Nógrád Megyei Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 177-202. szám)
2001-08-02 / 178. szám
12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TŰK Ö R 2001. AUGUSZTUS 2., CSÜTÖRTÖK Súlyemelő- és terepfutóverseny Hegyikerékpáros Magyar Kupa 8. forduló, Komló Öt új játékos Balassagyarmaton Mi újság a csapatok háza táján? Folytatjuk a megkezdett sorozatunkat a labdarúgócsapatokról. Vagyis: Mi újság a nógrádi csapatok háza táján? Ezúttal a három NB-s együttest kérdeztünk meg. Nem, szó sincs tévedésről a címben, mountain bike verseny folyt Komlón, csak éppen minek? - tehetnénk fel a költői kérdést. Természetesen a megfelelő és ideális időjárást nem rendelhetik meg a rendezők, és ha már az év eleje óta szerepelt a versenynaptárban a komlói futam, nem lehetett törölni, pedig sok értelme nem volt. Mert csak sár, sár és sár volt mindenhol. Már eleve csak a szokásos 3-400-as létszámú mezőny egyharmada jelentkezett rajtra - hiába, vannak még előrelátó emberek is - és annak ellenére, hogy a rendezők alaposan lecsökkentették a távot, közülük is csak mintegy fele tudta (akarta) befejezni a versenyt. A közel 6 kilométeres körök nagy részét futva, kerékpárral a háton lehetett csak megtenni. Az irreális körülmények, azaz a hatalmas sár miatt az egyetlen megoldás egy aszfaltfutam lehetett volna, de akkor meg miért lett volna montiverseny a neve? Megyénk versenyzői közül is csak salgótarjániak indultak néhányan, és közülük sem fejezte be mindenki a sárderbit, Bakos Gergő például egy előző napi bukás fájdalmas zúzódásait vitte magával a 30 kilométerre. Mindenki nagyon megszenvedett, viszont a sok viszontagság mellett Kovács Anitát akitől mint írtuk, az előző versenyen ellopták kerékpárját - egy nagylelkű gesztussal lepte meg a Magellán kerékpárokat forgalmazó Cseke Rt., amikor is kárpótlásul rendkívül jutányos áron biztosított neki egy kétkerekűt. Hát ilyen is megesik még... Nógrádiak eredményei. Elit. U23 és felnőtt: 5. Bakos Gergő, Junior: 3. ifj. Győrffy Levente, Haladó: 3. Kovács Norbert, Szenior „A": 8. Marosszéky Tamás. Szenior „B”: 3. Győrffy Levente. Hobbi, nők: 5. Kovács Anita. Gyerek „Tigris” kategória: 1. Ács Ádám, 4. Bozó Tamás. * * * Nagy megtiszteltetés érte minap Ács Adámot, a Salgótarjáni HKE 14 éves kiválóságát, mert egy négytagú gyermekválogatott tagjaként a németországi Baiers Bronnba utazhatott. A Stuttgart melletti településen három napon át nyüstölték a pedált négy ország fiataljai, váltó, páros szlalom, triál és egyéni cross country versenyszámban. Mint Ádám elmondta, rendkívül nehéz terepen kellett helytállni, és az ellenfelek is igen erősek voltak. Mi sem jellemzi jobban az erőviszonyokat, hogy amíg a salgótarjáni fiatalember itthon abszolút egyeduralkodó korosztályában, ott „csak” 7. tudott lenni, összességében is hetedik helyen végzett a magyar küldöttség a 10 csapat versengésében. _________________________________ISATIS) NB II, WINNER SPORT-CSOPORT- Vezetőségválasztás volt a Balassagyarmati SE-Nógrád Volán csapatánál, ahol Kelemen Attilát megerősítették az elnöki tisztség- ben. A három alelnök Rácz Jenő, Barna János és Szedlák Gábor, a technikai vezető Erdélyi István, míg az intéző Bérezés László lett. A felnőttcsapat vezető edzője továbbra is Kis Károly, az utánpótlásé pedig Jelen István.- Az önkormányzat továbbra is a csapat mellett van, és a szponzorok további bővítéséről is előrehaladott tárgyalásban vagyunk - mondta Barna János alelnök - Az egyesület a jövőben egy teljesen új rendszerű utánpótlásbázist szeretne kialakítani, mely folyamatban van. Orbán Viktor nézete szerint nem normális, nem egészséges, hogy egy bajnokságban szereplő, egymással rivalizáló labdarúgócsapatoknak azonos a tulajdonosa. A miniszterelnök szokásos szerda reggeli rádióinterjújában sportrajongóként szólt Kisebb izomhúzódást szenvedett Ronaldo, az Inter- nazionale labdarúgócsapatának brazil sztárja, ezért nem léphetett pályára az angol másodosztályú Watford elleni előkészületi mérkőzésen. Az olasz klub szóvivője szerint a térdsérüléséA felnőttcsapatból távozott Németh Tibor (Százhalombatta), Vejmola Tamás (Csepel), Tedás István (Ipolyvece) __ és Baranyi Miklós (Dunaferr). Érkezett hozzánk Forgó Péter (Bőcs), Palaticzky Szabolcs (Kecskemét), Pintér István (Ipolyvece), Szabados Attila (MTK) és Smelkó Károly (Karancslapujtő). NB Hl- Nem jó hírrel kezdem, ugyanis a gólerős Kovács Tamás szalagszakadást szenvedett, így fél évet kénytelen kihagyni - mondta Mihály Gyula, az Ipolyvece elnöke. - A csapatból Lukács Gábor (43. Sz. Építők