Nógrád Megyei Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 177-202. szám)

2001-08-03 / 179. szám

Volt egyszer egy kovácsológyár Egy nyugdíjas szakszervezeti vezető visszaemlékezései (6.) A mindennapi gondokról ha­vi rendszerességgel tájékoztat­tam a bizalmiakat. Ezeken a tá-. jékoztatókon megbeszéltük az elmúlt havi munka tapasztalata­it és a következő hónap feladata­it. Minden bizalmi önállóan in­tézkedett a hozzá tartozó dolgo­zók segélyezési, üdülési, bér­emelési kérdéseiben, jutalmazá­si és magasabb kitüntetési javas­lataiban. Kezdetben nem ment ez simán, előfordultak kisebb félreértések, de segítségemmel sikerült mindig megtalálni a megoldás közös nevezőjét. A mi gyárrészlegünkben min­dig történni kellett valaminek. Például a munkavédelmi prob­lémák miatt az öntöde egyre ke­vesebbet termelhetett. Ez pedig a lemondások tömegével járt együtt. Várható volt, hogy ezál­tal előbb-utóbb megszűntetik az öntödét is. Lassan ez is bekövet­kezett. Előbb a művezetőket, majd a fiatalabb dolgozókat keL lett felajánlanunk más üzemek­nek. Az idősebbeknek pedig a kovácsüzemekben kellett mun­kát biztosítanunk. Egy kisebb csoport munkás B. Kálmán bácsi vezetésével to­vább dolgozott a bezárásra ítélt üzemben. Egészen 1984. január 20-ig, amikor megtörtént az üzemben az utolsó csapolás. G. Rudolf, K. Árpád és P. István közreműködésével csapolták az utolsó adagot a kupolőkemencé- ből. A meghívottak előtt G. Mik­lós gyárrészlegvezető emléke­zett a csaknem százéves öntö­dére, az öntődinasztiákra, a ki­váló munkacsoportokra, brigá­dokra, akik a legnehezebb kö­rülmények között is helytálltak a munkában. A vasöntöde valóban nagyon elavult. Igen mostoha körülmé­nyek között folyt itt a termelés. Az épületek is omladozóban voltak. A munkások azonban ki­vétel nélkül fájó szívvel vették tudomásul a megmásíthatatlan döntést, az üzem megszűnteté­sét. Azt hiszem, érthető volt az emberek ragaszkodása az üzemhez, amely évtizedeken át a második otthonuk volt. A karácsonyi csillagszórót idéző eseménnyel a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben végleg megszűnt az igazi kohászati te­vékenység, a folyékony izzó acél és vas formába öntése. Más technológiák léptek elő­térbe a termelésben. Korábban megvalósult már a gyárban a félmeleg-alakításos sajtolási technológiával üzemelő világ- színvonalú Komatsu japán-né­met berendezés. A sajtolóbe­rendezés a drága szerszámozás miatt a nagy sorozatok gyártásá­ra lett volna gazdaságos. Akkor azonban csak pár ezer darabos igények érkeztek a gyárhoz. A gazdaságosságot profiltisz­títással is igyekeztek fokozni a nyolcvanas évek kezdetén. így például megszűnt a kalapács-és a fejszegyártás. Ettől az időtől kezdve egyre több gondot jelen­tett a korábban nagy mennyi­ségben gyártott exportcsákány gyártása is. Az ingadozó igé­nyek a gyártás fokozatos- csök; kenéséhez vezettek, ez pedig to­vább apasztotta az igényeket. Mindez bonyodalmakat okozott a foglalkoztatásban. Ekkor kénytelenek voltunk a vállalat vezetésének a segítségét kérni, hogy a felszabaduló mun­kásaink más munkaterületre történő betanulását megoldhas­suk. Ebben Ü. László sietett se­gítségünkre, aki hat hónapos át­képzés lehetőségét ajánlotta fel az érintett dolgozóknak. Az átképzés azonban döcö­gött. Egyre többen kerestek fel, hogy járuljunk hozzá ahhoz, hogy más munkahelyet keres­hessenek maguknak a vállalat­nál vagy a gyáron kívül. Ez pe­dig már nagyon nehéz feladat elé állította G. Miklós gyárrész­legvezetőt, de a' szakszervezeti