Nógrád Megyei Hírlap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 203-227. szám)

2001-09-06 / 207. szám

„Jó a csapat Karancsalján, hajrá, hajrá Salgótarján!” Az Irigy Hónaljmirigy kedveli Nógrádot Pop plusz rock „Cameval de Paris”: a focivébé „himnusza” Új dallal jelentkezett a közel­múltban a méltán népszerű Irigy Hónaljmirigy együttes. Ebben persze nem is lenne semmi különös, hiszen meg­szokhattuk már tíz év alatt. A Nógrád megyében élő rajon­góik viszont egyre-másra kapkodták a fejüket a nóta hallatán, ugyanis a szám rap- részében két nógrádi helyi­ség neve is elhangzik. ...Szintén nem véletlenül, hi­szen a paródiacsapat ezúttal a Romantic hármasfogatát vette górcső alá, köztük a nógrádm­A mindig vidám csapat rocksztárok maszk­jaiban ■ egyeri (újabban salgótarjáni) Gáspár Győzőt. Mint azt a „Mi­rigy” egyik frontemberétől, Sipos Pétertől megtudtuk, kap­csolatuk nem új keletű a honi pop koronázatlan romakirályai­val, hiszen egy kiadó istállójába tartoznak, sőt Győzőék már ko­rábban hajtották őket, hogy írja­nak róluk valamit. Siposék azonban vártak. Addig, amíg a „Dal a távolból” be nem robbant és a debütáló album pillanato­kon belül be nem aranyozódott. Utána már nem kellett őket no­szogatni, hamar megszületett a „Dal a csávóról”, amely vadona­túj korongjuk, a „Flúgos futam” (nyolc nap alatt lett aranyle­mez!) első kislemeze. A nóta középpontjában a megyeri fia­talember áll, aki természetesen nem sértődött meg az opusz hallatán, hanem inkább meg­tiszteltetésnek vette a paródiát. A refrén a következőképpen hangzik: „Mindenki mást gondol erről a csávóról, Kontrás - pedig nem kerék­pár, Mindenki mást gondol erről a csávóról, Nem értem néhány sza­vát...” A dal rapbetéte sem hagy kí­vánnivalót maga után: “Jó a csapat Karancsalján, Hajrá-hajrá Salgótarján!” Sipos elmondása szerint örül­tek, hogy végre zenébe foglal­hatták a nógrádi településeket, hiszen szeretnek hozzánk jön­ni, nyolcuk keze nem elég ah­hoz, hogy megszámolják, hány­szor léptek fel nálunk. Állításuk szerint itt mindig jók a bulik. Ha szeptember 15-én a Kis­stadionban tartandó koncertjü­kön is hasonló hangulat lesz, mint Nógrádban bárhol, akkor abszolút nem panaszkodhatnak erre az évre! Aki már volt Bon Jovi koncer­ten, az tudja, hogy semmi mással nem hasonlítható össze az él­mény. Ott nem csodálja az ember a tánckar tökéletes mozgását, nem is feltétlenül a legújabb technikai csodákra kíváncsi a néző, sőt a ha­ját sem rázza szédülésig.. A Bon Jovi koncertek legfőbb ismertetője­gye, hogy több tízezer megkergíilt ember ugrál és táncol két órán ke­resztül, végigénekelve a teljes re­pertoárt. Bon Jovi vadonatúj ko­rongja, ez alkalommal egy kon­certlemez, ami már kuriózum, hi­szen a csapat 17 éves pályafutása során még nem készült ilyen ösz- szeállítás. A dalok természetesen a legnagyobb slágerek. Még leg­alább kétszer ennyi van, de hát nem fér rá minden egy lemezre! Hat közülük a tavalyi tűmén lett rögzítve, a többiek vagy a These Days körúton, vagy még a kezde­tekkor, 1985-ben, Japánban. Ter­mészetesen nem hiányozhatnak a különleges, csak koncerteken hall­ható feldolgozások sem az album­ról. ★ * * A Dario G formációt 1997-ben alapította Paul Spencer, Scott Rosser és Stephen Spencer (nem rokonok!), bár Paul és Scott már több mint 12 éve a főiskola óta ba­rátok. Miután végeztek, el is hatá­rozták, hogy együtt fognak dolgoz­ni és lemezeket készítenek. Még a főiskolai évek alatt komoly gyakor­latra tettek szert a stúdió-berende­zések kapcsán és kis idő múltán, amikor még meg tudták venni a sa­ját felszerelésüket is, beindult a stúdió Scott lakásában. Mindket­ten az alternatív dance műfaj sze­relmesei voltak, ezért hamarosan már több, ennek a területnek a jól ismert alakjaival dolgozhattak együtt. így találkoztak 1996 végén Stephennel is, aki az egyik legna­gyobb angol független dance ki­adójánál dolgozott és pontosan lát­ta, hogy milyen folyamatok men­nek végbe a műfajban. Az ő javas­lata volt a Dario G név is, amely kedvenc focicsapatuk edzőjének, Dario Gradi