Nógrád Megyei Hírlap, 2001. december (12. évfolyam, 279-302. szám)
2001-12-19 / 294. szám
4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap S Z O L G Á L T A T Á S 2001. DECEMBER 19., SZERDA Várható időjárás: Nógrád megye # c£3 cíZd derült napos felhős <£b párás ködös borult zápor <5» zivatar <£> esős <£> havas esd hózápor <£> havazás Gyakran lesz erősen felhős az ég, cfe jelentősebb havazás sehol sem valószínű. Gyenge, átfutó hózápor bárhol előfordulhat, főként délelőtt. Emellett legalább rövid időszakokra mindenütt kisüt a nap. Az északnyugati szél megerősödik. Hideg marad az idő. Készítette: Közlekedésmeteorológia Melegfronti hatás várható. Főként a keleti és északkeleti tájakon lehetnek havazástól síkosak az utak. Hungária Biztosító Rt HUMOR Átverés- Nem szégyelli magát? Becsapja, megkárosítja a hiszékeny embereket. Fogadom, hogy nem először kerül börtönbe emiatt...- Valóban nem - feleli az életeli- xírt áruló kuruzsló - Először 1347- ben, aztán 1416-ban és 1787-ben is becsuktak. Verseny- Te még nálam is kopaszabb vagy, pajtás!- Már hogy volnék kopaszabb? Hiszen egyikünknek sincs a fején egyetlenegy szál haj sem...- Ez igaz... De neked nagyobb a fejed! Megnyugtató Kovács odaszól a vasúti étteremben a pincérnek:- Mondja, barátom, mi lesz azzal a pörkölttel? Még lekésem a vonatot!- Ne tessék félni - feleli a pincér -, nem lesz az a pörkölt olyan nagy... Minősítés- Amikor Amerikában voltam, egyetlen vadászaton hat bivalyt lőttem le. A társaság egyik tagja halkan megjegyzi:- Testvérgyilkos! Kulturáltan- Miért tesz előadás előtt a hegedűművész szalvétát a nyakába?- ???- Hogy le ne hegedülje magát... Biztos tipp- Mivel lehet leküzdeni a farkaséhséget?- Piroskával. December 19. Rádió- és teuevízióműsor-ajánlat Szeretettel köszöntjük névnapjukon Viola nevű olvasóinkat! A Viola latin virágnév, amely sok nyelvben vált női névvé. Védőszentje Szent Viola dél-tiroli leány, akit gyermekkorában végeztek ki a keresztény hite miatt. A Nap kel: 7.28, nyugszik: 15.55 órakor. A Hold kel: 10.55, nyugszik: 20.23 órakor. Ügyeletes Szerkesztő: Faragó Zoltán Újságíró: Szabó Gy. Sándor MOZI Mg ApHö: 16 órától: Horrorra akadva 2. Színes, feliratos amerikai vígjáték. 18 és 20 órától: Moulin Rouge. Feliratos amerikai zenés film. í\pM Klímára: 17 és 19 órától: Horrorra akadva 2. Nagyteremben, 15.30, 17.45 és 20 órától: Amerikai pite 2. Amerikai vígjáték. Új teremben, 15 órától: Final Fantasy. Am. animációs sci-fi. 17 és 19 órától: Csocsó. Magyar vígj. 21 órától: A sárkány csókja. Amerikai akciófilm. MM Samara: 18 órától: Final Fantasy Am. animációs sci-fi. 20 órától: A sárkány csókja. Amerikai akciófilm. December 17-i IV Rém) nyerőszámok 2 3 10 13 17 18 19 21 30 34 38 39 40 45 47 49 53 61 69 70 I Hl 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 8.30 Topmodell (brazil sorozat - 75.) 9.05 Naprakész magazin 11.05 Derült égből egy család (német sorozat -13/3.) 