Nógrád Megyei Hírlap, 2001. november (12. évfolyam, 254-278. szám)
2001-11-06 / 257. szám
4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap M O Z A I K 2001. NOVEMBER 6., KEDD Bár egy budapesti klinikán látta meg a napvilágot, Tolnay Klári mindig is felnevelő szülőfalujaként emlegette Mohorát, ahol felhőtlen, boldog gyermekkorát töltötte. A színművészet későbbi nagyasszonya szerette az itteni életet, s önéletrajzi könyvében így emlékezett a nógrádi kisközségben töltött hosszú téli estékre: „Akkor persze még nem volt se rádió, se televízió. De volt zongoránk és voltak hegedűink. Apám és bátyuskám hegedült, anyám és én zongoráztunk, énekeltünk. A nyolcszobás kúria volt a koncertterem.” Mohorán ma kultusza van az 1914-ben született és 1998-ban elhunyt Tolnay Klárinak, s ebben meghatározó szerepe van annak, hogy Bállá István budapesti iparművész, a Tolnay emlékét ápoló kulturális és művészeti egyesület alapító elnöke egy évvel ezelőtt létrehozta a színművészről elnevezett emlékházat, amely afféle zarándokhellyé vált, amelyet sokan és sokszor felkeresnek a rajongói közül. A Tolnay-emlékház emlékkönyvének első bejegyzése: „Gratulálunk a gyönyörű gyűjteményhez, köszönjük, hogy közkinccsé tette. Jó érzés volt az eredeti „ereklyék” között a múlt gyönyörű perceire gondolni. A tárlat- vezetés közvetlen, kedves és sok információval szolgál. 2000. október 1. Kelemen Ferencné, Kelemen Gyuláné, Szakályból. ” Az egy héttel ezelőtti látogatásunkkor olvasható utolsó észrevétel: „A GEAC focicsapat egykori tagjai nevében köszönet az emlékház léesítéséért. Gazdag anyaga felöleli Tolnay Klári pályáját. Örülünk neki, hogy láthattuk a csodáláthatták az érdeklődők. Egy másfél és egy 11 éves fiú édesapja, a felesége angol-matematika szakos tanárnő. Jómaga Nógrád szerelmesének vallja magát, s amikor csak ideje engedi, máris utazik Mohára, az emlékházba, amelyhez kapcsolódóan rengeteg terve van.- Kaptam egy 150 éves ősereklyét. Ez adta az ötletet, hogy ide egy kápolnát emeljek - álltunk meg az udvaron lévő kerekes kútnál. - Egyik oldalára megfestem Máriát, a kis Jézussal, a másikra pedig Szent Klárát. A kápolna felszentelésére a váci püspököt szeretném felkérni. Ruhákból harminc, kalapból tizenöt látható latos gyűjteményt. 2001. október 27. Nagy ZoU és baráti köre. ”- Az elmúlt egy évben hozzávetőlegesen ezren keresték fel az emlékházat, s amint a bejegyzések is igazolják, élményekkel gazdagabban távoztak - mondta ottjártunkkor Balta István, aki magát nemes egyszerűséggel csak „bőrésznek” nevezi. A 39 éves, tehetséges fiatalemberről annyit feltétlenül érdemes közreadnunk: ez idáig ötven kiállítása volt, a félszázadikat éppen megyénkben, közelebbről a mag- yamándori művelődési házban A hosszú, üzenegy helyiségből álló ház hátsó udvarára sziklakertet álmodott. A munkálatok már megkezdődtek, a jókora mészkövek is megérkeztek.- Menjünk be a házba, megmutatom gyűjteményem legújabb darabjait - javasolta, s előresietett, hogy mielőbb kézbe vehesse becses kincseit. Mielőtt helyet foglaltunk volna, az egyik szobában még elidőztünk.- Harminc babám van - mutatta - valamennyit Nógrád megyéből kaptam. Az utolsó Tolnay Klári emléke közöttünk él hozzám közel állóknak érzem őket. Tolnay Klárit 1986-ban ismertem meg, aki Nagyvázsony- ban, majd még további két helyen nyitotta meg a kiállításomat. Mivel szenvedélyes gyűjtő vagyok, őt is megkértem, adjon nekem valamilyen csekélységet, amely rá fog emlékeztetni. Bármit ide adott volna, mert közismerten jó szívű volt és őt egyébként is nyomasztották a múlt tárgyi emlékei, hosszas válogatás után azonban az első cipőjére esett a választásom. Ő pedig első szóra nekem adta azt a csontgombos, rézszöges cipőcskét, amelyet egy-két éves korában hordhatott. Ezzel engem a határtalan bizalmával, az el nem múló barátságával ajándékozott meg, s úgy éreztem, ezt nekem is viszonoznom kell. Ekkor határoztam el, hogy a 80. születésnapjára életmű-kiállítást rendezek számára, amely az ő tetszését is elnyerte. Aztán munkához láttam - emlékezett Bállá István, s olyan lelkesedéssel adta elő a mondandóját, hogy látszott rajta, ismét átéli azokat az ihletett időket. Az életmű-kiállítás bejárta a fél országot, az elsőt Balaton- szemesen, az utolsót Szolnokon nyitották meg. A főszereplő mindenkor Tolnay Klári volt, aki azonban egyre kevésbé kedvelte a színházon kívüli fellépéseket. Mohorán 1994. szeptember 5-én, a művésznő családjának egykori otthonában, a község jelenlegi művelődési házában rendezték meg az életmű-kiállítást, méghozzá óriási sikerrel. A „jó palócok” feléjük áradó szeretete olyannyira megfogta Bállá Istvánt, hogy ettől kezdve gyakran megfordult Mohorán. Az egyik itt-tartózkodása során látta meg azt a dombnak felfelé futó, sárga-kék színűre festett, rozettás házat, amelybe szavai nevére állították ki 1956. november 3-án azt a takarékbetétkönyvet, amely 300 forintos értéket képviselt. Láthattam leveleket, amelyeket az emlékház névadója első férjének, Rátonyi Ákos filmértékes relikviákat. A magánemberek is hozzájárultak a gyűjtemény terebélyesedéséhez, például a zongorát annak az időközben már meghalt kislánynak az édesanyja juttatta vissza, akinek A száznegyven éves zongora az idén „költözött” Mohorára minc, kalapból tizenöt, kesztyűből harminc, kitüntetésből húsz látható az emlékházban, csakhogy érzékeltessük annak gazdagságát. Az egyik legizgalmasabb kérdés, amely e sorok íróját a beszélgetés első pillanatától foglalkoztatta, hogy Bállá István miért éppen Tolnay Klárinak állított emléket, miért nem például Sinkovüs Imrének, akit ugyancsak volt alkalma megismerni. A válasz:- A kiállításaim megnyitására mindig egy művészt szoktam felkérni, mivel rokonlelkeknek, szerint nyomban „beleszerelme- sedett”, s amelyet neki meg kellett vennie. Éppen árulták a házat, egymillió forintra tartotta a gazdája, de némi ráígéréssel megköttetett az üzlet. így kezdődött el a Tolnay-emlékház alapításának máig tartó története...- Emlékházat és nem múzeumot létesítettem - fogalmazott az ötletgazda. - Igyekeztem úgy berendezni, mintha Tolnay Klári ma is köztünk lenne. Halálára csupán a sírjáról hozott sárga rózsa emlékeztet. KOLAJ LÁSZLÓ így kezdődött Tolnay Klári mohorai „hódítása”. A 80 éves művésznő 1994. szeptember 5-én családjának egykori otthona, a község jelen- legi művelődési háza előtt invitálta életmű-kiállítására a vendégeket. ____________________________ ■ N ógrádsipekről való. Eszembe jutott, mi lenne, ha létrehoznék egy babamúzeumot, kivétel nélkül palóc babákból, s általuk bemutatnám a megye népművészetét. Ha valakinek van eredeti, palóc népviseletbe bújtatott babája, keressen meg, nagyon szívesen megveszem. A Bállá István birtokába jutott legújabb Tolnay-ereklyék sokaságát hosszú lenne felsorolni, meg sem kíséreljük. Mindenesetre kézbe vehettem a kétszeres Kos- suth-díjas, a Kiváló Művész címet is kiérdemelt nagyasszony hajdani pecsétnyomóját, s azt a míves gyűrűt, amelyet a díszpolgári rímmel együtt kapott. Ugyancsak kézbe vehettem a Darvas Szilárd Leóval, művésznevén: Darvas Ivánnal 1951. november 17-én történt egybekelésüket tanúsító házasságlevelüket. Elolvashattam azt az 1945. március 24-én kiállított, Major Tamás igazgató által aláírt igazolást, amely tanúsítja, hogy Tolnay Klári a Nemzeti Színház tagja. Nem kevésbé érdekes a művésznő édesanyjának, Tolnay Istvánnénak az 1902. évi bizonyítványa, amelybe jóformán csupa jeles osztályzatot jegyeztek be. Úgyszintén Tolnay Istvánné annak idején Tolnay Klári jóformán ingyen odaajándékozta. A művésznő kézjegyével ellátott fotókból hatszáz, ruhákból harA nevezetes babakorabeli cipócske rendezőnek írt. Végül, de nem utolsó- sorban: szemügyre vehettem azokat a kártyákat, amelyeket az egész ország imádott, elbűvölő mosolyú Klárikája mindenkor magánál hordott, mert imádott pasziánszozni.- A fotókat, a személyes kellékeket a művésznő adta nekem - felelte Bállá István, amikor arról kérdeztem, hogy miképpen jutott az egyes darabokhoz. - A színháztörténeti intézettől, a színházaktól, a levéltáraktól is kaptam A gyűjtemény egyre gazdagodik, a szaporodó számú relikviák felölelik a színművészet hafdanijiagyasszonyának hosszú, sikerekben sem szűkölködő pályáját FOTÓK: RIGÓ TIBOR Bállá István iparművész, az emlékház alapítója
