Nógrád Megyei Hírlap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 203-227. szám)

2001-09-11 / 211. szám

2001. SZEPTEMBER 11., KEDD SPORT TÜKÖR 7. oldal - Nógrád Megyei Hírlap Serleg Egerszalókról Labdarúgó-játékvezetők két megmérettetése A Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség játékvezetői bizottsá­ga a közelmúltban Jászapátiban tartotta kötelező, továbbképzés­sel egybekötött edzőtáborát. Az idei tábor eddig soha nem ta­pasztalt látogatottságot hozott, hiszen ötvenhat fős rendezvény­re évtizedre visszamenőleg sincs példa. A három nap folyamán a játékvezetői kar fizikálisán és el­méletben is megméretett. A megyei játékvezetők válo­gatottja a Mátra-csoport meghí­vásának eleget téve Eger- szalókon vett részt kispályás tor­nán, amelyen négy megye - He­ves, Nógrád, Pest és Jász- Nagykun-Szolnok - sípmesterei­nek válogatottja mérte össze tu­dását. A nógrádi játékvezetők harcosan, megalkuvás nélküli hozzáállást tanúsítva, játékban is kiemelkedtek a torna során. Mindhárom megye válogatottját legyőzve, imponáló magabiztos­sággal végeztek az élen, elnyer­ve az idei szép mívű Mátra-cso­port serleget. Az elsőséget a kö­vetkezők harcolták ki: Olasz Ri- chárd és Tolnai János (kapu­sok), Molnár László, ifj. Moh­ácsi Lajos, Komjáti István, Sze­les Tamás, Strehó Sándor, Pál László, Tóth István, Homyák Krisztián (mezőnyjátékosok). A gárdát Ferencz Gyula csapatve­zető, Marcsok János és id. Moh­ácsi Lajos vezette sikerre. A csapat tagjai, illetve a kül­döttség vezetői ezúton is szeret­nék megköszönni id. Simon Im­rének, a Salgó Öblös-Faipar elnö­kének az önzetlen segítségét, amivel utazásukat lehetővé tette. A torna végeredménye: 1. Nóg­rád, 2. Szolnok, 3. Pest, 4. Heves. SPORTTURMIX TEHETSÉGKUTATÓ AKCIÓ A Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség az MLSZ korosztá­lyos válogatottak kiválasztó rendszerének keretében idén ismét megrendezi tehetségku­tató akcióját. Ezúttal az 1988. január 1-december 31. között született tehetségek kerülnek feltérképezésre. Az eseményre jelentkezni szeptember 18-ig le­het, a 432-077-es telefonszá­mon, személyesen, vagy írásban (név és cím megjelölésével) a Nógrád Megyei Labdarúgó Szö­vetség Salgótarján Ruhagyári út 9. szám alatt található irodájá­ban. A további tudnivalókról az NMLASZ személyes értesítést küld a jelentkezőknek. VERESÉG DUNAKESZIBEN A Pest megyei bajnokságban szereplő Bgy. Kábel SE női csa­pata a Galgagyörk elleni hazai győzelem után a második fordu­lóban Dunakesziben szenvedett vereséget. Dunakeszi VSC - Balassa­gyarmati Kábel SE 28-19 (15-9). Dunakeszi, 100 néző, vezette: Fördős, Surman. Bgy. Kábel: Jánoska - Pazsiczki 7, Bacsa, Garancz 1, Krivánszki 2, Lukács B. S, Nagy 2. Cs.: Simon (kapus), Szabó, Konopás, Keresztesné 2/1. Edző: Fülöp Miklós. Hétméteresek: 3/3, ül. 1/1. Az eredmény alakulása: 9. perc: 3-4, 21. perc: 9-5, 29. perc: 15-9, 36. perc: 18-12, 42. perc: 20-14. Fülöp Miklós: - Jól kezdtünk, majd később elbizonytalanod­tunk. A két hiányzó játékos he­lyére nem tudtunk megfelelő embert a csapatba állítani, ez a gólkülönbségben is megmutat­kozott. Dolgozunk tovább és tu­dom, a munka meghozza gyü­mölcsét. LABDARÚGÓ NB I A labdarúgó NB 18. fordulója után az MTK-Hungária három pont előnnyel vezeti a tabellát. A bajnokság állása l.MTK 8 6 1 1 174 19 2.ZTE 8 5 1 2 13-8 16 3. FTC 8 5 0 3 12-6 15 4. Haladás 8 4 2 2 9-7 14 5. Videoton 8 4 2 2 6-8 14 6. Újpest 8 3 2 3 19-13 11 7. Dunaferr 8 3 2 3 11-8 11 8. M. Sopron 8 3 1 4 13-13 10 9. Debrecen 8 2 3 3 6-12 9 10. Kispest 8 2 1 5 9-22 7 11. Győr 8 1 3 4 7-11 6 12.Vasas 8 1 0 7 8-18 3 ■ Acélos (szívű) tarjáni lányok Váltósiker Dunaújvárosban, debütálás Nagyatádon Lassan búcsúzik a hazai triatlonszezon, ám az idei nagysze­rű sikereket szem előtt tartva az évad végére is tartogattak még egy szép „búcsúfellépést” a Sagótarjáni Triatlon Klub versenyzői. A hagyományos dunaújvárosi Acélszív sprinttávú versenyen a lányok megnyerték a váltót, de egyéniben is sike­rült ezüst-, illetve bronzérmet szerezni Holló Béla révén. A fi­úk ugyancsak váltóban veselkedtek neki a nagyatádi iron- man viadalnak és ha nem is fényes sikerrel, de teljesítették a számukra még gyötrelmesen hosszú és nehéz távot. A győztes salgótarjáni .acéltrió'’ ___________________________________■ D unaújvárosból eddig még mindig sikerrel tértek haza a salgó­tarjáni triatlonosok, és ebben az évben sem akartak szakítani ezzel a nemes hagyománnyal. Igaz a rendezők jóvoltából idén csak „nyúlfarknyi” (750 m úszás, 20 km kerékpározás és 5 km futás) - azaz sprint - távon versenghettek az egyéni és váltóversenyek indulói, de a 14. Acélszív Triatlon a Magyar Köztársaság orvos és gyógysze­rész országos bajnoksága is volt egyben. Utóbbiban indult a buda­pesti Semmelweis Orvostudomá­nyi Egyetem ötödéves hallgatója Holló Béla, aki 1 óra 1 perc 42 má­sodperces idejével ezüstérmet szerzett, de mivel az abszolút ver­sengésben harmadikként ért cél­ba, még egy bronzérmet is a nya­kába akasztottak. A hölgyek váltó­jában most is sikerült egy ütőképes csapatot összeállítani, mert azért ahol az úszómúlttal rendelkező Gótai Laum teljesíti a bevezető szá­mot ((10:49 perc), CzékmánÁgnes tekeri a pedált (38 perc 27 mp) és az amatőr magyar duatlonbajnok Papp Ildiid) veszi fel a nyúlcipőt (18:22 perc), eleve nem sejtethet rosszat. Ez a trió esélyeshez méltó­an győzött a nők között, ráadásul a férfiváltók között is bronzérmet szerez(het)tek volna. *** Salgótarjánból eddig még sen­ki sem teljesítette a vasemberek távját, a 3,8 km úszásból, 180 km kerékpározásból és maratoni fu­tásból (42,1 km) álló ironman ver­senyt. Bár Balassagyarmatról már többen kipróbálták a nem min­dennapi „kalandot”, ezt a speciális felkészülést kívánó embertelen tá­vot most megpróbálták a tarjáni triatléták, ha egyéniben nem is, de váltóban. Maga az akarat nem is lett volna elég, hiszen csak a neve­zés erre a nagyatádi viadalra 10000 forint - az is csak akkor, ha hónapokkal előbb fizetik be (ké­sőbb már a duplája) - és akkor még az előző napi odautazásról, a szállás- és egyéb költségekről még nem is szóltunk. Szerencsére Sal­gótarján városa kisegítette a nevét viselő klubot, így a Földi Róbert, Szarvas Tamás, Ozsvárt Henrik összetételű csapat teljesíthette a nagy kihívást, és bár 12 óra 14 perc 45 másodperces idejük nem kerül a „dicsőségek