Nógrád Megyei Hírlap, 2001. december (12. évfolyam, 279-302. szám)
2001-12-28 / 300. szám
Mindennek a cukor volt az oka Ezt a kis megtörtént dolgot azért írom le, mert amióta élek, nem tudom elfelejteni. Tízéves voltam, mikor megesett velem és a cukor volt az oka mindennek. Ugyanis gyermekkoromban nagyon szerettem a kristálycukrot. Ha tehettem, bekaptam egy evőkanállal és mentem játszani. Egyszer csak úgy ábrándoztam, mígnem kitaláltam magamnak: mi lenne, ha azt csinálnám, amit az egyik barátnőmtől láttam. Mentünk együtt a boltba, ő vásárolt és mondta az üzletes néninek: tessék beírni! Az én szüleim soha nem vásároltak hitelbe. Sokáig gondolkoztam a dolgon, míg végül is a cukor kísértett: jó lenne, ha egyszer egy küót megehetnék... Elmentem a barátnőmhöz játszani. Útközben bementem az üzletbe. Kértem egy kiló cukrot és két kiflit, és kértem a boltost, hogy írja be a hitelösszeget. Gondoltam, ezzel el is van intézve. A játszótársaménál leültem az ajtóküszöbre és kértem a nénitől egy pohár vizet. A kiflit belemártogattam a vízbe, utána a cukorba. Mennyei boldogság volt... Ettem a cukrot a kiflivel, míg csak a kifli tartott. A néni már rám is szólt. Mit szól majd anyukád, már a felét is megetted a cukornak? Téged is elküldhet- tek vásárolni..! Nem szóltam egy szót sem, de a cukorból is elég volt. Hazafelé mentem. Mit csináljak most a megmaradt cukorral? Nem messze a házunktól volt egy építkezés és egy kőrakás. Oda beraktam, azzal a szándékkal, hogy esténként kimegyünk játszani és majd mindig bekapok belőle. Úgy is volt. Alig vártam, hogy este legyen és menjek cukrot enni. Egyszer aztán, jó holdvilágos este volt, s ahogyan előveszem a cukrot, tele van hangyával. Ezt már meg nem eszem, gondoltam. Kiabáltam, mit találtam. Anyukám is meghallotta, amint kiabáltam. Mit találtál te? - mondom, hogy cukrot. - No, gyere csak! Pont a mai napon mondta a fűszeres néni, hogy két héttel ezelőtt vett a kislányom egy kiló cukrot hitelbe. Te voltál az és nem beszéltél róla. Még hazudtam is, hogy én nem voltam, de a zacskón rajta volt a fűszeres névjegyzéke. Hát így kitudódott az én furfangosságom. Nem bántottak tettlegesen, viszont nem kaptam vacsorát. Összekötötték a ruhámat egy batyuba, és odaadták, mondván: mehetek, ahová akarok, ilyen gyerekre nincs szükség, aki becsapja a szüleit. Sírtam és megfogadtam, hogy többet nem teszek ilyet, bocsánatot kértem. Elgondolkoztam azon, hogy az én jó szüléimét soha nem bántom meg többé azzal, hogy hazudjak, de a cukrot azóta is szeretem... _______________________________________VAOVŐtOVI LÁSZLÓMÉ Salgótarján A „revolveres nagyTnyomában Németország feltehetően legöregebb bankrablója után nyomoz génteszt segítségével a düsseldorfi rendőrség. Eddig már 35 idős - köztük egy 90 éves - hölgytől vettek génmintát - közölte a rendőrség szóvivője. A tesztelt nyugdíjasok közül nem egy kifejezetten szórakoztatónak találta, hogy idős kora ellenére a rendőrség látókörébe került - erősítette meg a szóvivő a Neue Rhein/Ruhr Zeitung jelentését. A kilencen éves hölgy nevetve mondta: „Hihetetlen, hogy még ilyesmit feltételeznek rólam”. A tényállás viszont az, hogy Düsseldorfban egy „revolveres nagyi” néven elhíresült idős asszony pisztolyával sakkban tartva az alkalmazottakat kirabolt három bankot és összesen 55 000 