Nógrád Megyei Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 177-202. szám)

2001-08-03 / 179. szám

2001. AUGUSZTUS 3., PÉNTEK SZÉCSENY Ezt most kell megállítani! M inden jó érzésű embert elborzasztottak azok a képsorok, amelye­ket a múlt szombati FTC-Újpest mérkőzésen rögzítettek a televí­zió kamerái. Vérben forgó szemek, dühtől eltorzult arcok, habzó szájak, amint artikulátlanul üvöltöttek. Az előzményekről csak annyit, hogy a Fotex Rt. döntő tulajdonhá­nyadot vásárolt az egyik legnépszerűbb sportklubban, az FTC-ben: ezt a tényt a MlÉP „nemzetellenes tranzakciónak” nevezte. A párt szerint „a mindenkor a tehetős pesti zsidó polgársághoz kapcsolt MTK-nak és a Fradinak ugyanaz a mohó, gátlástalan üzletcsoport lett a tulajdonosa, amelynek semmi köze sincs a Ferencvároshoz és a magyaisághoz”. Ezek a kijelentések pedig pontosan elegendőek voüak az antiszemita hangulatkeltéshez, ahhoz, hogy a lila-fehér szurkolói tábor fanatikus ré­sze rasszista rigmusokat kántáljon, antiszemita tartalmú transzparen­seket lengessen. Megdöbbentő és félelmet kellő képsorokat láthattunk, amelynek csak az egyik csúcsa mit az, amikor a láa sálat viselő szurko­ló szembeköpte a kamerát. Azt hiszem, velem egyiát sokan visszahőköl­tek a képernyő előtt, mert úgy érezték, őket érte ez az inzultus. Félelemmel néztem a feliratokat, miközben az járt a fejemben: uramisten, mi lesz itt? Újabb hobkauszt? Aztán pedig felháborodással hallgattam dr. Kolláth György alkotmányjogászt, amint arról beszá: a mérkőzésen történtek bizony alkotmányba ütköznek, ugyanakkor a Büntető törvénykönyv szerint nem büntetendő cselekmény. Hiszen ami alkotmányellenes, az törvényellenes! Nem nyugtatott meg az sem, amit a reggeli hírekben halbttam: egy szurkolót ötnapi(l) elzárásra ítéltek, valamint egy évre eltiltották a sportrendezvények látogatásától, egy másikat pedig pénzbüntetéssel sújtottak. Ott, azon a mérkőzésen nem két ember randalírozott szinte magából kifordultam hanem sok­kal, de sokkal több. Felebs vezetőink részéről sem halbttam olyan megnyibtkozást, amely megnyugtató lett volna az ilyen és ehhez ha­sonlóesetek elkerülésére, hiszen úgy vélem, az „elhatárolódás" ebben az esetben már kevés. Eszembe jutottak az alkotmányjogász szavai is, aki azt mondta: Né­metországban hasonb esetben azonnal betiltanák az ilyen pártot. Ná­lunk viszont nem történt semmi. Pedig nem ártana mélyebben bele­gondolni ezekbe az eseményekbe, sőt továbbgondolni sem: most a zsi­dóság ellen ordítanak tajtékozva, legközelebb vajon melyik népcsoport bsz soron? £ p. most kellene megállítani, kőkeményen, erős kézzel, mert egy de­mokratikus államforma nem tűri és nem is tűrheti el semmilyen formában a megkülönböztetést. Most kelbne megálljt pamncsol- ni, minden elképzelhető eszközt igénybe venni, azért, hogy legköze- lebb a Megyeri úti stadionban ne kényszerüljenek a kamerák a néző­tér pásztázására, hanem arra koncentrálhassanak, ami a pályán tör­ténik. Mert azt gondolom, hogy az Üllői úton történteknek a sporthoz van a legkevesebb köze... hegedűs Erzsébet Falunap lesz Csesztvén A Csesztvei Hagyományőrző és Kulturális Egyesület, vala­mint a helyi önkormányzat augusztus 