könyvébe”, el­mondhatják magukról, hogy „har­mad vasemberek” lettek. _______________________ Nógrádi sikerek több súlycsoportban Ifjúsági és junior erőemelő magyar bajnokság, Tiszaújváros Tiszaújvárosban, az ország egyik legszebb sportcentrumá­ban rendezték meg az ez évi ifjúsági junior erőemelő magyar bajnokságot. A versenyen Nógrád megyét a balassagyarmati Vitalitás SE erőemelő-szakosztálya és a szécsényi Velencei TSE versenyzői képviselték, akik érmekkel tértek haza. A fiatal versenyzőknek gug­golásból, fekvenyomásból és felhúzásból kellett bizonyítani erőállapotuk szintjét. Az ifjúsá­gi és a junior korcsoportban is több versenyző megmérettette magát. A verseny legizgalmasabb pillanata Tornyos Mártonnak volt köszönhető, aki a guggo­lás gyakorlatnál technikai okok miatt csak a harmadik fo­gásra tudott a dobogóra állni. Ha érvényesen teljesíti a gya­korlatot, tovább versenyezhet, ha nem, kiesik a versenyből. 0 megcsinálta, és végül aranyér­mes lett. Kimagasló eredményt ért el Deák Zsanett, a Vitalitás SE ka- lapácsvető-erőemelője, aki súly­csoportjában megismételte a ta­vaszi ifjúsági junior fekvenyomó magyar bajnokságon elért ered­ményeit, akkor is és ezen a ver­senyen is mind az ifik, mind a juniorok versenyében ő bizo­nyult a legerősebbnek. Eredmények. Ifjúságiak. 82,5 kg súlycsoport: 1. Deák Zsa­nett (Vitalitás) 215 kg össztelje­sítmény. 60 kg: 2. Zoliéi Zoltán (Vitalitás) 305 kg, 3. Garamvölgyi Zsolt (Vitalitás) 265 kg. 67,5 kg: 2. Kovács Lász­ló (Velencei TSE) 335 kg, 3. Henzel Lajos (Vitalitás) 305 kg. 82.5 kg: 2. Varga Roland (Velen­cei TSE) 435 kg. 100 kg: 3. Ugor Ákos (Velencei TSE) 422,5 kg, 4. Hanczik János (Velencei TSE) 422.5 kg - Nehezebb testsúly miatt. 125 kg: 1. Tornyos Márton (Vitalitás) 345 kg. Juniorok. 82.5 kg: 1. Deák Zsanett (Vitali­tás) 215 kg. 60 kg: 2. Zoliéi Zol­tán (Vitalitás) 305 kg, 3. Garamvölgyi Zsolt (Vitalitás) 265 kg. 67,5 kg: 5. Kovács Lász­ló (Velencei TSE) 335 kg. 125 kg: 3. Tornyos Márton (Vitali­tás) 345 kg. Az ifjúságiak csapatversenyé­ben a Vitalitás SE versenyzői a 3. helyen végeztek. Legközelebb október végén Balassagyarma­ton lesz verseny, amikor is a me­gyei nyílt fekvenyomó-bajnok- ságot rendezik meg. Deák Zsanett két aranyérmet szerzett ■ Tippeljen csapataink 37. heti eredményére, nyerhet! Továbbra is játékra hívjuk olvasóinkat! Találgató játékunkban hat labdajáték-mérkőzés végeredményére kell totószerűen tippelniük 1-es. 2-es vagy X bejegyzéssel. A tárgyhéten telitalálatot elérő tíz olvasónk között sportszervásárlási utalványokat sorsolunk ki, egyikük pedig - ráadásként - egy 500 Ft értékű vacsorameghívást is nyer, melyet a salgótarjáni Pancho Snack Palacsintázóban fogyaszthat el. Figyelem! A tipposzlopokba csak egy tippet írhat, tehát két esélyt nem fogadunk el, azonban egy játékos több szelvényt is beküldheti A kosárlabda- és röplabdamérkőzéseken döntetlen eredmény nem születhet, ezért ezeknél a meccseknél ezt a rovatot ne ikszeljék be! A rosszul kitöltött szelvény érvénytelen, nem vehet részt a sorsoláson!-------------------------------------— — — —§*€............ S or­szám Mérkőzés A mérkőzés megnevezése 1 X 2 1. Szigetszentmiklós ■ B.