márkát zsákmányolt. Miután a rendőrség 10 ezer márka jutalmat tűzött ki a nyomravezetőnek és videofelvételt tett közzé az elkövetőről, ötven idős aszszonyt jelentettek fel gyanúsítottként. A rendőrség valamennyit felkeresi, gondosan kihallgatja és vizsgálatot folytat tevékenységükről. A génteszt mellett valamennyiük alibijét és fizikai erőnlétét is vizsgálják. A három bankrablás ugyanakkor nemcsak aggodalomra, hanem némi derűre is okot adott. Az egyik kirabolt bank kirakatában ugyanis a tett elkövetésekor óriási plakát volt látható, rajta ezzel a felirattal: „Tömje be a lyuka- kat nyugdíján!”_____________■ Nemcsak a mosónők... Nem csak a mosónők, az Oscar-díjasok is korán halnak, illetve hamarabb. A filmdíj kitüntetettjei átlagosan 74,1 évig élnek, és 3,6 évvel korábban halnak meg, mint a filmszakmában tevékenykedők közül azok, akiket csak neveztek Oscar-díjra, de nem kapják azt meg. Erre a megállapításra jutottak kanadai tudósok 850 Oscar-díjat kapott vagy arra nevezett személy adatai alapján - írta a British Medical Journal című szaklap. A megállapítás ellentmond annak a teóriának, amely szerint a hivatásbeli siker automatikusan jobb egészséggel jár együtt. Az Oscar-díjasok rövidebb életének magyarázatára két elmélettel szolgáltak a kanadai tudósok. Az egyik szerint lehetséges, hogy sokan közülük a szó szoros értelmében halálra dolgozták magukat. A másik feltételezés szerint viszont a díjazottak esetében nagyobb a kockázata annak, hogy drogfogyasztók vagy alkoholisták lesznek a hollywoodi társas élet forgatagában, és ez okozza idő előtti halálukat. ■ „Megjöttek a magyar cigányok...” Rácz Sándor zagyvapálfalvai nyugdíjas 42 évi munka után került nyugállományba, a korábbi Vegyépszer salgótarjáni gyárából, mai nevén az IPC SVG-ből.- Előtte a bányagépgyárban dolgoztam tíz évet, majd utána kerültem át a Vegyépszer elődjéhez, a műszerautomatikához. Huszonöt évvel ezelőtt motorszerelői szakmával léptem be a Vegyépszerhez, ahol megtanultam a csőszerelési szakmát és minősített hegesztőszakmunkás-bizonyít- ványt szereztem - mondja bevezetésképpen a zagyvapálfalvai 2. sz. nyugdíjas bányászszakszervezet 2001. évet értékelő taggyűlése után.- Előzetes információnk szerint ön hosszabb ideig dolgozott külföldön. Merre járt?- 1969 júniusában kerültem ki dolgozótársaimmal az akkori NDK-ba, ahol 1976-ig foglalkoztattak.- Akkor jól beszél ugye németül?- Sokat felejtettem, de még mindig nem tudnak eladni. Ekkor már kilenc éve nős volt.- Több volt kinn a kereset mint idehaza, ezért vállaltam. Kinntartózkodásom alatt született az első, majd a második kislányom.- A gyerekek nem hiányolták édesapjukat?- Nagyon sokat voltak kinn nálam a feleségemmel együtt. Például az iskolai szüneteket nyáron kint töltötték velem. A volt NDK-beli évei után a hazai pályán hasznosította tudását.- A paksi atomerőmű építésétől kezdve az átadásig itt dolgoztam, mint minősített hegesztő. A hibalehetőséget 0,1-ben engedték meg. Egy-egy részfeladat elvégzése után műszerekkel újra ellenőriztem munkám pontosságát. A paksi munka után újabb kedvező lehetőséget kapott külföldi munkára. Az akkori Nyugat-Német- országba (ma Németország) került kiküldetésbe.