Nógrád Megyei Hírlap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 203-227. szám)

2001-09-01 / 203. szám

1 2. OLDAL SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT MEGYEI KORKÉP PÁSZTÓ 2001. SZEPTEMBER 1., SZOMBAT Faragó Zoltán: T ü. /7 /’ j y\ Periszkóp úr és az utolsó túzok Pár napja még valósággal tombolt a nyár. Nem csak a déli órákban, ha­nem éjszaka is meleg volt, mintha a természet nem akarna tudomást ven­ni arról, hogy az őszi elmúlás ellen ugyanúgy nincs mit tenni, mint az idő haladása ellen, - bár ez a kettő ilyen­kor kéz a kézben jár. Szerdán reggel­re aztán meglehetősen hideg lett. A feltámadó széllökések az ősz üzene­teit hozták, a fecskék nagy csapatai megritkultak, a színpompás nyári vi­rágok jó része pedig már csak herva­dó szirmaival intett búcsút az au­gusztusnak. Nap közben azonban - eddig - nem nagyon lehetett észre­venni, hogy nyakunkon az ősz. A Diósjenői-tó Nógrád megye egyetlen természetes eredetű állóvize. Több mint egyszerű üdülőhely és horgászparadi­csom. Marcus Aurelius itteni csatája kultúrtörténeti emlékhellyé teszi, a Börzsöny lábához simuló, gazdag tör­ténelmi hagyományokkal büszkélkedő falu számtalan más nevezetességével együtt. Ezek viszonylag közismert dol­gok, de akadnak más érdekességek is. Ami a madártani adatokat illeti, a na­pokban, a vadászat történetének Nóg­rád vármegyei adatai után kutatva ol­vastam át Réz Endre, az 1902-ben Sel­mecbányán született, Diósjenőn is hosszú ideig tevékenykedő erdőmér­nök hozzáférhető írását. A Börzsöny madárvilágának jó ismerője lehetett, de adatait ma már sokkal alaposabb, megbízhatóbb és fajokban is jóval gaz­dagabb megfigyelések egészítik ki. (Ez persze nem azt jelenti, hogy a madárvilág faj- és egyedszáma gyarapodott, hanem azt, hogy a megfigyelők köre bővült.) Réz Endre adatai közül a legérdekesebb a túzok feltehetően utolsó nógrádi előfor­dulására vonatkozik: Diósjenő határában 1929. március 2-án bukkant fel egy tojó madár. Az évben igen kemény tél volt, emiatt kóborolt el idáig. Többet azonban nem tudni az esetről. Az erdőmémök a feketeharkályt is Nóg­rád egyik legritkább, csak a Börzsöny bel­sejében előforduló madárnak tartotta, - és mekkorát tévedett! Többszörösen is. Egy­részt ez a madár, ha nem is gyakori, de másfelé is előfordul: láthatjuk a Cserhát­ban éppen úgy, mint a Karancsban, a Medvesen, a Mátrában... Most meg éppen itt repül velem szem­ben egy, meglehetősen alacsonyan, a Diósjenői-tó parti nádasa felett! Közeledik gyorsan a termetes, fekete madár, amikor azonban a közelembe ér, feljebb emelke­dik, megnyújtva az egyik hullámot, ami annyira jellemző a harkályok röptére, és az út melletti nyárfás felé tart. Egy kis fűzfa­csoportból röppent ki, - a legnagyobb meglepetésemre. Tóparton vízimadarat vár az ember, nem az öreg erdők harkály­óriását. Kis idő múlva aztán kiderül, hogy vad­kacsa is van itt bőségesen. A horgászstége­ken üldögélve látni a legtöbb tőkésrécét. Olyanok ezek a fából tákolt alkotmányok, mintha külön e madaraknak készültek vol­na, pihenőhelynek. Miközben a nádason keresztül vezető, legalább harminc lépésnyi hosszúságú hí­don egyensúlyozok az egyik kényelmes­nek tűnő, padokkal is felszerelt horgász­hely felé, feltűnik valami furcsa a vízben. Hüvelykujjnyi, sötétszürke alapon citrom­sárga mintázatú valami áll ki a vízből, amin mintha szem is