Nógrád Megyei Hírlap, 2001. október (12. évfolyam, 228-253. szám)
2001-10-05 / 232. szám
12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TŰK Ö R 2001. OKTÓBER 5., PÉNTEK Batki mindenkit „lelőtt” Sportlövészet, II. Salgó Kupa szituációs pisztolylőverseny' A Salgó Sport Klub szervezésében, Salgótarjánban, a zagyvarakodói városi lőtéren rendezték meg múlt szombaton a II. Salgó Kupa szituációs pisztolylőversenyt. A viadalon a hagyományoknak megfelelően megyénk és a szomszédos Heves megye sportlövői mérték össze tudásukat. A szituációs pisztolylő- versenyen a papírformának megfelelően tizenkilenc induló közül ismét Batki György (Egri PLE) győzelmét hozta. Az egri sportlövő meggyőző sebességgel és pontossággal hajtotta végre a könnyűnek egyáltalán nem mondható pályákat, s ragyogó teljesítményével a versenyzőtársak és a nézők elismerését is kivívta. A nyáron az Egyesült Államokban megrendezett 2001. évi jogvégrehajtók olimpiáján elért hatodik helyezése után ismét bebizonyította, hogy nemzetközi eredménye nem a véletlennek köszönhető. A hazai csapat lövőinek így ezúttal is fejet kellett hajtaniuk az Egri Polgári Lövész Egylet színeiben induló versenyző előtt, aki esélyeshez méltóan az első pályán elért második helyet kivéve biztos kézzel utasította maga mögé a mezőny többi tagját. EREDMÉNYEK 1. pálya: 1. Babcsány Zsolt (Salgó Sport Klub) 60.00 pont, 2. Batki György (Egri PLE) 53.59, 3. Zele Imre (Egri PLE) 36.34, 4. Salga Zoltán (Egri PLE) 33.49, 5. Balatoni László (Egri PLE) 33.33, 6. Széli Ilona (Egri PLE) 32.29. 2. pálya: 1. Batki György 70.00. 2, Batki Helga (Egri PLE) 65.46, 3. Salga Zoltán 59.99, 4. Zele Imre 45.96, 5. Fábián Csaba (Salgó Sport Klub) 45.95, 6. Babcsány Zsolt 42.33. 3. pálya: 1. Batki György 120.00, 2. Jenei Béla (Egri PLE) 74.77, 3. Babcsány Zsolt 66.74, 4. Bónusz György (Egri PLE) 61.72, 5. Fábián Csaba 58.69, 6. Zele Imre 55.35. 4. pálya: 1. Batki György 135.00, 2. Bónusz György 87.95, 3. Babcsány Zsolt 82.95, 4. Fábián Csaba 81.39, 5. Zele Imre 77.69, 6. Salga Zoltán 73.10. A verseny végeredménye: 1. Batki György 378.59, 2. Babcsány Zsolt 252.02, 3. Fábián Csaba 216.59, 4. Salga Zoltán 215.89, 5. Zele Imre 215.34, 6. Jenei Béla 187.43, 7. Bónusz György 171.63, 8. Batki Helga 161.66, 9. Balatoni László 144.22, 10. Hornyán József (Salgó Sport Klub) 138.23. A legifjabb versenyző, Fábián Kolos oatronos pisztollyal állt rajthoz _______________m E sőben, szélben, csúszós úton... Duatlon, megyei bajnokság és diákolimpiái döntő, Cserhátsurány Meglehet, csak egyetlen résztvevő nem bánkódott a 147 induló közül a Cserhátsurányban tizedik alkalommal megrendezett nyílt duatlon megyebajnokságon, diákolimpia megyei döntőn, valamint az azt követő utcai futáson az eső miatt. Ozsvárt Henriket, a Salgótarjáni Triatlon Klub versenyzőjét ugyanis úgy látszik, az extrém körülmények doppingolják, mert néhány szép sikerét - mint például tereptriatlonos bajnoki címét - ilyen nehéz viszonyok között érte el. Ami azt illeti most is szokása rabja maradt, Cserhátsurányban megnyerte korosztályát és bronzérmes lett az abszolút összevetésben. száth, Bgy.) 1:08,24. Fiúk: 1. Kovács Norbert 51:51, 2. Belencsák József (mindketten Mikszáth, Bgy.) 