- Munkahelyeim: Pas§au, München, Regensburg volt. Münchenben a repülőtéren vas- és daruszerkezeteket hegesztettem. Az ottani munkámnak a rendszerváltás után a Techno-Metal, később a Halino Kft. tönkremenetele vetett végett. Néhány ezer márkával mind a mai napig sárosak. Próbáltam érvényesíteni követelésemet, de nem tudtam, mert eltűntek a cég névjegyzékből. Kiderült, hogy egy fillér vagyonuk sincs, így hát nem lehet tőlük számon kérni.- Elkapta olykor a honvágy?- Németországi munkám során kéthetenként hazajöhettünk. Az útiköltséget nekünk kellett állni. Négyen összeálltunk és egymás közt szétosztottuk az üzemanyagköltséget. A határon már annyira ismertek bennünket, hogy elfogadták, amit mondunk. Kezdetben nem így volt. Nem volt egyetlen egyszer sem összeütközésünk a rendőrséggel, határőrséggel.- Azok, akik más területen dolgoztak kinn, azok mondják, hogy meg kellett fogni a munka végét.- Sokat tapasztaltam, tanultam más szakemberektől. Aránylag anyagilag megbecsültek bennünket, mert a magyarokat kedvelték. Nem tudom a pontos nevét annak a német művezetőnek, akivel együtt dolgoztam, dolgoztunk. Szavajárása a következő volt: sokat és szépen dolgozni... Máig is csak Szepinek ismerem. A két család ott tartózkodásom alatt barátságba került egymással. Karácsonykor és húsvétkor üdvözöljük egymást, jókívánságainkat tolmácsoljuk. Amikor Magyarországra jönnek, mindig felkeresnek.-Azon által említett magyarok kedvelésén kívül hallottam mást is. Tud-e ezzel kapcsolatban konkrét dolgot említeni?- Amit elmondok, az még Passaunál történt. Heten voltunk kinn a cégtől. Ahogy megláttak bennünket, azt mondták: - Megjöttek a magyar cigányok. - A cipőkereskedők, akik addig párban kínálták a topánkákat, az egyiket bevették. Nagyon bántott a dolog. Elhatároztam, hogy bebizonyítom, nem kell tőlünk félni, nem vagyunk azok, akiknek hisznek. Jó néhány német kocsmában a helyiekkel lehaverkodtam és elmondtam nekik, kik vagyunk, miért jöttünk. Egy hét múlva a boltok nem zártak el előlünk semmit.- A magyarokon kívül milyen nemzetiségűek^dol- goztak még kint?- Lengyelek, csehek, románok. A románok kapták a legalacsonyabb órabért, egy órára négy márkát. Ennyiért is eljöttek dolgozni. Minket 12 márkával fizettek ki óránként. Az előbbi kinti munka után újra hazai földön, Salgótarjánban folytatta volna...- 1997-ben előnyugdíjasként kerültem a nyugállo- mányúak sorába. Ezt követően sem hagytam abba a munkát. Hívtak vissza a Vegyépszerbe. Oda nem megyek vissza, amit otthagytam. Jelenleg megyén kívül, egy külföldi cégnél dolgozom, napi négy órában. Addig cselekszem így, amíg egészséggel és fizikailag bírom. A Kiváló Hegesztő címmel többször kitüntetett szakember külföldi munkáin keresett pénzből egyik lányának segített lakást vásárolni, a másiknál pedig az esküvői költséget állta.- Van három unokám, egy 18 és 16 éves fiú, és egy 15 éves kislány. Örömmel mondhatom, mindannyian jól tanulnak. Feleségem 8 évvel ezelőtt lett nyugdíjas. Egyébként úgy érzem, egészségem kiváló, alaptermészetem a vidámság, engem még nem láttak szomorkodni. Ha az induláskor anyagi gondjai vannak az embernek, később, ha szűkösen is, de jó munkával utoléri magát. V.K. Rácz Sándor, az aktív nyugdí- jas... ■ Egy salgóbányai néptanító életútja Ezekből a látogatásokból végül udvarlás lett. Figyelgettem én Manyikét, kikérdeztem, hogy milyen iskolát végzett, meg azt is néztem, hogyan mozog a konyhában