tisztségviselőket is. Megpróbál­tuk türelemre inteni az embere­ket, hogy majd megoldódnak a problémák, de számos esetben sikertelenül. Többen hátat fordí­tottak a kovácsológyárnak, s nem várták meg sorsuk fordulá­sát. A gyár vezetői az egyre csök­kenő • létszám mellett is egyre többet vártak a gyárrészlegtől. Valamit segített a helyzeten, hogy a süllyesztékes kovács­üzem működése növekvő szám­ban igényelte az embereket. Be­indult a hőkezelés is, mivel egy­re több sajtolt gyártmányt kellett hőkezelni és revétleníteni, mert a megrendelők így kívánták. Az „A” üzem egyre csökkenő telje­sítménnyel működött, míg a „B” üzemben gyártott talajművelő eszközökre egyre nőttek az igé­nyek. Meg keli jegyezni, hogy ebben az időszakban nőtt az őr­lőgolyók gyártása is, amely a ce­mentipari segítette. Az igények kielégítése, a fo­lyamatos termelés érdekében túlórák elrendelésére is szükség volt. Főként a hőkezelő és a revétlenítő munkaterületen. Ek­kor szombaton és vasárnap sok esetben igénybe kellett venni az alkalmazotti dolgozókat is. Ter­mészetesen csak az érintettek beleegyezésével, de ők minden esetben szívesen álltak a gyár­részleg rendelkezésére. Akkor a teljes foglalkoztatott­ság állapota uralkodott a gyár­ban. Sőt, a süllyesztékesüzem- ben a csapágycséve-gyártást is csak gmk-ban tudtuk úgy bizto­sítani, hogy a jelentkező igénye­ket kielégíthessük. Gyártmányaink nagyobb részben a győri Mezőgép rende­lésére készültek. Sok esetben még az alapanyagot is tőlük kaptunk. A Szovjetunióból köz­vetlenül hozzánk irányított öt­vözött és ötvözetlen anyagokból készítettük a termékeiket. A négyévenként megtartott szakszervezeti választásokon több alkalommal is bizalmat kaptam a gyárrészlegben össze­vont üzemek dolgozóitól. Évről évre több feladatot és gondot je­lentett az üzemek dolgozóinak érdekképviselete, de kisebb problémáktól eltekintve ered­ményesen intéztük a dolgozók ügyeit. Természetesen előfor­dultak ellentétek is, mindenek­előtt az idősebb dolgozóink ré­széről a foglalkoztatási problé­mák miatt. Hála G. Miklós gyár­részlegvezető jóindulatának, ezeket a gondokat többségében rpindig sikerült megelégedésre megoldani. Ebben az időszakban néhány alkalommal felsőbb szakszerve­zeti vezetőkkel is tárgyaltak az érintett dolgozók, ám de a prob­léma megoldása minden alka­lommal nálunk történt meg. Többen kifogásolták a meleg­üzemi pótlék fizetésének hiá­nyát, segítségül a vasasszak­szervezet legfelsőbb vezetőit is lehívták a vállalathoz. Ezek a gondok végül több- kevesebb si­kerrel megoldódtak. Nem állíthatom, hogy ezek az évek zökkenőmentesek vol­tak, de valahogyan mégis min­den érdekelt elégedetten ment nyugdíjba. Ezekre a dolgozókra szakszervezeti tisztségviselőink is nagy figyelmet fordítottak, hi­szen majd minden évre, hónap­ra jutott ilyen emberi feladat, amit meg kellett oldani. (Folytatjuk) Dombi József elmondása alapján lejegyezte: PÁDÁR ANDRÁS Izzik a vas: pillanatkép a régi kovácsológyárból _______________________________ fotó; gyuriáw tibor archívuma H a az ember a harmadikba lépett... Otthonlakók találkozója Szentkúton Amikor az Ezüstfenyő idősek otthona bátonyterenyei telephelyének lakói - akik Szent- kútról költöztek ide - először látogattak vissza a kegyhelyre, talán nem is sejtették, hogy a nagy- boldogasszonyi ünnephez is kapcsolódó kirándu­lásuk, a résztvevők létszámát tekintve igen hamar idősek találkozójává terebélyesedik. Ez történt meg az ünnepi töltekezés és a nem titkolt nosztalgiázás, emlékezés céljával szervezett látogatással, amelyet kezdettől azért időzítettek a főbúcsú hetére, hogy a búcsúsok tömegét, a tumultust elkerülve, de már Nagyboldogasszony ünnepének szellemében ve­hessenek részt misén, tölthessenek el néhány órát egykori „lakóhelyükön” az intézményes ellátásra szoruló idős emberek. A látogatással egyrészt ha­gyományt teremtett az otthon vezetése, másrészt - miközben évről évre több intézmény kapcsolódott a kezdeményezésükhöz - kézben tartotta a szerve­zést. Tavaly már ötszáz gondozott, otthonlakó volt ott Szentkúton, a mostani, augusztus 7-i összejöve­telen pedig tovább gyarapszik a létszám, ugyanis a megye minden, az alap- és szakellátásban részt ve­vő intézetéből ide utaznak azok, akiknek erre igé­nye van és az egészségi állapota is lehetővé teszi ezt. így Balassagyarmatról, Bércéiről, Diósjenőről, Ludányhalásziból, Nógrádmegyerből, Szécsény- ből, valamint a határon túli Újbástról (az itteni in­tézménnyel régi a kapcsolata a bátonyiaknak) is jönnek a találkozó jellegű előünnepre, amelynek keretében részt vesznek a 10.30 órakor kezdődő szentmisén. Ezután Bátonyterenyére, az otthonba visz az útjuk, ahol ebéd, beszélgetés, ismerkedés várja a vendégeket. Modell az orvosoknak A hosszabb, egészségesebb életért Az idős emberek nem szíve­sen válnak meg megszokott kör­nyezetüktől, s mivel az élet har­madik szakaszában legtöbben ha nem is magányosak, de társta- lanok, számukra sokat jelente­nek az idősek klubjainak szolgál­tatásai. Ezt az ellátási formát a rugalmassága miatt kedvelik leg­inkább az idősebb generáció tag­jai, akik tartozni is akarnak egy közösséghez, ugyanakkor nem kívánnak gyökeresen szakítani korábbi életformájukkal, ehhez is ragaszkodnak. A klub az a hely számukra, amely nem ró rájuk kötelezettséget, hanem kellemes időtöltést, társalgási lehetőséget kínál, az elfogadás vagy a változ­tatás szabadságával együtt. A klubban odafigyelnek az óhajaik­ra, arra, ha éppen televíziózni, gyógystrandolni, vagy éppen va­lamilyen olvasnivalóval félrevo­nulni szeretnének, mert a köze­lükben szeretnék tudni az eset­leg jóízűen beszélgető többieket, viszont a társalgáshoz nincs ked­vük. A rimóci idősek klubja - amely egyben a házi gondozást is szervezi - tizennégy éve nyi­totta meg kapuit, kezdettől saját konyhával üzemel. Szolgáltatá­sait jelenleg hatvannégyen ve­szik igénybe, többségük ebédet igényel, amelyet az otthonába juttatnak el, térítési díj ellené­ben. Tanévben diákok, rajtuk kí­vül közalkalmazottak is az intéz­mény konyháján készült ebédet fogyasztják. Az idősek részére a tisztálkodási, mosási feltételek is adottak a klubban, gyógyszereik kiváltásában, hivatalos ügyeik in­tézésében is segítséget kapnak a gondozónőktől. ■ Magyarországon egyedülálló, 18-70 év közötti nőknek ajánlott egészségvédelmi programot dol­gozott ki egy hódmezővásárhelyi és két szegedi orvos. Az orvos­csoport két tagja, Hernádi Gyula hódmezővásárhelyi nőgyógyász adjunktus és Hajnal Ferenc egye­temi tanár, a szegedi tudomány- egyetem családorvosi tanszéké­nek vezetője elmondta: amerikai és európai egészségvédő model­leket adaptáltak hazai viszonyok­ra, tekintettel arra, hogy Magyar- országon a fejlett országok átlagá­nál jóval rövidebb a várható élet­tartam, kevesebb az egészsége­sen eltöltött évek száma, s túl ma­gas az elkerülhető betegségek és halálesetek aránya. A több szakmát képviselő or­voscsoport először felméri a VitaFEM 2000 elnevezésű egész­ségvédő programot igénybe vevő páciensek egészségi állapotát, s ezután indul a tényleges