Nógrád Megyei Hírlap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 203-227. szám)

2001-09-21 / 220. szám

2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap M E G Y E I SZÓ LGÁLTATÁS 2001. SZEPTEMBER 21., PÉNTEK KORKÉP __ Szép hagyomány: „Édes anyanyelvűnk...” Balassagyarmaton rendezték a megyei döntőt „Óh, te édes szép magyar nyelvem! ... Szeretünk hangoztat­ni, gyönyörködünk benned, beszélünk hosszan és szépen - s azután azt hisszük, hogy tettünk valamit.” Jókai Mór fenti gondolatai szerepeltek mottóként szeptem­ber 12-én a középiskolás tanu­lók „Édes anyanyelvűnk” verse­nyének megyei döntőjén. A nóg­rádi középiskolák körében nép­szerű és rangos versenyt a me­gyei pedagógiai intézet és a Szent-Györgyi Albert Gimnázi­um és Szakközépiskola közösen rendezte. Már szép hagyománnyá vált, hogy minden év őszén a ver­seny megyei fordulójának ez a nagy múltú balassagyarmati in­tézmény ad otthont. Elismerésre méltó, hogy ma, amikor az anyanyelv iránt csök­kent a lelkesedés, amikor a diá­kok nagy része keveset olvas, sokszor nyelvi, kifejezésbeli ne­hézségeik vannak, amikor az in­formatikai forradalom szinte ki­szorítja a nyomtatott betűket vi­lágunkból és egyre kevesebben vannak, akiknek az olvasás va­lóban élményt jelent, 16-18 éves diákok tömegesen vesznek részt egy olyan rendezvényen, ahol az anyanyelv, az anyanyelvi kul­túra ápolása jelenti a fő gondola­tokat. A versenyt két kategóriában hirdette meg az Oktatási Minisz­térium, ennek megfelelően a gimnáziumok és a szakképző is­kolák tanulóinak teljesítményét külön értékelte a zsűri. Az írásbeli fordulóban a résztvevőknek egy olyan fel­adatlapot kellett megoldaniuk, amely alaktani, szófajtani, sti­lisztikai és nyelvhasználati kér­déseket tartalmazott. A verseny szóbeli részében előzetes felké­szülési idő után meghatározott témáról, meghatározott műfaj­ban és meghatározott közönség­nek legalább három percig sza­badon kellett beszélniük a ver­senyzőknek. Oroszlánná Mészáros Ágnes, a zsűri elnöke, a balassagyarma­ti Madách Imre Könyvtár igaz­gatója szakmai értékelésében számos olyan lényeges kérdésre hívta fel a figyelmet, amely a versenyre való felkészítő mun­kában a jövőben is hasznosítha­tó lehet. A legjobban szereplő diákok átvehették a Nógrád Megyei Pe­dagógiai Intézet elismerő okle­velét. A versenyen a következő eredmények születettek: A GIMNÁZIUMI KATEGÓRIÁBAN 1. helyen végzett: Sinkó Edi­na, a Szent-Györgyi Albert gim­názium diákja. Felkészítő taná­ra: Vajda Andrea. 2. helyezést ért el: Gyöngyösi Karola, a pásztói Mikszáth gim­názium tanulója. Felkészítő ta­nára: Bottyán Zoltánná 3. helyezett lett: Bolla Karoli­na, a salgótarjáni Bolyai gimná­zium diákja. Felkészítő tanára: Lékóné Lantos Zsuzsanna A SZAKKÉPZŐ KATEGÓRIÁBAN 1. helyezést ért el: Frenkl András, a szécsényi Körösi szakközépiskola tanulója. Fel­készítő tanára: Végh Gábomé. 2. helyen végzett: Híves Vero­nika, a salgótarjáni Táncsics szakközépiskola diákja. Felké­szítő tanára: Vinczéné Járinka Magdolna. 