is. Mindenre kíváncsi voltam. Kiderült, hogy elvégezte a négy polgárit, meg a háztartási iskolát is. Pont ilyen feleséget keresek - mondtam magamban. A beszélgetésekben aztán eljutottunk odáig, hogy karácsonykor lesz az eljegyzés. Közben én már ezt az édesanyámmal, a bátyámmal is megbeszéltem. Ellenvetése egyiküknek sem volt. így aztán megvettük az eljegyzéshez szükséges gyűrűket. A bányától kaptam hintót, ami átvitt minket hozzájuk. Amikor megérkeztünk, én megkértem Manyika kezét, amire természetesen igent mondtak. Ez 1940 karácsonyán történt, de én már akkor Somoskőn tanítottam. Ennek pedig különös története van. A feleségem családját jól ismerte Krepuska Géza orvosprofesszor, aki még rokonságban is volt velük. Mondtam Manyikénak, hogy én minden évben pályázok a Rimához, mindig előjegyzésbe is vesznek, de nem jutok be. A feleségem egy alkalommal, amikor a professzor érdeklődött a hogylé- tem iránt, elmondta neki, hogy nekem nem jó a somoskői beosztás, de a Rimához nem tud bejutni. Erre a professzor csak annyit mondott, hogy majd meglátjuk. Nem telt bele sok idő, a legfőbb rimái vezető bekerült a gégéjével •kórházba. Ez az ember pedig ragaszkodott hozzá, hogy Krepuska doktor operálja. A komoly műtét nagyon jól sikerült. A gyógyulását követően az illető honorálni akarta ezt, mire Krepuska Géza csak annyit válaszolt, hogy a honorárium egy név. Ez a név pedig az iskolai pályázatnál az első helyre kerüljön be és ne az utolsóra. A professzor magyarázatként elmondta, hogy van egy rokona, Herrich József, aki tanító, róla van szó. Meg is kaptam az értesítést a Rima vezérigazgatóságától, hogy szeptember elsejével Salgóbányára kineveznek tanítónak. A fizetés is jóval több volt, mint az állami tanítóknak. A lakás ingyenes, fűtésre kaptam kétszázhúsz mázsa szenet, tizenöt köbméter fát, amit felvágva be is hordtak nekem. így aztán 1940. szeptember elsejétől elkezdtem tanítani. A tanítói lakást úgy alakítottuk át, ahogyan én kívántam. Az utcára nyíló vakablakok helyett kaptam há- romszámyú nyílászárókat. A harmadik szobának az egyik ablakát egy méterrel az előszoba és fürdőszoba rovására áthelyezték, s így egy nagyobb szobát kaptunk. Amikor 1941. augusztus 3-án megnősültem, a lakást berendeztük. A harmadik szobában a bátyám és az édesanyám kapott helyet. A rimái tanítóknak csak egy igazgatójuk volt itt az acélgyárnál, a bányatelepeken főtanítók voltak. A főtanító volt a leventeoktató is. Az itteni főtanító, hogy engem is igénybe vegyen, kinevezett Salgóra levente-sportoktatónak. A vállalat bányatelepein élő fiatalok rendszeresen sportoltak, atletizál- tak, futballoztak. A cég erre áldozott, mert az volt a cél, hogy egészséges, elemi iskolát végzett emberek kerüljenek a vállalathoz. Ennek érdekében mindent elkövettek. Elsősorban nagyon precíz tanítókat alkalmaztak. Ha egy tanítónő egy mérnökhöz, vagy más szakemberhez férjhez ment, abban a pillanatban felmondták az állását, mert felfogásuk szerint feleség nem taníthatott. Erre természetesen felhívták az illető tanítónő figyelmét, amikor alkalmazták, tehát számíthatott erre a magatartásra. Odakerülésem után egy évre, 1942. augusztus elején megszületett az első kislányunk. Az acélgyári kórházban a főorvos segédkezett a szülésnél, ami rendellenesnek mutatkozott, de végül baj nélkül