Nógrád Megyei Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 151-176. szám)
2001-07-24 / 170. szám
4 2001. JULIUS 24. mmm John Z. Culver: PszichoPATA (30.) Holtan találtak egy babysit- terként dolgozó magyar leányt egy elegáns, London közelében fekvő villában. Nem sok minden derült ki róla, az azonban igen, hogy szexuális szolgáltatásokat is nyújtott. Kapcsolatairól, barátairól, más ismerőseiről sem sokat tudni, de előkerült Tina barátja, elkészült a leány levelezésének és naplójának fordítása, a nyomozók eljutottak egy szexboltba is, sőt, kiderült, hogy munkaadójával nemi kapcsolata volt, sőt, felbukkant Johnny, Tina régi barátja...- Nos, Tinát meglepte a dolog, de Kevin is tetszett neki. Ezek a kelet-európai lányok mindent megtesznek azért, nogy jobb körülmények közé kerüljenek, higy- gyék el nekem. Tisztelet persze a ritka kivételnek, mert akad azért olyan is... No, hogy szavamat ne tévesszem, úgy intéztem a dolgot, hogy én mind ritkábban találkozzak a leánnyal, Kevin meg annál többször. Pár hét után elég volt annyit mondani neki, hogy most túlságosan sok elfoglaltságom van, nem találkozhatunk akár hónapokig sem, jobb, ha szakítunk... Igaz, utána előfordult, hogy összefutottunk egy étteremben, ahol egy másik lany- nyal voltam, ő meg Kevinnel...- Mit szólt hozzá Tina? - Kérdezte Hunter.- Mit szólt volna? Semmit.- Magyarázza meg nekem - vette át a szót Simpson - hogy miért osontak be néha Tina szállására, ha mind a kettőjüknek van lakása? Tudjuk, hogy maga is, Kevin is járt néha a MacFairlane-házban.-Igaz. Egyszerű oka van ennek: Tinának nem volt kocsija, a közlekedés pedig nem a legjobb. Órákig tartott volna, amíg odaér Kevinnez vagy hozzám. Ha azonban mi mentünk, akkor, ugye, egy csomó időt megtakaríthattunk. Azaz inkább csak Tina...- Rendben van, eddig hihető. Most meséljen a találkozásáról Mr. Malcolm MacFairlaine-nel. Úgy tudom ugyanis, hogy volt rá példa - Hunter, szokásával ellentétben, egy kicsit el is mosolyo- dott. Johnny felhúzta a szemöldökét, nagyot sóhajtott és hátradőlt a széken. Most először látszott rajta egy kis zavarodottság.- Nos, úgy történt a dolog - kezdte végülkelletlenül, ide-oda forgatva szemeit a kihallgatószoba sivár falai között - hogy egy estén beosontam Tina szobájába. Tudják, voltak a lánynak különleges lakkruhái, őrjítő, szexis cuccok... Az ember elhagyja az agyát, ha egy szép nőn meglát egy ilyet...- Tudjuk - intett Simpson.- Nos, egy ilyen furcsa, de őrjítő ruhában fogadott Tina. Nem Kapcsolta fel a lámpát, úgy osontunk be a szobájába. Szegény, jó lerobbant helyen lakott... Alig voltam ott pár perce, amikor Malcolm MacFairlane, vagy ki az ördög, a ház nagyhatalmú ura ránknyitott... Sötétben voltunk benn, de persze felkapcsolta a villanyt... Jonnny elhallgatott, de a szája széle remegett egy kicsit.- Folytassa mar, ember! - Förmedt rá Hunter.- Nos, a fickó elvesztette a fejét... Odarohant, olyan volt, mint egy őrült... Azt hittem, gyilkosságra vetemedik a fickó... Azt hiszem, ő is nagyon oda lehetett Tináért...- Ez még a Kevin előtti időkben volt - jegyezte meg Hunter, hogy oldja a im feszültségét, ami egyre inkább elhatalmasodott rajta.- Persze... Régen volt ez, hónapokkal ezelőtt...- Folytassa!- Megijedtem, hogy Malcolm MacFairlane valami kart tesz Tinában. Az ágyon feküdtünk, az az ember meg ott állt felettünk... Szavamra mondom, olyan volt, mint maga a végzet! Az arca eltorzult, de nem akart ránk ordítani, mert a lány szobája mellett volt még valaki másé, aki otthon lehetett... (Folytatjuk) NEVESSÜNK!!! Szakácskönyv- Ma remekül sikerült a gombapaprikás! Eddig nem volt ilyen különleges, pikáns íze - dicséri feleségét a kiadós ebéddel elégedett férj- - Hol szerezted a receptet?