fénylene... Egy mo­csári teknős lapul a híd mellett a sűrű nád és a békalencse között. Próbálgatom a fényképezőgéppel becserkészni. Hagyja is magát, - egyelőre. Érni azonban semmit nem érek vele, mert a lencsében nem is le­het látni, annyira beleolvad környezetébe. Árnyékos is a hely ráadásul, messziről re­ménytelen is az a fotó. Nézegetjük tehát egymást egy darabig. Állítólag a teknősök részben annak kö­szönhetik rendkívül hosszú életüket, hogy soha, semmit nem sietnek el. Most is rend­kívüli türelemről tesz tanúbizonyságot Pe­riszkóp úr, ahogyan hirtelen elnevezem magamban az elém került állatot, mert­hogy csak annyi látszik belőle, mint a ten­geralattjáróból a periszkóp. Az, hogy úr, egyáltalán nem biztos, de hüllőszakértő le­gyen a talpán, aki megállapítja annyiból, amennyi látható belőle... Telnek a percek, valahol tőkésréce sá- pog a közelben, de Periszkóp urat az efféle hangok hidegen hagyják. Fogom végül a fényképezőgépet, és letérdelek felette a deszkára. Az eredmény semmi, a lencsében még mindig nem lehet látni az állatot, de leg­alább nem menekült el. Most következik a hasalás: talán marad a teknős akkor is, amikor úgy hetven centire fölé fekszek a deszkákra... Azaz... Miféle teknős? Hová tűnt? Mégcsak a víz sem fodrozódik utána, még egy egészen kicsit sem. Méghogy ezek a teknősök soha, semmit nem sietnek el! Ez úgy eltűnt a szemem elől, hogy követni sem tudtam, pedig végig őt néztem. Kissé csalódottan ballagok a tó vizében álló stégre. Nem vigasztalnak a közelben úszkáló tőkésrécék, a víz felett cikázó, va­lószínűleg már vonulásban lévő molnár- és füstifecskék. Ez a villámgyors Periszkóp úr! Legalább már a páncélját megmutatta volna egy szemvillanásra! Teknős helyett a tájról ké­szítek néhány fotót, - ami nem kárpótol. A tó, mögötte a Börzsöny itt volt tegnap is, itt lesz holnap is, de mocsári teknőst látni, legalábbis Nóg- rádban, kivételes szerencse. Jártam egyszer egy görög- országi, tengerparti mocsár­ban. Ott egy vízbe dobott nádpalló csücskén hét napo­zott együtt, pár méternyire tőlük, egy deszkalapon meg hat. A parton még ötvenforintosnyi teknős­bébit is fogtam. Ugyanebből a mocsári faj­tából valók voltak, de mégiscsak más do­log a mi saját nógrádi teknősünk, meg a könnyedén telelő mediterrán! Szürkegém vartyog valahol a távolban, de nem látom, takarják a fák. Vonuló gyur­gyalagok hrüp-hrüp jelzőhangját hallani, azután kicsiny, fekete pontként láthatók is az égen. Öröm, de a teknősnek jobban örülnék... A nád között valamilyen madár csap egy kis zajt, de megpillantanom nem sikerül. Visszafelé menet persze figyelem a vi­zet, hátha ismét meglátom Periszkópot. Nem is csalódok! Ugyanott, ahol az előbb láttam a fejét, most a hátát is sikerül meg­pillantani, amint eliszkol előlem. Közepes, tenyérnyinél valamivel kisebb példány. Fényképezésről persze, sajnos, szó sem le­het... A tó látképe, háttérben a Börzsöny hegyei __________a szerző felvétele T erepjáró című sorozatunk mai része éppen a száz­ötvenedik. E kerek számú megjelenés alkalmából fo­gadják sok szeretettel az alábbi történeteket, amik anyaggyűjtés közben estek meg. (F. Z.) REPÜLT A SAPKA Nem volt más megoldás, akkor hároméves, Eszter Judit nevű leányomat is magammal kellett vinnem a terepjárásra. Április utolsó napjaiban jártunk, a Medves-fennsíkon még menyasszonyi ruhában virítottak a