Nógrád Megyei Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 177-202. szám)
2001-08-23 / 195. szám
2001. AUGUSZTUS 23., CSÜTÖRTÖK MEGYE KORKÉP BATONYTERENYE RETSAG 3. OLDAL Nógrád Megyei Hírlap Csongrády Béla jegyzete Örökifjú „szondista a S “ eb tei zeretem a ml tévé „Théma” 'című műsorát, ha csak tehenem minden hétköznap este - tekintve, hogy ekkor adják az „Aktuális” után - megnézem. Azért tetszik, mert emberközpontú, mert azt sugallja, amit az ókori bölcsek is vallottak: „Sok van mi csodálatos, de az embernél nincs csodálatosabb. ” Ezek után mondanom sem kell, hogy milyen figyelemmel néztem a sorozat keddi adását, . amikor is egy Nógrád megyei - jelesül balassagyarmati - személyiség, egy jó ismerős, lapunk barátja, mondhatni külső munkatársa jelent meg a képernyőn. A magyar férfiak átlagos életkorát tekintve már az is egy kisebbfajta csoda, hogy egyáltalán életben van Kamarás József, hiszen nem kevesebb, mint kilenc- venkét esztendős. Az pedig, hogy szellemileg abszolút friss és értelmes, tevékeny életet él ma is, tényleg, szinte csodaszámba megy. Mint a róla készült epizódból is kiderült, hosszú életének egyik nagy célját az elmúlt évtizedben már maradéktalanul sikerült megvalósítania. Megfogadta magának, hogy megalakítja a „Civitas Fortissima,, („Legbátrabb Város”) egyesületet az Ipoly-parti városban, ezzel is tisztelegve az 1919-es úgynevezett csehkiverés résztvevőinek emléke előtt. A kör mintegy száz taggal működik, Kamarás József a tiszteletbeli elnöke, mint ahogyan díszpolgára is Balassagyarmatnak, méltán, hiszen nagy lokálpatrióta. A másik kérdéskör, ami gyermekkora óta foglalkoztatja: Drégely vár védőinek, élükön Szondi György hőstettének elismertetése. A televízióban is elmondta: már középiskolásként érdekelte a drégelyiek sorsa, s boldog volt, amikor osztálytársa - a Párizsban mulatótulajdonossá lett, de szülővárosában eltemetett - Michel Gyarmathy verset is írt Szondiról, ami az akkori megyei lapban is napvilágot látott. Kamarás József maga is sokat írt a drégelyi hősökről (egy szöveg- részletét el is mondta a tévéfelvételen magnós zenekísérettel), s annyit gondolkodik Szondiról, - akinek a nevét szerinte „y”-al kellene írni -, hogy szinte már családtagnak érzi a fiatalon, krisztusi korban életét feláldozó várkapitányt. Ki tudja hányszor járt már Drégelypalánkon, hogy minél jobban megismerje a sokat tudó várrom titkait, Szondi cselekedeteit, kutassa sírját. Szeretné ugyanis meglátni, hogy a törökök, akik tisztelték a sokszoros túlerővel szembeforduló magyar vitézt, miként temették az úgynevezett Aranyhegyre hordott ipolyi homokba Szondit. Kamarás József egy kicsit elkeseredett, hogy ezen életcéljának megvalósítása akadozik, mert - bár Palánkon lennének segítők, egyikük szerepelt is a filmen - az illetékesek nehézkesek, a hivatalok malomkövei lassan őrölnek. D e Kamarás József nem adja fel. Egymást éltetik: a célja őt, Ó pedig a nemes elhatározást. Növekedjen a közigazgatásban dolgozók erkölcsi, szakmai hitele! Az új köztisztviselői törvényről rendeztek szakmai beszélgetést Magyamdndorban- Legyen rangja és becsülete, anyagi elismertsége a közigazgatásban dolgozók munkájának, váljék tervezhető és kiszámíthatóvá életpályájuk azoknak, akik a köz szolgálatára kötelezték és kötelezik ik el magukat, s akiktől ezért arányos mértékben erkölcsi és szakmai követelményeket támasztva kiváló teljesítményt vár nemcsak az állam, a társadalom is - mondotta a június végén életbe lépett új köztisztviselői