Nógrád Megyei Hírlap, 2001. november (12. évfolyam, 254-278. szám)

2001-11-17 / 267. szám

2001. NOVEMBER 17., SZOMBAT SZÉCSÉNY MEGYEI KÖRKÉP BÁTONYTERENYE 3. OLDAL Ők a jövő zálogai! Gyermekek jogainak hete Salgótarjánban Gyermekek jogainak hete kezdődött pénteken Salgótar­jánban. „A gyermekek és fia­talok jövőjéért” mottót viselő, november 23-ig tartó ese­ménysorozat gazdag prog­ramjáról Domonkos Tamás ifjúsági és civil tanácsnok, dr. Diósiné Taracsák Judit isko­lai vezető főtanácsos és Si­mon Lajos ifjúsági és sport vezető tanácsos tájékoztatta lapunkat. Salgótarján 1997-ben csatla­kozott a francia parlament felhí­vásához, amely a gyermekjogi egyezmény elfogadásának nap­ját, november 20-át hivatalos ünnepnappá nyilvánította. Az elmúlt öt év tapasztalata igazol­ta, hogy az ifjúság ügyében érin­tettek egymásra találtak a gyer­mekek érdekében való együtt- munkálkodásban. Összefogá­sukkal megyeszékhelyünk csak­nem tízezres gyermek- és ifjúsá­gi korosztálya érezhette a felnőt­tek figyelmét és tenni akarását Az évek során a gazdag kínálat és a nagy érdeklődés a gyerme­kek hetévé szélesítette a rendez­vényt, amely óvodásnak, általá­nos és középiskolásnak, fiatal­nak egyaránt kínál kedvére való elfoglaltságot. A szervezők minden évben megpróbáltak olyan aktualitást keresni, amelyre felfűzhetők a programok. Az idén a „gyermek- védelem” és a „fiatalok jövője” a kulcsszavak. A cigány kisebbségi önkormányzat, a Civil Ház, a Hangya-boy ifjúsági szervezet, az óvodaigazgatóság, az általá­nos és középiskolák bevonásával a gyermek- és ifjúsági érdek­egyeztető fórum állította össze a rendezvény színes programsoro­zatát. Az események sora tegnap, a Lorántffy Zsuzsanna Kollégium­ban középiskolás diákvezetők háromnapos képzésével kezdő­dött meg, amelyen a fiatalok a je­lennek és a jövőnek fogalmazzák meg felhívásukat, az ifjúsági chartát. Hétfőn 9 órától, a Bóna Kovács Károly Általános Iskola és Diákotthonban „Ki védi meg gyermekeinket?” címmel rendez­nek konferenciát. Kedden 14 órá­tól, a Beszterce-lakótelepi Általá­nos Iskolában, valamint a Bor­bély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban az érdekvédelemről és a jogorvos­latról lesz szó. Szerdán 14 órától, a József Atti­la Művelődési Központ színház- termében Veér András, a hímeves pszichiáter, főigazgató-főorvos „A mentálhigiéné jelentősége a szen­vedélybetegségek legyőzésében” címmel tart előadást. Csütörtökön 14 órától, ugyancsak a „Borbély­ban” tanároknak szánják Oláh Anna romonológus „Mi tudunk rólatok mindent, ti rólunk sem­mit” című előadását. Pénteken 15 órától, a Kodály Zoltán Általános Iskolában általános iskolásoknak rendeznek Ki mit tud? vetélkedőt. A fiatalok ezúttal is (20-án 10 órától) ellátogatnak majd a vá­rosházára, ahol a polgármester­rel, a város és a hivatal vezetőivel találkoznak, s tájékoztatják őket az irodák munkájáról, az ügyin­tézés formáiról és módjáról. Mindemellett számos kulturális, játékos és sportprogram teszi még emlékezetessé a hetet. La­punk november 20-án, kedden 14 órától tartja a diákújságírók ta­lálkozóját. A szervezők továbbra is hi­szik, hogy Salgótarjánnak egész­séges, boldog, tanult, tettre kész gyermekekre és fiatalokra van szüksége, hiszen ők a jövő zálo­gai. Ehhez kíván hozzájárulni a gyermekek jogainak hete. ______________________________[KOUUl T alálkozzon a Mikulással! (Folytatás az 1. oldalról) szeretnénk ehhez minden szem­pontból hozzájárulni. Kollégá­immal már alig várjuk, hogy se­gítsünk a döntésben, a megfelelő ajándék kiválasztásában, de ab­ban is, hogy melyik kalap illik a bundához, milyen nyakkendő il­leszkedik színben az öltönyhöz, s minden kérdésben, ami a di­vatról szól. Szeretnénk, ha ránk­bíznák magukat, s ha csak rövid időre is, de elrepíthetnénk önö­ket a vágyak valós világába. A Star kitárta kapuit az ünne­pi vásár minden résztvevője szá­mára, annak érdekében, hogy legyen öröm a karácsonyi aján­dékozás. Ha megtetszett a kíná­latunk, ajánlják másoknak is... PR-T.N.L. Ünnepi ülés