nevének vicces rövidí­tése. Első közös munkájuk a „Sunchyme” című dal volt, amely a mediterrán dallamvilágot is fel­használva elképesztő sikert aratott: több, mint két millió példányban kelt el. Nem rossz eredmény ez egy debütáló kislemezből, amelyet egy hálószobában vettek fel! 13 or­szágban vezették a slágerlistákat és csupán Hton John Diana her­cegnő emlékére írt dala tudta leta­szítani őket a trónról. Következő kislemezük a „Cameval de Paris” a foci-vébé nem hivatalos himnuszá­vá vált. Első fellépésük rögtön 80 ezer ember előtt zajlott a berlini olimpia stadionban. A bemutatko­zó albumból pedig több, mint 3 millió darabot adtak el világszerte. 1999-ben Stephen kiszállt a csa­patból, Paul pedig elhatározta, hogy inkább a háttérben marad és csupán a dalszerzésben és a stú­diómunkákból veszi ki a részét, így Scott maradt a frontember, aki mellé egy hölgyet kerestek. Ingóid Starumstoy, aki bár norvég szüle­tésű, de már évek óta Manchester­ben él. A színpad most tehát kész, hogy Dario G visszatérjen új anya­gává. *** Amikor a Stereo MC’s utoljára albummal jelentkezett, még az idősebb George Bush volt az USA elnöke, Tony Blair még nem volt a Munkáspárt vezetője és az Oasis csupán az első demóját készítette. 1992-ben a Connected lemosott minden mást a dance műfaj palet­tájáról. Több millió eladott kisle­mez és album, díjesők, fesztiválo­kon a főbanda státusz és több mint egy-éves teltházas turné. Aztán egy idegösszeroppanás, több mint ' 4000) felvett, majd eldobott dal, és kilenc év telt el. A Stereo MC’s a sa­ját perfekcionista csapdájába esett. Semmi nem volt elég jó, nem vol­tak teljesen elégedettek egyetlen felvétellel sem. Merész vállalkozás kilenc évet várni a második album­mal egy olyan iparágban, ahol akár Augusztus 23-ai rejtvényünk helyes megfejtése: Horváth Attila Műsoros hanghordozót vehet át szerkesztőségünkben: Sándor Ju­dit, Pásztó, Nógrády lkt. 10. sz. Mai kérdésünt - Ki a Bon-Bon együttes dobosa az élő koncertjei­négy-öt év alatt már mindent meg lehet élni a debütáló lemez óriási világsikerétől a teljes elutasításig és elfelejtésig. Mégis az előzetes jelek ebben az esetben a Stereo MC’s-t látszik igazolni. Több koncertet is adtak, amelyen egyrészt tesztelték az új dalokat, másrészt azt, hogy egyáltalán a közönség még kíván­csi-e rájuk. És mindegyik buli olyan szenzációs hangulatban zaj­lott, mintha az a kilenc év nem is lett volna. így hát még május vé­rnél megjelent a Stereo MC’s új al­buma, amely hangzásában olyan, mint az első, de természetesen sokkal több elektronikus „ke- tyerét” használtak fel a felvételek­nél. A lemez nagyon jó! A Stereo MC’s pedig egy különleges csapat. A Connected a kilencvenes évek elejének meghatározó lemeze volt. ken? a/Sotii János b./S zentmihá- lyi Midid Gábor c./Debreczeni Fe­renc. Beküldési határidő: szep­tember 5. Címünk: Nógrád Megyei Hír­lap, „Pop plusz rock” 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. sz. JÁTÉK! JÁTÉK! JÁTÉK! Olasz ágyak: nadrág a feleségeken Az olasz ágyakban egyre inkább a feleségek „hordják a nadrágot”: mind többször követelik férjüktől a szeretkezést. Az „ellenállóbb”, keményebb fából faragott férjek viszont egyre gyakrabban mondanak nemet. A párok szokásait kutató olasz- országi központba az utóbbi idő­ben meglehetősen sok panaszos bejelentés érkezett. Az intézmény ugyanis közzétett egy zöld szá­mot, amelyet bármely, magát nyaggatottnakérző férfi feltárcsáz­hat. Kiderült, hogy az olasz férjek 37 százalékát saját akarata ellené­re kényszeríti neje nemi aktusra. A nyomás eszközeiről nem szólnak a vizsgálati jelentések, de az biz­tos, hogy a korábbi korszakoktól eltérően ma már az asszony érzi nyeregben magát az ágyban, ő kezdeményez. Az egykor elnyo­mott nő immár „nem kér, hanem vesz, megragad”. Egész Olaszor­szágból összesen 1300 jelzés érke­zett a központba. Ezek feldolgozá­sa után kiderült, hogy a férjek egy­re gyakrabban mondanak nemet kedvesüknek. Egy férj sokszor több okot is megnevez. így a - fel­tehetően nem túl merev - elutasí­tók 58 