törvény megalkotóinak legfőbb szándékáról Leczki István, a Belügyminisztérium Közszolgálati Főosztályának szakmai tanácsadója tegnap Magyamándorban, ahol a törvény rendelkezéseiről, gyakorlati megvalósításáról tartottak a térség polgármestereinek, jegyzőinek és érintett ügyintézőinek részvételével szakmai tanácskozást. Az eszmecserén szó volt a törvény alkalmazásának aktuális feladatairól, az ezekhez fűződő önA térség polgármesterei, jegyzői, érintett ügyintézői tanácskoztak FOTÓI RIGÓ kormányzati rendeletek és szabályzatok megalkotásának kérdéseiről, azok elkészítésének módszereiről, a köztisztviselők átsorolásáról és a vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos teendőkről. Leczki István munkatársunk érdeklődésére elmondta: a törvény csaknem 100 ezer, az államigazgatás különböző szintjein, önkormányzatokban, polgármesteri hivatalokban dolgozó felső- és középfokú végzettségű vezetőket, ügyintézőket érint. A törvény rendelkezése értelmében jelentős mértékű, átlagosan mintegy 70 százalékos illetménynövekedés történik a magyar közigazgatásban, amely minden dolgozónak biztos megélhetést, hoszszú távon tervezhető és kiszámítható életpályát is jelent egyben - mondotta a szakember. Ezzel együtt növekszik majd a köztisztviselőkkel szembeni elvárás: ahol szükséges, ott követelmény lesz a felsőfokú végzettség és a szakvizsgák megtétele, az anyagi előrehaladást, gyarapodást - a korrupció elleni lépések fontos részeként - minden, a törvényben érintett személynél kötelező vagyonbeval- lással ellenőrzik és követik nyomon. ■ Nemcsak pénzt szed be az illetékhivatal... (Folytatás az 1. oldalról)- Említsen néhány, mindenki számára figyelmeztető, zsebbe vágó esetet.- Az első lakást szerző fiatalt az előbb említett kedvezmény akkor illeti meg, ha nyilatkozik a kedvezmény feltételeinek meglétéről, amikor az adásvételi szerződést a földhivatalhoz benyújtja. Sajnos az előbbieket jó néhányan elmulasztják, így hát ablakon dobják ki a számukra nagyon fontos kedvezmény nyújtotta forintokat. A másik esetben az úgynevezett feltételes személyes illetékmentességben részesülő Nincs tantermi szaga semminek Nógrádi gyermekek a fonyódi közlekedésbiztonsági táborban Négyórányi utazás után ragyogó napsütésben és árnyékban harminckét fokos melegben érkezünk Fonyódra, ahol a Somogy Megyei Önkormányzat hatalmas kiterjedésű táborában, némi útbaigazítás után megtaláljuk az ötös altábort. Itt helyezték el azt a negyvenhat nógrádi általános iskolást, akik egy hétig boldog résztvevői a Nógrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság közlekedés- biztonsági táborának. A faházakat azonban üresen találjuk. A gyerekek kísérőikkel egy füves pályán éppen kerékpáros vetélkedőn vesznek részt. A felső tagozatos általános iskolás lányok és fiúk - mintha csak versenyen lennének - nagy izgalommal veszik a különféle akadályokat. Megtapsolják, aki sikeres, bíztatják, aki többször is hibázik. Ponyi Béla őrnagyot alig ismerjük meg olyan barna, de hasonló színű Gordos Mátyás őrnagy is, a nógrádi táborozók vezetője és helyettese. Nem véletlenül, hiszen ők ketten a táborozást szervező megyei baleset-megelőzési bizottság felelős vezetői.- A Somogy megyeiek ezerötszáz személyes gyermek- tábora működik itt, ahová elsősorban olyan gyerekeket hoztunk el, akik a megyei korosztályos közlekedési versenyeken helyezéseket értek el - tájékoztat Ponyi Béla. Azt meg már Gordos Mátyás teszi hozzá, hogy az üdülést kizárólag csak ők nem tudták fizetni, ezért szükség volt az összefogásra. A városi kapitányságok az alapítványukból egészítették ki azt a pénzt, amit az Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a megyei szervezet tudott adni erre a célra.- Eddig az ÓBB a kerékpáros versenyek 16 helyezettjének biztosított tábort ingyenesen - magyarázza Gordos őrnagy. - Az idén azonban már csak nyolc főre kaptunk pénzt. Mivel a Somogy megyei tábor vezetője minden megyébe eljuttatott egy levelet, hogy van szabad kapacitásuk, mi úgy gondoltuk, hogy elvisszük a másik nyolc helyezett gyereket is. Minden városi kapitányságot megkerestünk, küldenének-e gyerekeket a táborba. Nos, a kapitányságok - a rétságiak kivételével - éltek a lehetőséggel. A nógrádi rendőrség még soha sem szervezett ilyen nagy létszámú gyermektábort a Balatonnál. Az anyagiak megoldásával a kísérők kiválasztása már köny- nyebb volt, hiszen túlnyomó többségük pedagógus volt korábban, s van gyakorlatuk a táboroztatásban. Gordos Mátyás, Híves Éva, a Salgótarjáni Rendőrkamegannyi kellemes elfoglaltsággal - a részt vevő gyermekek szülei is hozzájárultak - 4000 Ft-tal. szonettel tartozunk a gyermektábornak és vezetőjének Teremi Józsefnek, aki mindenben segítséA Balaton partján természetesen a türdés kapta a tőszerepet ___■ A kerékpáros versenyek legjobbjai nem tagadták meg önmagukat pitányság közlekedési főelőadója. és Juhászáé Gáspár Judit, a balassagyarmati kapitányság főelőadója ugyancsak pedagógus volt. Az egyhetes nyaraláshoz - utazással, napi négyszeri étkezéssel, napi programokkal, kirándulásokkal, múzeumi látogatással, s Az önálló programmal rendelkező táborban a gyerekek részt vehettek színházi előadáson, naponta közös diszkón és a részt vevő csoportok is rendeztek játékos programokat, vetélkedőket. Badacsonyi hajókirándulás, Keszthelyen a Festetics-kas- tély, múzeum- és panoptikumlátogatás szerepelt a programban.- Szerveztünk a gyerekeknek ismerkedési estet, hiszen öt városból érkeztek. Sikerült olyan közösséget létrehozni, amely alkalmas arra, hogy súrlódások nélkül együtt tudja tölteni a hetet - újságolja Gordos Mátyás. - Ugyanakkor az itteni játékos versenyek kitűnő tehetségkutató lehetőséget is jelentettek a felmenő rendszerű kerékpáros versenyekhez. Természetesen a fürdésé, a játéké a fő sze- —" rep, mert nem akarjuk, hogy itt is csak tanuljanak. Minden játékos itt, különféle jutalmakkal, nincs tantermi szaga semminek.- A gyerekek faházakban, négyszemélyes szobákban pihennek. Külön házban a lányok és külön a fiúk - mutatja Ponyi Béla a „körleteket”, s hozzáteszi: - Köget nyújt. S a somogyi balesetmegelőzési bizottságnak, amely a gyakorlati kerékpáros vetélkedőkhöz nyújtott igen nagy segítséget. A teljesen zárt táborba idegen be nem léphet, a gyerekek sem mehetnek ki kísérők nélkül. A vízre is csak a felnőttekkel mehetnek, szigorú ellenőrzéssel. Noha több száz métert kell gyalogolni s csak térdig ér a Balaton, sosem árt az óvatosság. Mészáros Tímea balassagyarmati, Pintér Katalin Marietta szuhai, Molnár Ádám, Ponyi Gergő és Némedi Gábor salgótarjáni gyerekekkel a fürdés előtt sikerült szót váltani. Mindannyian nagyon jól érzik magukat és harmadnap már úgy érezték, mintha nagyon régen együtt lennének. Igaz, a lányok és a fiúk vidámak és incselkedők, alkalmanként lelocsolják egymást, de ez legyen a legnagyobb bajuk. Az ebéd most is, mint általában, gyümölccsel fejeződik be. Rövid pihenőt követően Kaszás Ottó őrnagy kiselőadást tart a gyerekek számára, akik ha figyelnek és jól válaszolnak ajándékokat is ' kapnak. így például a Nógrádi Média Kiadói Kft. ajándékait is elnyerhetik. szervezetekről van szó. Ide tartoznak az úgynevezett civil szervezetek, egyesületek, baráti körök, egyházak, alapítványok. A felsoroltaknak nem kell sem vagyonszerzési, sem eljárási illetéket fizetni, de csak akkor, ha a vagyonszerzést, vagy az eljárás megindítását megelőző évben nem volt társasági adófizetési kötelezettségük, s erről az eljárás megindításakor vagy a szerződés földhivatalhoz való benyújtásakor írásban nyilatkoznak. Nem kell építési telkek megszerzésekor az egyébként igen magas illetéket (10 százalék) megfizetni, ha a lakótelket lakásépítésre vásárolják vagy ajándékba kapják, esetleg örök- lik s vállalják annak négy éven belüli beépítését, majd a négy év leteltét követő 15 napon belül hivatalunknak megküldik a használatbavételi engedélyt. Erre nagyon kell figyelni, mert ha ez elmarad, jelentős késedelmi pótlékot kell fizetni még akkor is, ha a ház felépült. Utólagos reklamációnak nincs helye.- Nemcsak az előbbi esetekben, hanem más témákban is jelentkeznek értelmezési problémák, nehezen igazodnak el az állampolgárok. Kérjük segítő közreműködését.- A haszonélvezetnél két dolgot szükséges megemlíteni. Az egyik, amikor a haszonélvezet megszűnésekor a haszonélvezőnek eljárási illetéket kell fizetni, mert a földhivatal az ingatlan nyilvántartásból törölte a haszonélvezeti jogot.- Mibe kerül?- Ezer forintba. Nem nagy összeg, csak sokan meglepődnek azon, hogy van ilyen. A másik, amikor vagyonszerzési illetéket kell fizetni. Erre akkor kerül sor, amikor a haszonélvezők a tulajdonos javára mondanak le haszonélvezeti jogukról (az esetek többségében gyerek és szülő közti viszonyról van szó). Ilyen esetben a törvény szerint - amennyiben ellenérték nélkül mond le a haszonélvezetről, akkor a tulajdonosnak ajándékozási illetéket kell fizetni.- Milyen összegben?- Nagysága az ingatlan forgalmi értékéhez kötődik. Amennyiben a lemondás ellenérték fejében történik, nem kell illetéket fizetni.- Az értelmezési problémák által teremtett helyzet mennyiben tükröződik ügyfélfogadásukban?- Tevékenységünk palettája elég széles. Magába foglal az előbb említettektől kezdve a részletfizetési lehetőségeken keresztül sok mindent, így hát elég nagy az ügyfélforgalmunk. Személyesen, telefonon is készséggel állunk ügyfeleink rendelkezésére. Kérésünk csupán az ügy- félfogadási idő betartására irányul. Ez megtalálható borítékunkon. Eltűntet keres a rétsági rendőrség PADAR ANDRAS A Rétsági Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya államigazgatási eljárást folytat a mellékelt képen látható Kocsis József (született: Rásonysáp- berencs, 1950. április 10., anyja neve: Kucsma Margit) Felsőpetény, Ady E. út 1. sz. alatti lakos eltűnése ügyében, aki 2001. május 9- én az esti órákban eltávozott otthonából s azóta nem tért vissza. Tartózkodási helye ismeretlen. Nevezett 165-170 cm magas, sovány testalkatú, haja barna, rövidre nyírt, homloka felett kopaszodó. Szeme kékes-zöld, fogazata: kivehető alsó-felső protézis. Különös ismertetőjelei a mindkét lábon meglévő visszér- műtéti hegek, alhasán vakbél műtét hege, gyomorszájától köldökig nyúló gyomorműtét hege. Eltűnése időpontjában feltehetően zöld munkásnadrágot, zöld rövid ujjú pólót, zöld gumicsizmát viselt. Okmányokkal nem rendelkezik. A rendőrség kéri, hogy aki Kocsis József tartózkodási helyét ismeri, jelezze a Rétsági Rendőrkapitányság bűnügyi osztályán a 35/350-144-es telefonszámon.