Nógrád Megyei Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 177-202. szám)
2001-08-24 / 196. szám
8. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2001. AUGUSZTUS 24., PÉNTEK Két és fél millió forintba került Elkészült a Salgó Öblös-Faipar Munkás úti sporttelepének atlétikai futópályája A Salgó Öblös-Faipar SC Munkás úti sporttelepén tovább folytatódnak a felújítások. Simon Imre, az egyesület elnöke elmondta augusztus elején kezdődtek el az atlétikai futópálya munkálatai, mely a napokban készült el, saját erőből. Százötven köbméter új salak került a pályára, az összköltség két és fél millió forintot tett ki. Ezzel megoldódott, hogy az iskolai versenyeket az elkövetkező időben zökkenőmentesen lehessen lebonyolítani. Persze a pálya rendelkezésre áll minden sportszerető felnőttnek is. Egyébként az egyesület és az atlétikai szakosztály vezetése nagyon sajnálja, hogy az idén kiírt pályázaton ez a beruházás nem nyerte el tetszését a bíráló bizottságnak. A távolugró pálya rekortánnal való bevonása még várat magára, de erre ígéretet kapott az egyesület. Ezek mellett tovább folytatódik a létesítmény korszerűsítése. Az új öltöző is rövidesen elkészül, míg a labdarúgó pálya feltöltését a jövő tavasszal kezdik el _______ ______ B. T. A legyőzhető távolság 16. Nike Buáapest Félmaraton Szeptember másodikén rendezi a Budapest Sportiroda a 16. Nike Budapest Nemzetközi Félmaratont. Tavaly négyezernél is többen indultak a 21 kilométeres távon, ezzel biztosítva a „Kelet-Közép-Európa legnagyobb félmaratonja" címet. Idén két héttel a verseny előtt közel háromezren jelentkeztek, köztük több mint 200 külföldi, akik 33 különböző országból jönnek az erőpróbára. A verseny budapesti, de nem csak a budapestieké: tavaly az indulók több mint a fele vidékről érkezett. A debütálok száma is évről évre növekszik, a tavalyi 1466-os létszám már azt jelentette, hogy a futók több mint 34%-a először vág neki a 21 kilométernek. A profik 360 ezer forintos összdíjazása mellett az amatőrök is rengeteg ajándékot kapnak: mindenki kap műsorfüzetet, Nike pólót, egyedi érmet, befutócsomagot és eredményfüzetet. Sorsoláson Nike, Rauch, Powerade, Shape és Men's Fitness ajándékok nyerhetők. A szeptember 2-án 10 órakor a városligeti Kós Károly sétányról rajtoló eseményre - amely egyben része az 1SM Sport 25- Mozdulj velünk! sorozatának - még lehet nevezni a Budapest Sportirodában. Érdemes előre nevezni, hiszen a nevezési díj péntekig 5500, augusztus 31-ig 5000 forinttal lesz olcsóbb, mint a helyszínen! A 16. Nike Budapest Félmaraton egyben senior, rendőr és honvéd országos bajnokság. Bővebb információ a 06- 1/273-0939-es telefonszámon kérhető, vagy a www.bpsportiro- da.hu címen olvasható, ahol lehetőség van on-line nevezésre is. Győrffy és Zsivoczky is itt lesz Atlétika, 15. Ugrógála, Salgótarján-Somoskő Két nap múlva, augusztus 26- án, vasárnap újra világhírű atlétákkal népesül be a somoskői Váralja Sportcentrum: a tizenötödik, jubileumi ugrógálán (csak így, főszponzor nélkül, hogy ez évben csak az atlétikáról, a városról szóljon az esemény) ismét rangos mezőny gyűlik össze köszönhetően Gyulai Istvánnak, a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség főtitkárának, valamint Angyal János versenyigazgatónak. A mag- yar-brit-lengyel-román válogatott viadal résztvevői mellett itt lesz, s a somoskői vár lábánál int végleg búcsút