Nógrád Megyei Hírlap, 2001. december (12. évfolyam, 279-302. szám)
2001-12-24 / 298. szám
12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap KARÁCSONY 2001. DECEMBER 24., HÉTFŐ Egy éve új szíve diktálja élete ritmusát A nógrádsipeki fiatalember legyőzte a betegségsorozat rémét Nem az a típus, aki egy kis megfázástól elhagyja magát, s szemmel láthatóan a '92-ben influenzás fertőzéssel indult, megdöbbentő betegségsorozat sem tette más emberré. Pedig a lavinaszerűen rázúduló, komoly szervi bajai nem voltak mások, mint időzített szerkezetek: a visszaszámlálás évekig tartott, s végül bekövetkezett a megrázó bizonyosság: a nógrádsipeki Majer Zsolt fiatal életének új szívre van szüksége... Jézuskával meneteljünk... A jó Istennek bizonyára legcsodálatosabb adománya az ember. Egyetlen létező, akibe a legértékesebbet plántálta különös rendeltetéssel, a lelket. Mennyire kitüntetettnek érezhetjük magunkat, hogy a kiválasztottság állapotába mi is belekerülhettünk. S hogy mennyire közelállónak érezhetjük magunkat, meg nem érdemelten, a Világ Urához, bizonyítja ez a csodálatos ajándék, akit karácsony táján oly sokat emlegetünk, ésszel alig fel- foghatóan, a kis Jézust, akinek megváltásunkat, örökké tartó örömünket és felfoghatatlan boldogságunkat akkor köszönhetnénk, ha kérése szerint tudnánk élni. Mert a földön ma is embertársakat, millió „lélekkel” megajándékozott testvéreket gyükolunk, amikor úgy van megteremtve a föld, hogy bármily nagyszámú embert képes lenne fenntartani. Gondolkozzunk! Mennyire boldogok lehetünk, ha igényeljük, hogy egy szentáldozásban két lélek találkozhat, Jézus és mi. Hogy lehet üyen óriási kitüntetésben részesülni?! Megadatott az az ajándék, hogy nyelvünkön pihentethetjük azt a lelket, testével együtt, aki a világ ura és aki velünk együtt örül a mi találkozásunknak?! A kegyelem állapotában a kis Jézussal beszélgethetünk e találkozásban, amíg az együttlét káprázatában és valóságában fürdik a két lélek, sokszor könnyeket fakasztó boldogságban. Kik azok az embertársaink, akiknek megadatik az átélés szavakkal ki nem fejezhető nagyszerűsége, a mennyek országának piciny darabja? Nehéz erről írni, ezt érzékeltetni! Földhöz ragaszkodó gyarlóságunk miatt miért illan el oly gyorsan a felcsapódó lelki ölelkezés édes lángja? Miért csak a visszaemlékezés gyönyöre kísér utainkon? Tépelődéseinkben szerencsére felbukkan a hit kegyelme. Jézus nem hagy magunkra! S ha erre gondolunk, megbékélhetünk. Most is, amikor közeleg a karácsony. Sokakat a reggeli roráték sarkallnak kitartásra, áldozatvállalásra, léleknemesítésre. Ezekben a napokban oltsa be mindenki magát e szent üzenettel: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Ha ezekkel a szavakkal menetelünk, a kis Jézussal egész életünkben, megszűnnek a háborúk, a gyilkolások és földi paradicsomban élhetünk mi szerencsétlen emberek. KAMARÁS JÓZSEF Karácsonyi ajándék ÉS EZZEL ELKEZDŐDÖTT A MÁSODIK VISSZASZÁMLÁLÁS... Kétszintes családi ház a József Attila úton, autó az udvaron. Az alsó szintről, talán a pincéből, fürge mozgású, farmeres fiatalember kerül elő. Majer Zsolt széles mosollyal tessékel felfelé, felesége jó meleg szobába vezet. Fiatal, gyermekes házaspár ők ketten, sok-sok boldog évük legyen, mert nagyon megérdemlik: megjárták a pokol bugyrait. A férj - mert kénytelen volt - mindig az első vonalban haladt a bajokat viselve, s a párja gondolatban vele tartott. A