százalékban a stresszt, 42 százalékban a fáradtságot hozzák fel bűnbakként. Más esetekben az érdektelenség, azaz a libidó hiánya a ludas. Nagyon sokszor azonban - mint a felmérésből kiderült - ne­met sem kell mondania a nyuga­lomra vágyó férjnek, mert kulcs- fontosságú testrésze „önmagáért beszél”, s a „legény” helyett legfel­jebb az ágy a kemény. O.F. Fürdőruha-dugó Egyiptomban Hat fiatal egyiptomi lánynak sikerült teljesen leállítania a forgalmat az Alexandria városa közelében lévő Miami nevű tengerparti strand közelében. Közlekedési dugót keltő mód­szerük egyszerű volt: fürdőruhá­ban sétáltak az úton-jelentette az esetet az Al-Vafd című kairói ellen­zéki lap. A szokatlan látványra óri­ási csődület támadt, az autóforga­lom teljesen lehetetlenné vált. Ez felkeltette a rendőrség figyelmét is. A rend őrei egy közeli butikba ve­zették az ifjú hölgyeket és felkér­ték őket, hogy egészítsék ki ruhá­zatukat. A forgalom csak egy órá­val később állt helyre, közli a lap, amely nem árulja el, egyrészes fürdőruhát vagy bikinit viseltek az alexandriai kisasszonyok. Egyip­tomban nem tilos a nyugati fürdő­ruha-viselet, de a nyilvános stran­dokon egyre ritkább: a nők hosszú ruhában vagy „iszlám fürdőruhá­ban”, egyfajta sportfelsőruházat­ban mártóznak meg a tengerben - írja az AFP. A fürdőruha és a bikini viselete inkább a magánstrando­kon, valamint a főleg külföldiek ál­tal látogatott tengerpartokon dívik, például Sarm-el-Sejkben, a Vörös- tengeren. ségéről és gyerekéről van szó. Ci­vilizált válásra lenne szükség, amely figyelembe veszi az új tár­sadalmi valóságot. Nálunk ma megjelent nemcsak egy gazdag férfiakból álló osztály, hanem az általuk elhagyott feleségek és gye­rekek egy rétege is.” Levelében a továbbiakban el­meséli, hogyan áldozta fel a csa­ládnak egyéni törekvéseit, hogy a kezdetek kezdetén az anyagi ne­hézségeik miatt esti takarításokat vállalt. Aztán férje kezdett felfelé haladni, majd a szolgálati kocsival csaknem egy időben megjelentek az első szeretők. Véleménye sze­rint azonban most már eljött a lá­zadás ideje. Elvált nők klubja Oroszhonban Elvált feleségek klubjának megalapítására készülnek Oroszország­ban az elhagyott asszonyok. A Moszkovszkij Komszomolec hasáb­jain jelent meg az a felhívás és hosszú nyűt levél, amelyben Jelena, egy nagy acélmű vezetőjének volt felesége mozgósítja sorstársnőit. „Sohasem voltam feminista - ír­ja - de most létre akarok hozni egy társadalmi szervezetet, vagy akár pártot azokkal, akik, mint én, volt feleségek és jelenlegi anyák.” A fel­hívás valószínűleg visszhangra ta­lál, mert magasabb berkekben sok férfi hagyja el feleségét egy ifjabb nőért. Jelena egy létrehozandó szervezet keretein belül éppen azoknak az érdekeit akarja meg­védeni, akiket „a sokáig várt siker pillanataiban hagyott el a férjük, akkor, amikor eljutottak az anyagi jóléthez, amikor a férj karrierje csúcsára ért”. Azoknak a nőknek az érdekeit akarja képviselni, „akikkel a férjek a válást úgy inté­zik el, hogy nekik hagyják a gyere­keket, a többit meg viszik maguk­kal”. Pedig egy 1995-ben elfogadott törvény a vagyon egyenlő mértékű megosztását és az asszony eltartá­sát írja elő. De Jelena szerint ezt az asszonyok sokszor nem tudják ér­vényesíteni, mert „az erősebb tör­vénye győz”. „A mi országunkban - írja - a válás szociális probléma, különösen, ha gazdag ember fele­Mejyik az On csomagja? Az új 5 ajtós Honda Civic Family Ködfényszóró Alufelni és ködfényszóró Az új 5 ajtós Honda Civic Sport modellhez. modellhez. 5 ajtós Honda Civic Sport Titán műszerfalbetét és váltógomb Középkonzol és fa utánzatú műszerfalbetét és váltógomb 6 lemezes CD váltó Ft 000 Ft 88 000 Ft 88 000 Ft Elegance szőnyeg Az akció csak a raktárkészlet erejéig érvényes. HONDA Minden Honda modellre 3 óv vagy 100 000 km garanciát biztosítunk. Az importőr fenntartja az ár ós felszereltség megváltoztatásának jogát. The Power of Dreams Az Ön HONDA márkakereskedője: (M) HONDA Maruzs Rákóczi út 135/a Salgótarján, 3100 Tel.: (32) 441-666

Next

/
Thumbnails
Contents