Nógrád Megyei Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 177-202. szám)
2001-08-16 / 190. szám
2001. AUGUSZTUS 16., CSÜTÖRTÖK SZÉCSÉNY MEG YEI KÖRKÉP BÁTONYTERENYE 3. OLDAL A tulajdonosok célja az rt. hosszú távú életképességének fenntartása Új igazgatóságot, felügyelő-bizottságot választottak az öblösüveggyárban Salgótarjánban tartotta rendkívüli közgyűlését a Magyar Befektetési és Vagyonkezelő Rt. (MBV Rt.) tulajdonában lévő St. Glass Öblösüveggyártó és Forgalmazó Rt. A közgyűlést az igazgatóság távollévő elnöke helyett dr. Németh Krisztián, a felügyelő bizottság elnöke vezette. Megállapította, hogy a közgyűlés határozatképes, a tulajdonosok 87,9 százalékban képviseltették magukat. Kazinczy Gyula , az St. Glass Öblösüveggyártó és Forgalmazó Rt. vezérigazgatója a jelenlévő tulajdonosokat tájékoztatta az rt. első fél évi tevékenységéről. Utalt arra, hogy a belső intézkedések során a készletgazdálkodás javítása, a termékszerkezet átalakítása, szűkítése céljából, valamint a piaci és jövedelmezőségi követelmények miatt egyes termelő gépeket nem működtettek, illetve csak szakaszosan. Az utóbbiak közül azokat, amelyekkel a termelékenységet növelték, piacképes és jövedelmező termékgyártást garantálták. A különböző intézkedések hatására a saját termelésű készletállomány folyamatos növekedése májusban 11,9, júniusban 13,9 millió forinttal csökkent. A racionalizálás következtében az előző évhez képest az átlagos létszám 130 fővel lett kisebb, ennek az eredménye azonban a többletráfordítások miatt még nem pozitív. A vezérigazgató foglalkozott a kialakult egységes kereskedelmi szervezet személyi és tárgyi feltételeinek kialakításával is. Utalt arra, hogy a szükséges minőségi cserét az alacsony bérezési lehetőségek nehezítették. Ugyancsak szólt az üveggyártáshoz nem közvetlenül tatozó tevékenységek szűkítéséről, a különböző létesítmények eladásáról. Nem ok nélkül fogalmazott úgy a vezérigazgató, hogy belső intézkedéseik eredményességét igen kedvezőtlenül befolyásolták a gazdasági környezet külső változásai. Ide sorolta a minimálbér bevezetését, amely 800 főt érintett. A gázárak a tavalyi 43 és az idei június 4-i 12 százalékos emelkedése jelentős többletkiadást okozott. Az idei első fél évben 119 milliót. A minimálbér bevezetése 25 milliós többletkiadást jelentett, a létszám-leépítés 18 millió forint egyszeri kiadással járt. Tetézte a gondokat, növelte a feszültségeket, hogy a belföldi forgalom a tervezettnél 26 százalékkal alacsonyabbra sikeredett, amely részben az átlag feletti áremelés, másrészt a forint erősödése miatti (olcsóbb import) következett be. A nettó árbevétel 9 százalékkal csökkent az időarányos tervhez viszonyítva, annak ellenére, hogy a bázishoz képest 17 százalékkal növekedett az export. Termékeik ugyanis 68 százalékban a külföldi piacokon találnak gazdára. A külső kedvezőtlen hatások miatt az üzleti eredmény gyakorlatilag nulla (81 e Ft) a tavalyi 122 millió forinttal szemben. Ebből csak az energiaár növekedése 119 millió forint. Ha ez nem lett volna, akkor a tavalyi szint körül alakul az üzleti eredmény. Ez azt is jelentheti, hogy a társaság le tudta küzdeni a minimálbér igen jelentős emeléséből adódó többletköltséget, de nem volt képes arra, hogy a drasztikus energiaár-emelést is ellensúlyozza. Ez utóbbi főleg az energia-takarékosságra irányuló beruházások (HYFERP) megvalósításával gyorsítható fel. A túléléshez az első fél évben a tulajdpnos, a MBV Rt. 280 millió forint tagi kölcsönt nyújtott. Az év végéig a tevékenység alapvetően a veszteség megszüntetésére vagy minimalizálására irányul. Elérése érdekében szükség szerint átgondolják stratégiai koncepciójukat, a HYFERP-programot a gazdasági környezetnek megfelelően módosítják, folyamatosan értékelik belső intézkedéseik hatását, a tennivalók sorába állítják az Magyar Fejlesztési Bank Rt. és az MBV Rt. által végzett belső ellenőrzések hasznosítható tapasztalatait. A második féléves tervek között szerepel a létszámcsökkentés is. A beszámoló után dr. Bardits Viktor, az MBV Rt. vagyonkezelői főmunkatárs javaslatára a tulajdonosok elfogadták a 400 millió forint tőkeemelést azzal, hogy a jegyzésre a két tulajdonos jogosult. Az MBV Rt. 290, a Borsod-Abaúj 2000 Kft. 110 millió forint értékben. Kívülállók nem jegyezhetnek részvényt. Ugyancsak dr Bardits Viktor javaslatára felmentették az igazgatóságot, a felügyelő-bizottságot és könyvvizsgálót, majd megválasztották az új tisztségviselőket. Igazgatósági tag lett Varga Ferenc, a Borsod-Abaúj Vagyonkezelő Kft. igazgatója, Vincze András, az előbbi cég ügyvezető igazgatója, dr. Móryné dr. Varga Márta, az MBV Rt. jogi ügyvezető igazgatója. Az előbbiek új tagok. Régi-új tag Nyíriné Miskoltzy Zsuzsanna, a Magyar Fejlesztési Bank Rt. ügyvezető igazgatója. A felügyelő-bizottságba Nyitrai Andreát, Dobrai Lajost újból megválasztották. Dr. Konja Krisztián, az MBV Rt. jogtanácsosa, valamint Oláh Jánosáé, az MBV Rt. számviteli vezetője a felügyelő-bizottság új tagjai, valamint dr. Németh Krisztián, aki az előző felügyelő-bizottság elnöke volt. Dolgozói küldöttek visszahívása, illetve kievezése nem a közgyűlés hatásköre, e területen változás nem történt. A könyvvizsgálói teendőkkel az Audit Service Kft. ügyvezető igazgatóját, Serényi Ivánt bízták meg. A dolgozói tulajdonosok közül elhangzott kérdésre dr. Bardits Viktor többi között azt válaszolta, hogy a tulajdonosok célja az rt. hosszú távú életképességének fenntartása. V. K. A több mint százéves gyár termékeinek hatvannyolc százalékát exportban realizálja___________________________archív fotó „Nógrád”-i siker Lengyelországban Beszkidi néptáncfesztivál: megosztott II. hely a nemzetközi mezőnyben A közelmúltban Lengyelországban járt a Nógrád néptáncegyüttes, ahol a beszkidi néptáncfesztiválon vett részt. A rangos nemzetközi versenyen tizennégy együttes mérte össze tudását. A salgótarjáni néptáncosok előadását megosztva a II. helyre értékelte az etnográfusokból, koreográfusokból álló nemzetközi zsűri. Nógrád néptáncegyüttes huszonöt éve működik folyamatosan. A számos hazai elismerésen túl 1998- ban a Zakopanéi nemzetközi fesztiválról „Aranyfokos” díjjal, kategóriájuk első helyével tértek haza. Alsótold az ország legerősebb faluja- A fesztiválról tudni kell, hogy több helyszínen zajlik - mondta Gyebnár László, az együttes vezetője. - A több mint ötven résztvevő közül tizennégyen neveztek a megmérettetésre a nemzetközi zsűri előtt. Negyvenperces, nonstop programmal kellett bemutatkozni: mi „Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem” címmel a férfi-női, fiú-lány kapcsolatot próbáltuk kifejezésre juttatni a tánc segítségével, dramaturgia alapján. A műsor magyarországi táncokból állt össze, természetesen kidomborítva a palóc táncokat. Az oklevél tanúsága szerint megosztott II. díjat kaptunk a dramaturgiáért, előadásért, táncért, zenéért. A kísérő zenekar ezúttal a Kincsér volt, Lenkó Péter vezetésével. Állandó zenekarunk, a Dűvő éppen külföldi turnén tartózkodott.- Részt vettek már máskor is ezen a fesztiválon ?- Most voltunk először, ide meghívásos alapon lehet kijutni: az előzmény, hogy a nógrádi folklórfesztivál szervezői, azon belül is Egyedné Baránek Ruzsenka jól kapcsolatban van az ottani szervezőkkel. A fesztivál központjába, Bielsko-Bialába küldték a javaslatot, onnan pedig megérkezett a meghívás. A rendezvény rangját bizonyítja az is, hogy a Nemzetközi Néptáncfesztiválok Szövetsége támogatását is élvezi. Népszerűségét pedig mi sem jelzi jobban, minthogy az utcai felvonulások, gálaprogramok mindig nagyszámú nézőközönség előtt zajlottak, vagy, hogy a szakadó esőben a 2000 fős amfiteátrum nézőtere zsúfolásig megtelt. Elég „sűrű” volt a program, de azért volt időnk magyar nyelvű kísérőnk jóvoltából megismerkedni egy kicsit a környékkel is. Sok szépet láttunk. Találkoztunk régi ismerősökkel, például egy lengyel együttessel, amelyik a nógrádi folklórfesztiválon lépett fel Salgótarjánban, és persze új kapcsolatok is kialakultak: görögökkel, mexikóiakkal. Legnagyobb örömünkre jó visszajelzéseket kaptunk minden vonatkozásban, legyen az szabadidős, fellépő megjelenés, maga a műsor és így tovább.- A verebek azt csiripelik, hogy hamarosan távozik a Nógrád táncegyüttestől.- A hír igaz, de koránt sincs arról szó, hogy teljesen megszakadna a kapcsolatunk. „Fél lábbal” Budapestre megyek, ahol a Váczi Gyula Művészeti Iskola táncművészeti tagozatát vezetem majd, de heti rendszerességgel jelen leszek a munkában itt, Salgótarjánban. Nem tagadom, abban is reménykedem, hogy akiket ott képeznek, majd a Nógrád táncegyüttest erősítik. Továbbra is szeretnék segíteni az együttesnek kapcsolataimon keresztül, de nagyon szívesen készítek akár koreográfiát is, amennyiben igény lesz rá. Egyébként is jó kezekbe kerül a csoport: szeptember elsejétől Szabó János lesz a művészeti vezető, akinek nem ismeretlen ez a munka sem, hiszen korábban művészeti asszisztensként tevékenykedett és az együttes alapító tagja. Biztos vagyok abban, hogy szíwel-lélekkel vezeti majd a táncosokat. ___ HEGEDŰS ( Folytatás az 1. oldalról) hosszabb ideig megtartani. Azt, hogy mennyire jól versenyzett az alsótoldi csapat, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a 14. versenyszám után már 24 pont előnyünk volt a második helyezettel szemben.- Gondolom, azért jutott még vasárnapra is erőpróba.- Szám szerint éppen 16, mint az előző napon. Szekértolással kezdtünk, amikor 150 méterre kellett eltolni a 30 mázsával megrakott szekeret, aztán meg kellett pakolni egy kisteherautót különféle tárgyakkal, azt 30 méterre eltolni. Talán a legnehezebb versenyszám volt a 14 tonnás kamion-húzás, amelyet 30 méteren időre kellett teljesíteni: a mieinknek ez 1 perc 1 másodperc alatt sikerült, amellyel csoportunkban a másodikok lettünk. Mindössze egyetlen másodperccel előzött meg bennünket egy másik csapat. Aztán volt még bálapakolás, ruháskosár cipelés, 1 Toyo- ta-kisbusz, egy Wartburg és egy Mazda személygépkocsi felborítása. A váltószámok előtt már biztos elsők voltunk, csak arra törekedtünk, hogy ne hibázzunk. Elég megterhelő volt ez a hétvége, hiszen két nap alatt harminckét versenyszámban, harminckét erőpróbában kellett teljesíteni. S azt gondolom, meg is tettük becsülettel: mi nemcsak a saját, hanem Nógrád megye dicsőségéért is küzdöttünk, már akkor, amikor a megyéből egyedüli továbbjutóként kerültünk a döntőbe. A végeredmény: elnyertük Magyarország legerősebb települése címet a kategóriánkban, magunkénak tudhatjuk a Belügyminisztérium különdíját is, amely egy serleget, és egy CD-s hifitornyot jelent, illetőleg 100 ezer forint értékben kaptunk konyhafelszerelési tárgyakat. Sőt, ha lett volna a „legszebb szerelés” versenye, minden bizonnyal azt is mi nyertük volna, köszönhetően Csasztván Mihály budapesti vállalkozónak, aki alsótoldó kötődése révén ezzel segített a csapatnak. Sokat jelentett az is, hogy a versenyre 30 drukker kísért el bennünket, férjek-feleségek, barátok, az ő buzdításuk nagyon jól jött a csapatnak.- Úgy tudom, Alsótoldon előzménye is van az erős emberek vetélkedőjének.- Az idén lesz ötödik éve, hogy megrendezzük a Toldi-na- pot, amely iránt évről évre nagyobb az érdeklődés. Az alapötlet onnan adódott, hogy a legenda szerint a mi környékünkről származik Toldi Miklós, azt pedig írásos dokumentumok is bizonyítják, hogy itt mutatta a petrencés rúddal merre van Buda. Ezt a versenyt az idén is megrendezzük, előreláthatólag szeptember 15-én, de még folynak az előkészületek. Jó edzés is lesz, hiszen az országos versenyt minden évben megrendezik majd, és gyanítjuk: könnyebb volt ezt a címet megnyerni, mint jövőre megtartani, mert jobban „odafigyelnek” majd ránk. Több versenyt pedig helyileg nem nagyon tudunk rendezni, mert kevés a támogatónk, jó lenne, ha minél többen mellénk állnának. HEGEDŰS ERZSEBET Vidám vásár Salgótarjánban Salgótarjánban a Tóstrandon rendezik meg augusztus 17-19. között a XI. salgótarjáni vidám vásárt. Pénteken 16.30 órától kezdődnek a programok a nagyszínpadon: fellép a Szexy Csokoládé, a Dupla KáVé, az Ámokfutók és az Irigy Hónaljmirigy. Ezzel párhuzamosan az autó-show-színpadon tíz autómárka mutatkozik be, de lesz borkiállítás is, amelyen a Mátraaljai Hegyközség húsz termelője állítja ki termékét. A borkiállítást stílszerűen magyar nóta kíséri: Bohács István énekel, kísér a Gabora-zenekar. Szombaton a nagyszínpadon 10 órától rockfesztivál, 14 órától pedig különféle bemutatók zajlanak majd: itt lesz a tűzoltóság, a honvédség, de lesz Tátika, lesznek latin-amerikai táncok, parodisták, s megrendezik a Play Station bajnokságot is. 22.30 órától hajnali kettőig DJ Smith's latin partyján szórakozhatnak a résztvevők kongára és basszusgitárra, közben éjfélkor megtekinthetik a tűzijátékot. Nulla óra harminc perctől 1 óráig a Smith's Fashion Show ígér kellemes kikapcsolódást. Mindezzel párhuzamosan a Bit-Nodisz színpadán 15 órától hajnali kettőig zajlik a rockfesztivál a salgótarjáni Rockwell, a Lithium, a miskolci Zord, az ózdi Remorse és a debreceni Bismarck együttesek közreműködésével. Az autó-show-színpadon 11 órától folyamatosan nyereményjáték lesz 17.30 óráig. A borkiállítás helyszínén napközben szórakoztató zene, 15 órától pedig népdalkörök műsora látható majd. Vasárnap 10 órától a gyermekeké a délelőtt: lesz rajz-, palacsintaevő- és jojóverseny. A felnőtteknek 12 órától „Jó ebédhez szól a nóta”, ezt követően a népdalkörök műsora látható. 14.30 órakor érkezik a V-Tech, őket pedig operettparádé követi Farkas Bálint és Illényi Katica közreműködésével. 16.30 órától szkander- és sörivóversenyt, majd aerobic- bemutatót rendeznek. 19.30 órától lép fel a Jeff Porcára Emlékzenekar, Fenyő, a Fresh, a Mystery Gang. Nulla órakor a Chippendale zárja a vidám vásárt. Az autó-show-színpadon vasárnap is folytatódik a nyereményjáték, a borkiállítás, a hangulatról Bohács István és a Gabora-zenekar gondoskodik, valamint mindazok, akik részt vesznek a napközben megrendezendő 2x30 perces bordal-ének- lő versenyen. A vidám vásár látogatói az egészséges életmód sátorban vérnyomás-, koleszterinszint-, vércukor- szint-mérést végeztethetnek, lesz diétás tanácsadás, drogambulancia, AIDS-tanácsadás, falmászó bemutató is. A három nap alatt a STC pályán sport- rendezvények váltják egymást. Belépődíj nincs. Az oklevél, amely bizonyítja a táncosok kitűnő szereplését ■