5 én, vasárnap fa­lunapot szervez. A program 8 órakor zenés éb­resztővel kezdődik, majd meg­kezdődik a „Falunapi élménye­im” című gyermekrajzverseny. Az egész nap megtekinthető me­zőgazdasági és élelmiszer-ipari, bio- és ökogazda-, kézműves-, népművészeti és könyvkiállítást 9 órakor nyitják meg. A Mindszenthy József bíbo­ros 1947. május 17-i itteni látoga­tásának emlékét megörökítő emléktáblát 13 órakor szentelik meg. Utána kulturális műsor kezdődik, amelynek keretében a helybeli népdalkor csesztvei da­lokat, táncokat ad elő, s vendég- előadók is fellépnek. A gyer­mekrajzverseny eredményét 14 órakor hirdetik ki. A sport szerelmesei 16 órától labdarúgó-mérkőzésen szur­kolhatnak. A szünetben tizene- gyesrúgó-versenyt rendeznek. A munkakutya-bemutató 17.30- tól kezdődik. A falunapot bált zárja. Az egész napos rendezvényre a szervezők a többi között meg­hívták Balogh János környezet­tudóst, Makovecz Imre építészt, Kerényi Imre színházrendezőt és Püski Sándor könyvkiadót. Nyertes óvoda Képességfejlesztő tevékenységhez használatos eszközök beszer­zésére százezer forintot nyert a szilaspogonyi óvoda. A pályázati pénzből sportszereket, kisebb hangszereket vásárolt az intézmény, ahol jelenleg még tart a nyári szünet, nyitás a jövő héten lesz, ■ MEGYEI KÖRKÉP BÁTONYTERENYE RÉTSÁG 3. OLDAL Hárommilliárdos beruházás, bodicsekekkel Beszélgetés Markó Antallal, Szügy polgármesterével (Folytatás az 1. oldalról) A későbbiekben elektronikai termékek gyártását tervezi, többek között kondenzá­torok, chipek előállításáról van szó.- Hallhatnánk röviden az itteni beruhá­zásról?- Teljes összege hárommilliárd-kétszáz- millió forint lesz. Egy 14 ezer négyzetméter alapterületű üzemcsarnok épül majd, a hoz­zátartozó kiszolgálólétesítményekkel. A zöldmezős beruházás szeptember­ben kezdődik és 2002 márciusában ad­ják át rendeltetésének a gyártócsarno­kot. Az első ütemben háromszáz dol­gozót foglalkoztat a Zöllner, melynek megbízásából máris megkezdte a munkaerő-toborzást a balassagyarma­ti munkaügyi központ. Ötven-hatvan ember felvételére kerül sor. Informáci­óm szerint nagy az érdeklődés, sokan jelentkeztek a térségben megjelent fel­hívásra. A felvételt nyerők Vácott fog­nak betanulni, s kezdettől részt vesz­nek a gyártelepítésben, a technika tele­pítésében.- A beruházással minden bizonnyal megoldódnak majd a foglalkoztatási gondok Szügyön. Hány százalékos a munkanélküliség a településen?- Községünkben hat-hét százalékos a munkanélküliségi ráta. A Zöllner cég idetelepülése azonban nemcsak Szügy foglalkoztatási nehézségeit oldja meg, hanem egész Nyugat-Nógrád hosszú távú munkaellátottságát elősegíti. Mivel pe­dig Rútságon és Balassagyarmaton is létesül­tek új munkahelyek, térségünkben elindult egy kecsegtető folyamat. A szakmunkáskép­zésben is jelentős változás várható, hiszen ezeknek a cégeknek kvalifikált szakembe­rekre lesz szükségük, s így nemcsak a kö­zépfokú végzettségűek, hanem a főiskolá­val, egyetemmel rendelkezők is helyben ta­lálnak munkahelyet maguknak. Erre eddig nem volt lehetőség, ezért jelentős szellemi tőke vándorolt ki megyénkből. Már most lát­ható, hogy ezeknél a cégeknél igen kereset­tek a -mérnökök és a több nyelvet beszélő, felsőfokú végzettségű fiatalok. Ha a főiskolá­val, egyetemmel rendelkezők helyben tele­pednek le, ez jótékony hatással lesz a tele­pülések fejlődésére.