az aktív sportéletnek a kubai magasugróki- rály Javier Sotomayor, míg legnagyobb ellenfelei közül a kanadai Mark Boswell, illetve Kwaku Boateng emelendő ki. Természetesen mi, magyarok sem maradunk ki: az edmontoni világbajnokságon hetedik, itthon két méterrel csúcstartó Győrffy Dóra esélyesként száll harcba a hölgyek magasugróver- senyében, míg a férfiaknál tíz- próbázónk, Zsivoczky Attila indulás tekinthető biztosnak ma- gasban. ___________________a^á. A GÁLA PROGRAMJA 10 óra: női rúdugrás 14.45 óra: Besenyei Péter műre- pülö világbajnok bemutatója 15 óra: férfi magasugrás 17.30 óra: női magasugrás Két nógrádi is elismerést kapott Sportminiszteri kitüntetések az államalapítás ünnepén Voronyin tavalyi rajtszámán minden rajta van: Ugrógála, 2001, Somoskö ___________________________________________________________________FOTÓ: ARCHÍV/RIGÓ TIBOR B S: ünnepélyes alapkőletétel- Ma egy olyan létesítmény helyén állunk, amely a Parlament után Magyarország legnagyobb épülete lesz és méltó társa a világ hasonló arénáinak - mondta köszöntőjében az ifjúsági és sportminiszter az újjáépülő Budapest Sportcsarnok csütörtöki ünnepélyes alapkőletételénél. Deutsch Tamás hozzátette: több mint másfél évvel ezelőtt, a tűz pusztítása okozta sokkban kevesen hitték, hogy a tragédiát akár a magunk javára is fordíthatjuk és egy, a korábbinál korszerűbb, színvonalasabb, a jövő igényeit is kielégítő csarnok épülhet Budapesten, amely egyben a főváros 2012-es olimpiai pályázatának egyik legfőbb pillére lehet. Jean-Pierre Combot, a kivitelezéssel és a majdani üzemeltetéssel megbízott francia Bouygues cég elnök-vezérigazgatója biztos abban, hogy a szurkolók és a kulturális rendezvények látogatói elégedettek lesznek az új BS-sel.- Az épület, attól függően, hogy éppen milyen eseménynek ad otthont, 7-12 ezer nézőt képes majd befogadni - mondta a szakember. - Emellett egy 1200 gépkocsi tárolására alkalmas parkolóház és gyönyörű park teszi még kényelmesebbé a látogatást, illetve kellemesebbé a környezetet. Az alapító okiratot - amelyet Deutsch Tamás és Jean-Pierre Combot mellett Stumpf István kancellária- és Varga Mihály pénzügyminiszter, valamint Paul Poudade francia nagykövet és Fürjes Balázs, az újjáépítésért felelős miniszteri biztos is ellátott kézjegyével - egy fém dobozban, jelképes alapkőként helyezték el a már hetek óta folyó építkezés területén. A 21-22 milliárd forintos beruházással épülő új BS-t 2002. decemberében adják át. Az államalapítás ünnepe és a millenniumi esztendő lezárása alkalmából Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter kitüntetéseket, elismerő okleveleket adott át a hazai sportéletben, az ifjúság nevelésében kimagasló teljesítményt nyújtó személyeknek, szervezeteknek. A kitüntetettek között volt az öttusa halhatatlanja, Balczó András, valamint ötszörös olimpiai bajnok úszó Egerszegi Krisztina, Kökény Bea olimpiai ezüstérmes, világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnoki aranyérmes kézilabdázó, Halász Judit színművésznő, Mészöly Kálmán egykori válogatott labdarúgó is. Örömteli tény, hogy a Budapesti Vigadóban megtartott ünnepségnek két nógrádi résztvevője is volt. Wisinger János, a Diósjenőn székelő Magyar Speciális Olimpiai Szövetség elnöke, Minarik Ede-díjat vett át a szövetség nevében. Ezzel a díjjal a Sportminisztérium a legjobb sportközösségeket ismerte el. A szövetség