-gyarmat labdarúgó NB II 2. Tápiószecső - Karancslapujtő labdarúgó NB III 3. Sárvár-Rába ■ Ipolyvece 4. Kisterenye - Pásztó labdarúgó megyei Löszt. 5. Romhány - Babosán Művek 6. Zagyvaróna - St. Acél Név: Lakcím: A tippszelvény beérkezési határideje 2001. szeptember 14., péntek 12 óra. TALÁLGATÓ EREDMÉNYEK B.-gyarmat - Kiskuníélegyh. 3-0 1 Ipolyvece - Oroszlány 1-0 1 K.-lapujtő - Egerszalók 2-3 2 Pásztó - Mátranovák 2-2 x Nagybátony - Kisterenye 1-1 x Mátraterenye - Hasznos 2-2 x Telitalálatos szelvény nem volt. A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 36. heti nettó nyeremé­nyek: Totó: 13 plusz egy találatos szel­vény 1 darab, nyereménye 21 millió 721 ezer 501 forint. 13 találatos szelvény 5 darab, nyereményük egyenként 1 mil­lió 369 ezer 575 forint. 12 találatos szelvény 163 da­rab, nyereményük egyenként 21 ezer 355 forint. A 11 találatos szelvényekre egyenként 1536 forintot, a 10 találatos szelvényekre egyenként 331 forintot fizetnek. Góltotó: 6 találatos szelvény nem volt. 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvény 3 darab, nyereményük egyenként 32 ezer 587 forint. Ha nyerünk, felezünk! A múlt pénteken Ripka Sándor mátranová- ki lakosnak kedvezett Fortuna istenasszony, az ő tippjeit játszottuk meg. Játékosunk 11 találatot ért el Nyereménye meghaladja a 2000 Ft-ot, így a nyert összeget felezzük. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lényegét. Minden hét keddjén lapunkban megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játé­kos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszá­mú variációra kitölteniük és szerkesztősé­günk címére az adott hét péntek déli 12 órá­ig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szel­vények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1- es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzés­re csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és be­küldött szelvények közül minden héten sor­solás útján választjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játékosok nevében szerkesztősé­günk a Szerencsejáték Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos nevét és tipposzlopát min­den héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályá­zó nyer, abban az esetben a nyereményen fe­lezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játé­kosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! NÓG1 37. iÁD„£ HÍRLAP hét 4RR Sor­szám 1 2 1. csapat 2. csapat i. MTK Dunaferr NB i 2. Gór Haladás 3. Zalaegerszeg Videoton 4. Schalke 04 Dortmund Némát i 5. Hamburg Mönchengladbach 6. Bremen 1. FC Köln 7. Wolfsburg VfB Stuttgart 8. Nürnberg Kaiserslautern 9. Hertha BSC 1860 München 10. Bologna Parma oioszA 11. Fiorentina Atalanta 12. Lazio Torino 13. Piacenza Roma + 1 mérkőzés 14. Debrecen Újpest nb i PÓ‘ 1. Bayern N 2. Leverkus 3. Rostock 4. Brescia CMÉRKÖZÉSEK ünchen - Freiburg Német ’ en - St. Pauli- Cottbus- LeCCe Olasz A A pótmérkőzésekre tippelni nem kell, törlés esetén ered­ménymegállapításra szolgálnak. 1 Ol 6 1 7 1 Indexszám: 64.. db Cím:................................................................................................

Next

/
Thumbnails
Contents