nagy mélységekben is. Közös életük főszereplője sajnos, hosszú évekig, egy sor betegség volt. Zsoltnak ezért senki nem tehet szemrehányást, mert a kezdeti influenzájával is elment orvoshoz, kapott is gyógyszereket, s mert nem gyógyult, újra elment, s megint írtak neki orvosságot. Aztán rosszabbra fordultak a dolgok, az egyébként erős testalkatú férfi betegsége nem múlt, sőt, romlott az állapota. Bár nem panasz- kodós típus, azért az orvosnál „mindent elmondott.” Talán alaposan meg kellett volna ijednie a súlyosbodó tünetektől, de jó ideig ténylegesen nem tudhatta, hogy lett volna miért pánikszerűen ostromolnia a gyógyítókat. Meg aztán - vallja be - félt is tőlük, hiszen az influenzája előtt mindig makk- egészséges volt. Nem küldték kórházba, s mert nem tudta, mi zajlik a szervezetében, egyre rosszabb közérzete miatt legfeljebb rossz sejtése lehetett. Ám amikor véres váladékot köhögött fel, már rendkívül legyengült... Lefeküdni nem tudott, mert fekvő helyzetben úgy érezte, nem kap levegőt. Ülve majd állva aludt.- Egy napon aztán már szinte négykézláb mentem anyáméknak szólni, hogy mentő kell. Balassagyarmatra vittek, onnan Budapestre, a kardiológiai intézetbe, ahol megállapították: besűrűsödött a vérem, s két mogyorónyi nagyságú vérrög volt a szívkamrában. Ezen kívül kiderült, tüdőembóliát kaptam, s lezajlott két infarktus is... Az elektrokardiogram kimutatta a szívritmuszavart, a szívgyengeséget, s elkezdték a kezelését.- Másfél hónapig tartott, míg helyrepofoztak a kardiológián - mondja Zsolt, s leereszti a hangját, mintha jelezné: ITT ÉRT VÉGET AZ ELSŐ FEJEZET. A bonyodalmaknak azonban korántsem volt vége. Helyrehozták, de a szívnagyobbodás, a szívgyengeség maradt, s nagyjából egy év elteltével a főorvos kezdte szoktatni a gondolathoz: - „Bizony, bizony, ebből szívcsere lesz.” „Fejbevágta”, amit hallott. Ideiglenesen leszázalékolták, s dolgozgatott, pontosabban próbált dolgozni, mert igen gyenge volt.- '96-ban újra be kellett feküdnöm kivizsgálásra, hogy helyre tegyenek, s ekkor megerősítették, hogy új szív kell. S ahányszor ellenőrizték, a jelek egyre inkább ezt sürgették.- '98 november-decemberében megint „lefutottam,” újra befektettek, ismét feljavítottak. Egy év múlva újfent közölték a szívátültetés szükségességét. Leültettek, elbeszélgettek velem, de valahogy nem izgatott a dolog. Isten bizony, nem izgatott. Kétezer márciusában már úgy volt, hogy gépre is tesznek, annyira gyenge volt a szívem, de hála az orvosaimnak, úgy helyrejöttem, hogy felvettek a sürgősségi várólistára. Hónapokig feküdt bent, s ezzel kezdetét vette az idő, ami szervezete reparálásával, úgymond góctalanításával telt. Szeptemberben hazaengedték.- S olyan szerencsém van, volt, hogy... HÁROM HÉT MÚLVA JÖTT A TELEFON: ZSOLT, KÉSZEN VAN?- Leizzadtam a hírre: mehetek, mennem kell szívátültetésre. Mentővel vittek fel a szívsebészeti klinikára. Nyugodt voltam, nem engem, inkább a feleségemet kellett biztatni - neveti el magát Zsolt. - Október 11-én ültették be az új szívet, amiről annyit tudok, hogy egy tizennyolc éves, balesetben elhunyt fiatalember volt a donor. Fél hatkor vittek be a műtőbe, egy órakor hoztak ki, dr. Moravcsik Endre szívspecialista operált. Egy dologra nagyon emlékszem: műtét közben egy éles, hasító fájdalmat éreztem, de persze aludtam. Valószínűleg akkor vágtak fel. A másik, amit valahogyan „felfogtam,” az a következő mondattöredék volt: ...hozzátok, mert sok vért veszített. Az első órákban géppel lélegeztettek, s az volt a legrosszabb az egészben, hogy mikor erről levettek, újra kellett tanulnom lélegezni... ELFELEJTETTEM LÉLEGEZNI, MINDIG SZÓLTAK: ZSOLT, LÉLEGEZZ! Műtét után feltűnően hamar talpra állt. Teste befogadta az új szervet, szervezete az eltelt egy év alatt egyszer sem akarta kilökni az új szívet, ezt vizsgálatokkal állapították meg. Szemmel láthatóan jól van, a humora a régi, talán hihetetlen, de öröm hallgatni, ahogyan beszél csodaszámba menő esetéről.- Úgy érzem magam, hogy nem érzek semmi rosszat, tehát tökéletesen jól vagyok - mondja, s ismét nevet egy jóízűt. A család kezdetben rettegve várta a híreket, a feleség - aki mindvégig Pesten volt, míg a férje felépült - rosz- szabbra számított. Kisfiúkat is ide értve, mindenki óvja és még jobban óvnák, ha hagyná magát. Új szíve beültetésének egyéves születésnapját megünnepelte a család. Nehéz fizikai munkát nem végezhet, nem emelhet. A betartandó mottója: ha elfárad, üljön le. Kezelőorvosa azonban azt tanácsolta, azzal biztatja: a fenti tiltások betartása mellett folytassa ugyanazt az életet, amit abbahagyott. Zsolt - akinek gázszerelő a szakmája’- még nem tudja, mi lesz az, amivel majd foglalkozik, amiben megtalálja a megengedetten aktív önmagát. Tisztában van azzal, hogy az ő egészségi állapota a legjobb a huszonhat hazai újszíves között. A hasonló sorsúakról egyébként a Szív a Szívért Alapítvány révén tud, az alapítvány, az egyszázalékos felajánlásokból segíti az olyan családokat, mint az övék. A harminchárom éves férfi egyre jobban erősödik, elújságolja, hogy már fekvőtámaszt is tud csinálni. Örül az életnek, amelynek ritmusát új szive diktálja. MIHALIK JÚLIA Férjem a második világháborúban hősi halált halt. Én ezt sohasem akartam elhinni igazából, mindig reménykedtem, hátha mégis egyszer csak hazajön. Két kislányommal maradtam. Nevelgettem őket. Varrogattam másoknak is és abból tengettük életünket. Történt egyszer - már közeledett a karácsony - hogy nagyon nehezen tudtam annyi pénzt megspórolni, amiből egy kis ajándékra jutott volna. Ekkor 8-10 évesek voltak a kislányaim, és még nem volt rendes játékbabájuk, csak csutkababa, vagy rongybaba. Karácsony előtti napon, az ünnep böjtjén, addig számolgattam a pénzem, míg arra nem jutottam: talán tudnék venni két hajasbabát. Elindultam a böjti reggelen Salgótarjánba, ami 13 kilométerre volt a falutól. Busz nem járt, és pénzem, sem lett volna rá. így hát gyalog mentem. Olyan köd volt, hogy 20 méternél távolabb nem láttam. Nem is találkoztam senkivel. Csak a varjak kiabáltak a fejem fölött. Én csak mentem, kevés pénzzel a zsebemben, talán éhesen is. Mikor beértem Salgótarjánba, kicsit megijedtem, mert az üzleteket már záro- gatták befelé, csak délig voltak nyitva. Mégis, mintha csoda történt volna velem. Mikor az egyik boltba bementem, megláttam két babát a sok között, és mindjárt kértem is azt a kettőt. S az volt a csoda, hogy pontosan annyi pénzem volt, amennyibe a babák kerültek. Még egy kiflire való apróm se maradt. Kértem, csomagolják be, amit vettem, mert mesz- szire viszem, de azt mondták, dobozban van. Jól van - gondoltam, s hónom alatt a babákkal, boldogan iparkodtam hazafelé. A varjak pedig ugyanúgy kísértek és károgtak a fejem fölött, mint idefelé jövet. Hazaértem. Gyermekeimet bíztam meg a karácsonyfa-díszítéssel. Én bablevest főztem, mert az