kökény bokrok. Jó­kora út bejárására készültünk, - ami azonban így, együtt, nem volt egyszerű dolog. A csöppség sűrűn megállt virágot szedni, követ gyűjtögetni, amikor el­fáradt, a nyakamba vettem, de időnként mégiscsak le kellett őt tenni, mert, amint mondta, „pezseg a lába”. (Elzsibbadt...) Vecseklő környékén éppen tehe­neket legeltettek akkor. Az elhagyott puszta felé haladva ismét letettem a nya­kamból Eszter Jutkát, aki közben lelopta a fejemről a sapkámat. Nem bántam persze, ő pedig azzal szórakozott, hogy a fejfedőt dobálta ide-oda. Egyszer az­tán széles mosollyal, felém fordulva odakiáltott:- Apa! Beledobom! Odanézve láttam, hogy egy szép nagy tehénlepény felett áll, kezében a jobb sorsra érdemes sapkával. Mondtam neki, hogy meg ne próbálja, - de a tökfedő már repült is... Haragom óriási sikert aratott, s akadt a közelben még néhány tehénlepény, ami éppen alkalmas volt a részbeni betakarásra. A végére mégis akadt szerencsés fordulat. A sapka visszaszerzése után vé­letlenül nem egy megfelelőképpen görbülő tehénlepény került a fejemre... VADDISZNÓISKOLA Eszter lányomnak igyekszem átadni azt a keveset, amit a természetről tu­dok. Egyik közös túránkon vaddisznócsapás keresztezte az ösvényt, amit per­sze megmutattam neki. A látottak az apróság fantáziáját alaposan megmozgat­ták.- Nagy vaddisznó volt? - Érdeklődött.- Nem különösebben. Olyan negyven kilós süldő.- Negyven kilós? Akkor az már iskolás - bólogatott Eszter a legkomolyabban. Most persze rajtam volt a kérdezés sora:- Tündérkém, hol van az a vaddisznóiskola?- Nem tudod? Pesten! Odajárnak Pásztóról, Pálfalváról, Tarjánból is... Utólag jöttem rá, hogy igazat mondott. Én magam is jó pár olyan disznót is­merek, amelyik Pestre járt iskolába... VÁLLRÓL INDÍTHATÓ FÉNYKÉPEZŐGÉP Néhány alapvető felszerelési tárgyra feltétlenül szükség van a természet megfigyeléséhez. A látottak dokumentálásához nem árt egy tükörreflexes fény­képezőgép, megfelelő optikával együtt. Az ára persze borsos, amelyik minden igényt kielégít, több millió forint, tehát a szegény madarász számára megfizet­hetetlen. Tizenöt éve azért sikerült vásárolnom egy szovjet gyártmányú Zenit gépet, a hozzá tartozó, válltámaszos, 300-as teleoptikával együtt. A szerkezet kezelése azonban nehézkes, állatfotó csak véletlenül sikerülhet vele, így igen ritkán használom. Megközelíthetetlen helyen lévő növényeket azonban vi­szonylag jól lehet vele fényképezni. Egy alkalommal, vezetés közben, Kisterenye mellett a kocsiból vettem ész­re, hogy az árok aljában hatalmas réti füzény terem. Gyorsan megálltam, visz- szatolattam, azután a csomagtartóból előszedtem a gépet. Mivel a legjobb né­zet úgy derékmagasságból kínálkozott, letérdeltem a pár méternyire lévő fotó­téma szent színe előtt, és állítgatni kezdtem az exponálási időt, a blendenyílást, a távolság- és a fénymérő nagy nehézségek és sok-sok kudarc árán kiismert, go­nosz gombocskáit. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy kocsi fékez mellettem. A sofőr, kopaszra borotvált fejű férfiú az ablakot letekerve alázatosan arról érdeklődött, hogy tovább szabad-e menni. Jobb híján intettem neki, hogy csak gyorsan, azu­tán hasra vágtam magamat a fűben, mert rám jött a röhögés. Persze a 300-as optika volt az oka mindennek. Aki nem ismeri, a mérete alapján akár vállról in­dítható rakétának is nézheti... ■ Drégelyvár titkai A bársonyfekete égbolton, a milliónyi csillag által szórt fény- özönben két hold tündöklött a vár fölött. Az egyik a megszokott sebhelyes arcával hintette e va­rázslatot, ám a másik csak félhold volt. Ali pasa tábora fölött hirdet­te a pusztulást, a halált. Már he­tek óta hullottak a különféle mé­retű golyók az egyre gyengülő fa­lakra, a kőgolyók repesztettek, a vasgolyók mulasztottak. Kevés idő volt hátra, a régen büszke vár haldoklóit. A keleti falon két alak körvonala látszódtak, a török se­reg erről az oldalról nem kísérle­tezett, a magas falak szédítő szik­lákon feszültek az égnek. Szerel­mes suttogás hallatszott éjszaka órán fáklyák lobogása mellett. A lány türkizszemű, szív alakú acával szép volt, fáradt és halál- raszánt.- Szerelmünk pecsétjeként - így a fiú - zárjuk be e lakatot és vessük a mélybe. Lágy hangon szinte suttogva a lány igen, sze­relmünk örökké élni fog, - a be­zárt lakat elszállt az éjben, top­panva csapódott a fal alatt lévő ki- szögellésbe. 1552. júliusa volt, igen nagy meleg. A nap aranygolyóbisa még ki­csit odatapadt a földhöz, utolsó csókot adva annak, aztán ellib­bent fel a tiszta ragyogó kék égre. Reggel 5 óra volt, napfelkelte. A vár falmaradványán álltunk és néztük a csodát. Meleg volt, au­gusztus eleje. Egy régészcsapat tagjai vol­tunk, amelyet Majcher Tamás ré­gész vezetett. A keled falmarad­ványok alapjait bontottuk ki. Az évszázadok alól, ugyanis alpin- technika nélkül elég veszélyes vállalkozás lett volna, maga a vár egy 444 méter magas vulkanikus kúpon állt, így jó nagyot lehetett esni aki nem volt észnél, és be­kötve. Augusztus elején érkez­tünk, Robin, Gubecs és én. Sátrat vertünk a vár mellett és tíz napig dolgoztunk a falakon. A többi dolgozót mindennap ki, illetve hazaszállították a bonyolult erdei utakon. A vár lassan kezd magá­hoz térni, sokáig feküdt szemfe­dő alatt. A munka lényege az volt, hogy egy 45-50 fokos lejtőn kötélbiztosításba kötve, csákány­nyal, kapával bontottuk ki a fal megmaradt részeit. További hely­reállítási munkák alapjául. A ne­hézség az volt, hogy a partfal egy harmincméteres szakadékba tor­kollott, így egy vigyázatlan moz­dulat emberéletbe került volna. Az első feladat az volt, hogy biztosítást építsünk ki több em­bernek. Dupla kötelet használ­tunk a maximális biztonság érde­kében. Erre voltak az egyéni ereszkedő kötelek rögzítve. Min­denki önbiztosítással mozgott, azaz egy olyan szerkezettel, amely fölfelé húzódott, de lefelé tartott. Rajtunk kívül még négyen vállalkoztak erre a munkára, Jan­csi, Krisztián, a nagydarab Arthur és a vékonydongájú Gá­bor. (Sajnálattal hallottuk, hogy a munka befejezése után egy nap­pal meghalt.) Megindult a munka, 38 fokos melegben reggel 8-tól délután 4- ig, nyakig érő porban a tűző na­pon csákányoztunk, közben né­ha nagy robajjal eltűnt a mélyben a botook által megfogott törme­lék. Nem kis munka volt. Porál­arc híján kendőt kötöttünk a szánk elé. Első nap leégtünk, in­nentől hosszú ujjú ingben vol­tunk kénytelenek dolgozni. Délutánonkét kis csapatunk, miután mindenki elment, kivéve a turistákat, akik meglepően nagy számban érkeztek a vár­romhoz, szétpakoltunk a sátor mellett, lezuhanyoztunk a fára akasztott kulacsból és mindenfé­le fantáziaszülte ételeket főztünk. Általában délután 6-7 között már lefeküdtünk aludni, és ez így, ment tíz napon át. Közben adód­tak kalandok is. Egy fatönk kifor­dítása után öt lódarázs támadt rám és sikeresen belém is mar­tak. Kellemetlen éjszakám volt, de szerencsére egy hét alatt hely­rejöttem. A várfal maradványai lassan- lassan előtünedeztek. A munka durva része után, a kis kapák és a seprő vették át a szerepet. Miköz­ben kötélen dolgoztunk, közbe­közbe a fantáziánk is meglódult, le is ereszkedtünk a fal aljába kör­be mentünk az óriási dzsumbuj­ban. A falat több tonnás elvált sziklák támogatták, sajnos sem­milyen rést, netán alagutat nem találtunk. Igaz, hogy a várban lé­vő kút 110 méter mély volt, de a századok színültig megtöltötték törmelékkel. Egy nap Gábor talált egy be­zárt lakatot. Tamás szerint kora­beli, úgynevezett csúcsos lakat. Utána kőgolyót, majd egy majd­nem teljesen ép korsót ásott ki a falból. Másnap egy élő békát ta­láltunk egy kő alatt, az érdekes az, hogy majd egy méterre föld alatt. Éjszakáéként a ragyogó hold fénye furcsa árnyékokat vetett a tépett romokra. Hangok hallat­szottak, suttogások az örökké fú­jó szélben. A szellemek órája volt magasan az erdők felett. Másnap Krisztiánnal dolgoz­tunk, észrevett jobbra egy kis át- hajlást, tele bozóttal, de a várfal maradékának tűnt, furcsa, fehé­resen csillogó kövekkel tele. Elka­pott minket a felfedező izgalma. Levágtuk a növényzetet, kötélen függve beóvatoskodtam a szűk helyre. A csillogó kövek, porral fedett palakőzet volt, egy óriási pókhálón túl sötét üreget talál­tunk, körülbelül 30-35 centimé­ter átmérőjű lyuk ment be a vár­fal alá. Tamás is beereszkedett, de vé­leménye szerint csak valamilyen kifolyó maradványa. Kicsit fel­pezsdítette a vérünket, meg hát terven felül az a szakasz is ki lett tisztítva. így teltek a napok, de mindennek vége szakad egyszer. Utolsó napokban következett a szintezés, méretezés. Eléggé alpi­nista munka volt. Itt tényleg a kö­télen lógva folyt a munka. A vár egyéb részei szeptemberben lesz­nek felmérve, úgyhogy visszaté­rünk. Csapatunk összepakolt és las­san lecsorogtunk a hegyről. Nagyorosziban elköszöntünk a sorompóban álló katonáktól, szeptemberben újra jövünk. Irány haza. Nagy kaland volt, sok munka volt, de megérte! BUDA LÁSZLÓ A nyugati várfal maradványai ______________________a szerző felvlétele I TAnn 1 T\ £k TTTTST i TS Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Posta­V I II [2 \ I I tjpr Ul I U I A l) fiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. 1A megyei llllVL/iil Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótarján vonzáskörzetében a Célvonal Bt. (tel.: 30/9433-548,30/9951-279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a Karton Kft. (tel.: 30/34-70-864,32/475-727) juttatja el a lapot. __________________________FTI*'__________________________ Teijeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 s zámú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 995 Ft, negyedévre 2985 Ft, fél évre 5970 Ft, egy évre 11 940 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HŰ ISSN 1215-9042. . mm • * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. j az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarotszág Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóteijesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. szerkesztőségi rendszerrel készült.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents