Nógrád Megyei Hírlap, 2001. október (12. évfolyam, 228-253. szám)
2001-10-27 / 250. szám
2001. OKTÓBER 27., SZOMBAT SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Bravúrra készül a Balassagyarmat Kézilabda, NB II Északi csoport, 6. forduló NŐK St. Faipar FC-Pilisszentíván Boros Mariann., a St. Faipar FC játékos-edzője: - Heti felkészülésünk ismét nem volt teljes értékű, ugyanis a szerda kosárlabda-mérkőzés miatt újra a Beszterce-lakó- telepi iskola kis termébe kényszerültünk, s ez mindig meg is látszik teljesítményünkön. Hét végi ellenfelünk hasonló játékerőt képvisel, mint mi, bár az elmúlt években rendre dobogón végzett. Nagyon szeretnénk szépszámú szurkolótáborunk előtt jól szerepelni és mielőbb feledtetni az elmúlt heti csúfos fiaskót. Játékosaink nagy elszántsággal készülnek és nagyon szeretnék bizonyítani, hogy nem felejtettek el gólt lőni. Amennyiben végig teljes létszámban a pályán tudunk maradni, úgy lehetővé válna a két pont begyűjtése. FÉRFIAK Solymár - SL Építők Szabó Attila, az St. Építők edzője: - Remélem, hogy ezúttal jobb játékot produkálunk, mint a legutóbbi hazai megmérettetésen, ahol nagyon gyengén védekeztünk. Bízom benne, hogy Solymáron nem így lesz és a gólerős támadójátékunkkal egy jó mérkőzést játszhatunk. Igazából azonban nem tudjuk, hogy mire számíthatunk, mert a vendéglátónkat még nem láttuk játszani, s eddig még egyetlen mérkőzést sem játszottunk velük. A táblázaton elfoglalt harmadik helyüket figyelembe véve bizonyára nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, amelyen szeretnénk jó eredményt elérni. Bgy. Kábel - Vác Lombos István, a Bgy. Kábel elnöke: - Az első helyezett jön hozzánk, ez meghatározza a lehetőségeinket, feladatunkat. Mezőkövesden, egy felkészülési tornán megvertük a leendő ellenfelünket, igaz, akkor csapatunkat erősítette Burg és Bialaszek, akik most sérültek. Viszont nem játszott Tóth és Jakubecz, akik most már rendelkezésünkre állnak. A héten jó hangulatban készült a csapat, amely bizakodásra ad okot. Reménykedem, hogy az eddigi ötven-ötven- két perces jó játékunk hatvanra fog módosulni, s akkor nem marad el a jó eredmény. Mi úgy tervezzük, hogy a Vác az első vereségét Balassagyarmaton szenvedi el. Listavezetőnél a második Labdarúgás, NB 115. forduló A 15. forduló mérkőzéseit rendezik szombaton és vasárnap a labdarúgó NB I-ben. A listavezető MTK Hungária a mögötte második Zalaegerszeget fogadja. A vendégek szeptember 23. óta (10. forduló, 1-4 a Dünaferr otthonában) nem szenvedtek vereséget. A fővárosiak csak egyszer kaptak ki ebben az idényben: augusztus 3- án, éppen mostani ellenfelük otthonában 2-0-ra. Szombat: Vasas - Újpest 16.30 óra, Debrecen - Dünaferr 17 óra, Győr - Kispest 18 óra, Haladás - Videoton 18 óra, MTK Hungária - Zalaegerszeg, 18 óra. Vasárnap: Ferencváros - Sopron 18 óra. Javuló nemzetközi Pelyhe-eredmények Tájékozódási futás, Európa Kupa, Franciaország A közelmúltban a franciaországi Roanna város mellett rendezték meg a junior tájékozódási futó Európa Kupát, amelyen 17 ország, közel kétszáz korosztályos versenyzője indult. A viadalon a magyar színeket ifj. Pelyhe Dénes és Pelyhe Dániel, a Salgótarjáni Domyay SE sportolói, valamint budapesti Sprok Bence és tatabányai Gyulai Tamás képviselték. A Salgótarjáni Dornyay SE versenyzői és edzőjük: balról Pelyhe Dániel, Telek András és ifj. Pelyhe Dénes ____________________________________________________■ H arminckét órás autóút után érkeztünk a helyszínre, ahol szinte azonnal kezdődött a 19- 20 évesek sprinttáv (3,2 km) versenye - kezdte ifj. Pelyhe Dénes. - Itt nemcsak a minél jobb egyéni eredményért, hanem a másnapi váltófutás csapatba kerülésért is kellett hajtani. Nehéz, puha talajú volt a terep, hibáztam, így a 16. helyen tudtam végezni.