bojtos is meg olcsó is. Közben varrogattam. A fa díszítése közben oda-odaszóltam gyermekeimnek, hogy mégis, velük is foglalkozzak kicsit. Mondtam egy kis verset, majd megkérdeztem: - Ha most a kis Jézus bejönne hozzátok, a karácsonyfátokról neki mit adnátok? így válaszolt egyikük: - Én neki adnám fentről a legszebb csillagot. Szól a másik: - Én meg adnék neki szaloncukrot meg mézes angyalkát. Magam is meglepődtem, mert csoszogást hallottam az előszobában. Úgy tudtam, én már a kaput is bezártam. Figyeltünk. Egy öreg, agyon fázott néni jött be, akit még sohasem láttam. Odahívtam a kályhához melegedni. Adtam neki egy tányér bablevest. Mondtam a gyermekeimnek: adjatok neki a karácsonyfáról ajándékot. En kihoztam a szobából az aznap vett hajas babákat. Nagy volt az öröm, a gyermekek boldogan fogadták az ajándékot. A néninek is megmutatták, amit kaptak. Nekem csak az volt a furcsa, hogy az asszony egy szót sem szólt, csak mosolygott. Még melegedett egy kicsit, aztán elment. Kikísértem és becsuktam a kaput. Mikor bementem, azt kérdezték a gyermekeim: Anyukám, ki volt ez a néni? Nem tudom - feleltem. Mire ők: lehet hogy a Jézuska volt. ________________________________VÁCVÖLBYI LÁSZLÓMÉ S algótarján Majer Zsolt Nem az a lényeg, mennyit ad az ember... A karácsonyi ünnepekre való készülődés elsősorban és főleg az édesanyáknak jelent pluszterhet, feladatot, nem kis fáradságot, amit családjuk érdekében szívesen vállalnak. A karácsonyra való készülődésről, az ajándékozás lehetőségeiről, a körülményekről beszélgettünk három édesanyával az SVT-Wamsler Rt. Holdingon belül különböző kft.-kben dolgozókkal. VAJAS LEVES, SZEPÉS KÁPOSZTA... Özv. Czene Gábomé tíz évig gondozta beteg férjét, aki a Salgótarjáni Acélárugyárban dolgozott, mint esztergályos és 42 éves korában meghalt. Beteg férjének ápolása mellett rá hárult a két gyermek felnevelése is.- Mind a két fiam iskolába jár. A nagyobbik 22 éves, kitanulta a kőművesszakmát, most érettségire készül. A kisebbik felszolgálóképesítést szerzett, jelenleg hegesztőnek tanul - kezdi mondandóját az édesanya, aki a Vasöntöde Kft. üzemi adminisztrátora. Elmondása szerint a karácsonyfa alá kisebb ajándékok kerülnek.- A szentestét otthon töltjük hárman. Hogy milyen fánk lesz? - ismétli a kérdést, majd így folytatja: - még nem tudom, milyet enged meg a pénztárcám. Egyébként az egyik évben kisebb, a másikban nagyobb volt eddig. Havonta nettóban 42430 forintot kapok készhez, melyhez jön az árvaellátás. Havi rezsim 30 ezer forint. A kapott összegből ki kell fizetnem a gyerekeknek a bérletet, az ebédet stb. Nem gyerekjáték a havi kevés pénzt úgy beosztani... Fiaim szeretnek diszkóba járni, ahol bizony megkérik a belépők árát. A mozit is kedvelik. Airükor azt mondják, hogy 600 forintba kerül a jegy, csak annyit mondok: maradjatok itthon... Időnként azonban elmennek.- Mi kerül az ünnepi asztalra?- Az anyósomtól tanultam a vajas levest, aki nagyon jól csinálta. Lesz szepés káposzta, olyan mint a lucskos, csak igazi gomba van benne. Fiaim nagyon szeretik. A gombát nyáron gyűjtöttük össze. Elmaradhatatlan nálunk a mákos guba. Lesz egy kis déligyümölcs, diós és mákos bejgli, amit szeletelve teszek az asztalra, üdítőkkel együtt. A fiúk éjfélkor felkeresik a falu (Cered) központjában lévő büfét, ahol a hagyományoknak megfelelően kolbászt sütnek és egy-egy darabkával megkínálják barátaikat. A karácsony első napját