és Wisinger János előtt ismét itt a bizonyítás lehetősége, hiszen ezen a héten közel harminc ország részvételével Debrecenben rendezik meg a Speciális Sportolók Atlétikai Európa- bajnokságát. Az Eb-n az elnök mellett több nógrádi atléta is szóhoz jut, reméljük sikerrel. A másik megyénkbeli kitün- Wisinger János a Magyar Speciális Olim- tetett Répássy László, a Nógrád piai Szövetség elnöke __ ■ Megyei Sportigazgatóság igazg atója, akinek Deutsch Tamás Miniszteri Elismerő Oklevelet adott át. A sportigazgató az elismerést több évtizede végzett eredményes sportvezetői tevékenységének megbecsülésért vehette át. Gratulálunk az elismerésekhez és további jó munkát kívánunk. BALOGH Répássy László, a Nógrád Megyei Sportigazgatóság sportigazgatója ■ SPORTTURMIX NŐI FUTBALLTORNA SALGÓTARJÁNBAN Immár harmadik alkalommal rendezi meg a Skorpió SE Salgótarján-Baglyasalja a Barátaink emlékére elnevezésű nemzetközi női kispályás labdarúgótornát. Az esemény - melynek célja a női futball népszerűsítése - fővédnökségét Becsó Zsolt a megyei közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő vállalta. A salgótarjáni Forgách Antal úti pályán sorra kerülő rendezvényre Bujákról, Hatvanból, Mátraszőlősről, Ercsiből, Dorogházáról, Apcról, Budapestről, Egerből, Nagykökényesről és Gyuláról is érkeznek csapatok. A tizenkét gárda szombat reggel kilenc órától kezdődő vetélkedésére, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. LABDARÚGÓ NB I. A 7. forduló mérkőzéseit rendezik péntektől vasárnapig a labdarúgó NB I-ben. A veretlenül listavezető Zalaegerszeg az Újpestet fogadja. A zalaiak saját közönségük előtt eddig nem vesztettek pontot (Vasas 4-1, MTK 2-0), az újpesüek ugyanakkor vendégként még nyeretlenek (Dunaferr 1-2, Ferencváros 1-2, Győr 1-1). A műsor. Péntek: Ferencváros - Haladás, Üllői út 18.15 ó, V: Kiss B. (sportl). Szombat: Zalaegerszeg - Újpest 16.45 ó, V: Makai (ml), Győri ETO - Videoton 19 ó, V: Ábrahám, MTK Hungária - Sopron, Hungária krt., 19.30 ó, V: Drucskó. Vasárnap: Vasas - Dunaferr, Fáy u. 18.15 ó (sportl), V: Bede, Debrecen - Kispest- Honvéd 19 ó, V: Hajdó. TRULLIA BENETTONNÁL Biztossá vált, hogy Jarno Trulli, a Forma-l-es Jordan- Honda pilótája 2002-ben a Benetton istálló versenyzője lesz. Az olasz csapat részéről egyelőre nem közölték, hogy hány évre szól a megállapodás.- Meg vagyok győződve arról, hogy a Renault motorral nagyon gyorsan versenyképes leszek - mondta Trulli, aki 9 pontjával, a finn Kimi Ráikkönennel (Sauber- Petronas) holtversenyben a kilencedik helyen áll a világbajnoki sorozatban. A Jordan a 27 éves olasz helyére honfitársát, Giancarlo Fisi- chellát szerződtette három évre. TIM HARDAWAY A DÁLLÁSÉ Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Dallas Mavericks megszerezte Tim Hardawayt a Miami Heattől. A floridai csapat 3,2 millió dollárt és második fordulós draftjogot kapott cserébe a védőért. Az ötszörös All-Star válogatott három év alatt 10 milliót kap. A 35 éves kosaras két mutatója is rendkívül jónak mondható: mérkőzésenként 17,9 pontot dob és 7,2 gólpasszt ad. Hardaway eddig 11 idényt húzott le az NBÁ-ben. XI. salgótarjáni Vidám vásár sporteredményei 50 KM TÚRAKERÉKPÁROS VERSENY Útvonal: Salgótarján - Tóstrand - Nádújfalu - Kisterenye - Salgótarján - Tóstrand. A versenyen 44 kerékpáros vett részt, akik többek között Salgótarjánból, Bátonyterenyéről, Fülekről és