Nógrád Megyei Hírlap, 2001. október (12. évfolyam, 228-253. szám)

2001-10-04 / 231. szám

2001. OKTÓBER 4., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP BÁTONYTERENYE RÉTSÁG 3. OLDAL Mesemondók közgyűlése? (Folytatás az 1. oldalról) Furcsa - visszhangozta - hogy az a Dóra Ottó és Rozgonyi József, akik a tanácsteremben még a kampány korai megkezdésével vádolta a javaslat felvetőjét és a jutalmáról lemondó elnököt, illet­ve a kampány hangnemének eldurvulása miatt aggódtak, sietve összehívtak egy sajtótájékozta­tót, hogy az igazságot kényük-kedvük szerint ki­fordítsák. Feltehetően, miközben ők a mese­könyveiket lapozgatták, valaki a fülükbe súgta a híres Shakespeare-mondást: „Színház az egész világ...” - élcelődött. Furcsa - toldotta meg - hogy az a Dóra Ottó és Rozgonyi József, akik szeretnek a demokráciáról szónokolni, korlátozni akarják egy állampolgár legdemokratikusabb alapjogait, kifogásolván, hogy Becsó Zsolt megjelenik Salgótarján önkor­mányzati testületének ülésén. Végezetül Barna János felhívta rá a figyelmet: az önkormányzati testületek ülései - a megyeiek is - nyilvánosak, jöjjenek el minél többen és mi­nél többször. Dóra Ottóval és Rozgonyi Józseffel szemben ők örülnének ennek. Igaz - jegyezte meg - nekik nincs takargatni valójuk. Nem adják ingyen a támogatást amely egyebek között a munka- lehetőségek bővítésére, a szoci­ális és idősügyi karta kidolgo­zásra, a társadalmi párbeszéd erősítésére hívja fel a kormány figyelmét. A résztvevők közül többen tettek föl kérdéseket, mondtak véleményt az ország helyzeté­ről, a csatlakozási folyamat ta­pasztalatairól, az emberek min­dennapi életkörülményeiről. Október 17-én újra konfe­renciára „hívják össze” a rende­zők az érdeklődőket Salgótar­jánba a József Attila Művelődé­si Központba. A civil szerveze­tek szerepéről az Európai Unió­hoz való csatlakozásban cím­mel Gnsztos Péter, a Madách Öregdiák Társaság elnöke, az Európai Unió szociálpolitikájá­ról pedig Demus Iván, a Nemze­ti Család és Szociálpolitikai In­tézet Képzési Központjának igazga­tó-helyettese tart előadást. PÁSZTÓ FOGADÓSZOBA. Juhász Gábor, ország- gyűlési képviselő fogadóórát tart október fj­én, pénteken 14 órától Pásztón, a polgármes­teri hivatalban. Egyidejűleg a 2. emelet 28-as szobájában ingyenes jogi tanácsadásra vár­ják az érdeklődőket. CERED HATÁRNYITÁS. Nyitva lesz a határ Cered és Tajti között október 6-án szombaton 10-től 22 óráig. Tajti község ünnepel ezen a napon: a templomszentelés első évfordulója alkalmá­ból 11.30 órakor szentmise kezdődik, szent­beszédet mond Kojnok Eduárd rozsnyói püs­pök. A címerszentelésen és I-II világháborús emlékmű avatásán részt vesz Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés elnöke is. „SZIVÁRVÁNY” KIMARAD. Mai lapszámunkból szerkesztési okokból kimaradt a csütörtökönként megje­lenő „Szivárvány” című magazin-összeállí­tás. Olvasóinktól elnézést kérünk. Vásárcsarnok és biztonsága: tanácskoztak a részletekről Mitsuba: kitartanak a tarjám beruházás mellett Jövő év tavaszán kezdődik a próbagyártás a japán cég gyárában A salgótarjáni bűnmegelőzési és közbiztonsági bizottság két munkacsoportja is tanácskozott a minap a megyeszékhelyi rend­őrkapitányságon. A város biz­tonságáért, valamint a polgárőr munkacsoport megbeszélésén - a téma aktualitása miatt - részt vett Majorosáé Sándor Erzsébet, a salgótarjáni vásárcsarnok igaz­gatója. A város közbiztonságának fenntartásában érdekelt munka- csoportok ez esetben konkrétan a vásárcsarnok és környékének közbiztonságáról tárgyaltak. Meghallgatták az igazgatónő rö­vid beszámolóját, amelyben ki­fejtette azokat a törekvéseket, amelyekkel a vásárcsarnokban folyó kereskedés jogszerűségé­nek állandóságát, a rendet és a nyugalmas vásárlást kívánják biztosítani. Szó esett azonban olyan rendellenességekről, ame­lyek megszűntetéséhez a rend­védelmi szervek és a munkacso­portok segítségére van szükség. A tanácskozáson számos hasznos javaslat hangzott el, amelyeket a jövőben alkalmaz­nak majd a vásárcsarnoki keres­kedelmi tevékenység zavarta­lansága érdekében. Nyolc kölyök az erdőn A közelben lakók figyeltek fel a zagyvarónai erdőben síró, vin­nyogó nyolc kölyökkutyára. Anyjuk már nem győzte az ete­tésüket, ezért „panaszkodtak” az apróságok. Az együtt érző környékbeliek értesítették a Gazdikereső alapítvány képvise­lőjét és közös erővel csalogatták elő a szanaszét szaladt, embert sosem látott-hallott kölyköket, majd gondoskodtak az ideigle­nes elhelyezésükről. A salgótar­jáni vásárcsarnoknál hathetes kiskutyákat dobált a szemét- gyűjtőbe egy gyerek, a piac egyik alkalmazottja szedte ki a tartályból az állatokat, amelyek­nek mielőbb gazdára volna szüksége. A Gazdikereső a Zagyvarónán találtak végleges elhelyezése érdekében is várja azok jelentkezését, akik szíve­sen tartanának házőrzőt. Tele­fon: 32/311-840 A világgazdaságot jellemző hanyatlás ellenére a Mitsuba ki­tart a salgótarjáni beruházás mellett. Az eredeti tervhez ké­pest semmilyen csúszás nem lesz - ezt Mitsuyoshi Komoriya, a japán Mitsuba cég alelnöke jelentette be tegnap Salgótar­jánban. Shire Takahatát, a cég európai igazgatóját, és nem utolsó sor­ban Harutaka Okabenét, aki a Mitsuba salgótarjáni gyárának igazgatójaként dolgozik majd. A Salgótarjáni Ipari Parkban megvalósuló legjelentősebb be­ruházás a Mitsuba gyárának lé­tesítése lesz. A munkahelyte­remtő beruházásról egyeztettek szerdán a városházán az önkor­mányzat és a japán cég vezetői. Puszta Béla, Salgótarján polgár- mestere felidézte, februárban je­lentették be hivatalosan a salgó­tarjáni beruházást, és ekkor kö­tötték meg a szerződést is. Az elektromos berendezések gyár­tásával foglalkozó cég 37 ezer négyzetméteres területet vásá­rolt meg az ipari parkban. Szer­ződésben rögzítették az önkor­mányzat által biztosított kedvez­ményeket is. Jelenleg befejezés előtt áll a Mitsuba üzemcsarnoka. A gépé­szeti, technológiai beruházás pályázati szakaszban van, a me­gyei területfejlesztési tanács alapjaira és központi forrásokra is pályázatot adott be a befekte­tő. Puszta Béla polgármester be­Puszta Béla polgármester fogadta a japán vendégeket mutatta a sajtótájékoztatón Mitsuyoshi Komoriya alelnök mellett Hiroyuki Sekinét, a Mitsuba japán központjának igazgatóját - akinek személyé­hez kötődik a salgótarjáni beru­házással kapcsolatos döntés -, FOTÓ: GYURIÁN Mint Puszta Béla elmondta, Harutaka Okabene a következő egy-két hónapban gyakori ven­dég lesz a városban, és minden segítséget megkap munkájához az önkormányzattól. Okabene örömét fejezte ki a salgótarjáni megbízás miatt, és azt mondta, biztos