lezajlott. Ennek ellenére sajnos a kisbabánk meghalt néhány nap után. Működtem a sportbizottságban is. Történt akkor egy sportvezetőségi ülés az olvasókörben. A bizottsági tagok beszélgettek a sportolókról. A bizottságban volt a fő- bányamester is, Longauer Jóska, vagy ahogyan később hívták, Légrádi Jóska. Később Ózdra került. Én azt mertem mondani, hogy ha már ezek a sportolók, atléták, futballisták a bányában munkahelyen dolgoznak, akkor olyan helyre tegyék őket, ahol kereshetnek is. Ezt szó szerint így mondtam el. Légrádi másnap reggel ment jelentéstételre Jónásch gondnokhoz és jelentette neki, hogy mit mondtam. Éppen munkához láttunk a főtanítóval az osztályunkban, amikor megszólalt a telefon. Ő vette fel, majd beszólt nekem az osztályba: „Kolléga úr, jöjjön, mert Jónásch keresi.” Telefonhoz mentem és bejelentkeztem: Jó szerencsét! „Tanító úr, a bányaüzem nem jótékonysági intézmény!” hallottam a választ. Értettem! - mondtam neki és elköszöntem. Az osztálynak csendes foglalkozást adtam és rögtön megírtam Sturman László számvezetőnek {ma főkönyvelőnek mondják), hogy kérem felmentésemet mindenféle sporttevékenység alól. Nem indokoltam döntésemet, s elküldtem a levelet. Jónásch ezt a levelet észrevette a főszámvevő asztalán és elolvasta. Kérte is, de Sturman nem adta, hiszen ő volt a sportelnök. Nekem közben jött a vezér- igazgatóságról az áthelyezés az ózdi igazgatósághoz Vajács-bá- nyatelepre. Ez már akkor egy kimerült bánya volt, három tanítóval működött az iskolája. Bányászok laktak ott. Egyszerű, szűkszavú, kemény emberek. Csak akkor eredt meg a nyelvük, amikor megitták a magukét. Próbáltam elkerülni az áthelyezést, de nem sikerült. A vezérigazgatóság döntése szent volt, azt csak tudomásul lehetett venni. Nem éreztem én ott rosszul magamat. Anyagiakban sem szenvedtem hátrányt. Kaptam ott is kétszobás lakást. Működött ott egy helyi vízvezeték is. A kertben volt egy vízmedence, ahonnan a vizet kaptuk. Minden reggel megérkezett egy munkás, aki kerekes tótból húzta a vizet ebbe a tározóba. Mégis egy kicsit rosszabb körülmények közé kerültem. A mai napig nem tudom eldönteni, hogy mindez miért történt. Jónásch tett-e lépéseket a megjegyzésem miatt, nem tudom. Akkor azt hallottam, hogy egy házas kolléga került a helyemre, akinek a fia középiskolás volt, s ez által könnyebb lett a gyerek iskolázása. Vajács-bányatelep Borsod- nádasd és Ózd között helyezkedik el. Ott volt egy fiatal főtanító, meg egy tanítónő. Sajnos nem tudtam odaérkezni szeptember elsejére, mert megbetegedtem. Műtétem következett, ami miatt vagy tíz napig feküdtem az acélgyári kórházban. Emiatt csak novemberben tudtam elköltözni. Nekem mindenemet elszállítottak oda, egy fillérembe nem került. A salgói illetményföldemen termett burgonyát is, amit a cég ültetett, kapáltatott. A vagonban érkező krumpli azonban a hidegben megfagyott. A vállalat ezért kifizette nekem az árát. A két tanítótársammal baráti viszonyban voltunk, s én ott tanítottam 1944. október 20-ig. Abban az időben a főtanító kollégát, aki had- apród őrmester volt, többször behívták. Én átvettem az ő osztályait is és ketten tanítottunk a tanítónővel. Ekkor én is kaptam behívót, hogy vonuljak be Miskolcra. Ezt még Horthyék adták ki, de mire bevonultam már Szálasi volt hatalmon. (Folytatjuk) PÁDÁR ANDRÁS