12.00 Híradó délben 12.10 Körzeti híradók 12.55 Téli olimpia előtt... 13.00 Hrvatska krónika Horvát nemzetiségi magazin 13.30 Ecranul nostru Román nemzetiségi magazin 14.05 Szeretni kell (német sorozat - 26/8.) 15.00 Magyarország 2001 15.30 Iskola utca 16.30 Útmutató 17.00 Fortyogó Föld A tűz és a jég birodalma, Izland 17.30 Egérfogó 18.00 Híradó hatkor Benne: Körzeti híradók 18.10 Az olvasás éve (48.) 18.15 Esti mese 18.35 Chicago Hope Kórház (amerikai sor., 71/7.) 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Vakvagányok (magyar film) 22.10 Híradó este. Időjárás 22.15 Aktuális 22.35 Téli olimpia előtt... 22.40 Théma 22.55 Fehér György-sorozat A Lusitania elsüllyesztése (magyar dokumentum- film-sorozat- 6/4-6.) 0.25 Kárpáti krónika 0.35 Világhíradó i • a i 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 8.35 Millenniumi mesék 9.00 Iskola utca 10.00 A négy páncélos és a kutya (lengyel sor., 21/20.) 10.55 Kapás van! Horgászok magazinja 11.25 Médiamix 12.00 Topmodell (brazil sorozat - 36.) 12.25 A Tisza (ismeretterj. sor. - 6.) 13.05 Híradó délben 14.00 Évgyűrűk Nyugdíjasok műsora 14.25 Ablak 15.15 A birodalom romjai (sorozat-10/10.) 15.40 MMM - Mi? Mennyi? Miért? - Hús 16.10 Naprakész magazin 18.00 Kisebbségi Filmszemle 18.55 Ármádia Katonai magazin 19.20 Esti mese 19.50 Théma 20.05 Híradó este. Sport 20.35 Századfordító magyarok 21.30 Alamo Bay (amerikai film) 23.10 Záróra 0.10 Éjszakai telefon - László atyával ®"2 5.50 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Sonadoras Szerelmes álmodozók (mexikói sorozat) 9.45 Rosalinda (mexikói sorozat) 10.10 Háló@világ Életmódmagazin 11.05 Közvetlen ajánlat 12.00 Mi, magyarok TV2, 21.10: Karácsonyi vakáció - Mindent elkövet Clark Griswold, hogy a családjának idén is emlékezetes karácsonyi ünnepségben legyen része. Lehet, hogy nem kellett volna annyira igyekeznie: a városból harmincméteres karácsonyfával tér haza. A ház karácsonyi díszkivilágítása során az egész környéket sötétségbe borítja. És hol van még a szenteste, amikor az ünnepi sült pulyka is a levegőbe röpül! Emlékezetes karácsonynak néznek elébe, az már biztos! 3HCJeÜ HBO 12.10 Riviéra 12.30 Adadus (amerikai vígjátéksor.) 12.55 Folytassa, Kolumbusz! (angol vígjáték) 14.35 Széllovagok (német kalandfilmsor.) 15.40 Kapcsoltam 15.55 Sebzett szívek (mexikói sorozat) 16.30 Lucecita (argentin sorozat) 17.00 Barátok és szerelmek (mexikói sorozat) 18.00 Aktív 18.30 Tények. Hírműsor 19.00 Szeretni beindulásig 19.25 Nincs kegyelem- A leggyengébb láncszem. Kvíz-show 20.30 Benny Hill-show 21.10 Minden(ki)derül Karácsonyi vakáció (amerikai vígjáték) 23.00 Jó estét, Magyarország! 23.50 Baywatch Nights- A rémület éjszakái (amerikai thriliersorozat) 0.40 Az ígéret földje (amerikai sorozat) DUNA TV 5.10 Vatikáni Rádió adása 5.30 Indul a nap 8.40 Gazdakör (ism.) 9.05 A szentek élete (olasz animációs film) 9.10 Özönvíz (lengyel tört. film -2/1.) 