3. helyezést ért el: Botár Esz­ter, a Táncsics szakközépiskola tanulója. Felkészítő tanára: Ko­módi Andrea. Az október 19-20-21-én Sá­toraljaújhelyen megrendezésre kerülő országos döntőn Nógrád megyét mindkét kategória első két helyezettje képviseli. __________________vinköné kovács Miau s zaktanácsadó „Kapásom van!” - Horgászsarok Vezetői tanácskozás - emlékverseny A közelmúltban a Horgász Egyesületek Nógrád Megyei Szövetsé­ge szervezésében - immár hagyományosan - találkoztak me­gyénk horgászegyesületi vezetői. A másfél napos együttlét lehe­tőséget adott a feladatok összehangolására, az aktuális kérdések megbeszélésére s nem utolsósorban a vízparti vetélkedésre. Jó néhány vélemény alkalmas lesz arra, hogy az elnökség és a kül­döttközgyűlés döntéseit elősegítse. A korábban is nagy viharokat kavart fogási napló határidőre történő leadásának (vagy teljes elmaradásának) elmulasztásá­ból származó szankciók (egy évi állami jegy megvonás) nagy­sága továbbra is irritáló, fogal­mazták meg sokan. Kiss Tamás halászati felügyelő - hivatkozva a törvényi előírásokra - jelezte, hogy a jövő évben is ellenőrizni fogja a leadások fegyelmét és az ez évihez hasonlóan jár el. E té­ma kapcsán felvetődött a fogási naplók adatfeldolgozásának sürgőssége is, amit - vélemé­nyünk szerint - semmi nem in­dokol. A testület kérte a halásza­ti felügyelőt és a megyei szövet­séget, hogy ki-ki saját csatorná­ján jelezze e kötelezettségek időpontjának kitolását, illetve tegyen javaslatot főhatóságá­nak, országos szervének a tör­vény módosítására. Sokan tették szóvá a legutób­bi küldöttközgyűlés határoza­tát, amely a jövő évi megyei ver­senyeken részt vevő csapatok létszámmódosítását tartalmaz­za. Nevezetesen, hogy ameny- nyiben a csapat szerves része­ként kötelező lesz női verseny­ző indítása és a felnőtt létszám négyről öt főre emelkedik, több egyesület elmarad a versenyről, mert e feltételeknek nem tud eleget tenni. A hosszas vita, vé­leménycsere és javaslat minden bizonnyal egy kompromisszu­mos megoldást eredményez, amely nem zárja ki a „foghíjas” csapatokat sem a versenyből és az országos versenyszabályok­nak is megfelel. Bízunk benne, hogy a nagy tapasztalatokkal rendelkező Jónás György ver­senyfelelős közreműködésével mindenki számára elfogadható döntés születik. A megyei egyesületekben fo­lyó ifjúsági munkáról Varga Zoltán ififelelős tartott alapos helyzetismertetést, egyúttal vá­zolta az elkövetkező időszak fel­adatait. A beszélgetés kapcsán egyértelművé vált, hogy a jövő horgász nemzedékének nevelé­se közös feladat, ebben az egye­sületi ifi és versenyfelelősöknek a korábbinál sokkal jobban kell együttműködniük. Végezetül a környezet, víz- és halvédelmi feladatok kerültek terítékre, amelyeket dr. Szőke Pá nagy szakértelemmel adott közre. Felhívta a figyelmet a gyakorta előforduló hibákra, a károkat előidéző tényezőkre és arra, hogy e témával kapcsolat­ban már számtalan szakmai le­velet kaptak az egyesületek, amelyeket - saját érdekükben - helyes volna időnként tanulmá­nyozni. Bár az idő nem igazán fogad­ta kegyeibe a rendezvényen résztvevőket és a „vízparti vetél­kedőre” a verseny zavartalan megrendezésére sem voltak kedvező jelek, mégis a vezetők zöme nagy elszántsággal készü­lődött. Voltak, akik már hajnali ötkor keverték csodaetetőiket, próbálgatták szerelésüket. Reg­gel hét órára - dacolva az idővel - összegyűlt a csaknem har­mincfős csapat. Végül is a 29 induló közül 14 versenyzőnek sikerült halat fog­nia. A győztes (magasan) Erdei Zoltán hor­gásztársunk lett 4260 grammal, a többiek ettől jóval elmaradva követték, de ez senkinek nem rontotta jókedvét. Egyhangú vélemény volt: a hagyományt folytatni kell! A vé­leménycsere és a vízparti lazítás a feltöltődést segíti. IV1TZ ZOLTÁN Szeles András- emlékverseny Az Öregpotyka Horgász Egyesület szeptember 30-án, va­sárnap 7 órától a ludányhalászi Pontyos-tónál az elhunyd horgá­szok tiszteletére rendezi meg a Szeles András nyílt emlékver­senyt úszós készséggel. * Édesapám nagyon szeretett horgászni. Egyetlen szórakozása volt, boldogan időzött a tópar­ton egy fáradtságos nap után. Szívszorítva jövök ki a tópartra azóta is. Távozása előtt néhány nappal még eljött elköszönni a tótól, az itt horgászó emberektől és a horgász egyesület vezetőitől is búcsút vett. Megköszönöm, hogy édesapám nevével jegyzik ezt a horgászversenyt! Mint mondtam, kötődésünk óriási, ehhez a vízhez, családunk még­sem akarja kisajátítani ezt az ünnepet és a megemlékezés szándékát, lehetőségét. Kezde­ményezzük egy emlékhely kiala­kítását itt a tóparton, ahol min­den elhunyt horgász hozzátarto­zói leróhatják tiszteletüket az el­hunyt szeretteikre emlékezve. Gyertyát nyújthatnak, hogy a túlvilági horgászvízen is világít­son az esti gyertya a kapásjelző alatt. SZELES MARIANN HÉT VÉGI ÜGYELETEK Orvosi készenlét Salgótarján: A hét végi orvosi (sürgősségi) ügyeleti el­látás péntek 16 órától hétfőn reggel 7.30 óráig tart. A központi ügyeletet (felnőtt és gyermek), az Ady Endre út 3. szám alatt, a volt bőr- és nemibeteg-gondozó épü­letében lévő egészségügyi létesítményben kereshetik fel. Tel.: 32/410-853. Az anyatejgyűjtő állomáson - szintén az Ady Endre út 3. szám alatt - szombat-vasárnap reggel 8-9 óra között veszik át a tejet. Balassagyarmat: Rákóczi fejedelem út 66. szám alatt, a 6. sz. rendelőben péntek délután 17 órától - hétfőn reg­gel 7 óráig lesz ügyeleti ellátás. Telefon: 35/301-621. Bátonyterenye, Rétság: A megszokott helyeken lesz ügyeleti ellátás, péntek délután 17 órától - hétfőn reggel 7.30 óráig. ­Bátonyterenyén az Ózdi út 60. szám alatti rendelőben, tel.: 32/353-344; Rútságon: a József Attila út 13. szám alatti rendelőben, tel.: 35/350-561. Szécsény: a Rákóczi út 113. alatt pénteken 16 órától - hétfőn reggel 7 óráig tart az ügyeleti ellátás. Telefon: 32/370-432. Pásztó: a gondozóházban, a Hársfa utca 1. szám alatt (a rendelőintézet mögötti Semmelweis utcai bejáratnál) péntek 17 órától - hétfő reggel 8 óráig tart a háziorvosi ügyeleti ellátás. Tel.: 32/561-020, vagy 32/561- 000/2191-es mellék. Lelkisegély telefonszolgálat: Salgótarjáni körzet: 32/311-600. (Este 18 órától reggel 06 óráig ingyenes!) Balassagyarmati körzet: 06-80/505-502. (Ezen szám csak a 35-ös körzetből hívható!) Gyógyszertárak nyitva tartása Hét végi ügyeleti ellátást - péntek 16 órától hétfőn reg­gel 7 óráig - az alábbi gyógyszertárak tartanak me­gyénkben: Salgótarjánban a Kossuth út 2. szám alatti Szent Anna gyógyszertár tart ügyeletet. Balassagyarmaton a Rákóczi út 51. szám alatti Szent György gyógyszertár ügyel. Bátonyterenyén a kisterenyei, Vasút út 5. szám alatti Kastélykert patika tart ügyeletet. Pásztón a Semmelweis út 9. szám alatti Gyógyír patika ügyel. Szécsényben a Rákóczi út 94. szám alatti Szent Jób gyógyszertár tart ügyeletet. Rútságon: nincs ügyelet, a sürgős segítségre szoruló be­tegeket Balassagyarmat és Vác patikái látják el gyógy­szerrel. Állatorvosi ügyeletek A Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Megyei Szerveze­tének magánállatorvosi (betegbejelentés) ügyeleti szol­gálatán a hét végén, - (pénteken 14 órától - hétfő reggel 6 óráig) az alábbi orvosok tartanak ügyeletet: Balassagyarmat és Szécsény ügyeleti körzet: (B.-gyar- mat, Szécsény, Endrefalva, Szügy, Rimóc, Terény, Magyarnándor és környéke) - dr. Barna Róbert, 2660 Balassagyarmat, Óváros tér 17/a., tel.: 06-35/314-176, mobil: 06-70/316-8777; Rétság ügyeleti körzet: (Rétság, Romhány, Diósjenő, Nézsa, Nagyoroszi, Érsekvadkert, Drégelypalánk és környéke) - dr. Silverió András, Dejtár, Rákóczi u. 4., tel.: 06-35/346-108, mobil: 06-20/384-4460; Salgótarján ügyeleti körzet: (Salgótarján, Cered, Karancskeszi, Karancslapujtő, Kishartyán, Bátony­terenye, Márkháza, Mátraterenye, Kazár és környéke) - dr. Ottmár György, 3100 Salgótarján, Pécskő u. 2., tel.: 06-32/417-809, mobil: 06-20/3554514; Pásztó ügyeleti körzet: (Pásztó, Kálló, Cserhát- szentiván, Ecseg, Palotás és környéke) - dr. Lukáts Tamás, Ecseg, Béke u. 9., tel.: 06-32/490-007, mobil.: 06-70/310-2537. A Nógrád Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellen­őrző Állomás hatósági állatorvosi ügyelete a hétvégén: (péntek 14 órától hétfő reggel 8 óráig) az alábbiak sze­rint lesz: Rétság és környékén - (Rétság, Romhány, Diósjenő, Nézsa, Nagyoroszi, Érsekvadkert, Drégelypalánk és környéke): dr. Barna Róbert, 2660 Balassagyarmat, Óváros tér 17/a„ tel.: 35314-176; Balassagyarmat, Szécsény és környékén - (Szanda, Érsekvadkert, Terény, M.-nándor, Orhalom Varsány, Rimóc, Endrefalva): dr. Perjés Zoltán, 2660 Balassa­gyarmat, Béri B. Á. u. 13., tel.: 06-35/311-187; Salgótarján és környékén - (Salgótarján, Cered, Karancskeszi, Karancslapujtő, Kishartyán, Bátony­terenye, Márkháza, Mátraterenye, Kazár és környéke): dr. Papp Tamás, 3078 Bátonyterenye, Munkácsy út 4., tel.: 06-32/350-616; Pásztó, Palotás és környékén - (Pásztó, Kálló, Cserhátszentiván, Ecseg, Palotás és környéke): dr. Osgyáni Béla, 3042 Palotás, Szabadság u. 24., tel.: 32/480-002. Istentiszteletek és miserendek Salgótarján Római katolikus templom: Főplébánia: szombaton reggel 7.30- kor, vasárnap 10 és 17.30 órakor lesz a szentmise. Szent József-templom: szombaton 18 órakor, vasárnap 8.30 és 10 óra­kor lesznek a szentmisék. Forgáchtelepi kápolna: havonta va­sárnap reggel 7 órakor tartják a szentmisét. Szent Lázár Kórház kápolnájában vasárnap 16 órakor van a szentmi­se. Zagyvapálfalván: szombaton 18 órakor, vasárnap 10 órakor lesz szentmise. Baglyasalja: vasárnap 8.15 órakor tartják a szentmisét. Zagyvaróna: szombaton 18 órakor, vasárnap 10 órakor kezdődnek a szentmisék. Somoskőújfalu: vasárnap 8.15 órá­tól lesz a szentmise. Rónafalu: vasárnap de. 8.30 órakor kezdődik a szentmise. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap a Salgó úti templomban 10.30, Zagyvapálfalván 13.30 óra. Baptista imaház: istentisztelet va­sárnap 9.30 óra. Református templom: istentisztelet vasárnap 10 óra. Adventista egyház st.