- Tehát arra számítanak, hogy az itt meg­valósuló beruházás lökést ad majd Szügy fej­lődésének?- Feltétlenül. A tranzakció révén települé­sünk számottevő bevételhez jutott. Azzal, hogy lesz munkalehetőség Szügyön, felérté­kelődik a község, szívesen jönnek ide lakni máshonnan. Amióta a beruházásról szóló információ napvilágot látott, sokan érdek­lődnek nálunk építési telek iránt. Jelenleg már az utolsó építési telkeket értékesítjük. Nem titok, a cégek részt vállalnak Szügy fej­lődésében, ezt a Zollnerral is szerződésben rögzítettük. A társaság az intézményekben folyó német és angol nyelv képzését is segí­teni kívánja. Reményeim szerint mind a Parat, mind a Zöllner vezetése itt akar majd lakni, igyekszünk számukra olyan telekkí­nálatot biztosítani, hogy hosszabb távon ide tudjuk őket csábítani. Mindezek alapján úgy gondolom, hogy a jövőben ütemesen növek­szik majd községünk jelenlegi, ezerötszáz főnyi lélekszáma.- Várható-e újabb zöldmezős beruházás Szügyön?- Más befektető részéről is van érdeklő­dés, de jelen pillanatban már nem tudjuk fo­gadni. Ám azt szeretnénk, ha az újabb beru­házás is térségünkben valósulna meg, ennek érdekében több településsel tárgyalunk. A magunk részéről úgy is meg akarunk felelni az ide települő cégeknek, hogy-javítjuk a gyalogosforgalom feltételeit, gond nélkül le­gyenek megközelíthetők az üzemek.- Most, hogy már kész tényként kezelhető a Zöllner Elektronik Vác Kft. szügyi beruhá­zása,-gondolom, a falu polgármestere ezt si­kerként könyveli el, s büszke rá, amiért sike­rült megfelelniük a befektetői igényeknek.- Az előkészítő munka során, amelyet a munkatársaimmal végeztünk, nagyon sok emberrel kellett tárgyalnunk, s több mint öt­ven szerződést kellett előkészítenünk. Sok képviselő napi munkát vállalt annak érdeké­ben, hogy az adásvételi szerződések elké­szüljenek, a vételárat fizethessük. Köszönet nekik érte, miként a földhivatal vezetőit és munkatársait is köszönet illeti meg, hiszen a földnyilvántartásoknak követniük kellett a döntéseinket. A Zöllner cég mindvégig kor­rekt partnernek bizonyult, élén Manfréd Zollnerral, a kft. tulajdonosával és Ogl József igazgatóval. Bizonyára sokan felkapják majd a fejüket, hogy Becsó Zsoltnak, a megyei közgyűlés elnökének is köszönetét kívánok mondani, aki a politikai érdekeket félretéve, kezdettől támogatta a beruházás szügyi megvalósítását. Am miközben sokan segítet­tek, biztattak bennünket, voltak olyanok, akik igyekeztek betartani nekünk, bodicse- keket állítottak, összefogtak ellenünk. Saj­nos, akadt olyan sikerdíjra vágyó ügyvéd és néhány, politikus, akik mindent hajlandóak voltak bevetni annak érdekében, hogy a Zöllner ne Szügybe hozza a beruházást. Ügybuzgóságuk azonban hiábavalónak bi­zonyult. Szolgáljon tanulságul az eset. A megye felelős politikusainak el kell gondol­kodniuk azon, hogy előbbre valók-e önös ér­dekeik, mint Nógrád egészének fejlődése és boldogulása?! Itt, a Dezső-dúlőben lesz a beruházás - mutatja Markó Antal polgármester ______♦_____________________fotó: gócs éva KO LAJ LÁSZLÓ Munkában a frissen végzett tiszthelyettesek Javában tart a nyári szünet, hét ágra süt a nap, mindenki igyekszik vízközeibe kerülni. Kivéve a frissen végzett ren­dészeti szakközépiskolásokat, akik már nem élvezhetik tel­jesen a nyarat, hiszen már bekerültek az élet forgatagába. Jelentkezniük kellett azoknál a rendvédelmi szerveknél, ahol a jövőben szolgálatot teljesítenek. így történt ez a Balassagyar­mati Határőr Igazgatóságnál is, ahol nemrégiben nyolc fiatal - három lány és öt fiú - kezdte meg hivatásos szolgálatát a kü­lönböző kirendeltségeken. Ferencsik Pál dandártábornok, igazgató örült az új kollégák ér­kezésének, s mint mondta, ez az első csoport, melyet remé­nyei szerint évente újabbak kö­vetnek. A dandártábornok fel­hívta a figyelmet arra, hogy az igazgatóság továbbra is várja azoknak a fiataloknak a jelent­kezését, akik elhivatottságot éreznek a határőrhivatás vállalá­sához, s ennek érdekében ren­dészeti szakközépiskolában szeretnének továbbtanulni. A lányok a határforgalmi ki- rendeltségekre kerültek útlevél­kezelőnek, a fiúk közül egyikük a határvadász századhoz határ­vadásznak, egy másik fiú határ­őrizeti kirendeltségre járőrnek, három pedig határforgalmi ki- rendeltségre útlevélkezelőnek ­őrmesteri, illetve törzsőrmesteri rendfokozattal. Az igazgató bí­zik benne, hogy a fiatalok beil­leszkedése zökkenőmentes lesz. A fogadó alegységek mindent megtesznek annak érdekében, hogy a fiatalok mielőbb elsajátít­sák azt a példás munkamorált, mely az igazgatóságon szolgála­tot teljesítőkre jellemző, hiszen a jó munkaköri légkör meghatá­rozója a törvényes, hatékony és eredményes munkának. Szövetkezeti külső üzletrész névértéken (Folytatás az 1. oldalról) átalakulni, az üzletrészt részvényekké kell felcserélni. A küépőkkel el kell szá­molni forintban, készáruban, netán va­gyonban. Hogy az előbbiek ne cincálják szét a szövetkezeti vagyont, a szövetke­zeti struktúra átalakításával gátolja meg a kormány a gazdasági társaságok egy- bemaradását.- Kik jogosultak az üzletrész névérté­ken történő igénylésére?- A Magyar Beruházási és Fejlesztési Bank Üzletrész-hasznosító Kft.-je tesz ajánlatot azoknak a szövetkezeti üzlet­rész-tulajdonosoknak, akik az 1992. évi I-es törvény alapján kaptak üzletrészt a szövetkezettől, akik az 1992-es II. törvény alapján kívülállóként jutottak hozzá és ezektől örökölték üzletrésztulajdonukat, továbbá azok, akik szövetkezeti tagként kapták üzletrészüket és 1999. december 31-ig kiléptek a szövetkezetből, illetve ezen szövetkezeti tagoktól örököltek.- Mely szövetkezetekre vonatkozik az üzletrészajánlat?- Azokra, amelyek az 1967. évi III. tör­vény hatálya alá tartoznak és az 1992. évi törvény szerint átalakultak. A szövetke­zet jelenleg is fennáll és működik, 2001. június 30-án nem állt csődeljárás, felszá­molási, végelszámolási eljárás hatálya alatt. Jelenlegi ismereteink szerint me­gyénkben 14 üyen szövetkezet van. Ezek a következők: Endrefalva, Bér, Cered, Ecseg, Dejtár, Kishartyán, Galgaguta, Szügy, Nógrádsáp, Nőtincs, Rimóc, Drégelypalánk, Varsány, Mátraterenye. Az előbbi szövetkezetekben 2000-2100 üzletrész-tulajdonost érint 280 millió forint értékben.