11.50 Hírek j 12.05 Vándorbot (ism.) 12.35 A szellem órája (ismétlés) 13.15 Mozgó Kép (ism.) : 13.45 Beavatás (ism.) 14.00 Heuréka! Megtaláltam! (ism.) ! 14.30 A tudomány kincsesháza (ism.) 15.00 Katedra nélkül Nyelvőrző (ism.) 15.15 Magyar történelmi arcképcsarnok- Kádár János 15.30 Hungária Litterata- Műelemzések 16.00 Klip-zóna 16.15 A szellemlovas legendája (6/6.) 16.40 A kozmosz titkai (23.) 16.55 Ötórai zene 17.00 Kalendárium 17.50 Hej, hej, helyes beszéd! i 18.00 Híradó i 18.35 Mesefilmek 19.00 TÉR-ERŐ 19.30 Pumukli kalandjai (német mesesor., 13/1.) 20.00 Estefelé (olasz film, 1991) 21.35 Olaszország nemzeti parkjai (olasz dokumentumfilm) 21.45 Híradó. Sport 22.00 A szellem órája 22.40 klub.dunatv.hu 23.10 A század bálja 1-2. Néptáncfeldolgozás 0.35 Hírek. Vers 6.30 Reggeli 9.00 Recept Klub (ism.) 9.10 Top Shop 9.25 Tiltott szerelem (venezuelai sor., 208.) 9.50 Teleparti. Játék 10.40 Top Shop 11.35 Delelő .. Benne: Űnnepnaptár ; 12.30 Kavalkád Nemzetiségi műsor 13.00 Híradó Déli kiadás 13.10 Teleparti. Játék 14.00 Helene és a fiúk (francia tinisorozat - 64.) 14.25 JackésJill (amerikai sorozat-10.) 15.15 Milagros (perui sorozat-142.) 15.40 Csak egy szavadba kerül! 15.45 Recept Klub 16.00 Híresek és gazdagok (argentin sorozat - 334.) 16.25 Csak egy szavadba kerül! Telefonos villámjáték 16.30 Maria Mercedes (mexikói sor., 125-126.) 17.20 Mónika Kibeszélő show 18.05 Üstökös Sztárkereső 18.10 Találkozások Sztármagazin 18.30 Híradó Esti kiadás 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz Közszolgálati magazin 19.55 Barátok közt (magyar sorozat) 20.25 A szél fiai (spanyol kalandfilm) 22.05 Az igazság zsoldosai (am. akciófilm-sor. - 4.) 22.55 Híradó Késő esti kiadás 23.15 Antenna Euro-atlanti magazin 23.45 Buli van! (amerikai rajzfilmsor.) : 0.10 Fókusz (ismétlés) Időjárás-jelentés 6.30 Lautrec (fr.-sp. életrajzi dráma) 8.35 Bossa Nova (brazil-am. vígjáték) 10.05 Dűne 1. (kan.-ném.-am. sci-fi) 11.45 A féreg akcióban (belga-német-amerikai akciófilm) 13.10 Hivatali patkányok (amerikai vígjáték) 14.40 Rövid pórázon (kanadai-amerikai romantikus vígjáték) 16.10 A bambanő (amerikai vígjáték) 17.55 Rat Pack - Sztárok egy csapatban (amerikai dráma) 20.00 Táncos a sötétben (dán-svéd-francia zenés dráma) 22.20 KicsiKém- Austin Powers 2. (amerikai vígjáték) 23.55 South Park (am. rajzfilmsorozat) 0.20 Bűnök korhatár nélkül (dokumentumfilm) 1.45 A víz elmos minden nyomot (kanadai-am. thriller) 3.20 Detroit Rock City (amerikai film) 5.00 A lé meg a Lola (német akciófilm) 8.00 Titkos akták 9.00 A mérnök dicsérete 9.35 Csodák világa 10.05 Ötlettár Sótészta 2. 10.45 Szép otthonok 11.15 Kivégzés hajnalban 12.20 Varázslatos szigetek Bonaire 12.50 Zamatos utazások Marokkó- A Maghreb ékszere 13.20 A fotográfia kalandja A szürrealisták 13.50 Uralkodóházak 14.20 Állati élet 15.15 Találkozás az ősökkel KOSSUTH PETŐFI Óránként: Hírek. Időjárás. 