- Én a 17-18 évesek mezőnyében indultam - vette át a szót Pelyhe Dániel. - Nagyon jól futottam, a pálya közepén utolértem az előttem lévő norvégot, de ezután több hibát vétettem, és végül all. helyen értem a célba. Másnap a váltófutásban (3x6 km) én kezdtem a magyar csapatban. Az elején az élbolyban futottam, de ezután koncentrálási hiba miatt a mezőny végén váltott bátyám, Dénes.- Én négy-öt hellyel előbbre tudtam vinni a csapatot - vette vissza a szót Dénes. - Harmadikként Sprok Bence következett, aki a 20. helyre hozta be a csapatot. Azonban hivatalosan minden országból csak egy váltót értékeltek, így végül a 12. helyen zártunk. A klasszikus távon (9.3 km) mintegy 1700- an nyüzsögtünk az erdőben, mivel együtt rendezték a franciaországi bajnoksággal. A táv elején hibáztam, de a folytatás második felében elég jól ment a futás, és a 22. helyen fejeztem be a viadalt.- A mi korosztályunkban 7,1 km volt a táv - folytatta Dániel - Az elején kis hibákat vétettem, de utána jöttek a pontok. Mintegy másfél kilométer volt hátra, amikor a 10. hely környékén voltam, de ezután nagy hibát vétettem, és a 21. helyen zártam. Többen elismerik, hogy a futó tudásom nemzetközi színvonalú, azonban nem tudok koncentrálni, mely ezen a világversenyen is bebizonyosodott. Ennek kiküszöbölésére több ilyen viadalon kellene indulnom, melyeken tapasztalatokat szerezhetek. Jövőre Spanyolországban lesz a junior tájfutó vb, de előtte februárban a helyszínen lesz egyhetes edzőtábor, ahol a legjobb versenyzők lesznek. A felkészülés szempontjából nagyon jó lenne ezen az eseményen részt vennem.- Nekem ez volt az utolsó nagy nemzetközi versenyem a junioroknál - hangsúlyozta ki Dénes - Véleményem szerint valamennyien jobb eredményt értünk volna el, ha a verseny előtt lett volna idő pihenésre. Összességében remek hangulatú viadal volt. Az egyéniben én is és az öcsém is jobban szerepeltünk, mint a miskolci világ- bajnokságon. A budapesti Műszaki Egyetem első éves hallgatójaként a jövő évben szeretnék indulni a Bulgáriában rendezendő főiskolás vb-n. Dénes és Dániel köszönetét mondanak edzőiknek, Telek Andrásnak, és édesapjuknak, id. Pelyhe Dénesnek, akik segítették őket a felkészülésben. A közel jövő terveihez azonban jól jönne számukra segítség, hiszen a Magyar Tájfutó Szövetség és a Salgótarjáni Dornyay SE anyagi lehetőségei nem teszik lehetővé a nemzetközi versenyek finanszírozását, így az Európa-Kupára is családi támogatással jutottak ki. BALOGH TIBOR Jön a Szert-kupa visszavágója Kosárlabda, NB I/B Piros-csoport, férfiak, 7. forduló A KNC-Salgótarjáni Fekete Sasok kosárlabdacsapata az NB I/B Piros-csoportjának hetedik fordulójában vasárnap negyed hattól Budapesten, a MAFC-Diana otthonában lép pályára. A hét közben hazai pályán balszerencsés, egypontos vereséget szenvedő tarjániak a javítás reményében látogatnak a fővárosba egy olyan együtteshez, amelyet a hazai felkészülési tornán tizenkét ponttal vertek meg. Egy vereség soha sem jön jókor, pláne, ha az egyik legnagyobb rivális távozik győzelemmel a gárda otthonából. A szerdai találkozó megnyerése azért is lett volna duplán fontos a Fekete Sasok számára, mivel a Göd elleni eredményt várhatóan magukkal viszik Tibáék a rájátszásba is - már amennyiben az együttes bekerül a bajnokság végén a csoport első négy együttese közé. Tegyük hozzá gyorsan, hogy erre továbbra is műiden esély megvan, de ahhoz, hogy a folytatásban ne teljesen esélytelenül nézzenek a B1-csoport