- Miként zajlik le az akció?- Augusztus első napjaiban a kft. meghirdeti üzleti ajánlatát az országos és megyei lapokban, a rádióban és tévé­ben. Ezt követően a hozzánk korábban beadott üzletrészigényléssel kapcsola­tos dokumentumot postai úton, tértivevénnyel minden egyes igénylő­nek visszaküldjük. Ugyanebben a cso­magban kapják meg a tájékoztatót és a szükséges dokumentumot az újabb igény beadásáról, melyet pontosan ki­töltve, postán kell eljuttatni az FVM Nógrád Megyei Földművelésügyi Hiva­talához a III-as számú melléklettel együtt, melyben a szövetkezet igazolja a külsőüzletrész-tulajdonos jogosultsá­gát, összegének nagyságát. Ennek az adatnak kell szerepelni az adásvételi szerződésben és az igénybejelentő la­pon, mert a felvásárló kft. csak ezen adatok egyenlősége esetén írja alá a szerződést. Javasoljuk, hogy a jogosul­tak a szövetkezetek vezetőivel együtt töltsék ki az adásvételi szerződést, amit postai úton juttassanak el a Nógrád Me­gyei Földművelésügyi Hivatalhoz. Vo­natkozik ez a személyi adatokra is! Az adásvételi szerződésnél a szokásos mó­don két tanúval írassák alá a szerző­dést. Csak a tartalmi és formai követel­ményeknek megfelelő igénylőlapot küldjék be postán. Amennyiben az adásvételi szerződés az előírásoknak megfelel, az érdekelt külsőüzletrész-tu­lajdonos 45 napon belül megkapja név­értékben a vételárat. A pontos tartalmi és formai előírások betartására azért van szükség, mert hi­ánypótlásra nincs lehetőség!- Hová nyújtsa be újabb igényét a kül­sőüzletrész-tulajdonos?- Minden jogosult ahhoz a megyei föld­művelésügyi hivatalhoz, ahol a szövetke­zet van. Például: aki Borsod megyéből Sal­gótarjánba költözött, az ne a Nógrád me­gyei, hanem a Borsod megyei Földműve­lésügyi Hivatalhoz nyújtsa be igényét. Amennyiben nem így cselekszik, 30 nap­pal megnyújtja ügyének intézését.- Meddig lehet az új igényeket benyújtani ?- Az általunk visszaküldött első igénylő dokumentumok alapján 2001. október 31-ig! Először a szövetkezeti tulajdonosok kapják meg külső üzletrészük névérté­ken az összeget. A kormányintézkedés kizárólag csak a mezőgazdasági szövet­kezetekre vonatkozik. Amennyiben az üzletrészt olyan tulajdonosoktól vette meg a kft., akik nem eredeti jogosultak, hanem öröklés jogán jutottak hozzá, azoktól a vételár 20 százalékát a kft. for­rásadóként levonja és átutalja az APEH- nek. Egyébként a vételárral az üzletrész­tulajdonos szabadon rendelkezik.- Mit tegyenek azok, akik külföldön laknak? *- Az Uletékes megyei földművelés- ügyi hivatalhoz forduljanak postai úton.- Mi vár a nem jogosultakra?- Ebben az esetben szövetkezeti aktív tagokról és nyugdíjasokról van szó. Őket a mostani kormányintézkedés nem érin­ti. Az utóbbiak az év végén kerülnek sor­ra az akkori feltételrendszer keretében. Az egységes értelmezés céljából az érin­tett mezőgazdasági szövetkezeti veze­tőkkel konzultáció keretében beszéljük meg a tennivalókat. Az új igénnyel kap­csolatos tennivalókra eligazítást adnak a falugazdászok, de csak akkor, amikor az érintettek megkapták a tőlünk visszakül­dött üzletrészigényükkel kapcsolatos dokumentumokat. v. k.

Next

/
Thumbnails
Contents