4.34 Határok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.39 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport. 6.30 Gazdaság. 7.00 Krónika. Sport 8.00 Krónika. Sport. 8.19 Mindennapi tudomány. 9.04 Napközben. 11.20 Tetten ért szavak. 11.35 Téli könyvvásár - 2001. 12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvény- könyv. 13.00 Közlekedés. 13.05 Vendég a háznál. 13.30 Református félóra. 14.00 Közlekedés. 14.04 Zene-szóval. 15.05 Szóljon hozzá! 15.55 Zöld hírek. 16.00 Délutáni krónika. 1620 „Magyarországról jövök..." (magazin). 17.00 Közlekedés. 17.05 Digitális. 18.00 Esti krónika. 19.05 Határok nélkül. 19.30 Sportvilág. 19.48 Esti mese. 20.00 Közlekedés. 20.04 Arany- emberek - Hajtós Bertalan. 20.35 Téli könyvvásár - 2001.21.05 „Esti kör”. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Mérleg. 23.00 Hírek. Kenő. 23.04 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek 4.30 Hírek. Időjárás. 4.32 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Kívánságreggel. 7.00 Hírek. Időjárás. 7.30 Hírek. Időjárás. Sport. 8.45 Sportreggel. 9.00 Petőfi-délelőtt, 9.01 Hírpercek. 9.50 Apró-cseprő. 10.10 A vélemény szabad... 10.50 Gordiusz plusz. 11.00 Hírek. 11.11 Vendég: dr. Gáspár Miklós. 11.38 Zöldjelzés. 11.48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 13.01 Hírek. Időjárás. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Zeneszerda. 15.00 Hírek. 16.05 Túlélők klubja. 16.30 Könyvről könyvért. 17.00 Háztól házig. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Számít a technika. 19,04 Sportpercek. 19.22 Rádiószínház: Szingapúri zörgők. 20.00 Váltóhang. 21.00 Hírek. 21.04 Sportcsíllagok gálája. 22.00 Titanik. 23.00 Hírpercek. 23.15 Az én 1971-em - Szubjektív évportré Mácsai Páltól. 24.00 Éjfél után... 1.00 Hírek. 2.35 Rádiószínház 15.50 Az ezredfordulón túl 16.20 Fieszta a fjordokon 17.00 Állati emlek 17.35 Kassziopeia A gravitáció titka 18.05 Keresd az okát! 18.35 Az igazi Spartacus 19.35 Lángok között Tűz a dombokon 20.35 Kétéltűek 21.10 Vadcsapásokon A Föld vére 21.45 A vadon lelkei Az entogói szent halászat 22.20 Legendák földje 22.55 Életben maradni A lélek ereje 23.35 Libanon ízei 0.05 Két világ határán Izrael 1.05 Légi ösvények V1ASAT 0 6.50 Rajzfilmek Múmia, a gyerekcsősz Digimon 14.15 Hazai pályán (ausztrál ifj. sor., ism.) 14.40 Starsky és Hutch (ism.) 15.35 Rajzfilmek (ism.) 16.25 A vadon világa (am. természetfilm-sor.) 17.20 Hazai pályán (ausztrál ifj. sorozat) 17.45 Starsky és Hutch (amerikai krimisorozat) A parkett ördöge 18.40 Fraser és a Farkas (kanadai sorozat-65.) 19.35 Egy rém rendes család (amerikai vígjátéksor.) 20.05 Star Trek- Deep Space Nine (amerikai sci-fi sor.) 21.00 Az Olsen banda olajra lép (dán krimivígjáték) 22.50 Egy rém rendes család (ism.) 23.15 Valódi szex- Hollywood szex (amerikai dok.-film-sor.) 0.10 Star Trek-Deep Space Nine (ism.) 1.00 Benjamin közlegény (amerikai vígjáték, ism.) «©IT 6.45 Hozam (ism.) 7.00 Reggeli Mérleg 7.45 Aranyásók (kanadai családi sor, - 10/3.) 8.45 Torna 8.55 Csúcs 15 10.00 Zajlik az élet 12.00 Nap mint nap 13.20 Áll a bál 15.10 Mit szól hozzá? Talk-show (ism.) 16.10 Ingatlanbefektetés 16.40 Zajlik az élet (ism.) 18.45 Torna 18.50 Mese 19.00 Kék-tény 19.45 Hozam 20.00 Esti Mérleg 20.25 Mit szól hozzá? 21.20 Aljas szándékkal (amerikai thriller) 23.00 Pár-beszéd 23.15 Bűnözők arcképcsarnoka (amerikai dok.-film-sor.) TARJÁN! TV 18.05 Hírek 18.15 Ünnepi készülődés 18.30 „A fenyő szépsége”- verses összeállítás 18.40 A Salgótarjáni Pedagóguskórus koncertje 19.00 Egészségmagazin 19.25 Szeszélyes természet 20.15 Ünnepi készülődés 20.30 Ellopták Jupiter fenekét (francia filmvígjáték) NAPI HOROSZKÓP NYILAS (XI. 23-XII. 21.) Munkáját kitűnően végezte, amiért anyagi elismerés jár az év végén. Nem biztos azonban, hogy félre tud tenni ebből az összegből. Vonzó és diplomatikus lesz ma. BAK (XII. 22-I. 20.) Kissé gondterhelt mostanában. Megpróbál más irányt szabni eddigi életének. Talán nemcsak vágyai sodorják ilyen irányba, hanem a körülmények is kényszerítik egy kissé. Párkapcsolatában minden szép lehet, ha tesz érte. VÍZÖNTŐ (I. 21-11. 20.) Hajlamos arra, hogy jelentéktelen apróságokon is bosszankodjon. Ha önmagát emészti, azzal csak ront a helyzetén. Keressen olyan elfoglaltságot, ami a napi gondokról eltereli figyelmét. HALAK (II. 21-111. 20.) Előérzeteiben soha nem csalódik. Most is jól tudja, hogy nem szabad kockáztatni. A mások ígéretei inkább az ők érdekeit szolgálják, minthogy Önt segítsék. Csak magára támaszkodhat, legyen türelme kivárni a megfelelő pillanatot a cselekvésre. KOS (III. 21—IV. 20.) Nem érzi eléggé biztonságban magát. Ha erőszakosan próbál érvényesülni, csak bonyolultabbá teszi a helyzetet. Meg kell őriznie nyugalmát, és megfontolt döntéseket hoznia. Kímélje magát. BIKA (IV. 21—V. 20.) A jóindulatú bolygóhatások minden tekintetben támogatják. A családi élet harmóniája vagy egy új szerelem boldoggá teszi. Sikeres vállalkozás lehetséges. IKREK (V. 21-VI. 21.) A pénzzel takarékoskodnia kell. A váratlan kiadásai megszaporodnak. Aggodalomra azonban semmi oka. Ha valamihez protekcióra van szüksége, köny- nyen megtalálhatja azt az embert, aki egyengeti útját. RÁK (VI. 22—VII. 22.) Az év utolsó napjait képes szórakozásnak felfogni. Nagy kedvvel oldja meg feladatait a munkahelyén és a magánéletben egyaránt. Talán még a szórakozásra is gondol, nem szeretne ugyanis az ünnepek alatt unatkozni. OROSZLÁN (VII. 23—Vili. 23.) Nézetei nem mindenkinek tetszenek, ezért ne erőltesse véleményét másokra az ünnepek előtt. Munkájában a maximumot kell nyújtania. Hiába közeleg az ünnep, az Oroszlánnak most nem szabad lazítania. SZŰZ (Vili. 24—IX. 23.) Nagyobb