SK) és Balogh János (Drégelypalánk) távozott. Érkezett Tedás István (BSE-Nógrád Volán), Vajay Imre arról, hogy meglepődött a Ferencváros eladásán, és váratlanul érte a vevő személye is. A labdarúgó-együttest működtető kft. 80 százalékát a Fotex vásárolta meg 2,4 milliárd forintért, és a cég elnök-vezérigazgatójának, Várszegi Gábornak az MTK Ronaldo kisebb sérülése bői májusban felépült klasszis jól van, de óvatosságból nem nevezték a találkozóra. A 24 éves csatár - aki teljes egészében kihagyta a 2000/2001-es szezont - nyolc nappal ezelőtt már játszott egy edzőmérkőzésen, s két gólt is rúgott, ezúttal azon(Fót) és Varga János (Diósjenő). Legközelebb augusztus 4-én, 17 órától a Romhány ellen játszunk előkészületi mérkőzést. A Duna- csoportban hazai pályán szombatonként lesznek a találkozóink. Új hírekkel szolgált Balga József, a Karancslapujtő edzője: - Az utolsó pillanatban Smelkó Károly leigazolt a Balassagyarmat együtteséhez. Továbbá távozott a csapattól Zsély László és Osgyáni Zoltán, míg Gyetvai Péter és Zsig- mond Róbert leállt. Érkezett Lázár Krisztián, Mikáva Gábor és Szőke Szabolcs (SBTC), Balázs Attila (Salgó Öblös-Faipar) és Muzsik Sándor (Nógrád Volán- Baglyasalja). A felkészülésben többek között az is nehezíti dolgunkat, hogy Sági László és Sándor Attila sérüléssel bajlódik. Legközelebb szombaton 10 órakor a Karancsberény csapatát fogadjuk. Hungária FC-ben is vannak érdekeltségei. Orbán Viktor kijelentette: szokatlan volt számára az az egyhangúság, amellyel a Fradi küldöttgyűlése döntött a csapat eladásáról és az új vevő kilétéről. bán csak a lelátóról figyelhette társait. Az Inter Mohammed Kallón és Sergio Conceicao találataival 2-1-re győzött, a Gianluca Vialli által irányított szigetországi együttes gólját Micah Hyde szerezte. SPORTTURMIX DÍJUGRATÓVERSENY Immár hatodik alkalommal rendezik meg a Rétsághoz tartozó Pusztaszántón azt a lovasversenyt és bemutatót, amelynek legjobbjai a város által felajánlott kupával térhetnek haza. A versenyzők és nézők körében egyaránt hagyományosan nagy népszerűségnek örvendő eseményt augusztus 5-én rendezik meg. A programsorozatot a B1 kategóriás nyílt díjugrató verseny indítja, ahol a száz centiméternél nem magasabb akadályokon versengenek a kezdő lovasok és a kezdő lovak. Délután egy óra tájban már komolyabb küzdelem várható, hiszen az ifjúsági és felnőtt versenyzők mérik ösz- sze tudásukat, s lovuk ügyességét. A rendezvény hagyományosan az úgynevezett Mini-Maxi versennyel zárul, de a nézők jó hangulatát nem csupán a díjugratás izgalma biztosítja, hiszen a bátrabbak felmerészkedhetnek egy-egy ló, vagy póni hátára, lesz tombola, s minden más, mi egy jó hangulatú nap eltöltéséhez szükséges. ROMARIO KIMARADT Luiz Felipe Scolari, a brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte az augusztus 15-i Paraguay elleni vb-selejtező- re készülő keretét. Romario, a Vasco da Gama veterán klasszisa nem kapott meghívót. A brazilok augusztus 9-én Curitibában Panamával játszanak előkészületi mérkőzést, majd 6 nappal később Porto Alegrében fogadják Paraguayi. A tízcsapatos délamerikai selejtezőcsoport első négy helyezettje automatikusan indul a 2002-es koreai-japán közös rendezésű vb-n, az ötödik Ausztráliával mérkőzik meg a részvételért. Brazília jelenleg negyedik, de csak jobb gólkülönbségével előzi meg Uruguayt. Balogh neon Orbán Viktor a Fradi-eladásról Az első 9 hónap maga csoda! $ SUZUKI A mi autónk 22: *A Magyar Suzuki Rt., a Suzuki-márkakereskedők és a Merkantil Bank által fizetett hónapok száma függ a felvett hitel összegétől és a futamidő hosszától. Az akcióban való részvétel feltétele a minimum 40% önerő. Kezelési költség nincs. Az ajánlat a 2001. augusztus 31-ig megkötött adásvételi szerződésekre, vagy a készlet erejéig érvényes. Márkakereskedőink: __________________________ A z viszont nem csoda, hogy a Suzuki Wagon R+-nak nem lehet ellenállni: kimagasló alapfelszereltségével, egyedülálló biztonságával, tágas, variálható belső terével és számtalan kedves, praktikus megoldásával már az első kilométerek során elbűvöli vezetőjét és utasait. Ráadásul ha Ön most vásárol Suzuki Wagon R+ egyterűt, mi fizetjük ki Ön helyett a törlesztőrészleteket - akár 9 hónapon át!* Válassza ki az Önnek legkedvezőbb feltételeket márkakereskedőinknél vagy a honlapunkon. WCtgonR*. Szabadság, szereden. Balassagyarmat, AUTÓ-CENTER PLUSZ KFT. Ady Endre út 47. Tel.: 35-300-279 • Pásztó, PILA AUTÓ KFT. Fő u. 149. Tel.: 32-460-845 • Salgótarján, AUTO-CENTER PLUSZ KFT. Bartók B. út 14/b. Tel.: 32-423-842