56:18. Nógrád Megye Sprinttávú Nyűt Duatlonbajnoksága (5-202,5 km), junior férfiak: 1. Ozsvárt Henrik (Salgótarjáni Triatlon Klub) 1:21,52. Szenior férfiak: 1. Kovács József (Triaüon Pontosan időzítettek az égi csatornák, ugyanis a tizedik alkalommal megrendezett hagyományos duatlonverseny nyitó futamának startjelére nem csak a IV-V. kor- csoportos diákok rajtoltak el, hanem a délutánig - azaz a verseny végéig - tartó esőzés is kezdetét vette. A visszatántoríthatatlan két- próbázók már nem is nagyon bosszankodtak, hiszen akik rendszeresen indultak az őszi „triat- lon-pótcselekvéseken”, már hozzászokhattak az esőhöz, így Hollókő és Gyöngyös után most sem úszták meg szárazon. De talán nem is a zuhé volt a legkellemetlenebb, hanem a csúszós út, a veszélyessége miatt. Eső ide, csúszós út oda, a kellemetlen körülmények ellenére is résztvételi rekordot hozott a viadal, amelyen az ország minden tájáról érkezőkön kívül természetesen csatasorba álltak a lelkes helyiek is, akik a rendezésben és a szíves vendéglátásban is kivették részüket. Mert az most már itt is több éve virágzó hagyomány, hogy a verseny végén babgulyás és üdítő várja nem csak az indulókat, hanem a kísérőket, hozzátartozókat is. Óvodások: 1. Géczi Szabolcs (Salgótarján), 2. Juhász Kristóf (Cserhátsurány), 3. Szalai Bence (Balassagyarmat) Diákolimpia, I. korcsoport (1 km futás, 4 km kerékpározás, 0,5 km futás), lányok: 1. Telek Linda (Gagarin, Salgótarján) 19:50 perc, 2. Király Kinga (Domyay, St.) 21:06, 3. Kertész Dorottya (Kiss Á., Balassagyarmat). Fiúk: 1. Fenyvesi Péter (Dózsa, Bgy.) 19:12, 2. Kovács Domonkos (Szabó L„ Bgy.) 19:37, 3. Jónás Raymond (Tessedik, Cserhátsurány) 21:48. II. korcsoport, lányok: 1. Csókás Gréta 19:38,2. Csalár Klaudia 20:16,3. Szuchánszky Ivett 21:10, „Tessék mondani, ez itt már a cél? És én nyertem?” - kérdezné Géczi Szabolcs, az óvo- dás futam győztese ■ (mindhárman Kiss Á„ Bgy.). Fiúk: 1. Béla Attila 15:31, 2. Szala Gergő 15:59 (mindketten Kiss Á., Bgy.), 3. Kovács Boldizsár (Szabó L, Bgy.) 16:08. III. korcsoport (2-6-1 km), lányok: Géczi Szabina (Petőfi, St.) 16:52, 2. Kiss Szölgyéni Emőke 21:34, 3. Szilfai Melinda 22:08 (mindketten Kiss Á., Bgy.). Fiúk: 1. Fűrész Márton (Kiss A., Bgy.) 17:32, 2. Ivanics Szilárd (Magyarnándor) 19:33, 3. Németh Máté (Gagarin, St.) 20:06. IV. korcsoport, lányok: 1. Kiss' Brigitta (Gagarin, St.) 19:34, 2. Gécszi Brigitta (Petőfi, St.) 20:22, 3. Benkő Lilla (Gagarin, St.) 20:58. Fiúk: 1. Rácz Béla (Cserhátsurány) 17:44, 2. Szabó Gábor (Magyarnándor) 18:01, 3. Rézműves Tihamér (Kiss Á., Bgy.) 18:09. V. korcsoport (3-12-1,5 km), lányok: 1. Czékmán Ágnes (Madách, St.) 57:46. 2. Szabó Éva (Mikszáth, Bgy.) 1:26,08 óra. Fiúk: 1. Műszer Roland 54:19, 2. Kovács Gábor (mindketten Mikszáth, Bgy.) 56:01. VI. korcsoport, lányok: 1. Kiss-Simon Tünde (Madách, St.) 1:00,28, 2. Baranyai Kitti (Mikés Szabadidős SE Balassagyarmat) 1:27,08 óra, 3. Wágner János (Vitalitás, Bgy.) 1:29,33 Terepfutás (3 km), 10 éves korig: 1. Géczi Szabina (St. Tri.). 11- 14 évesek, lányok: 2. Géczi Brigitta (St.Tri.), 2. Horváth Regina (Cserhátsurány), 3. Kiss Brigitta (St. Tri.}. Fiúk: 1. Műszer Roland (TSZSE Bgy.), 3. Kusicza Zoltán (Bgy.) 8 km, nők: 2. Juhász Adrienn (Cserhátsurány). Férfiak: 1. Fűrész Gábor, 2. Kovács Ákos (Vitalitás, Bgy.). Szeniorok: 1. Kovács Jószef (TSZSE Bgy.), 2. Juhász Jószef (Cserhátsurány). SATIS Nemzetközi gyaloglóverseny Kétbodonyban A falusi turizmus egyik leglátogatottabb községe a nyugat-nógrádi üdülőfalu, Kétbodony. A település a Cserhátvidéke Körzeti Takarékszövetkezet támogatásával egyre inkább leteszi névjegyét az országos és nemzetközi sportversenyek rendezésében is. A nyári triatlon országos bajnokság után e hét végén, október 6-án, szombaton a gyaloglók veszik birtokba a kis község utcáit, tereit az első nemzetközi gyalogló kupa alkalmából. Az öt nemzet - Olaszország, Ausztria, Oroszország, Szlovákia és Magyarország - képviselőinek részvételével rendezett erőpróba egyben az utánpótlás-korúak országos gyalogló csapatbajnoksága is. A férfiak és nők nyolcnyolc versenyszámban mérik össze erejüket, s valamennyi korosztály színre lép. A verseny a 13 órakor tartandó ünnepélyes megnyitóval indul. Holes Imre polgármester üdvözlő szavai után a legkisebbek egy- kilométeres számával kezdődik, s várhatóan 17 óra környékén a felnőtt tízkilométeres befutókkal fejeződik be a verseny. A névadó takarékszövetkezeten kívül Kétbodony önkormányzata, a helyi sportegyesület, a Kétbodonyért Alapítvány, a Magyar Atlétikai Szövetség és a balassagyarmati Ipoly Walking Club támogatja a rendezvényt. KANYÓ FERENC VHI. MuscIegenX-Mátra Body Building Kupa 2001. október 13., 18 óra Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központban. Kategóriák; 80 kg alatt 80 kg felett újoncok Jegyek 600 Ft-os áron a verseny napján a JAMK pénztárában válthatók. Biztos bajnok az Euro Ex-Bau Labdarúgás, kispályás városi bajnokság, Salgótarján Az utolsó fordulót játsszák ezen a héten a csapatok. Eldől a bajnoki sorrend, s eldől, mely együttesek esnek ki az egyes osztályokból, s kik kerülnek a helyükre. Azonos pontszám esetén az egymás ellen elért eredmény,- majd a gólkülönbség, végül a több rúgott gól dönti el a sorrendet. A bajnokság végén az első osztályból a 9-12. helyen végzett csapatok esnek ki, amelyek helyére a második osztály 1-4. helyezettjei kerülnek. A második osztály 9-12. helyén végzett együttesek a harmadik vonalba kerülnek, a harmadik osztályból pedig a két csoport első két helyén végzett gárdák kerülnek fel a második ligába. Minden évben nagy érdeklődés kíséri a téli teremtornát. A csapatok egy része azért is nagy harcot folytat, hogy jogot szerezzen a teremtornán való részvételre. Lássuk, müyen szisztéma szerint lehet valaki a tizenhatos mezőny tagja! Egyenes ágon bekerül az első osztály 1-8. helyezettje és a második osztály 1-4. helyezettje. A fennmaradó négy helyért az első osztály 9-10. helyezettje és a második osztály 5-6. helyezettje egy- egy mérkőzésből álló selejtezőt játszik a harmadik osztály két csoportjának 1-2. helyezettjével. Az első két osztályból a selejtezőre került csaptok a harmadik osztály csapataival lesznek összepárosítva. A páros mérkőzések győztesei bekerülnek a sportcsarnokbeli teremtornára, a rájátszás a bajnokság befejezése után két héten belül lezajlik (a pontos időpontról a versenybizottság írásban értesíti az érintett csapatokat). Az I. osztályban még nem dőlt el az összes kieső kiléte, a már biztos búcsúzó La-Ver mellett három érintett csapatra,, a Tartósra, a Winterthurra és a Főiskolára nehéz percek várnak az utolsó fordulóban. A forduló meglepetése a Főiskola győzelme az Emász ellen. A II. osztályban a Big Fish nehezen győzött a Therwoolin ellen, érdekesség hogy ebben a csoportban a kiesés dőlt el, a feljutás még nem. I. osztály, 21. forduló: La-Ver - Winterhur 2-5, Juhász Könyv - Palócokért Alapítvány 2-5, KenÁsz - Célvonal 2-6, Főiskola - Émász 6-4, Tartós - Bútorbarlang 8-4. Az Áfész-wanzl - Euro Ex-Bau mérkőzés elmaradt. A bajnokság állása 1. Euro Ex-Bau 2019"0 1 107- 43 57 2. Célvonal '21 16 0 5111- 73 48 3. Áfész-w. 2015 2 3 97- 43 46 4. Émász 21 11 4 6 83- 61 37 5. Palócokért A. 21 9 210 66-'69 29 6. Juhász K.* 21 9 2 10 80- 80 28 7. Tartós 21 8 1 12 82- 80 25 8. Winterthur* 21 8 211 65- 82 25 9. Főiskola 21 8 013 96- 97 24 10. Kér Ász 21 6 213 57- 90 19 11. Bútorbarlang 21 4 1 16 52-115 13 12. La-Ver* 21 4 0 17 59-122 11 II. osztály, 21. forduló: Somosi Fogadó - Fa-Héj 4-9, BSA Ötös - Szilaj 3-0, Big Fish - Therwoolin 2-1, Murányi - Renault 2-13, PSZF- Imbusz Traed 4-5, Cered - Rallye 5-5. A bajnokság állása 1. BSA Ötös 2015 2 3 97- 45 47 2. Renault 2013 3 4 99- 50 42 3. Big Fish 2013 2 5 71- 52 41 4. Fa-Héj 21 10 5 6 83- 72 35 5. Rallve 21 10 4 7 91- 65 34 6. Szilaj 21 10 2 9 57- 70 32 7. Imbusz Traed 21 9 111 62- % 28 8. Cered 21 8 211 74- 77 26 9. Therwoolin* 21 9 0 12 63- 73 26 10. Somosi F. 21 8 1 12102- 96 25 11. PSZF 19 5 410 63- 67 19 12. Murányi* 20 0 0 20 29-128 -2 III/A osztály, 29. forduló: United - Fifi Team 4-3, Vállalkozók- Triblex 4-8, Háromkő Takarék- szövetkezet - Speciál X 7-5, Pintér- Green Team 4-1, RaabKarcher- Tinax 6-4, Tűzoltóság - Janker 2-3, Perfekt Guard - Rózsaszín Párduc 1-4. A bajnokság állása LFífiTeam 2819 2 7105- 57 59 2. Ad Astra it 2817 7 4 85- 54 58 3. Háromkő T. 2717 2 8107- 74 53 4. Janker 27 16 011 104- 93 48 5. Rózsaszín P. 6. Raab Karcher 2814 410108- 78 46 * 2714 211 105- 82 43 7. Special X 8. United* 2712 510 92- 78 41 2812 511 71- 77 40 9. Green Team 10. Tinax 2711 511 78- 61 38 2711 511 97- 93 38 11. Perfekt G. 12. Triblex 2710 413 83-100 34 27 8 6 13 93-107 30 13. Pintér PC 14. Tűzoltóság 15. Vállalkozók* 27 9 216 86-133 29 27 4 3 20 54- 99 15 28 4 2 22 52-134 12 III/B osztály, 30. forduló: Fuvaros - FRSZ 5-7, OTP-Garancia - KNC 2-7, Madách öregfiúk - Salak Revue 3-6, Tarjánhő - Botos 6-8, Kék Villám - VGÜ 5-3, Color - TV Market 3-3. Végeredmény 1. FRSZ 2623 1 2134- 55 70 2. KNC 2619 5 2131- 72 62 3.0TP-G. 2619 5 2110- 48 62 4. Botos 2614 4 8 103- 77 46 5. Bokaíogó 2613 4 9 95- 73 43 6. Tarjánhő 2613 1 12 93- 83 40 7. VGÜ 2610 412 94-104 34 8. TV Markel 26 8 711 77- 94 31 9. Color 26 8 513 77- 91 29 10. Szolgáltató* 26 9 215 92- 96 27 11. Fuvaros 26 7 3 16 69- 95 24 12. Salak Revue* 26 7 2 17 73-115 22 13. Kék Villám 26 5 417 63-124 19 14. Madáchöf.* 26 2 3 21 60-144 8 * büntetőpont levonva ____________________ BÉRES, DÁNIEL H avi előfizetési dijának mosta nyerheti vissza! ArnäiiWiDäii Üli a líüCdiMd H&QYS1 MfílAP ügy o.Itiátew íL&ún mtommÉkstMmA résst auraüií&únl<pii, ahol agy liilM üii úpíísiü