biztonságban érzi magát, mint eddig. Közeledik az év vége, most egyszerűen nem szabad szomorkodnia! Komoly problémától nem kell tartania, de valószínű, hogy túlbonyolítja az életét. MÉRLEG (IX. 24-X. 23.) Decemberben sok minden átalakul Ön körül. Nyugtalanná, sőt talán egy kicsit agresszívvá is válik. Ha feletteseivel vitái támadnak, válassza az „okos enged...” taktikát. SKORPjÓ (X. 24—XI. 22.) A környéken valakit kirabolnak, amitől Ön nagyon megijed. Tisztában van azzal, hogy az Ön otthona sem a legbiztonságosabb. Tegyen érte valamit! Csak akkor ünnepelhet majd önfeledten, ha a javait biztonságban tudja. Nagyi titkai- Ha a kissé szikkadt péksütemény vagy kenyér tetejét kenő- toll segítségével megvizezzük és alufóliába tekerve forró sütőbe rakjuk, friss, ropogós pékáruhoz jutunk.- Csöves kukoricát sose főzzünk sós vízben, mert megkeményednek tőle a szemek.- Ha túlfőztük a rizst, öblítsük le hideg vízzel, csepegtessük le alaposan, majd alufólián szétterítve néhány percre toljuk a forró sütőbe.- Ha túl sűrű a ketchup, fújjunk a mélyébe egy szívószállal. A levegőtől a szósz fellazul, és könnyebben kitölthető az üvegből.- Ha sütemények díszítéséhez forró csokoládémázra van szükségünk, tördeljük kis darabokra a főzőcsokoládét. Tegyük kis lábosba, amelybe kevés vizet és kiskanálnyi vajat teszünk, majd vízgőzön, kevergetve várjuk meg, amíg folyékony masz- szává válik.- Nem ragad össze a tészta és nem fut ki a víz, ha tésztafőzésnél pár csepp olajat öntünk a főzővízbe.- Tovább tartható frissen a sütemény, ha egy félbevágott almával együtt fémdobozba tesz- szük. Ha az almát a kenyértartóba rakjuk, a péksütemény is hosszabban marad friss. ■ Süssük a fánkot ásványvízzel! A fánk különösen finommá és omlóssá tehető, ha a tészta összegyúrásánál ásványvizet használunk. Nagyanyáink korában felvert tojásfehérjével is készült fánk. Ezt is óvatosan a tésztába keverték. A sült hús nem zsugorodik össze készítés közben, ha sütés előtt 10 percre forró vízbe tettük a húst. A gombócok szilárdabbak lesznek, és nem esnek szét főzés közben, ha a kifőzéshez használt vízbe literenként számítva egy evőkanál berántott burgonyalisztet teszünk. A halszagtól nem könnyű a háziasszonyoknak megszabadulniuk. Mielőtt kezet mosnának, dörzsöljék meg kezüket ká- vézaccal. A házilag készített zselé hamarabb megszilárdul és jobb tartása lesz, ha a zselépor egy részét csak a forralás vége felé öntjük bele a folyadékba. Az almákat mindig külön kosárban tartsuk, sohasem tároljuk együtt a krumplikkal! Az alma ugyanis hamar felveszi más élelmiszer illatát. A már száraz fűszerek újra illatosak lesznek, ha kis ideig vízgőz fölé tartjuk őket. Ez valósággal megújítja őket. A cékla alaposan megfesti a háziasszonyok kezét. Ez azonban jórészt „gyógyítható”, ha a cékla elkészítése előtt kezünket ecetbe mártjuk, a munka befejeztével pedig citromlével tisztítjuk meg.