Nógrád Megyei Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 177-202. szám)
2001-08-11 / 186. szám
2001. AUGUSZTUS 11., SZOMBAT MOZAIK Nógrád Megyei Hírlap - 9. oldal S\u!íi'v/ Millenniumi históriák ioor WERBŐCZY HÁRMASKÖNYVE Történelmünk szereplői közül keveset emlegettek annyit haláluk után, mint Werbőczy István (1458-1541) ítélőmestert, jogtudóst, majd az ország nádorát, mégpedig fő műve a Hármaskönyv (Tripartitum...) miatt, melyet valószínűleg II. Ulászló király megbízásából szerkesztett 1514- ben. Ez lényegében a szokásjogok összefoglalása. A köznemesség ízlése szerint tartalmazza a Szent korona tanát, a nemzet fogalmát képező nemeseknek és főuraknak egyenlő jogokat biztosít. További jellegzetessége, hogy rögzíti a jobbágyság röghöz- kötöttségét (költözködési tilalom). A nemesség alaptörvényének tekintette, a parasztelnyomó rendelkezéseit a főnemesség is elismerte, a király megerősítette, mégsem történt meg a vármegyéknek való megküldése, így a Magyarországon korában törvényerőre nem emelke- Werbőczy István dett, Erdélyben azonban törvénykönyvül elfogadták. Először nyomtatásban Werbőczy Bécsben adta ki 1517-ben, azóta több mint 50 kiadásban látott napvilágot, lefordították németre, horvátra és görögre is. 1628-ban felvették a magyar törvénytárba. Több mint három századon át törvénnyel vetekedő szokásjogként alkalmazták a bírói gyakorlatban 1848/49-ig. Megemlítjük eme neves jogi emlékünk felosztását, részben maga a szerző, részben Szegedi János szerint. Áll az „Élőbeszédből” (Prológus), 3 „Részből” (Partes), melyek „Címekre”, később „Kezdetekre” (Princípium) és szakaszokra (Paragraphi) oszlanak fel. Mindezeket megelőzi a királynak szóló „Ajánlás” és az olvasó részére a „Végszó”. Érdekes, hogy ezeket a fogalmakat később jogi nyelvezetünk mind átvette. AZ ARANYKOR VÉGET ÉR 1630-ban lett Erdély fejedelme I. Rákóczi György. Felesége Lorántffy Zsuzsanna, a burgó és a köznek élő kálvinista nő eszményképe volt. Mielőtt megszilárdíthatta volna a fejedelmi székét, meg kellett küzdenie halálos ellenségével Esterházy Miklós nádorral, akinek seregét Raka- maznál megverte. Erre az időre esik, hogy Gusztáv Adolf svéd király fegyvert fogott a protestantizmus védelmére és követe - együtt a francia követtel - megjelentek Rákóczi udvarában, ahol 1643, április 26-án olyan szerződést kötöttek, hogy Rákóczi fegyvert fog III. Ferdi- nánd (1637-1657-ig ■ uralkodott) ellen. Ez tulajdonképpen azt jelentette, hogy a svédek oldalán beavatkozott a 30 éves háborúba (1618-1648.) 1644. február 19-én „szép pompával ” bevonult Sárospatakra, március 11-én meghódolt Kassa és csaknem az egész Felső-Ma- gyarország az övé lett. A törökök mozgolódása miatt azonban jónak látta fegyverszünetet kötni (1644. augusztus 9.) majd ezt követően 1645-ben megkötötte a linMagyar viselet a XVII. századból zi békét, amely biztosította a vallásszabadságot és az alkotmányosságot. így Rákóczi a westfáli- ai békekötés (1648. október 11.) évében befejezte élete nagy művét és tizennyolc év uralkodása után ugyanezen a napon, 1648. október 11-én Gyulafehérváron meghalt. I. Rákóczi György felvirágoztatta Bethlen Gábor gyulafehérvári kollégiumát, bőkezűen támogatta a sárospataki főiskolát, s itt nyomdát állított fel. Erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a románságot megnyerje a magyar kultúra számára, ennek érdekében kiadta román nyelven a Bibliát. Vele lezárult a nagy fejedelmek sora és Erdélynek rövid ideig tartó aranykora. BALASSI (BALASSA) BÁLINT A magyar reneszánsz nagy költője 1554. október 20-án Zólyomban született Nevelője volt Bornemissza Péter, a neves prédikátor. Rendkívül zaklatott élete során eredménytelenül harcolt a király bocsánatáért, azt sohasem érhette el. Hadnagyként Egerben szolgált. 1584 karácsonyán Sárospatakon feleségül vette unokahúgát, Dobó Krisztinát és rögtön el is foglalta a várat, mint felesége hozományát. Még aznap kizavarták onnan. Házasságát megsemmisítették. János fiát törvénytelennek nyilvánították. Bujdosott Magyar- országon, külföldön, harcolt a végvári vitézek között. Esztergom ostrománál elesett, 40 éves korában 1594. május 30-án, ahol emlékét szobra őrzi. Viharos élete csodálatos költészetet teremtett. 300 éven át kizárólag vallásos versei voltak ismertek, világi költeményeire csak 1874-ben bukkantak rá, ezeket számtalan szerelmeihez, köztük Losonczy Annához (Júlia-ciklus) írta. A roppant nyelvtudású Balassi - kilenc nyelven tökéletesen tudott - megértette, hogy a magyaroknál hiányzik, ami a nyugaton és a török földön már megvolt: a hazai nyelvű irodalom. Verseivel aztán ő lett a magyar líra első kiemelkedő, világirodalmi ■ szintű képviselője. Nevét a Balas- si-versszak is őrzi, melyek közül egyet idézünk: „Vitézek, mi lehet Ez széles föld felett Szebb dolog a végeknél? Holott kikeletkor Az sok szép madár szól Kivel ember ugyan él; Mező jó illatot, az ég szép harmatot Ád, ki kedves mindennél. ” Balassi Bálint (Ismeretlen festő esztergomi Keresztény Múzeumban Őrzött képéről) ■ Legkedveltebb az állatkert A schönbrunni kastély parkjában lévő állatkert fennállásának 248. esztendejében, első ízben Bécs legnépszerűbb látnivalója lett: 2000-ben ösz- szesen 1,614 millió ember kereste fel. Ezzel az állatkert megelőzte magát a schönbrunni kastélyt is, ahol 1,585 millió ember volt kíváncsi a császári lakosztályokra. Míg azonban a kastélyt túlnyomórészt külföldi turisták látogatják, az állatkertet többnyire a bécsiek keresik fel. Az eredeti területen és korabeli épületekben működő, ennek ellenére ma már igen korszerű állattartásáról híres állatkert legfőbb új vonzereje a tavaly megnyílt akvárium és terrárium, valamint jelenleg Abu, a nemrég született elefánt. A bécsi népszerűségi lista harmadik helyén a Kunsthistorisches Museum áll, amelynek a főépületben rendezett kiállításaira idén 730 ezer ember volt kíváncsi. Itt jelenleg El Greco festményeiből látható kiállítás - ezen belül a budapesti Szépművészeti Múzeumból származó képek - amelyet a nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítottak őszig. A negyedik „mágnes” a több mint százéves óriáskerék a Práterben, amelyre 725 ezer ember váltott jegyet tavaly. A Bank Austria Kunstforum kiállító- termében 533 ezren tekintették 2000-ben a kiállításokat, köztük egy Cézanne- és egy Miro-bemutatót. Az úgynevezett Donau- turmra 401 ezer ember volt kíváncsi, a Friedensreich Hundertwasser kialakította KunstHausWien bemutatóit, illetve állandó Hundert- wasser-kiállítását 394 ezer ember látta. A Bécs jelképeként ismert Stephansdomban tavaly 175 ezer ember váltott jegyet az idegenvezetésre, ám mivel a templomba az egyszerű belépés ingyenes, nem tudni pontosan, hányán keresték fel - szól a bécsi idegenforgalmi szövetség legfrissebb statisztikája. H. J. Nejátruházás okmánybélyeggel Szabályos átruházással próbált túladni hűtlen feleségén egy Sri Lanka-i férj. A férfi - annak rendje és módja szerint - kitöltötte az elajándékozásokhoz használatos átruházási űrlapot, amelyet még alá is íratott felesége szeretőjével, mint megajándékozottal. Hogy az ügylet teljesen szabályos és törvényerejű legyen, a férj okmánybélyeget is felragasztott a nejátruházási okmányra. A rendőrség azonban nem fogadta el a transzfert, mondván, a jog nem rendelkezik nejátruházásról - jelentette a Reuters. Sri Lankán az állam az ajándékokat okmánybélyegek megvásároltatása révén adóztatja meg. A bélyegek címletének arányosnak kell lenni az ajándék értékével. Esetünkben a férj a legolcsóbb, kétrúpiás bélyeget vásárolta... JÓ MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Elmúlt heti rejtvényünk megfejtése: Tudod, nem biztos, hogy jó, ha az intelligenciateszted negatív. Ezerforintos vásárlási utalványt nyert: Bulejsza János Rétság, Búzavirág u. 28. sz. Mai rejtvényünk megfejtését augusztus 16-ig lehet beküldeni szerkesztőségünkbe. :1‘ Lm az, újság út NEGYVEN EVE Csaknem másfélszáz Nógrád megyei középiskolás fiú négyszáz budapesti diáktársukkal együtt két hétig dolgozik a a váci Dunai Cement és Mészmű építkezésénél. Vida István táborvezető-helyettes elmondta, hogy a nógrádi fiúk zömében földmunkát végeznek. Legnagyobb munkájuk, a nógrádverő- cei vízkivezetőmű árkának kiásása jelenleg is zajlik. Nógrádi Népújság, 1961. augusztus 9., 4. o. Több mint 14 millió forintos költséggel készül a Nógrádi Szénbányászati Tröszt új irodaépülete. Az épület több mint 80 irodahelyiségből, ebédlőből, konyhából, tanácsteremből áll - idevonják össze a tröszt eddig szétszórt hivatalait. Az építők arra tettek ígéretet, hogy bányásznapra átadják az új épületet. Nógrádi Népújság, 1961. augusztus 12., 2. o. _________________________________HARMINC ÉVE_________________________________ A nyár végi vásár alkalmából látogattuk meg Ruza Lászlót, a pásztói szövetkezeti iparcikkáruház vezetőjét. Mint mondta a vásár jól indult, az első két napon 500 ezer forint volt a forgalom. A nyári vásár a fogyasztók számára 200 ezer forint megtakarítást jelent. A sláger a női szaténkarton és műszálas felső ruha, a férfi ingpulóver és a fürdőruha. Nógrád, 1971. augusztus 6., 5. o. Salgótarján, SKSE-stadion, 1968. április 21. A magasság 168 cm. Komka készülődik. Megáll, koncentrál, bűvöli a lécet, aztán elindul. Sikerült! Megvan az új magyar női magasugrócsúcs. 1968-ban 170,72,1969-ben 169,86,1970-ben 173,91, az idén pedig 178,2 cm Komka Magdolna magasugró átlaga. Komka Magdi a Helsinkiben megrendezendő világversenyen szeretne az első hat hely valamelyikén végezni. Nógrád, 1971. augusztus 7., 7. o. HÚSZ ÉVE A szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum hátsó udvarában ezekben a hetekben szorgos tevékenység folyik. Szanaszét mezőgazdasági gépek hevernek, egy leendő szabadtéri kiállítás tárgyai. Ezeket a gépeket, mezőgazdasági munkaeszközöket a szécsényi múzeumbarátkör agrártörténeti csoportjának tagjai gyűjtötték. Nógrád, 1981. augusztus 7., 4. o. Az NDK-beli Gerában szerdán kezdődik az idei ökölvívó ifjúsági barátságverseny, a baráti országok reménységeinek nagy seregszemléje. Az NDK 1966. és 1975. évi rendezvény után harmadszor bonyolítja le ezt a versenyt. A magyar ökölvívás minden súlycsoportban képviselteti magát. Nógrád megyéből Lakatos András és Szikora István, a Balassagyarmati SE sportolói vesznek részt a versenyen. Nógrád, 1981. augusztus 9., 6. o. __________________________________TÍZ ÉVE____________________________________ A legfontosabb cél, hogy a megye elaggott és korszerűtlen gazdasági szerkezetét fölváltsák egy egészen új struktúrával, amely elősegíti egy nyugati piacorientált gazdaság felé történő elindulást. Mindez elhangzott azon a bemutató szakmai konferencián is, amelyet „Nógrád megye fejlesztési koncepciója” címmel rendeztek Salgótarjánban. Új Nógrád, 1991. augusztus 9. 1. o. A Salgótarjáni Öblösüveggyár saját erőből kívánja biztosítani munkásellátását a hiányzó szakmákban, s ennek érdekében szakmunkásképző intézetet alapít. Szeptemberben három-három osztályban mintegy kilencven gyerek kezdi meg az üvegfúvó- és üvegcsiszoló-szakmák tanulását. A gyárban oldják meg tehát az elméleti és szakmai képzést egyaránt. Új Nógrád, 1991. augusztus 12., 1. o. Összeállította: Bódi Györgyné dr.