Az MTESZ Nógrád megyei szervezete a tudomány hónapja alkalmából kibővített, ünnepi elnökségi ülést tartott november 15-én Salgótarjánban, a Techni­ka Házában. Ünnepi köszöntőt Tőzsér Zsolt, Nógrád Megye Közgyűlésének alelnöke mon­dott, majd Ponicsán Gábor, a Nemzeti Kataszteri Program Kht. igazgatója „A digitális tér­képi alapú adatbázisok létrejötte az információs társadalom meg­valósítása érdekében” címmel tartott előadást. Készenlétben a nukleáris balesetek ellen Ökrös László ezredes: A felkészítés célja, hogy az állomány képes legyen egy nem kívánatos nukleáris baleset elhárítására fotó; gy. t. (Folytatás az 1. oldalról) ugyanez érvényesül, hiszen az állam nem képes felvállalni az ál­lampolgár családját, lakását, va­gyonának, testi épségének védel­mét. Az állampolgárnak is meg­van ebben a tennivalója. A tegnapi nukleárisbaleset-el­hárítási gyakorlaton a gazdálko­dó szervezeteket és az önkor­mányzatokat szerepeltették. Az utóbbin belül a megyei és a helyi védelmi bizottságokat. Ezt a fel­adatrendszert gyakorolták a résztvevők, a gazdálkodó szerve­zetek képviselői, akik be vannak vonva a munkacsoportokba, mert rajtuk keresztül érvényesül a szervezetek bevonása a védel­mi feladatok végrehajtásába. Az elméleti gyakorlat öt témakörben történt. Különböző szakmai elő­adások hangzottak el. A gyakorlat első előadásában Illés Attila, polgári védelmi alezre­des a központi és ágazati irányító szervek nukleárisbaleset-elhárítá­si feladatköréről, ezen belül a me­gyei védelmi bizottság feladatai­ról, s a nukleárisbaleset-elhárítás- ból adódó alapintézkedésekről beszélt. A résztvevők megismer­ték, illetve felfrissítették a nukleá- risbaleset-elhárítás alapfogalmait, az egészségügy területét érintő kérdéseket. Megismerték a riasz­tási feladatok végrehajtását, a me­gyei szintű riasztási rendszer mű­ködtetését, s a megyei védelmi bi­zottság feladatrendszerét a nukle­áris baleset elhárításában. Valódi villámcsapás - Opel módra Az új „csillag” műszaki tartalmával az Opel Kenderes! márkakereskedésben ismerkedhetünk meg Hidat akartunk verni a motorsport és a közúti autózás között - foglalja össze tömören az Opel Astra Coupe OPC X-treme gépkocsitervezői teamjének ars poeticáját Volker Strycek, a csapat vezetője. Az autó műszaki tartalmával az Opel Kenderesi márkakereskedésben ismerkedhettünk meg. A rüsselsheimi au­tógyár mérnökei ere­detileg csak egy tanul­mányautót szerettek volna készíteni, amelynek azért szá­mos kapcsolódása van az Astra-család- hoz. No nem az „ut­cai” modellhez, sok­kal inkább a 460 ló­erős Cadillac-motorral szerelt DTM­Astrához, a gyár gyor­sasági versenyparipá­jához. Az érdeklődés azonban a jelek sze­rint lehetővé teszi egy kisebb széria legyártá­sát, ami ebben a kategóriában 25-50 „villámcsapást” jelent. Az OPC X-treme nem akarja letagadni rokonságát a DTM- Astrával, ennek ellenére az al­katrészek fele teljesen más. Azo­nos módon indul ez is, az is, va­gyis a versenyautókból ismert nyomógombbal, az X-treme azonban a különböző folytások, haikítások, csillapítások révén lényegesen csendesebb, s „mindössze” 440 lóerőt teljesít. Igaz, ez a teljesítmény is elegen­dő ahhoz, hogy a V8-as hajtómű 4 másodperc alatt gyorsítsa fel a kocsit 100 km/h-s sebességre. A tervezők szerint az OPC X-treme végsebessége bőven meghaladja a 300 km/h-t. Azonnal feltűnik, hogy az egyes sebességi fokozatok kap­csolása hihetetlenül rövid ideig, ri coupé azonos elemeivel, anyaguk természetesen acél. Az egyenes fogazású, szinkro- nizálatlan szekvenciális váltó a DTM versenyautóból származik, mindössze negyvenezred(l) má­sodpercig tart. Összehasonlítá­sul: az SMG-váltóval szerelt M3- as BMW-ben is kétszer ennyi időt vesz igénybe. Az OPC X-treme-et a techno stílus jellemzi. Nemes bőr borít­ja a műszerfal egészét, a kapcso­lók, a kezelőszervek és a közép­konzol merevítőlemezei alumí­niumból készültek. Mivel az Astrát hajtó V8-as motor a hátsó tengely előtt kapott helyet, az olajbetöltő nyílás rendhagyó módon az