benne, hogy sikerre vi­szik itt a gyárat. Mitsuyoshi Komoriya tegnap bejelentette: a világgazdaságban érezhető recesszió ellenére a Mitsuba kitart az eredeti beru­házás mellett. Az eredeti terv­hez képest semmilyen késleke­dés, csúszás nem lesz a beruhá­zásban. A Mitsuba alelnöke azt is ismertette, hogy az elmúlt hat hónapban minden az ütemezés­nek megfelelően haladt. Nagy szerepe volt ebben Puszta Béla polgármesternek, emiatt Komoriya külön köszönetét fe­jezte ki. A sajtótájékoztatón megtud­tuk: a japán cég 6 ezer négyzet- méteres csarnokában első lép­csőben 50 embert foglalkoztat, majd a következő öt évben 250- re nő az ott dolgozók létszáma. A salgótarjáni gyárban ablak­emelő- és ablaktörlő motorokat gyártanak majd. 2002. márciusában kerül sor a gépek telepítésére, azt követő­en kezdődik a legfeljebb két-há- rom hónapig tartó próbaüzem, nyáron pedig megkezdik a ter­melést. DUDELLAI ILDIKÓ Címzett támogatás: az utolsó nagy stafírung? Juhász Gábor: A pályázatok nagy vesztese Pásztó és Bátonyterenye lakossága A közelmúltban jelentette be Becsó Zsolt, Nógrád megye köz­gyűlésének elnöke és Sisák Imre pásztói polgármester (ma mindketten Fidesz-jelöltek), hogy kormányunk javasolja a parlamentnek: támogassa a Ludányhalásziban működő egészségügyi intézmény felújítását, a pásztói kórház régi épületének átalakítását és a Nőtincs és környéki falvak szennyvíz-kérdésének megoldását - mondta Juhász Gábor országgyűlési képviselő a 2002. évi új címzett támogatások­kal kapcsolatosan. Amint azt az országgyűlési képviselő elmondta, a javaslat szerint a megyei önkormány­zatnak 85 millió forintos ön­részhez 1,4 milliárd, a pásztói önkormányzatnak 8 millió fo­rinthoz 390 millió forint, a nő- tincsieknek 508 millió forint­hoz 762 millió forint támogatás szükséges.- Amennyiben ezt a parla­ment megszavazza, kaphatunk támogatást, de úgy gondolom: a mérleg megvonásához és a si­ker mértékének megállapításá­hoz az embereknek ismerniük kell más adatokat is - hangsú­lyozta Juhász Gábor. - így pél­dául ismerniük kell az elutasí­tott, és a más megyékben támo­gatást nyertek adatait is, nem beszélve a fejlesztések forrás­nagyságáról és területi hatályá­ról az elmúlt években. Elutasí­tásra javasolja a kormány pél­dául a bátonyterenyei szenny­vízberuházást, ahol 888 millió forinthoz kértek 1,4 milliárdot, mint ahogyan elutasítja a pász­tói szennyvízberuházást folyta­tását is, ahol 936 millió forint­hoz 0,624 milliárd támogatást kértek. Nem támogatják Nóg­rád és térségének szennyvízbe­ruházását sem, ahol 654 millió forinthoz 0,9 milliárd forint tá­mogatást kértek. De ugyaneb­ben a cipőben jár az érsekvad­kerti óvodaépítés (68 millióhoz kértek 0,273 milliárdot), vagy a ceredi idősek otthona bővítése is, ahol 32,5 millió forinthoz kértek 0,282 milliárdot. Ebből megállapítható, hogy a Fidesz- kormány alatt a megye egyedü­li, a kormányzati előterjeszté­sekre hatást gyakorolni tudó politikusa Becsó Zsolt. Az ered­ményről ugyanis látszik, hogy ő döntött a megyei kérések rangsoráról. Azt is megállapít­hatjuk, hogy a megyei önkor­mányzat jól profitált a valójá­ban szűkös keretből: a megye nyugati részén a csatornázás szépen halad, ebbe a sorba illik a Nőtincs és környéki pályázat. Remélem, utána az utakat is megjavítják majd. Nógrádra már