Nógrád Megyei Hírlap, 2001. november (12. évfolyam, 254-278. szám)
2001-11-15 / 265. szám
6. oldal - Nógrád Megyei Hírlap HAZAI T Ü K Ö R 2001. NOVEMBER 15., CSÜTÖRTÖK Vonzóbb pedagóguspálya Budapest A pedagógusokat a pályára kell csábítani és ott is kell őket tartani. A szaktárca az életpályamodell bevezetésével szeretné elérni a tanárok társadalmi helyzetének javítását - hangsúlyozta tegnap Pálinkás József oktatási miniszter. A 2006-ra ígért béremelés a Pedagógusok Szak- szervezete szerint túl távoli. Az oktatási tárca kidolgozta és az érintettek számára nyilvánossá tette a pedagógus életpályamodell alapelveit. A pedagógusok, az iskolák, a szakszervezetek és más civil szervezetek a vitaanyagról februárig fogalmazhatják meg véleményeiket. Az életpá- lyamodellel kapcsolatos minisztériumi remények szerint a tervezett változásoktól növekedik majd a pedagógusok megbecsülése, egyben vonzó karrier- lehetőséget is nyújt majd a közoktatásban és a szakképzésben dolgozó tanárok számára. A vitaanyag szerint az életpá- lyamodellben az előrehaladás és az illetmény a szakmai teljesítményhez kapcsolódik, de elismeri majd a pályán töltött időt, a szakmai tudást és tapasztalatot, valamint a többletfeladatok vállalását és a speciális körülmények között végzett munkát is. A közoktatás évtizede húzódó megoldatlan problémája, hogy a leginkább piacképes szaktudással rendelkező nyelv-, informatika-, gazdaságtan tanárokat az iskolákban kapottnál lényegesen nagyobb fizetéssel csábítja el a versenyszféra. Az életpályamodellben erre a gondra is keresik a választ. Az elképzelések szerint a szakmai minőség szempontjából megkülönböztetnek majd pályakezdő, pedagógus, mesterjelölt és mesterpedagógus szintet. Ezek majd egyéni ütemben teljesíthetők felkínálva egyúttal a szakmai karrierépítés lehetőségét. A minisztérium a pedagógusoknak új illetménytábla bevezetése mellett azt ígéri, hogy átlagkeresetük 2006-ra a nemzet- gazdasági átlag 125 százalékát éri majd el. Ezt a dátumot a Pedagógusok Szakszervezete túl messzinek tartja. Horváth MAGDOLNA Katolikus kommunikáció A tavaly meghirdetett program második állomása MAGYAR KATOLIKUS EGYHÁZ w. katolikus hu Budapest randt Irgalmas szamaritánust ábrázoló rajzával. Ugyanezzel a képpel kisméretű plakátokon templomok hirdetőtábláin és egyházi intézményekben is találkozhatunk. Az egyház a kommunikációs program üzenetét - társadalmi célú hirdetésként - hangkazettákon, videófilmeken, az országos köz- szolgálati és kereskedelmi, a regionális és a helyi médiumokban, valamint az írott sajtóban is szeretné hirdetni. A ,Jót tenni jó” szlogen megszületéséről a püspök elmondta, hogy elsősorban olyan mondatot kerestek, amely mindenki számára könnyen befogadható üzenet, és minden embert cselekvésre ösztönöz. A püspök kijelentette: a program célja, hogy minél többen, és ne csak a hívők segítsenek embertársaikon. iprivacseki „Jót tenni jó” címmel kommunikációs programot indít december 1-jén a Magyar Katolikus Egyház - jelentette be Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára tegnap. A püspök elmondta, hogy a mostani akció a tavaly ősszel meghirdetett program második állomása. Veres András szavai szerint a korábbi akció azt bizonyította, hogy van ereje a kommunikációs eszközöknek, s erről az egyház sem mondhat le. Az egy évre tervezett program során decemberben és februárban országszerte 400 óriásplakáton lesz látható a kenyerét megosztó kislány alakja, háttérben RembTOBOR2ÓIRODA-AVATÓ. Kaposváron is megnyílt tegnap - a miskolci és a debreceni után - a toborzóiroda. Fodor Lajos vezérezredes (képünkön) adta át hivatalosan a kirendeltséget, ami a dél-dunántúli régióban fontos szerepet fog betölteni. A beruházás mintegy 30 millió forintba került. fotó: lang Róbert A civilek országképe Hírek Nem civil pártot akarunk, hanem nyílt párbeszédet, érdekegyeztetést - jelentette ki tegnap A civilek országképe című tanácskozáson Rabi Ferenc, a Civil Fórum soros elnöke. Meghívták Orbán Viktor miniszterelnököt és Medgyessy Péter (MSZP) miniszterelnök-jelöltet is, ám a miniszterelnök nem jelent meg. Budapest t A konferenciát a mintegy 2500 civil szervezetet tömörítő Civil Fórum azzal a céllal rendezte, hogy bemutassák a szakszervezeti konföderáció által készített országjelentést, a világbanki kölcsönök hatását vizsgáló SAPRI- tanulmányt és felvázoljanak egy közösen vállalható, a nemzeti egyetértést erősítő országképet. Megnyitó beszédében Rabi Ferenc hangsúlyozta: a civilek olyan országot szeretnének, ahol nincs kirekesztés, megbélyegzés, uszítás. Felolvasta Göncz Árpádnak a tanácskozáshoz írt levelét, amelyben a volt államfő a demokrácia ereje bizonyítékának nevezte a Civil Fórum munkáját. Rabi Ferenc jelezte: a konferenciára meghívták Orbán Viktor miniszterelnököt is, ám ő egy nappal korábban értesítette a Civil Fórumot, hogy nem vesz részt a tanácskozáson. ■ Nincs szélső jobbveszély Kiemelt figyelem övezte a 2000. évi zárszámadás elfogadását. Ezt Mátrai Márta ország- gyűlés képviselő (Fidesz-MPP) mondta tegnap Kaposváron. A törvényjavaslat 285 milliárd forintos költségvetési többletbevétel elosztásáról szólt. Kaposvár- Aki igazán figyelmesen végigolvasta és átgondolta a törvényt, annak meg kell szavaznia, hiszen olyan célokat tartalmaz, amelyekkel egyetérthetne minden parlamenti képviselő - jelentette ki Mátrai Márta.- Nem így történt - folytatta a képviselő asszony. - Tizenhatan hiányoztak a parlamentből, tehát a kormány- koalíció egyedül is képes volt a zárszámadási törvény elfogadására. Ezzel értelmét vesztette a szocialisták szélsőjobboldali „veszéllyel” való fenyegetése. Mátrai Márta a zárszámadási törvény tétjéről szólva hangsúlyozta: a mintegy 50 ezer egészségügyi dolgozót érintő bérpótlékemelés az idén 1,5 milliárd, jövőre 9,3 milliárd forint költség- kihatással jár, amit 2001-ben a költségvetés általános tartalékalapjából fedeznek.- A szociális gondozásban közvetlenül részt vevők pótlékalapja is emelkedik, egységesen 120 százalékkal, ami 2,5 milliárd forintba kerül a költségvetésnek. A köztisztviselői törvényből adódó béremelések miatt 33 milliárd forinttal növekszik a céltartalék. A közalkalmazotti bérintézkedések miatt további 14 milliárd forinttal emelkedik. A fogászai ellátás A ZÁRSZÁMADÁSSAL MÓDOSÍTOTT KÖLTSÉGVETÉSI TÉTELEK-KIADÁSOK (MILLIÁRD FORINTBAN) Miniszterelnöki Hivatal 153,1 Általános tartalék 48 Személyi juttatások 33 Közszféra keresetkiegészitése 14 APV Ftt. tartalékfeltöltés 44,1 MTV, MVM tőkeemelésé 14 Gazdasági Minisztérium 25 Bérlakásprogram 5 Gazdaságfejlesztési célelőirányzat 10 Turisztikai célelőirányzat 5 Kis- és középvállalkozások célelőirányzat 5 Pénzügyminisztérium ,9 Kezességvállalási keret-25 Egészségbiztosítási Alap támogatása 18,4 Nyugdíj- és egészségbiztosító 114,2 Öregségi nyugdíj 9,1 Rokkantsági és baleseti nyugdíj 19,5 Hozzátartozói nyugellátás 8,5 Gyógyító-megelőző ellátás 10,6 Gyógyszertámogatás 5 Gyógyászati segédeszköz-támogatás 1,5 A ZÁRSZÁMADÁSI TÖRVÉNT SZAVAZÁSÁNAK EREDMÉNYE („IGEN" SZAVAZATOK SZÁMA) Fidesz 144 MSZP 3 FKGP 25 SZDSZ O MDF 16 MIÉP 11 Független 8 előirányzatának 580 millió forintos megemelése a fogmegtaríó ellátások újbóli ingyenessé válása miatt szükséges. SZ. K. Nem kell törvényt módosítani Túri-Kovács Béla szerint fokozandó az ellenőrzés Sem a környezetvédelmi, sem a természetvédelmi, de még a vadászati törvényt sem indokolt módosítani - nyilatkozta Túri-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter tegnap Kecskeméten, a múlt heti madárcsempészés kapcsán. Nem lenne jó ugyanis, ha vadászatellenes hangulat alakulna ki - mondta. Kecskemét A miniszter szerint a múlt heti szörnyű pusztítás nem vadászok felelőtlen túlkapása, hanem inkább gasztronómiai célokat szolgáló gazdasági bűncselekmény volt. A tárca vezetője ugyanakkor fontosnak tartja a végrehajtási szabályok módosítását. Ez a módosítás viszont nem a környezetvédelmi tárcára, hanem a kormányra és az agrártárcára tartozik - vélekedett a miniszter. Olyan módosítást terveznek kezdeményezni, hogy a természeti őrök, akiknek