utastérben, méghoz­zá a műszerfalon található. Az X-treme térhálós váza és szénszál-merevítésű biztonsági cellája igazi versenyautó alapjá­ra épült. Valamennyi karosszé­riaelem könnyű és merev szén­szálból van, csupán a tető és a két C-oszlop egyezik meg a gyá­de csendesített kivitelben. A se­bességfokozatok áttételezése vi­szont valamivel hosszabb, mint az igazi versenyautóknál, mert az X-treme motorjának nyoma­tékgörbéje nem olyan hegyes, egyúttal a hasznos fordulatszám tartománya is szélesebb. Az erőátvitelben 20 col átmé­rőjű OPC-felnikre húzott gumi­köpenyek segédkeznek, elöl 265/30, hátul 305/25 méretben. A Dunlop külön ehhez a gépko­csihoz fejlesztette ki, egy kisszé­riás gyártásban reménykedve. Érdeklődés van, sőt, már azt is elhatározták az OPC szakem­berei, hogy a vásárlók szabadon határozhatnák meg az utastér kialakítását és felszereltségét, mi több, Interneten keresztül nyomon követhetnék, hogyan készül az autójuk. Akinek nem hiányzik az életé­ből a „villámcsapás”, s megelég­szenek a széria Astrával, azok a „classic” változatot még mindig 1 999 990 forintért vihetik el - te­szi hozzá Kenderesi Géza. Ez az ár verhetetlen ebben a minőségi osztályban, csakúgy mint az új Astra Viva modellé, hiszen a ha­zai igényekhez igazított Opel „csillag” már 2 575 000 forinttól kapható. Ráadásul most - a kö­zelgő ünnepek kapcsán - a Vectra 500 ezer, az új Astra 300 ezer, a Corsa pedig 150 ezer fo­rint árelőnnyel kapható, csak de­cember 31-ig! PR-T.N.L. OPELS KENDERESI Év végi megtakarítás az OPEL Kenderesinéi! ASTRA CLASSIC már 1 999 900 Ft-tól! Cserélje fíatalabbra, használt gépkocsiját rendkívül kedvező áron beszámítjuk! OPEL KENDERESI 3100 SALGÓTARJÁN, Rákóczi út 135. Tel.: (32) 441-255, Tel./Fax: (32) 440-539, www.opel.hu Édesszájúak kedvére - Új helyen a Tutti-frutti cukrászda Új helyen, az OTP salgótarjáni igazgatóságának irodái mel­lett nyitotta meg cukrászdáját a Bayer család. Jövőre lesz húsz éve, hogy a családfő, Bayer Márton megkezdte vállalko­zását, a salgótarjáni édesszájúak legnagyobb örömére. A családi vállalkozás - mely­nek tagja a cukrászmester két le­ánya is - jelenleg két cukrászdát üzemeltet a nógrádi megyeszék­helyen: Zagyvapálfalván és az OTP igazgatósága mellett. Koráb­ban ez az egység - a Tutti-frutti cukrászda - családi házuk alsó szintjén működött, ám idővel ki­csinek bizonyult. Az új „cuki” vadonatúj berendezésekkel, csi­nos külsővel, s terasz kialakításá­nak lehetőségével nyílt meg a múlt hét végén. A Tutti-fruttit sokan keresték a belvárosból, így azt remélik, hogy a forgalom is nagyobb lesz, mint a korábbi helyen, a Pécskő út végén. Az első napok máris igazolták ezt a feltételezést, hi­szen percenként nyitnak be a törzslátogatók, no meg az újak is. Az új hely tágasabb, kényel­mesebb is, több vendég ülhet asztalhoz, hogy megkóstolja a híres Bayer-féle krémeseket, tú­rótortát, vagy az újdonságnak számító rizshabos sütiket, zselés gyümölcsszeleteket. S ha beköszönt a jó idő, már­ciusban megnyílik a terasz is. Naponta félszáznál is több féle fagyit kínálnak majd, természe­tesen saját receptúra szerint. A Bayer család büszke rá, hogy ter­mékeik természetes anyagok ­Gyönyörű kovácsoltvas székek, meghitt délutáni hangulat __________________________________fotó; gvurián tibor te j, tojás, cukor stb. - felhaszná­lásával készülnek, ahogy fogal­mazzák: „vegyszermentesen”. No és a kávé! Egy cukrász nem bízza a véletlenre a márka kiválasztását, csakis különleges­séget szolgálhatnak fel a kedves vendégnek. A Tutti-fruttiban a Piazza d'Oro-t, egy olasz kávé­specialitást kínálnak, természete­sen tejszínhabbal, de cappuc- cinóként is. Az itallapról for­rócsokit, vagy különleges gyü­mölcsteát is rendelhet a betérő, a milliónyi üdítőről nem is szólva. A polcokon pedig megtalálhatók mindazok a likőrféleségek, ame­lyek a fagylaltkelyhek ízesítésé­hez elengedhetetlenek. Az új Tutti-frutti cukrászda mindennap 9-től 19 óráig tart nyit­va, mindössze a hétfő szünnap. PR-T.N.L

Next

/
Thumbnails
Contents