alvással, pihenéssel töltik a gyerekek. Az édesanyának sokat kell főzni, mert már gondol karácsony másnapjára is. Özv. Czene Gábomé szeret az SVT-ben dolgozni, mert jó a kollektíva. Mostani derűs természetét akkor sem vesztette el, amikor a korábbi karácsonyai nem voltak a legkellemesebbek. Visszaemlékezve a nehéz időszakra, csak annyit mond: - Nem kívánom senkinek azt a kemény időszakot, a gyerekek tartottak akkor életben! AZ IDÉN IS SZOMORÚ LESZ... Vincze Pálné, akit csak Jutkának szólítanak, 23 éve dolgozik az SVT-Wamslerben, jelenleg üzemi adminisztrátor a Tűzhelygyár Szerelde Kft.-ben. Volt anyagátvevő, vizsgáló a laborban és meós.- Tavaly is szomorú volt számomra a karácsony, az idén is így lesz. Ugyanis több mint egy éve külön élek a férjemtől. A 21 éves egyetemista fiammal és édesanyámmal töltjük együtt a karácsonyt. Fiam az ELTE-re jár, programozó matematikusnak készül. Amennyiben édesanyám anyagilag segít, akkor veszek magamnak egy pulóvert. Többre nem futja a havi 42 ezer nettóból, amiből a rezsi 25 ezer forintot visz el. A hagyományoknak megfelelően, mivel a család ragaszkodik hozzá, másfél méter magas fenyőt állítunk fel. A fa alatt a fiam talál majd magának arcszeszt, tusfürdőt, anyukám testápolót. Régebben könyvet vásároltunk - mondja Jutka. A szentestei menü halászlé, mákos guba lesz, vagy rántott hal franciasalátával. Elkészítésében édesanyja segít, akárcsak a diós-mákos bejgli és sajtos-sós sütemények elkészítésében. Karácsony másnapján meglátogatják édesanyjukat és elbeszélgetnek. Mivel anyósával is jó a kapcsolatuk, felkeresik és köszöntik őket az ünnep alkalmából. Arcán látszik, hogy kikívánkozik még belőle egy belső gondolat. Kisvártatva így folytatja: - Kevés olyan karácsonyt kívánok magamnak, mint az idei. Ezért az új esztendőben lépni kell életünk rendbetételében. CSALÁDDAL, SZERETETBEN...- Karácsony estét a gyerekekkel, (a lányom, vejem, unokám) és édesapámmal töltjük együtt. Az ilyenkor szokásos hagyományos ételek: hal, pulykamell rántva, kerül az asztalra. Ajándékot csak az unokámnak tudok venni. Erre futja - mondja Cseh Katalin, a Vasöntöde Kft. üzemi adminisztrátora, aki 36 éve dolgozik a régi nevén ismert salgótarjáni tűzhelygyárban. Áz elvált édesanya az idén is szeretne olyan fát állítani, mint tavaly. A rá való szaloncukrot a holding szakszervezeti bizottsága szerezte be az üzletekben kínált árnál olcsóbban.- Kevés cukor lesz a fán, a régi díszeket rakom fel. Később azt hangsúlyozza, hogy szerinte a karácsonynak nem az adja meg az ünnepi jellegét, hogy mennyit ad az ember, hanem hogy milyen szeretettel, milyen hangulatban.- Hiába van egymilliót érő ajándék, ha nincs mellette szeretet. Manapság nagy baj, hogy vannak, akik karácsonykor azt nézik, mit kapnak, mibe került. Nekem jó gyerekeim vannak, nálunk a szeretet jegyében telik el az együttlét, igen kellemesen. A két és fél éves unokámmal arról beszélgetek, mivel ő lesz a középpontban, hogy mit is jelent a karácsony... Nálunk az ünnepek még meghittebbé, összetartozóvá kovácsolnak bennünket. Az már biztos, hogy az idei karácsony még szegényebb lesz, mint a tavalyi. Két hétnél hosszabb ideig voltam betegállományban, emiatt elestem a 13. havi fizetés második részétől, amit a napokban vettek kézhez munkatársaim. Ennek ellenére mi biztos, hogy szeretetben töltjük el az ünnepeket. Nem tudom, máshol hogy van, hogy lesz ... _________________________________V. K.