egész­ségvédelem. Évenként rendszere­sen behívják speciális, az életkori rizikók szerinti vizsgálatokra és szűrésekre a nőket, akiket megta­nítanak önvizsgálati módszerek­re, életmódtanáccsal, étkezési út­mutatókkal, különféle egészség- védő javaslatokkal látják el őket. A beteget a megfelelő szakrende: lésre irányítják, amennyiben fel­merül valamilyen betegség gyanú­ja. Elsőként Hódmezővásárhe­lyen és Szegeden nyílt meg egész­ségvédő centrum, a későbbiekben a Dél-Alföld több településén is létrehoznak hasonló központo­kat. A szolgáltatás, a vizsgálatok és szűrések mindenhol azonos színvonalon és szakmai szem­pontok alapján történnek, ezt szá­mítógépes program biztosítja. Az orvoscsoport kezdeménye­zésével olyan modellt kíván nyújtani a szakma országos veze­tői számára, amely alkalmas ar­ra, hogy csatlakozzon az Egészsé­ges nemzetért népegészségügyi programhoz. A csoport társada­lombiztosítási támogatást szeret­ne kapni az egészségvédő szol­gáltatáshoz, addig azonban a vizsgálatok önköltségi árát ki kell fizetni. ' _________ (MTI) Ú jraöntötték a bazilika harangját A passaui Perner öntödében újraöntötték az egri bazilika Szent Mihály harangját; az ere­deti harangot a magyar katonai hatóságik 1944-ben leszerelték és hadicélokra használták fel. A 60 mázsás régi-új harang, amelyet a tervek szerint szeptem­ber 29-én a Szent Mihály-napi bú­csún húznak fel az egri főszékes­egyház északi tornyába, a buda­pesti Szent István bazilika 90 má­zsás nagyharangja után az ország második legnagyobb harangja lesz. Az öntést maga Rudolf Perner, a 400 éves cég vezetője irányította. Az öntőnyílás felsza­badítása előtt Czakó István kano­nok, az egri bazilika plébánosa rövid istentiszteletet celebrált, majd a plébános Isten áldását kérte a harangöntőkre, a műhely-1 re és a harangra. Ezt követően mintegy 8 percen keresztül zú­dult a 900 fokos olvasztott fém a földbe ásott-öntőformába, ahol még három hetet kell pihennie a bronznak, mielőtt kiemelik, s el­végzik rajta az utolsó simításo­kat. Testét féldomborművek dí­szítik, ezek Szent János apostolt, a templom védőszentjét, Szűz Máriát, Szent István és Szent László királyt ábrázolják. A ha­rangöntés költségei elérik a 180 ezer márkát, ami több mint 22 millió forint. Összegyűjtése érde­kében közös gyűjtést indított a belvárosi plébánia és Eger polgár- mesteri hivatala, az alaphoz egy- millió forinttal járult a város. ■ Kárpótlás a szomszédban Ausztria kedden megkezdte a második világháború idején az or­szágban dolgoztatott kényszermunkások kárpótlásainak kifizetését, miután az Egyesült Államokban hétfőn lezárult a kérdést illető utolsó per is. Az illetékes testület eddig összesen 20 398 igény vizsgálatát zár­ta le, s ezekre a létrehozott alap hatmilliárd schillingjéből 562 millió schillinget utalt ki. A pénz az átutalások körülményeitől függően vár­hatóan jövő hét vége körül ér el a címzettekhez: köztük Magyarország esetében az áldozatokat képviselő szervezetekhez. Az úgynevezett megbékélési lap irodája szerint néhány napon belül további 5000 ké­relmet tudnak jóváhagyni. A jóváhagyott igények közel fele a mező- gazdaságban foglalkoztatott kényszermunkásoktól érkezett: ők 20 ezer schillinget kapnak. Az iparban foglalkoztatottak - a 20 ezerből 8714 - 35 ezer schillingre számíthatnak, míg koncentrációs táborban fogva tartottak számára - eddig 44 ilyen igényt hagytak jóvá -105 ezer schillinget utaltak ki a vonatkozó megállapodás értelmében. _______■

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents