Nógrád Megyei Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 177-202. szám)

2001-08-18 / 192. szám

2001. AUGUSZTUS 18., SZOMBAT MÚLT IDÉZŐ Nógrád Megyei Hírlap - 7. oldal u6grúdi Mfifiltek Bil «BÄ (Az Ipoly akkoriban még igen kiterjedt ártere erre kitűnő lehető­séget kínált.) Az oklevelek 1250- ben említették Halászi és Ludány egyik részbirtokosát, Pál királyi káplánt, aki itteni földjeit Detre fia Miklósnak, a Balassa család ősé­nek, testvérének, Detrének és Mikó fia Bitémek adta el. Ugyancsak 1250-ben kötöttek egy másik üzle­tet is a ludányi földekre: a faluba való Benedek, Hazug (sic!), István és Zoltán a királynak adta el itteni, örökölt földjét. 1270 táján felje­gyezték: Ludányban a szőlőt fákra futtatva nevelték és nem karózták, mint más vincellérkedő vidéke­ken. A falu határában emelkedő dombokon részben még ma is sző­lőt termelnek! Halászit 1297-ben Mihály fia Simon és Libertsey Ta­más vették meg. Ludányt - ami 1250-től a Balassa család őseié volt - 1279-ben a Salgaiak vásárolták meg. Magyargéc. A birtokos Kacsies nemzetség egyik tagja, Simon bán 1212-ban hangadóként részt vállalt a Gertrúd királyné elleni pilisi me­rényletben. Emiatt II. Endre ugyan nem állt bosszút rajta, de fia, IV. Béla még ifjabb király korában, 1229-ben büntetésből elkobozta a birtokait. Géc több más községgel együtt Szák nembeli Pósa birtoka lett. 1274-ben azonban Szák nem­beli II. Pósától visszakerült a Kacsicsok tulajdonába: Farkas, a Szécsényi család őse cserével sze­rezte vissza. Magyamánor. A község első írásos említése egy, a váci káptalan által 1287-ben kiállított oklevélből való. Kelecsénypuszta első írásos említése 1379-ből származik. Va­lószínűleg azonban jóval korábbi a település, hiszen neve a kere­csen szó származéka, ami arra utal, hogy királyi solymászok él­tek itt. Mátraszele. Az Árpád-házi ki­rályok korában Rátót nemzetség birtoka volt a környék, akik Köny­ves Kálmán (uralkodott: 1096- 1114) idejében kapták meg a föl­desúri jogokat. Mátraszőlős. A Kacsics nem­zetség ősi birtoka volt. A szőlős utónév alapján arra következtethe­tünk, hogy igen korán meghono­sodott errefelé a szőlőművelés. A község határában vár állt egykor, amit 1275. táján a Pásztón és kör­nyékén birtokos Rátóf-nembeliek, szövetkezve az Ákos nemzetséggel elfoglaltak. Megölték Kacsics-nem- beli Lestán, a várat pedig - ami in­kább csak afféle megerősített kas­tély lehetett - elpusztították. A ne­vezett családok aztán 1290-ben ki­békültek egymással. Mátraterenye. Homok-terenye régi neve Atyaháza volt: 1274-ben említette először egy oklevél. Ab­ban az évben IV. László király a te­lepülés egy részét Sebestyén tornai ispánnak adományozta. Az Árpá­dok korában Atyaházát solymá­szok lakták. A falu régi templomá­nak egyes részei a Xm. századból maradtak fenn. Nógrádmegyer. Középkori ere­detű község a Megyeri-patak ter­mékeny völgyében, a Rátót nem­zetség birtoka volt; 1294-ben emlí­tették először az oklevelek. Nógrádsáp. A honfoglalás korá­ból származó leleteket is feltártak a falu közelében, a Tatárka-hegyen. Sáp község első írásos megnevezé­se 1219-ből származik: egy zálog- szerződésben említették a falut. Ugyancsak 1219-ben nevezték meg a valószínűleg itt él Gőgöst (sicf), aki a prisztalduszi* méltósá­got viselte. Nógrádsipek. A környék első írásos említése 1265-ből szárma­zik, „Terra-Chipeg” alakban: akkor még puszta földterület volt. A köz­ség határában, a Pusztavár-hegyen középkori erődítmény alapfalait tárták fel: itt állt a XIII. század utol­só negyedében épített Sztrahora vára. * (A középkorban a prisztal- dusz - jogi méltóság - tanúvallo­mása hiteles volt.) Mátraverebély. A falu első templomát már 1210-ben említette egy oklevél. A községhez tartozik Szentkút, a mai Magyarország egyik legjelentősebb Szűz Mária- kegyhelye. Több