Nógrád Megyei Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 177-202. szám)
2001-08-22 / 194. szám
2001. AUGUSZTUS 22., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP BÁTONYTERENYE 3. OLDAL És ha egyszer „élesben” szólna? Az óvóhelyeket akár el is lehet felejteni (Folytatás az 1. oldalról) elegendő óvintézkedésnek bizonyulhat a bent tartózkodás. Erre a pincék kiválóak. Pincék alatt a közönséges, családi vagy emeletes épületekben lévő, bizonyos romte- her viselésére is alkalmas földszint alatti helyiségek értendők. Komoly földrengések alkalmával (amelyekre valójában nem lehet felkészülni) több ízben bebizonyosodott, hogy a betonfödémek rendkívül teherbírók.- Sokan hajlamosak feltételezni, hogy katasztrófák során az emberek jelentős része teljesen elveszíti az önuralmát, képtelen figyelni arra, mire kérik, nem tudja végrehajtani a legegyszerűbb utasításokat. Igazuk lehet?- Igen, nagyon sokan úgy képzelik, az állampolgárok könnyen pánikba esnek. Pedig az az igazság, hogy a nagy többség rendkívül ügyesen úrrá tud lenni a legközvetlenebb bajokon, fegyelmezetten meg tudja magát szervezni. Persze ehhez az kell, hogy tudják, mivel kell szembe nézniük, mit kell csinálniuk. Kik lesznek azok, akikre számíthatnak és kik a lehetséges segítők, hol kell gyülekezni, mit kell magukkal vinni? Közölni kell velük azt is: várhatóan meddig tart az átmeneti állapot, mikor térhetnek vissza, s hogy megoldha- tó-e az a krízishelyzet, ami fennáll. Tudatni szükséges továbbá a megszervezett, rendőrségi vagyonvédelmet, a hátrahagyott állatokról való gondoskodás tényét. Ezek tudatában a bajban lévők sokkal könnyebben hagyják el otthonukat, lakóhelyüket, hiszen köztudott, a bizonytalanság a legkevésbé elviselhető. Tehát egyrészt vannak, akik szervezik a kimenekítést, kitelepítést, kellő tájékoztatással, s egészen biztos, hogy az állampolgárok között is mindig lesznek olyan hangadók, akik segíteni fogják az előbbiek munkáját. Bizonyos százalékban rendszerint akadnak olyanok is, akik lelkileg nehezebben viselik a megpróbáltatásokat. Kilógnak a sorból, nem akarnak a többiekkel tartani, de - s ez az árvizek idején is bebizonyosodott - megfelelő hangnemben, meggyőzéssel, velük is szót lehet érteni. Az árvizes területeken rövid idő alatt ki lehetett üríteni egy községet, meg lehetett oldani az őrzést. Hangsúlyozom: a kellő, az érintettek legtöbb kérdésére választ adó tájékoztatás elengedhetetlen ehhez.- Mi mindenre „figyel- nek'a különböző helyzetekre - belvíz, árvíz, földrengés, veszélyes anyag szabadba jutása, migráció, nukleáris baleset, terrortámadás, tömeges közúti baleset, nagy kiterjedésű tűz - esetére kidolgozott „forgatókönyvek?”- Egy-egy ilyen esetre szóló terv tartalmazza többek közt, hogy bizonyos számú embernek honnan lehet szállítójármű, elhelyezés, élelmezés, orvosi ellátás. A gépjárművek, erőgépek számára, csakúgy mint a közintézmények befogadóképességére, a gyógyszerkészletre, gyermekorvosok elérhetőségére, fűtőanyag beszerzésére felmérések adatok állnak rendelkezésre. Ezek a forgatókönyvek a kulturális javak mentésének mikéntjére külön fejezeteket szentelnek. Ha például a szécsényi múzeum, a Palóc Múzeum értékeit biztonságba kéne helyezni, megvan, hogy hány órán belül valósítható meg ez, milyen csomagolóeszközökkel történjen, s ez utóbbiakhoz hol lehet hozzájutni.- Mindenfajta alaposság ellenére felmerülhetnek azonban különféle bizonytalansági tényezők, s még ezek is kiküszöbölhetők, egy kivételével...- Egyetlen ellenség az idő, nem lehet tudni, hogy ebből mennyi áll az adott körülmények között rendelkezésre... Ezért is fontos figyelni a szirénákra, amelyek tulajdonképpen nem csak jelzésre használatosak, hanem tájékoztatásra is. Az információ- közlésben és továbbításban természetesen a sajtóra, a rendőrségre, a katasztrófavédelemre is számítani kell és lehet, ha katasztrófa fenyeget. ______________________m-i-i T ANKÖNYVAKCIÓ. Múlt heti lapszámainkban meghirdetett jótékonysági tankönyvcsere-akciónkra a salgótarjáni Szűcs Orsolya és Adrienné - édesanyjuk kíséretében - az elsők között hozta be a rászorulóknak felajánlott könyveit szerkesztőségünkbe.__________________________________________________________fotói oyurián tibor T ető alatt az idei kenyémekvaló (Folytatás az 1. oldalról) a betakarításra koncentrálták erőfeszítéseiket a termelők. Pénz hiányában továbbra is a tárcsás technológiai megoldás lesz a meghatározó.- A nagyobb terület és a magasabb átlaghozam-mennyiség velejárója az értékesítéssel járó gond is. Mi a tapasztalata?- Eddig is volt, van és lesz a jövőben is. A felvásárló szervek találékonysága kimeríthetetlen, mindig kitalálnak valamit, hogy minél alacsonyabbra szorítsák az átvételi árat. Jelenleg a kötélhúzás folyik. A felvásárló az őszi búza mázsájáért 1650 forintot ajánl, a termelő 2500 forintot kér. (Az árutőzsdén szeptemberi szállításra az őszi búza mázsájáért 2500-2600 forintot adnak.) A felvásárlók az úgynevezett kevesebb sikértartalomra koncentrálnak. Megyénk egyik búzatermelő gazdája az egyik laboratóriumban tavalyi búzáját sikértartalom szempontjából megvizsgáltatta. Az idén 26-ot mutatott ki a tavalyi 32-vel szemben. Egyébként a gazdák sokasága bizonyítja, ahány helyen ellenőriztetik búzájuk sikértartalmát, annyi féle eredményt kapnak. Az akkreditált laborszolgáltatást viszont* képtelenek megfizetni.- Miként lehetne levezetni a rendelkezésre álló többletbúzát? A termelők egyöntetű véleménye szerint meg kell nyitni az export-lehetőségeket.- Az állami felvásárlás keretében, garantált áron hektáronként csak 2,4 tonnát vesz át az állam. A Concordia Rt. közraktára veszi meg, a termelő azonnal megkapja az átvett búzáért járó összeget, amit visszavásárolhat, a tárolási és kamat költség felszámolásával együtt. Egyébként megyénk gabonafelvásárlói nem kötöttek értékesítési szerződést, az integrátorok pedig csak termelési hitelt nyújtottak, amellyel a gabonatermesztést finanszírozták, így hát e tekintetben is eléggé kiszolgáltatottak az ebben érintett gabonatermesztők. v. k. Ötven évvel ezelőtt a cigánydombról indultak Hol van már a tarjáni cigánydomb? Néhány évtizede ez a sáros, viskókkal betelepített, hegynek is csúfolt domb uralta Salgótarján közepét. Az idő azonban magával vitte a lepusztult vityillókat, s az ember pedig középiskolát, főiskolát, várost emelt a helyére. Számosán élnek még azok közül, akik az egykori cigánydombon éltek. Némelyek megrekedtek akkori létükben, de sokan az akkoriban létbiztonságot nyújtó ipar segítségével kitörve innen új házat, rangos portát emeltek maguknak. A cigánydombi élet után a város keleti részén, az úgynevezett Kavicsosban emelt házat magának Botos Bertalan, egykori üveggyári munkás is, akinek családjával beszélgetünk a Kazinczy utcai összkomfortos házban.- Botos Bertalanné vagyok, 1933-ban születtem, s 1951-ben kötöttem házasságot. A mai napig is együtt vagyunk jóban rosszban - válaszolja Teréz néni, amikor az életükről faggatjuk.- A férjem nógrádmegyeri, itt ismerkedtünk meg Salgótarjánban, mert akkor már itt laktak a cigányhegyen. Ők a hegyen, mi meg a pataki részen. Csendesen, szépen éltünk. Elhallgat, mintha az emlékeiben kutatna, aztán elmeséli, hogy mennyire nehezen kezdték a közös életet. Férje bevonulásakor már terhes volt, s a hároméves katonaidő alatt két gyereke született, András és József.- A fiam nemzetközi hírű bokszoló lett - emeli meg a hangját, aztán csendesen hozzá fűzi - én nem akartam annak nevelni. Zenésznek szerettem volna. Tanult is zenélni. Tangóharmonikát vettünk neki, s maga írta a kottát is. De abbahagyta. Szívesebben öklözött, hiába tiltottuk. Valahová a város felé néz, de pillantása az ajtó előtti fa koronájába ütközik.- Az uram az öblösüveggyárban dolgozott, préselő mester volt. Tizenhárom évesen ment először munkába, s mivel nagyon kellett a pénz, inkább füllentett, hogy tizenöt éves, csak felvegyék. Több mint negyven éven át dolgozott. Ma is eljár naponta dolgozni. Én csak lány koromban dolgoztam a tűzhelygyárban a magpadon, meg a keverőben. Amikor összeismerkedtünk s összeházasodtunk, már nem hagyott dolgozni. A cigányhegyet azonban otthagyta a Botos házaspár. Házhelyet vettek 1962-ben és 1964-ben készült el a ház, akkor költöztek ide. Akkorra már öt gyerekük volt.- Akkor nem volt nehéz az élet - mondja Teréz néni és sóhajtva teszi hozzá - most az. Drága minden. A fiam velünk van hallássérült, beszédhibás és két gyereke van. Támogatni kell őt, mert tizenháromezer forintból nem tudnak megélni. A lányom is itt van velem. Az idősebb gyerek, az András Nyíregyházán ökölvívó edző, József meg Vizsláson él. Összejönnek azért.- Nem így képzeltem az életet, lebetegedtem. Infarktusom volt, kilyukadt a gyomrom, eltört a lábam két helyen, majd agytrombózist kaptam. Néhány hónapja újra volt infarktusom. A nővérem is most halt meg. Mi heten voltunk testvérek, de már csak én meg a húgom élünk. A férjemék tizenketten voltak. Nagyot sóhajt és néhány képet mutat a terebélyes családról. Elénk teszi András fia sikereiről szóló újsághíreket is. Berci bácsitól megtudtuk, hogy nem ment minden simán, mert Bandit hiába csalták el a haverok edzésre, eltanácsolták onnan, mert kicsi volt. Ő azonban annyira vágyódott a box után, hogy felmászott az edzőterem ablakába és onnan leste az edzéseket. Végül észrevették és behívták. Ekkor vette kezdetét Botos András ökölvívó pályafutásának sikersorozata.- Mivel magam is bokszoltam, én is foglalkoztam a gyerekkel - mondja Botos Bertalan. - Később meg egyre ösztönöztem a sikerre.- A húszforintos esetet meséld el - vágott közbe Teréz néni. Berci bácsi bólint.- Egy meccse előtt tréfásan mondtam neki, hogy kap húsz forintot, ha győz, de ő ad nekem, ha veszít. Kiütéssel győzött. S ezt követően még sokszor. Persze sokat beszéltem neki róla, hogy nem lehet megállni, el kell jutni a csúcsra. Ehhez pedig kemény, szigorú, fegyelmezett munkára van szüksége. Sok sikert ért el, olimpikon is volt. Persze Jancsi is igyekezett nagyon és ő is szép sikereket ért el.- Ha újra kezdhetné, lenne-e ekkora családja? - kérdeztük.- Nem. Annakidején olcsóbb volt az élet, biztonságosabb. Akkor meg lehetett tenni ezt. Ma már nem. Nagyon eldurvult a világ, ma már nem tartanak össze az emberek. Irigy mindenki. Hála Istennek csendesen megvagyunk. Napi gondjaink nincsenek, de sok megy el a gyógyszereinkre - veszi át a szót újra a vékony szikár édesanya. - A férjem nyugdíja kevés, én meg csak házassági pótlékot kapok. Pedig dolgosak vagyunk. Az apám is negyven évet dolgozott egy helyen. Még 90 éves korában is dolgozott.- Most milyenek az emberek?- Fajgyűlölők Gyűlölködők.- Volt-e valaha gondjuk a származásuk miatt?- Nekem szerencsére sosem. Se a szüléinknek, se nekünk. Itt az utcában jól megvagyunk, tiszteljük egymást. Jártak azonban itt szkínhedek is. Fel voltunk fegyverkezve ütle- gekkel, de nem lett verekedés. A mi családunk sosem volt kötekedő.- Ha még egyszer nősülne elvenné-e Rézi mamát? - kérdeztük Berci bácsit.- Hát az az igazság, hogy jobbat nem találnék magamnak - válaszolja töprengve, majd ő is a múltba pillant.- Korán kezdtem a munkát. Apámat ismerték, így aztán bekerültem egy kis csellel a gyárba, mert tizenhárom éves voltam. Amikor megcsinálták a munkakönyvét kértek nyolc pengőt. Hazaszaladtam pénzért. Akkor a haldáról éltünk. 1983-ban mentem nyugdíjba. A legtöbb cigány az üveggyárban, meg a tűzhelygyárban dolgozott. Szegeden voltam katona az ávósoknál. A sógorom fia a Salgóban zenélt és hívott enge- met is. Nyolc hónapig voltam ott kidobó. Ott hagytam azonban, mert nagyon rászoktam volna az italra. Innen elmentem az ingatlanhoz. Amikor vittem a munkakönyvét az asszonyok csak néztek, hogy ilyen fiatalon nyugdíjas vagyok. Ott dolgoztam két évet. A javításoknál mindig csurrant egy kis borravaló. Innen meg a bányához mentem.- Boldog ember?- Az vagyok hála Istennek.- Magának mi a boldogság?- Az, hogy tizenhárom éves koromtól még most is dolgozhatom. Két unokám velem van, értük dolgozok. Kettőnknek szűkösen elég lenne a nyugdíj is, nem vagyunk igényesek. Üdülni még sosem voltunk. Egyszer küldtek üdülni, de inkább elmentem az Alföldre.- Elégedett embernek érzi magát?- Nekem megvan mindenem, semmi nem hiányzik. Nem vagyok olyan mint a mai fiatalok. Csak bitangolnak, jól akarnak élni, sok pénzt, szép ruhát. Amikor a Karancs Szálló helyét bontották, a munkaidő után is szedtem az anyagot, téglát. Amikor minden megvolt, kihordtam ide. Öt hónapig jártam ezt a helyet. Nehezen ment a tanácson a dolog. Amikor behívtak, ott volt egy regiment ember, akik házhelyet akartak venni. A tanács vezetői beszélgettek, hogy kinek miért kell adni telket. Akinek volt pénze annak adtak. Egyszer aztán én is sorra kerültem. Mondták, hogy hónapok óta járok oda, megvan az anyagom, hetedmagammal lakom az apósoméknál. Akkor már olyan ideges voltam, hogy azt mondtam, ha nem lesz enyém a házhely a párthoz fordulok. Egy alkalommal behívott a gyári párttitkár és közölte, hogy kiharcolták a lakásomat. Mondta, hogy a Pécskő utcában a tornyos épületben. Erre azt mondtam neki, hogy menjen maga oda. Fel volt háborodva. Mondtam, hogy a laktanyából már elég volt. Végül meglett a papír. Majd háromezer forintot kerestem. Abból építkeztem. Kijött a bizottság, felmérték, elkészültek a rajzok s elkezdtem az építkezést. Összefogtak a testvérek. Amikor végre átadták a házat, a bizottság egyik tagja a csákány hegyét belevágta a betonba, mire az kipattant. Ez volt a jó beton.- Szabad idejében mivel foglalkozik?- Szeretem az állatokat. Különösen a galambokat. Rézi néni beleszól.- Oklevelet is kapott a röpteté- sért. A görény vagy a menyét azonban megtizedelte a jószágait. Elment tőle a kedve s elkezdte enni a madarakat. Az utcában hárman versenyeztek galambbal. Még tojást se adott senkinek, végül felajánlott eladásra húsz galambot. Ennyire elkeseredett. Nagyon fájt érte a szíve. Már nem röptét, mert nagyon drága lett ez a szórakozás. Tízezer az adó évente. A határig ötven forint, azon túl még több a röptetés.- Most mi a szenvedélye?- Van még galamb, meg a csirkék.- A társaság?- Voltunk hárman haverok. Akkoriban száz forintért berúgtunk hárman. Most próbálja meg.- Hogyan lesz az évforduló?- Vágnék disznót, de ki tudja? A gyerekek szanaszét laknak.- Szokott tévét nézni?- „A vad angyal”-t már unom, de a sportot szeretem. Már a katonaságnál is sportoltam, fociztam. Olyan gyors voltam, hogy még a labdát is elhagytam.- Mit kívánna maguknak az életben?- A hetvenegy éves ember mit kívánhat? Egészséget, meg legalább még tíz évig tartó életet. A két unokám talpra álljon. Tizenhárom unoka és nyolc dédunoka van. Nekünk már csak ez lenne a nagy boldogság. PÁDÁR ANDRÁS Botos Bertalan és felesége egy fél évszázaddal ezelőtt kötötte össze a sorsát _________________________________________________________________________TOTÓt RtOÓ TIPOH