Rimaszombatról érkeztek. A távot teljesítő valamennyi bringás tárgyjutalomban részesült. TÁJÉKOZÓDÁSI KERÉKPÁR A Domyay SE tájfutó szakosztálya valamint a salgótarjáni Létesítmény és Sport Kht. által rendezett versenyen a résztvevők 5,5 kilométeres rövid-, illetve 12 kilométeres hosszú pályán mérték össze tudásukat, SBTC pálya - Salgó vár - Medves lapos környéke útvonalon. Eredmények: Rövid pálya: 18 év alatt: Férfiak: 1. Kéri István (SHKE) 36.53,2. Szőke Zoltán (SHKE) 42.59,3. Józsa Gábor (Domyay SE) 88.28. Nők: 1. Győri Judit (Domyay SE) 57.00, 2. Koós Brigitta (Dornyai SE) 73.33, 3. Koós Diána (Dornyai SE) 73.47. 18 év felett: Férfiak: 1. Bottyán Zsolt (SHKE) 45.56. Nők: 1. Szabóné Piláth Andrea 67.33. Hosszú pálya: 18 év felett: 1. Kotroczó Nándor (SHKE) 78.10,2. Ja- kabos Roland (SHKE) 82.52, 3. Csohány Róbert 95.14. KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS A Tóstrand katlanban felállított négy kispályán a résztvevő harminc csapat (körülbelül 300 fő) hatszor ötös csoportban, körmérkőzéses formában döntötte el a 12 továbbjutó gárda kilétét, majd az együttesek egyenes kieséses rendszerben folytatták a küzdelmeket a hármas döntőig. Végeredmény: 1. Lila aktakukacok, 2. BSA, 3. Juhász Könyv. PÁROS LÁBTENISZ A tóstrandi pálya parkolójában megrendezett viadalon öt páros vett részt, amelyek közül a balassagyarmati Nemszilaj - Kopcsányi duó végzett az első helyen, megelőzve az egyaránt salgótarjáni Tábori - Garami és Szojka - Kovács kettőst. LÉGFEGYVERES LÖVÉSZET A tóstrandi labdarúgó pálya parkolójában megtartott verseny 72 résztvevője, légpuskával, tíz méterről, tíz értékelt lövést adott le. AI—III. helyezettek oklevél, és tárgyjutalom díjazásban részesültek. Eredmények: Ifjúsági fiú (14 résztvevő): 1. Klecsány Márton 31 köregység, 2. Bodor András 21, 3. Morvái András 12. Felnőtt nő (22 résztvevő): 1. Mesterné Bálint Vera 70, 2. Bálint Eszter 66, 3. Kanó Krisztina 63. Felnőtt férfi (36 résztvevő): 1. Bálint Sándor 91,2. Lavrincz Zoltán 79,3. Morvái Gábor 67. TENISZVERSENY A tóstrandi és a Petőfi SE pályáin került sor az egyéni és páros teniszversenyekre. A párosok küzdelmeiben 28 duó indult, míg az egyéni verseny három kategóriájában 28-an ragadtak ütőt. Eredmények: Páros: 1. Stevko - Dvorszky (Losonc), 2. Fekete - Manusek (St. Petőfi), 3. Mihaljek - Szőllősi (Máramarossziget). Egyéni: 40 év alatt: 1. Hajas Ervin (Mátramindszent), 2. Fekete Tamás (Salgótarján), 3. Blaskovits Barna (Salgótarján). 40 év felett: 1. Papp Zoltán (Salgótarján), 2. Zsíros László (Salgótarján), 3. Varga Pál (Szécsény). 50 év felett: 1. Manusek Béla (Salgótarján), 2. Dr. Adamkó István (Salgótarján), 3. Csillik Zoltán (Máramarossziget). TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓVERSENY A Tóstrandon, illetve a Beszterce-la- kótelepen kijelölt, 2120 méteres pályán 17 ellenőrző pontot kellett teljesíteniük a versenyzőknek. Eredmények: 18 év alatti lányok: 1. Koós Diána (Domyay SE) 14.55, 2. Berecz Éva (Szolnok) 17.36,3. Koós Brigitta (Domyay SE) 18,52. 18 év alatti fiúk: 1. Farkas Viktor (Szolnok) 15.50, 2. Józsa Gábor (Dornyay SE) 17.20, 3. Berecz Gábor (Szolnok) 18.13. 18 év felett: 1. Sándor Tamás (Dornyay SE) 12.40, 2. Szikszai Szabolcs (Dornyay SE) 13.34,3. Goldmann Róbert (Dornyay SE) 15.13. Családos kategória: 1. Békefalvi család 18.23, 2. Veres - Goldmann család 24.02, 3. Nagy család 33.40.