legenda is meg­emlékezik a búcsújáróhely kiala­kulásáról. Ezek közül az a legis­mertebb, ami szerint a XI. század végén a Magyarországot fosztoga­tó kunokat üldöző László királyt és katonáit bekerítette az ellenség a keskeny völgyben. A magyarok­nak azonban nem volt vizük. A ka­tonák elkeseredésükben engedélyt kértek a királytól, hogy vízért fo­hászkodva pogány áldozatot mu­tassanak be. E kívánságot hallva Szent László haragra gerjedt, s egy közeli sziklába dobta a lándzsáját; amikor a vitézek kihúzták onnan, bővizű forrás fakadt a helyén. Szent László kútját először 1290- ben említette írás. Akkoriban faká­polnát emeltek fölé. Mohora. Mohora neve valószí­nűleg arab eredetű, amiből arra következtethetünk, hogy a honfog­lalás idején a magyar törzsekkel együtt érkező, vagy őket legfeljebb száz évvel később követő, kevert fajú - kun, arab, szíriai, török - de egységesen mohamedán vallású izmaeliták telepedtek le itt. A köz­ség közelében állt a középkorban az az Oroszd nevű falu, amiről fel­tételezhető, hogy a Könyves Kál­mán idejében, a XI-XII. század for­dulóján ide telepített galíciai és lodomériai testőrök alapították. Nagybárkány. Bárkányt 1220- ban említette először oklevél: né­hány évvel korábban két, Túrára való szabad ember nagy nyomorú­ságában egy márkáért zálogba ad­ta Martina nevű nővérét a bárká- nyi papnak, Mojzennek. (Az Ár­pád-ház idejében még sűrűn elő­fordult a rabszolgaság.) Nem tud­ták ugyan kiváltani, de a pap elen­gedte adósságukat: a nőt 1220-ban felszabadította. A falu 1265-ben a Rátót nembeli Porcz Istváné volt. Nagyoroszi. Könyves Kálmán király idejében galíciai és lodomériai oroszok telepedtek le a mai falu helyén. (Pontosan nem tudjuk, hogy mikor, de a nevezett uralkodó 1096 és 1114 között ült a trónon.) A községet kezdetben Oroszfalunak nevezték lakói után, akik az Árpádok uralkodása idején visegrádi királyi testőrök, valamint a palota és a vár kapuőrei voltak. Számos kiváltsággal is bírtak. Nagyoroszi már Könyves Kálmán idejében mezővárosi rangot jelen­tő kiváltságokat szerzett. 1219-ben feljegyezték, hogy a (Nagy)Orosziban lakó Dómján prisztaldusz peres feleket kísért (Nagyváradra, tüzesvaspróbára. Nemti. Árpád-korban németek telepedtek le itt. A falu eredeti neve ugyanis Németi volt, ami a korabe­li szóhasználatban birtokviszonyt fejezett ki, azaz azt jelentette: né­meté vagy németeké. Nógrád. Nógrád vára már hon­foglalás előtt az északra vezető sószállító utat őrizte. Az erdítmény hadászati jelentősége miatt már a honfoglalás alatt a környék köz­pontja, majd 1. István idejében a ki­rályi vármegye székhelye lett. Az oklevelek tanúsága szerint 1100 körül Álmos herceg a dömösi pré- postságnak adományozott öt, Nógrád városában lakó szolgacsa­ládot, és ezt egy II. Béla által 1138- ban kiadott oklevél is megerősítette. A XII. század végéig Nógrád még királyi várföld volt, de 1199-ben II. András Boleszló váci püspöknek adományozta. (A XII ­XIII. században egy-egy nagyobb településen királyi, káptalani, püs­pöki, monostori és földesúri bir­tokrészek egyaránt voltak.) Nóg­rád vára és városa 1241-ben, a ta­tárjárás idején elpusztult. A telepü­lés korábbi jelentőségét már so­sem nyerte vissza, bár 1284-ben Tamás váci püspök kiváltságok adományozásával próbálta előse­gíteni a fejlődését. A városba települők közül az, aki a maga költségén épített házat, hat évig nem fizetett földbért. A falak kö­zött a szabad embernek védelem járt, ha akart, elköltözhetett, javai­ról végrendelkezhetett akkor is, ha nem volt örököse, megillette a bíró és a plébános választásának joga. A vásárokon vámmentesen adhat­ta el áruit, - bár e jogot az idegen is élvezte. Tartozott azonban évente háromszor - húsvétkor, Kis­asszony-napján (szeptember 8.) és karácsonykor ajándékot adni föl­desurának, Nógrádkövesd. A falu mellett honfoglalás kori leletek is előkerül­tek. Első írásos említése 1271-ből származik. Nógrádmarcal. A falu a XII. századtól a Zách-nemzetség birto­ka volt. Az első írásos említés sze­rint 1281-ben Zách- nembeli Tiborc a helységnek Szügy felé eső, Záchtelek nevű részét fia, István beleegyezésével vejének, Haraszti Simonnak adta. Rimóc. Honfoglalás kori sírokat tártak itt fel, amelyekből Szent Ist­ván pénzérméi kerültek elő: való­színű, hogy a falu már a XI. szá­zadban a mai helyén áll. Később a falut a Kacsicsok birtokolták. Palotás. A Kökényes-Radnót nemzetség ősi birtoka volt a kör­nyék. A község nevét az itt letele­pült királyi ajtónállókról és test­őrökről, a „palotás” vitézekről kap­ta. Ezek a katonák az Árpád-házi királyok korában éltek itt. 1246- ban Kökényes fia János birtokolta, tőle fia, Radnót örökölte, akinek halála után a Kacsics nemzetség nyerte adományul. Egy oklevélben 1260-ban a falu Palotáshatvan né­ven szerepelt a falu. Pásztó. Anonymus szerint Ár­pád vezér hadai a környező dom­bokról indultak Nógrád, Hont, és Nyitra meghódítására; egészen bi­zonyos, hogy ez nem csak legen­da, hanem komoly valóságalapja is van! A környék a Rátót nemzetség ősi birtoka volt. Pásztó igen régtől egyházas hely, korán megteleped­tek itt a szerzetesrendek is. A ben­cés apátság első írásos említése 1138-ból származik, de már ennél korábban is fennállt. A kolostor tu­lajdonában volt egy Damaszkuszi Szent János által görög nyelven írt filozófiai mű, amit egy itt élő, Cerbánus nevű bencés szerzetes latinra fordított és az 1131. és 1150. között tevékenykedő Dávid pan­nonhalmi apátnak ajánlott. A ben­césektől 1190-ben a ciszterciták vették át az épületegyüttest, és a templomot a kolostorral együtt bő­vítették. A tatárjárást megelőző időszakban jelentős lélekszámú német polgárság élt a városban. A Váradi Regestrum 1234-ben emlí­tette a „pásztói németek közül való Rudolf’-ot. Az Árpád-ház kihalá­sát követő zavaros időkben meg­koronázott cseh Vencel 1301-től 1305-ig ült a magyar trónon; 1303- ban Pásztón járt. Feltételezhető, hogy uralkodása idején a királyi koronát is Pásztón őrizték egy ide­ig­Patak. A község első írásos em­lítése 1255-ből származik, IV. Béla egyik okleveléből. Piliny. A falu közelében lévő, Másistenbérc nevű dombtető a ne­ve alapján talán pogány áldozó­hely volt. Ezt alátámasztja az is, hogy a közelben honfoglalás kori sírleleteket is feltártak a régészek. Rétság. A ma a városhoz tarto­zó Pusztaszántó majd1 száz évvel korábban, 1299-ben szerepelt elő­ször a feljegyzésekben. Romhány. 1234-ben Rohman alakban szerepelt a krónikában. Az idő tájt a környéken állt a temp­lomos lovagok klastroma is. Salgótarján. A honfoglalás ide­jén a Tarján törzs telepedett le a környéken. (A „salgó” jelentése az ősi magyar nyelvben fényes, ra­gyogó volt.) Ponyipusztán a XI. századból származó leletek kerül­tek elő. A magyar állam kialakulá­sa idején és az azt követő évtize­dekben Nógrád megye ezen része királyi birtok volt. A mai település kora története a területén álló vá­rakhoz, - Salgóhoz, Zagyvafőhöz, Baglyaskőhöz - kötődik; ezek a ta­tárjárás után emelt kisebb hegyi várak. Salgó(vár)alja falu az erődít­ménytől északra, valahol a jelenle­gi Domyay-turistaház környékén volt, Tarján község pedig a mai fő- plébánia-templom körül alakult ki. Zagyvaróna római katolikus templomának szentélye a XIII. szá­zadból származik. Á környék a XII. és a XIII. század fordulóján ke­rült a Kacsics nemzetség birtoká­ba, akik aztán az évek során Nóg­rád területének jelentős részét megszerezték. A tatárjárás idején Tarján falu elpusztult: a mai Karancs Hotel alapozásakor talál­ták meg azt a kutat, amelynek al­ján a tatárok által lemészárolt em­berek koponyái hevertek. Bizo­nyítható, hogy a kutat ezek után már nem használták. Az első fenn­maradt írásos adatok szerint 1246- ban a Kacsics családból származó Péter volt a környék földesura. Salgó vára a XIII. században épült. Somoskő település a XIII - XIV. században már fennállt, akkori ne­ve Somoskőváralja volt. A fölé ma­gasodó Somoskő várát a XIII. szá­zad közepe táján, a tatárjárás után a Kacsics nemzetség Illés ága épít­tette, akárcsak Salgót. A legenda szerint a muhi csata után erre me­nekülő IV. Béla megpihent a szik­laszirt tetején, s az oda menekülő embereknek ígéretet tett arra, hogy biztonságuk érdekében várat épít ezen a helyen. Pálfalvát 1227-ben említették először írásban, Pauli alakban, Rudii Kopasz Sándor előneveként. A község még ez idő tájt egyesült a Szánas nevű, valószínűleg ugyan­csak XIII. századi eredetű faluval. Pálfalva egyik része, az 1910-ig önálló Andrásfalva a legenda sze­rint IV. Bélának köszönheti a ne­vét: a vesztes muhi csata után erre menekülve a király lova lábát törte egy patak átugratásakor. Erre egy András nevű vitéz átadta neki a sa­ját hátasát; ezért az uralkodó a ve­szély elmúltával a környéket neki adományozta. Zagyvaróna ma ugyancsak a város része: itt állt egykor Zagyvafő - korabeli írás­mód szerint Surutvafew - XIII. szá­zadi vára; valószínűleg a tatárjárás után épült. A Salgótarján déli vé­gében található Kotyháza a közép­korban Kok néven önálló település volt. 1274-ben említették először az oklevelek, amikor IV. László a királyi vadászok itteni földjét híve­inek adta. Sámsonháza. A legenda szerint a XII. század elején a vidéket bir­tokló főúrról, Sámsonról kapta ne­vét a falu, aki 1132-ben II. Béla el­lenfelét, a trónkövetelő Boricsot tá­mogatta a koronáért folyó küzde­lemben. A szájhagyomány szerint ő építtette a falu fölé magasodó he­gyen Fehérkő várát is. Sóshartyán. Három honfogla­lás kori temetkezési helyet is feltár­tak itt. Az Árpád-házi királyok ide­jén Egyházashartyán néven emlí­tették. A korai Árpád-korban a falu földesurai a Zách-nemzetség tagjai voltak, 1227-ben Zách András és Erazmus birtokolták. Szalmatercs. Feltevések szerint a gyepüt védő besenyő katonák te­lepedtek le a X. században. Szanda. A község fölé magaso­dó hegy középső csúcsán búcsújá­ró hely volt, s egy XI-XII. századi, kör alaprajzú templom maradvá­nyait is megtalálták rajta. A keleti csúcson omladoznak Szanda várá­nak romjai. Az erődítmény építé­sének ideje ismeretlen, de a XIV. század elején már fennállt: először az Árpád-ház kihalásának évében, 1301-ben említették az oklevelek. A vár valószínűleg a XIII. század második felében épül. Szátok. A falu első írásos emlí­tése 1255-ből származik, akkor még „Zátuk” alakban használták nevét. A falu neve valószínűleg a Szádok személynévből ered. A község valószínűleg István (ural­kodott: 997 -1038) adományaként került az esztergomi érsekség bir­tokába. Szécsénke. Árpád-kori telepü­lés, amelynek neve egykor Zerdahely volt. Szécsény. A város környékén több honfoglalás kori, vagy az azt követő évtizedekből származó ma­gyar temetőt is feltártak. A telepü­lés első írásos említése 1219-ből származik, egy periratból, „Scecen” alakban. Szendehely. A váci püspökség ősi birtoka volt a környék, amit va­lószínűleg még István adományo­zott az egyháznak. A környék ne­ve valaha Szenthely volt - bizonyá­ra a földbirtokos püspökség után - ami az idők során Szendehelyre módosult. Szente. Először 1255-ben szere­pelt a falu IV. Béla egyik oklevelé­ben, ami a Vadkerttel szomszédos településeket sorolta fel. A falu ró­mai katolikus templomának szen­télye román stílusú részleteket őriz. A többször átalakított épület elődje a XIII. század elején épült. A község neve - ami a Szent vagy a Szenthely szóból módosult - talán összefügg az itt álló, igen régi egy­házi épülettel, s őrizheti annak em­lékét is, hogy a korai Árpád-korban egyházi birtok volt. Szirák. Szirák első írásos emlí­tése 1219-ből származik, akkor a jeruzsálemi Szent János lovagrend itteni rendháza szerepelt a feljegy­zésekben. Egy oklevél 1234-ben említette a Szirákon lakó Imuard nevét, aki a megye egyik prisztal- dusza volt, azaz vallomását hiteles­nek fogadták el a hatóságok. A lo­vagok rendháza, a convent a tatár­járás alatt elpusztult. Később újjáé­pítették, 1274-ben Péter volt az itt élő lovagok főnöke. A rendház a XIV. században megszűnt. Szurdokpüspöki. Honfoglalás kori leletek is előkerültek a falu kö­zelében; nevének utótagja az egy­kori birtokost jelöli, egyike ugyanis azon tíz falunak, amelyeket I. Ist­ván 1009-ben az egri püspökség­nek adományozott. Egy 1261-ben kelt oklevél is megerősítette e tulaj­donjogot, de 1290-ben már az Aba nemzetség Rhédey ágából szárma­zó Demeter szerezte meg. A falu melletti mai Filimespuszta az Ár­pád-korban neve alapján méhész település lehetett. Szügy. Szügy és Mohora között feküdt egykor a Koplány nevű falu, ami a IX. század végén a vidéket el­foglaló Kond vezér Kaplony nevű fiáé volt. A muhi csatavesztés után a Nógrád hegyein keresztül mene­külő IV. Bélát a községben birto­kos Hont-Pázmán nembeli Szügyi család egyik tagja, Miklós kísérte útján. Tar. A falu első írásos említése 1256-ból származik: ifjabb István király e helységet, mint Ágasvár tartozékát a Rátót nemzetségbeli Domonkos fia Istvánnak, a király­né lovászmesterének adományoz­ta. Utána fia, László (1283-1325) örökölte; az ő fia, István 1347-ben vette fel a Tari nevet. A község ne­vét említette egy 1265-ből szárma­zó határbejárási jegyzőkönyv is. A római katolikus templom is őriz Árpád-kori részleteket. Terény. Honfoglalás kori lelete­ket is feltártak itt. A település a kö­zépkorban a Vásáros-Terjén nevet viselte; az utótag feltevsem szerint a honfoglaló Tarján törzs emlékét őrzi. A település vásártartási joggal rendelkezett és városi kiváltságok­kal bírt. Az oklevelek 1283-ban említették először. Tereske. A falu valószínűleg 1. István adományaként került az esztergomi érsekség birtokába. Már a tatárjárás előtt itt állt a Bol­dogasszonynak szentelt benedek- rendi apátság, amit valószínűleg még a XII. században alapítottak. A klastromról a Váradi Regestrum- amit 1219 és 1239 között vezettek- is megemlékezett. A korabeli per­iratokban fennmaradt, hogy 1219- ben a tereskei apát egy kölcsön mi­att pert indított a poroszlói monos­tor és annak kegyura ellen. A falu római katolikus templomának Ár­pád-kori részletei ismertek. Tolmács. A honfoglalás után egy évszázaddal besenyők tele­pedtek meg ezen a környéken; Tolmács az egyik törzsük neve volt. Taksony fejedelem a belső gyepű védelmére telepítette le őket a nógrádi vár közelében. A jeru­zsálemi János lovagok rendháza 1274-ben már itt áll. Vanyarc. Az első írásos említés pedig 1286-ból, IV. László király egyik okleveléből való. Varsány. Neve alapján a hon­foglalás idején a magyarokkal együtt érkező jász néptöredék Varsány nevű törzse telepedett le a környéken. Az első írásos megne­vezés 1219-ből származik, amiko- ris megemlítették a Varsányban la­kó Primus nevét, aki a királyi vár­megye egyik prisztalduszaként te­vékenykedett. A XM. század elejé­ről származó feljegyzések szerint a falu akkoriban a Varsányiak birto­ka volt. Zabar. A vidék az első ezred­forduló táján királyi birtok volt, a XI. században a bolondóci erődít­mény várjobbágyai telepedtek le itt. Á község neve véleményem szerint a szláv zobor szóból ered, ami gyülekezőhelyet jelent. Forrás: BorovzskySamw Magyarország városai és vármegyéi, 1911. Ladányi Miksa: Nógrás és Hont vármegye, 1934. FARAGÓ ZOLTÁN Pásztó - Üveghuta __________________________________________________________ ■

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents