja s ez sem egy utolsó szempont. Ezt a „nagy varázslónak” tudnia illene. Lehet tanulni az ilyen buszvezetőknek a Budapest - Salgótarján között közlekedő járat sofőrjeitől, akiknek vezetői tudásukhoz csak gratulálni tudok. janosTaa sadp a mläsu.* Végül is elérkeztem az úti célomhoz, leszálltam a buszról s elindultam a Bóna Kovács Károly Általános Iskola és Diákotthon felé, ahol már mindenki tette a dolgát. Az iskolában a tanárok a baglyaskővári történelmi vetélkedő technikai lebonyolításának részleteit beszélték meg egymás között, egy kedves barátom, Szilasi András közreműködésével. Baglyaskővámak sajnos ma már csak egy kőtömbmaradványa látható. Az elmúlt századok történelmi viharának nem tudott ellenállni. Lerombolták, megsemmisült. A környék lakosai a köveit elhordták. A déli oldalról nézve a várkő még így is impozáns látvány. Engem legalábbis megérintett szépsége és a történelme. A folyosón a kisdiákok már fölsorakoztak a kiállított képek előtt. Az énekkar összeállt kórusi alakzatot fölvéve Nagy János tanár vezetésével. Egy jelre felhangzott és betöltötte a kollégium falait Armstrong „Müyen szép a világ ...” című híres dala. Már több alkalommal hallottam, de ilyen gyönyörű és tiszta hangzással előadva torokszorító volt, annál is inkább, mert tudtam, hogy azok a gyermekek, akik e dalt önfeledten teljes átéléssel adják elő, hátrányos helyzetben élő kis emberkék. A mostoha sors keze már megérintette őket és sebeket ejtett rajtuk. Ezért volt megható hallani tőlük a dalt, amely a jelenlévők lelkét, szívét is ugyanúgy betöltötte. Férfiasán bevallom, megkönnyeztem őket és most, ahogy e sorokat leírom, érzem, újra érzek valami megfog- hatatlant, amire azt mondjuk, hogy együttérzés. Nem volt könnyű a hangszálaimat rendbe rakni és az alábbi megnyitó szöveget elmondani a diákok kiállításának megnyitásaként;- Szeretettel köszöntőm a Bóna Kovács Károly Általános Iskola és Diákotthon tanárait, diákjait és mindazokat, akik e kiállítás megnyitóján jelen vannak. Külön köszöntőm azokat a kisdiákokat, akik a most bemutatásra kerülő alkotásokat elénk tárták mindannyiunk örömére, gyönyörűségére. A gyermeki szívek és lelkek mindig őszintén tudnak szólni. Elmondják a felnőtteknek, hogy ők hogyan látják a körülöttük zajló életet. A színek csodálatos világa együtt születik gyermekkorunkkal. Mekkora öröm a gyermekeknek, amikor szüleiktől, vagy az iskolában a tanáraiktól színes ceruzakészletet kapnak és vele együtt a nagy lehetőséget, hogy újrateremtsék a világot. Egy csapásra kinőnek a fák a földből, a háztetőket piros cserép fedi be. A mezők kizöldülnek, a virágok tarka foltjaikkal és a Nap kápráztató sárgájának a kék égen a sugárhálójával, fényével a tájat beragyogja. De az itt látható képek egészen másról szólnak. Egy visszatekintésről, egy elmúlt történelmi korról, aminek még én is tanúja és érintettje voüam. Az édesapám is bányász volt, amire mindig büszke voltam és a mai napig is az vagyok, mert őt egy hősnek tartottam a többi bányásszal együtt. Ők voltak azok, akik félelem nélkül vállalták a föld mélyén a veszélyt, ami állandóan leselkedett rájuk. Tették a dolgukat és küldték a felszínre a kitermelt szenet. Mert a szénre nagy szüksége volt a gyáraknak, erőműveknek, de nem utolsósorban a lakosságnak is. A bányászok nélkül nem épülhetett volna ilyen nagy- gyá, széppé Salgótarján a környező településeivel. Ez a csodálatos épület sem, amiben jelen vagyunk és kiállítást nyitunk most meg. Ezt is ők tették lehetővé számunkra. Köszönet érte nekik! Ennek a kiállításnak a képanyaga, ami a bányászok küzdelmes munkáját mutatja be, egyben fejet is hajt a bányászok emléke előtt. Az elkészült műalkotásokat tanulmányozva számomra örvendetes, jó érzés, hogy igen tehetséges, úgy is mondhatnám, hogy képzőművészeti látásmóddal rendelkező diákokról beszélhetünk. Ha megnézzük a bányászlámpáról készült rajzokat, amelyeken érződik a térben való elhelyezés, érződnek az arányok, jelen van a fények és árnyékok játéka, a világos és sötét tónusok ereje és dinamikája. Itt már a jó megfigyelés és a látvány képi megfogalmazásáról lehet beszélni. Ugyanúgy lehet elemezni azokat a képeket, amelyek a munkaábrázolással, a küzdelemmel foglalkoznak. Ez már egy nehezebb vállalkozásnak számított, ahol az ember is jelen van a képeken és a mozdulatok kifejezik a tevékenység lényegét. Ezeknél is azt érzem, mint a lámpákat ábrázoló képeknél, hogy téri látásmódú, a perspektívát helyesen érző és alkalmazőtal- kotókról van szó, akik a vasúti sínek megrajzolását is hitelesen és szépen oldották meg. Ahhoz, hogy a növendékek ilyen jó és örvendetes teljesítményt tudjanak nyújtani, figyelembe kell venni az idáig megtett küzdelmes utat, gyakorlást, az azzal járó sikereket és néha a kudarcokat is. Mert amit létrehoz az ember és elér az életben, ott mindig jelen van a siker és a sikertelenség is egyaránt. Ezt a kiállítási képanyagot én személy szerint sikernek és színvonalasnak tartom, amivel a zsűri tagjai is egyetértettek. saastfaaax 33 Nándori Ferencné tanárnőnek, aki a rajzszakkört vezeti, csak gratulálni tudok és kívánom neki, hogy az Égiek adjanak e nehéz és mégis gyönyörű, örömet adó tevékenységéhez SQk erőt, egészséget és a jövőbe vetett hitet.~Mert Bóna Kovács Károly is úgy tette mindig önmagát adva a maga közvetlenségével, magas szakmai tudásával, felénk sugárzó szeretetével. Ha most élne, büszke lenne a fiaira, akiknek önzetlenül átadta tudását, hogy sikeres emberekké váljanak a művészi pályán. Hogy ez mennyire így van, ezt bizonyítja mások mellett Somoskői Ödön művésztanár, Takács Géza üvegtervező, iparművész, Vasas Károly Kossuth-díjas szobrászművész munkássága. Lehet, hogy a jelenlévő tehetséges kisdiákok közül is néhányat - ha lesz bennük kellő alkotási vágy, akarat és kitartás - az évek múlásával mint kiállító művészeket ünnepelhetünk egyszer. Mindannyiunk örömére, gyönyörűségére. GYÜRE NÁNDOR