ma korlátozott jogosítványai vannak, a jövő ben kiterjedtebb hatáskört kapja nak. A legfontosabb ebben az - hangsúlyozta Túri-Kovács Béla -, hogy a jövőben a társas vadászatokat nem csak a vadászati, hanem a természetvédelmi .ható- Sághoz is kötelezően be kell jelenteni. Ebben az esetben a természetvédőket úgy csoportosítják majd, hogy megfelelő ellenőrzést tudjanak biztosítani azokon a helyeken, ahol nagyobb védettségre szoruló vadak, madarak RESZVETN Yl LVAN ITAS. Mádl Ferenc köztársasági elnök részvéttáviratot ifitézett George W. Bushhoz, az Amerikai Egyesült Államok elnökéhez a hétfői, New York-i repülőgép-katasztrófával kapcsolatban. - A Magyar Köztársaság nevében szeretném legmélyebb együttérzésemről biztosítani - olvasható az Egyesült Államok elnökéhez kedden intézett részvéttáviratban. TÚLTELJESÍTÉS. A kormány messze túlteljesítette eddigi vállalásait a bérek emelésében, az ország helyzete lehetőséget teremtett arra, hogy azokon a területeken is léphessünk, amelyeken korábban nem is reméltük - jelentette ki Őry Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) politikai államtitkára szerdai nyilatkozatában. I l'ij .--V- '' FEJLESZTÉS. A kormány elkötelezte magát a Magyar Állami Operaház fejlesztése mellett, ennek megfelelően négymilli- árd forint többlettámogatást nyújt az intézménynek 2002- ben - jelentette be Rockenbauer Zoltán, a nemzeti kulturális örökség minisztere a dalszínházban tartott rendkívüli társulati ülésen. MEGHALT. Súlyos égési sérüléseibe belehalt tegnap az a keceli kislány, aki unokatestvérével együtt október 29-én égett meg. A kisfiú állapota továbbra is igen súlyos, életveszélyes, őt szerdán is megműtötték a Bor- sod-Abaüj-Zemplén megyei Kórház Gyermek-egészségügyi Központjában - tájékoztatott Csiba Gábor, a kórház főigazgató-főorvosa. vannak. A szigorú bírságok és az a tény, hogy a vadászok számíthatnak a szigorúbb ellenőrzésre, kellő visszatartó erőt fog jelenteni - vélekedett a környezetvédelmi tárca vezetője. A Baranyában tavasszal elpusztított békapeték kapcsán Túri-Kovács Béla leszögezte, amint (szerdán) tudomást szerzett a lehalászásról, utasította a természetvédelmi hivatalt az ügy kivizsgálására. Mint mondta: szigorúan szakmai ..szempontok szerint kell megvizsgálni a történteket, amelynék eredményéről hamarosan tájékoztatni fogják. A tárca vezetője kijelentette, érdemben csak akkor tud nyilatkozni, ha világosan látja, mi történt, sz. a. BS. A tervezettnél gyorsabban halad a BS építése. Elkészült ugyanis a gigantikus létesítmény alapozása és már állnak a vasbeton tartópillérek és a bejárati elemek is. AMERIKAI TANULMÁNYOK. Egyre több magyar fiatal számára nyílik lehetőség arra, hogy külföldön, így például az USA-ban végezzen valamelyik egyetemen egy, vagy akár több szemesztert is. Jelenleg közel 1200 magyar diák hallgatója van az amerikai egyetemeknek. A magyar és amerikai oktatási csereprogramokat bonyolító, budapesti székhelyű Fulbright iroda segítségével évente 30-35 fiatal juthat amerikai ösztöndíjhoz. Az ösztöndíj elnyerésének egyik feltétele az iroda budapesti székhelyén letett sikeres nyelvi tesztvizsga. (M) ÜGYFÉLSZOLGÁLAT. A Szó ciális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) ügyfélszolgálata a családtámogatásokkal és egyéb szociális ellátásokkal kapcsolatban részletes tájékoztatást nyújt a lakosságot érintő jogszabályokról. Levélcímük: SZCSM Ügyfélszolgálat 1051 Budapest, Roosevelt tér 7-8., telefon: 06-1-311-8016. A személyesen érdeklődőket Budapesten az V. kerület, Akadémia utca 7. szám alatt fogadják: hétfőtől csütörtökig 9-15 óra között, pénteken 9-től 13 óráig. (Z) FIKTÍV SZÁMLA. Házkutatást tartottak tegnap késő este egy budapesti cégnél az adónyomozók és több tucat, feltételezhetően fiktív izámlát foglaltak le.. r mondta Burillák Attila, az APEH szóvivője. Közölte azt is. hogy a cégnél már korábban is jártak a nyomozók, akkor a vecsési „számlagyár” ügyében zajló nyomozás kapcsán. ■ A miniszterelnök széke tegnap üresen maradt totó: euhopress/kallus györgy