küzdelmei Ha lehetőséget kap, Kiss Károly ezúttal is „ponto- san" szerepelhet _______totói archív/gócs éva e lé, most már egy-két rangadót is sikeresen kellene teljesíteniük Laczkó Sándor tanítványainak. A várhatóan ugyancsak a négybe kerülő csapatok elleni mérleg ugyanis a kecskeméti, és a Göd elleni vereséggel 0-2-re alakult, amin azonban máris lehet javítani, hiszen a harmadik vetélytárs lesz vasárnap a Sasok ellenfele. Az A-csoportos MAFC fiókcsapatának számító fővárosiak eddig hasonló mérleggel büszkélkedhetnek mint a tarjániak: négy győzelem és csupán egy vereség - a Göd ellen veszítettek Csányiék - szerepel a nevük mellett, míg a gárda kecskeméti mérkőzését elhalasztották. Mint a fiókcsapatoknál általában, a Dianánál is nagyban meghatározza egy- egy találkozón nyújtott teljesítményüket, hogy a magasabb osztályú együttes hány játékost bocsát a csapat rendelkezésére. Nos, ebből a szempontból szerencsés helyzetben van Székely Norben, a Diana mestere, ugyanis Zsoldos András általában áldását adja a kettős igazolású játékosok, így Dohány, Kecskés, Fiilöp, vagy Cseszíai szerepeltetésére. Visszatérve a Sasokhoz: a gárda öltözőjét lassan átalakíthatják kórteremmé, annyi a csapatban a sérült és beteg játékos. A szerdai találkozót beinjekciózva vállaló Czakó és Ughy közül előbbi továbbra sem tud edzeni, így vasárnapi játéka kérdéses. A még Nagykőrösön megsérülő Majornak a dereka rakoncátlankodik, míg Kis Sándor szerdán szedett össze egy kellemetlen vádlisérülést. Szóval csőstül jön a baj, azonban gyanítható, hogy egy esetleges vasárnapi siker hatásos gyógyír lehetne minden fájdalomra. Laczkó Sándor, a KNC-Fekete Sasok edzője: - Ismét nagyon nehéz mérkőzés elé nézünk, amelyen sok függ attól, hogy a MAFC kettős igazolású játékosai közül kik szerepelhetnek majd a Dianában. Sajnos továbbra is sérülések és betegségek hátráltatják felkészülésünket, ennek ellenére mindent meg fogunk tenni, hogy a hazai pályán elszenvedett csorbát kiköszörüljük. Amennyiben azt a harcos játékot tudná megismételni a csapat, amelyet a Göd elleni találkozó utolsó negyedében produkált, úgy bármi lehet az eredmény. A keret: Kis Sándor, Tiba János, Ughy Albert, Czakó Sándor, Major Gergely, Kiss Károly, Soós Gábor, Kelemen Zoltán, Czibere Zoltán, Kovács Péter, Szabó Zoltán Székely Norbert, a MAFC-Diana edzője: - Csapatunk célja elsősorban a fiatalok képzése, számukra játéklehetőség biztosítása, ehhez nyújt segítséget a B-csoportos szereplés. A vasárnapi találkozótól azt várom, hogy jó mérkőzésen, a gyakorolt támadási és védekezési variációkat alkalmazva győztesen vonuljunk le a pályáról. Tudom azonban, hogy ez nem lesz köny- nyű, mivel mindkét együttes a négy közé kerülésért hajt, így a két azonos tudású gárda összecsapása abszolút kétesélyesnek mutatko-' zik. A találkozóra készülő keret összetétele nagyban függ attól, hogy az A-csoportban is számításba vett játékosok közül kik állhatnak rendelkezésünkre, így összeállításunk csak a mérkőzés előtt válik véglegessé. KP. HONDA The Power of Dreams Az új Honda Cll^l Alapfelszereltség, mindkét modellnél: ABS, elektronikus szervokormány, vezető- és utasoldall légzsák, központizár, elektromos ablakemelő. A sportos 3 ajtós már 3 290 000 Ft tói* A családias 5 ajtós *Új 3 ajtós Honda Civic 1,4i S. A hirdetésen látható modellek extra felszereltséget tartalmaznak. Minden Honda modellre 3 év vagy 100 000 km garanciát biztosítunk. Az importőr fenntartja az ár és felszereltség megváltoztatásának jc HONDA The Power of Dreams Az Ön HONDA márkakereskedője: HONDA Maruzs Rákóczi út 135/a Salgótarján, 3100 Tel.: (32) 441-666