sajnos, nem jutott a keret­ből. Pásztót kompenzálják a három évig tartó Fidesz-táma- dások miatt, és így megmenthe­tő a régi, életveszélyes kórház- épület, amelyből elfekvő lesz. A kis támogatási igény ellenére kiestek az érsekvadkerti ovisok és a ceredi idősek. Nagy kár. Az országgyűlési képviselő hangot adott azon véleményé­nek, hogy a pályázatok nagy vesztese a 2. számú választóke­rület két kisvárosának, Pásztó- nak és Bátonyterenyének a la­kossága, ahol több mint 2 milli­árd forinttól, és mindkét város szennyvíztisztító hálózatának kiépülésétől kell búcsút venni, ezzel együtt az érintett utak fel­újításától is. Legalábbis a ciklus végéig, pedig csaknem 1,3 mil­liárd forintot ajánlottak hozzá helyi erőként. Ezt annál inkább figyelemre méltónak tartja, hi­szen szerinte Pásztó újra eladó­sodása folyik annak érdekében, hogy a drága, de méltó ünnep­ségek és emlékművek után a mindennapos használatú jár­dák és utak is épüljenek. Bátonyterenyén pedig az ipari övezet kialakítása így is ke­mény feladat elé állította az ön- kormányzatot, tehát ott is meg kell fogni a forintokat.- Mégis lesz tehát elfekvő Pásztón - mutatott rá Juhász Gábor. - Sajnos, a védett vízbá­zis mellett is feláldozták a jobb életminőséget, a tisztább kör­nyezetet a felújításra kerülő utakkal együtt egy olcsóbb, bár szintén fontos fejlesztés oltá­rán. Azt gondolom, hogy azért a kórházfejlesztést legalább be­fejezhették volna, mielőtt az el­fekvő kialakításába belefognak. A magam részéről ismét fogok módosító javaslatokat tenni mind a kórház, mind a csator­názás támogatásának tárgyá­ban, mindkét kisváros sikere érdekében. Azt azonban még hozzátenném: a kormányjavas­latra történő „politikai osztoga­tásnál” így, a választás előtti őszön kilóg a lóláb. Bár az is kétségtelen, hogy a mi kis nóg­rádi politikai stiklijeink eltör­pülnek Orbán Viktor falujának, Alcsútdoboznak a hátszele mellett, hiszen ott felszíni víz- elvezetés címén 301 millió fo­rinthoz 2,71 milliárd forint a ja­vaslat. Az utolsó nagy stafírung... (?) HEGEDŰS ŐSZI A(U)KCIÓ AZ FHB-NÁLÜ! 2001. október 8-án 15 óráig magánszemélyek is tehetnek vételi ajánlatot az FHB most kibocsátandó, új, hatéves futamidejű, fix kamatozású jelzáloglevelére amelynek kamatlába évi 9,5% m Az FHB aukciós limitárat nem határoz meg. A jelzáloglevél a kockázatot kerülők biztonságos értékpapírja, a hasonló állampapírokénál magasabb hozammal. A kamatot az FHB évente kétszer fizeti, a tőketörlesztés a futamidő végén egyösszegben történik. A jelzáloglevelek névértéke 10000,- forint, a tőzsdén szabadon adhatók-vehetők. A jelzáloglevél a magánszemélyeknek adóhitel kedvezményt is biztosít, az árfolyamnyereség után nem keli adót fizetni. Vételi ajánlat tehető: a CI8 Értékpapír Rt., az MKB Ép.Rt., a Raiffeisen Ép. Rt., az Aegon Ép.Rt., a CA1B Ép. Rt., a Concorde Ép. Rt., a Takarék Bróker Rt. kijelölt fiókjaiban. További részletekről érdeklődjön az aukciós értékesítési helyeken, és az FHB 06-40-200-115-ös hitelvonalán. ©FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rí. szakszervezeti konföderáció által készített civil országjelentés is, (Folytatás az 1. oldalról) Ennek gyorsítását szolgálja a hat Kovács László, az MSZOSZ nyugdíjas tagozatának alelnöke előadást tart F0T$. QYurián t.

Next

/
Thumbnails
Contents