-i gyülekezete: (Munkásotthon tér 5., SZÜV mö­gött) istentisztelet pénteken 18, szombaton 10.45-12, 14.30-15.30 órakor. Hit Gyülekezet: istentisztelet a váro­si sportcsarnokban minden vasár­nap 15 órától. Sí. Ezüstfenyő otthonban: minden hónap első péntekén 10 órától kez­dődik az istentisztelet. Balassagyarmat Római katolikus templom: szomba­ton este 19, vasárnap 7, 8.30,11, és 19 órakor, tartják a szentmisét. Új templomban: minden vasárnap 16 órától kezdődik a szentmise. Evangélikus templomban: istentisz­telet vasárnap 9, 10 és este 18 óra­kor. Református templom: istentisztelet minden vasárnap 10 órakor, min­den hónap első vasárnapján úrva­csorái szolgálat. Bosco Szent János szalézi plébánia­templomban: vasárnap 7.30, 9, 11.30 és 18 órakor, hétköznap 8 és 18 órakor kezdődnek a szentmisék. Balassagyarmati kórház kápolnájá­ban: minden vasárnap 15.30 óra­kor istentisztelet. Szécsény Római katolikus templom: szomba­ton reggel 7 és este 19 órától, vasár­nap 7,10 és este 19 órakor lesznek a szentmisék. Evangélikus templom istentisztelet vasárnap 8.30 óra. Református istentisztelet minden hónap 3. vasárnapján 17 órakor az evangélikus templomban. Pásztó Római katolikus templom: szomba­ton reggel 7 órakor és este 18 órá­tól, vasárnap 9 és 19 órakor lesz a szentmise. A Szentlélek-templomban: szomba­ton 18 órakor, vasárnap reggel 8 órakor kezdődik a szentmise. Evangélikus templomban: vasárnap 9 órakor kezdődik az istentisztelet. Hit Gyülekezet: istentisztelet a gyü­lekezeti házban (volt áfész-épület) vasárnap 15 órakor. Rétság Római katolikus templom: vasárnap 8 és 11 órakor kezdődnek a szent­misék. Evangélikus imaház: vasárnap 8.30 órától evangélikus istentisztelet. Református istentiszteletet minden páratlan vasárnap 8 órától tartanak a művelődési házban. Bátonyterenye Római katolikus templom: Nagy- bátony (falu), vasárnap 11.00 óra­kor lesz a szentmise. Bányavárosban: szombaton 16 óra­kor tartják a szentmisét. Maconka: vasárnap 8.30 órakor kezdődik a szentmise. Kisterenye: szombaton 18, vasár­nap 8.30 órakor lesz a szentmise. Ezüstfenyő otthonban: (Bátony­terenye) minden szombaton 16 órakor az intézmény könyvtárában: katolikus szentmise. Mizserfai otthonban: minden héten szombaton, 14 órától van szentmi­se. Szentkút A kegytemplomban szombaton és vasárnap 9 és 10.30 órakor kezdőd­nek a szentmisék. Skandináv lottó Nyerőszámok A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a szeptember 19-én megtartott 38. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták: Első számsorsolás: 11,12,14,17,18, 26, 35 Második számsorsolás: 2, 6, 8,13,17, 23, 34 Nyeremények A szeptember 19-én megtartott 38. heti Skan­dináv lottó sorsolás után a nyeremények a kö­vetkezők: 7 találatos szelvényt nem találtak. 6 találatos szelvény 83 darab volt, nyereményük 144 ezer 274 forint. Az 5 találatosokra 3708, a 4 találato- sokra 708 forintot fizetnek. NÓGRÁD É HÍRLÁP KÖZÉLETI NAPILAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Posta- fiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótarján vonzáskörzetében a Célvonal Bt. (tel.: 30/9433-548,30/9951-279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a Karton Kft. (tel.: 30/34-70-864,32/475-727) juttatja el a lapot. Terjeszti a BUV1HÍR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 995 Ft, negyedévre 2985 Ft, fél évre 5970 Ft egy évre 11 940 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Áz adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. szerkesztőségi rendszerrel készült.

Next

/
Thumbnails
Contents