- Egy detektívregényben olvastam. Temetés Idó's hölgy kopogtat a tanári ajtaján:- A Kovács Pistike nagymamája vagyok és szeretném elkérni az unokámat az utolsó óráról.- Az lehetetlen! Pistike ma nem jött iskolába.- Akkor hol van?- Azt hiszem, az ön temetésén. Pizzafutár Pizzát visz ki az egyetemista. Mikor a megrendelő fizet, megjegyzi:- A többiek szerint, ha magától egy húszas borravalót kapok, akkor az már nagy szám!- Na, akkor itt egy ezres. Aztán mesélje el a kollégáinak, hogy milyen nagyvonalú voltam!- Köszönöm uram, jól jön ez a pénz egy egyetemistának!- Mit tanul, fiam?- Pszichológiát... Hogy hívják?- Hogy hívják az indiai lovas rendőrt?- Habíma Rajtmaradna. RECÉSExáza* Július hónapban a legjobb recepteket beküldők között szakácskönyveket sorsolunk ki. Tonhal zöldségágyon Hozzávalók: 600 g tonhalfilé, 1 padlizsán, 3 kicsi tök, 4 paradicsom, 1 paprika, 1 vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 bazsalikomlevél, 2 csipet kömény, 3 evőkanál olívaolaj, só, bors. Elkészítés: A paradicsomokat kis időre forrásban lévő vízbe dobjuk, meghámozzuk, kis kockákra vágjuk. A padlizsánt, a tököt meghámozzuk és kettévágjuk. A kicsumázott paprikát fölszeleteljük. A megtisztított vöröshagymát felapritjuk, a fokhagymát összepréseljük. 1 evőkanál olajon a padlizsánt aranybamára pirítjuk, kiszedjük, lecsöpögtetjük. Egy papír- törülközővel kitöröljük a serpenyőt. Egy újabb kanál olajon a tököt is megpirítjuk. így folytatjuk a hagymával, majd a paprikával. Végül az összes zöldséget visszatesszük a serpenyőbe. Hozzáadjuk a paradicsomot, a fokhagymát és a bazsalikomot. Sózzuk, borsozzuk, köménnyel fűszerezzük, és 20 percig lassú tűzön főzzük. Leöblítjük és lecsöpögtetjük a halfiléket. Kockákra vágjuk. Ráfektetjük a zöldségágyra, egy kis szósszal megöntözzük. Sózzuk, borsozzuk, fedő nélkül 10-15 percig pároljuk. Azonnal tálaljuk. VÁSÁRI AJANLATUNK Minden hónap első vásárnapját megelőző péntektől vasárnapig Pécs régiségvásár Minden szombaton Hajdúszoboszló országos kirakóvásár Kecskemét autóvásár országos kirakóvásár Pécs országos kirakóvásár Minden vásámap Hajdúszoboszló országos kirakóvásár Kaposvár országos kirakóvásár Kecskemét autóvásár országos kirakóvásár Pécs országos állat- és kirakóvásár Július 28., szombat Jászárokszállás országos állat- és kirakóvásár Július 29., vasárnap Veszprémvarsány búcsúvásár Július 30., hétfő Kapuvár országos kirakóvásár «NÓG»»LAP A Nógrád Megyei Hírlap ingyenes hirdetési melléklete Ügyvezető igazgató: Kopka Miklós Felelős szerkesztő: Plachy György Kiadja: a Nógrádi Média Kiadói Kft. Szerkesztőség és kiadó: 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. Telefon: (32) 416-455. Nyomás: Egri Nyomda Kft. ISSN: 1586-6513 JÓ MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Ha kedveli a rejtvényt, fejtse a népszerű Ügyes rejtvény- és viccmagazint! Az előző heti megfejtés: ...munka nélkü[ maradjon. Múlt heti számunk nyertese: Porkoláb Agnes, Tar. A megfejtők között könyvcsomagot sorsolunk ki. A beküldési határidő minden héten péntek. Helyezze el az alábbi szavakat, betűcsoportokat az ábrában! (Könnyítésül két szót előre beírtunk.) Négy szónak nem jut hely, ezekből állíthatja össze a vicc csattanóját. Recept nélkül Fizikoterápia otthon Mit csináljunk, ha fáj? „Tapasztalataim az SE-30 TENS-szel történt kezeléseimről Hét éve használom az SE-30 TENS készüléket a munkám során, így környezetemben is nagyon sok beteg használja már otthonában a készüléket. A TENS használatával nagyon jól csökkenthető a fájdalomcsillapító gyógyszerek szedése és a fizioterápián elért jó eredmények is sokáig megőrizhetők az otthon folytatott kezeléssel. Lehetőséget nyújt a krónikus betegségben szenvedőknek is, hogy a számukra megfelelő gyakorisággal - naponta többször is - végezhessék a kezelést (pl. érszűkület, bénulás, porckorongsérv, ízületi-reumatikus problémák). Ahol pedig nincs fizioterápiás ellátás, vagy naponta sok km-t kellene utazni, várakoznia a kezelésért, ott nélkülözhetetlen hiánypótló eszköz. A kezelés után pedig a beteg azonnal tud pihenni. Aki pedig dolgozik, és nem tud órakat tölteni az utazással, várakozással, az este munka után tud enyhíteni panaszain. A megelőzéssel megőrizheti aktivitását. Szeretném kis csokorba foglalni, hogy a korábban leírtakat hogyan, milyen eredménnyel alkalmazzák a betegeim: 56 éves férfi ismerősöm sokat panaszkodott nyaki, háti és deréktáji fájdalomról, de sohasem volt hajlandó ezzel orvoshoz menni, vagy kezeltetni magát. Erre „nem ért rá”. Vásárolt egy TENS készüléket, s használta a gerincfájdalmának az enyhítésére, amikor problémája volt. Elmondta, hogy ha fájt a nyaka, a háta, akkor felhelyezte a TENS izomlazító programját, néhány napig használta, aztan elmúlt a panasza. Azelőtt gyakran volt lumbágója. Amióta TENS-e van, nincs lumbágója. Amikor érzi, hogy fáj a dereka, akkor néhány napig használja a TENS izomlazító és fájdalomcsilla- '' Ezzel eléri, hí pító programját. Ezzel eléri, hogy olyan súlyos fájdalma és mozgáskorlátozottsága, mely akadályozná a munkavégzésben évek óta nincsen. Idős páciensem évek óta járt fájó térddel terápiás kezelésre. Sajnos nagyfokú túlsúlya és életkora ma már nem teszi lehetővé, hogy kerékpárra üljön, így nem tud eljárni terápiára. Otthon viszont rendszeresen használja a TENS-t. Naponta fél órát a 4-es programmal a térdén, négy elektródával végzi a kezelést. Ezt 2 hétig folytatja, amely 2-3 hét fájdalommentességet eredményez. Ilyenkor nem is használja a készüléket. Tehertaxis barátom sokat jár külföldre. Hat évvel ezelőtt megállapították nála, hogy van egy gerincsérve. Abban az időben sokat járt hozzám terápiára. Ajánlottam neki a TENS-t, azóta rendszeresen használja, külföldi útjaira is magával viszi. Dereka azóta kevesebbet fáj, a munkáját el tudja látni. Idős, cukorbeteg néni alkarján egy szeg csúnyán felsértette a bőrt. Heteken át kötözték, nem akart gyógyulni a seb, begyulladt. Mivel a családnak volt TENS készüléke, elmagyaráztam a hozzátartozóknak, hogy a keringésjavítóprogrammal naponta 1-2 alkalommal fél órát használják a készülékét, az ép bőrfelületre felhelyezve az elektródákat. A néni keze rövid időn belül begyógyult.” Püskel Julianna, fizioterápiás asszisztens Kamatmentes részletfizetési lehetőség. Digitális vérnyomásmérők és cukormérők széles választéka. Tájékoztatás és bemutatás: Vinczéné Pintér Adrienné, 06-20/9640-306, 32/462-819 *fecS,cö GY°£YS*e*r4^ GRATUS .3100 Salgótarján, Rákóczi út 2(1, ^--Jglgfon: (32) 511 -45£t.----^ N yitva: feétk&raap 71Wi, smMMÍNfct84i 7-14 éráig« A Pécskő Patika értesíti a város lakosságát, hogy 2001. július 23-tól július 30-ig éjszakai gyógyszertári ügyeletet tart. Drakula Jenő féltékeny férj. Minden este ellenőrzést tart, nem változott-e meg valami a feleségén. Ma furcsa jelet talált rajta:- Nekem ne mondd, hogy a tapétának dőltél,... HETI HOROSZKÓP KÉTBETŰSEK: AR, EZ, IK, LO. LÓ, OS, PT, Sí, YE. ÉRA, KEV, KÓR, MÉR, ŐRE, ÖRV, ŐSI, POR, RÉS, SRI, VET, ZRE. NÉOVBETŰSEKi AKÓS, ALJA, ÁRNY, DACI, EPER, ERRE, ESIK, EVŐÉ, HETI, HOGY, INÁÉ, ÍRÓN, KASA, KÚRA, LITO, ODOL, ORLY, ŐRÖL, ROMA, SODÓ, SÚGÓ, VERS, VICI, ZALA, ZSÉN. ÖTBETŰSEKl ÁGENS, AKALI, AMINT, APOKA, ARATÓ, DOSZT, ELSÓZ, ELVET, ÉPÍTŐ, ERESZ, ERJED, ETIÓP, FAMÉH, HIPER, IMÍGY, LÁTOM, MÁRIS, MEDEA, NYITÓ, ODAKI, OLYAS, OSZTÓ, SAM1R. HATBETŰSEK: ASZTRO, LAZSÁL, RETESZ, TARTAN. NYOi-CBETŰSEKi HÁLÓSZEM, INTÉZETI, LÉLEKTAN, PITVAROL. TIZENKQY BETŰSEK: MESTERMUNKA, POFASZAKÁLL, TISZTELENDŐ, TISZTELETES, TRANZISZTOR. KOS (III. 21-IV. 20.) Szerelem: Mindig akkor fordul az élete rosszabbra (vagy jobbra), amikor nem számít rá. A következő napokban az otthonában kellemetlen meglepetés éri. Hivatás: Próbálja a kívülállók szemével vizsgálni eddigi tetteit, máris rá fog jönni, mit és hol rontott el. Van esély a korrigálásra! , BIKA (IV. 21 -V. 20.) Szeretem: Törékeny jószág a boldogság. V 1 Elég egy szó, egy hangsúly és oda a jókedve. Túl érzékeny mostanában... Hivatás: Anyagi helyzetére nem lehet panasza, viszont ahhoz, hogy a jelenlegi helyzet stabilizálódjon, nem szabad társulnia senkivel (családtagokkal sem)! Csak önmagában bizhat meg! IKREK (V. 21 -VI. 21.) Szerelem: Türelmét próbára teszik a i®‘>. ro'con°Ú ismerősök. Engedje el a füle mellett a pletykát amivel traktálják, különben sok álmatlan éjszakája lesz még. Hivatás: Ami nem megy, azt nem szabad erőltetni. A zsákutcába jutott ötleteket végleg dobja ki, és valami teljesen újra szánjon több időt. _ RÁKlVI. 22-V11.22.) Szerelem: Egy régi kedves ismerés buk- kan fel a héten, és megjelenésével teljesen felkavarja az érzel- meit. Hivatás: Amíg nem látja át a dolgokat, ne újon alá szer- zödést ne adjon kölcsönt senkinek, de ne is kötelezze el magát valamelyik bank felé, mert hamarosan kiderül, hogy „rossz lóra lett”. OROSZLÁN (VII. 23-VIII. 23.) Szerelem: Ez a hét is jól kez- (kdódik! Váratlan boldogságát azért ne kürtölje vUággá, mert csak az irigyei számát gyarapítja. Hivatás: Mostantól új időszámítás kezdődik az életében. Érdemes felülvizsgálni eddigi elképzeléseit, és górcső alá vehetné a barátokat is, mert rajtuk múlik a jövendő sikere. „ SZŰZ (VIII. 24-IX. 23.) Szerelem: Otthonában feszült a han- ^a*an az^ü.mert idegenek (mesteremberek, vendégek) 4 ' dúlják fel a megszokott rendet. Emiatti haragját ne a párjára zúdítsa! Hivatás: Az otthoni gondok elöl a munkahelyén keres menedéket Csakhogy ott meg egy homályos ügy várja. L MÉRLEG (IX. 24-X. 23.) Szerelem: Titokzatos telefonok, vagy egy titkos randevú miatti izgalom köti le minden energiáját. Hivatás: Az esetleges új vállalkozások ideje még nem jött el. Alaposabban ki kellene dolgoznia a részleteket, nehogy csalódás érje! A bolygók nem sok jót ígérnek. SKORPIÓ (X. 24-XI. 22.) Szerelem: Váratlan (és meghökkentő) események borzolják az otthoni hangulatot. Úgy érzi: valami nincs rendben, nem tudja szavakba foglalni rossz sejtéseit. Hivatás: A kiadásai megszaporodnak, és alighanem többet költ, mint amennyi az e havi bevétele. NYILAS (XI. 23-XII. 21.) Szerelem: Nagy fogadkozásokkal kezdi a hetet, de amint megszólal a telefon, és „Ő" jelentkezik, feledi a hitvesének (és önmagának) tett ígéretét. Hivatás: Lassan a körmére égnek a dolgok. Mi lenne, ha a hét elejét a restanciák feldolgozására fordítaná? Legalább a régi ügyeken túljuthatna! (XII. 22-1.20.) Szerelem: Szüleivel (idősebb rokonaival) V _ támadhat nézeteltérése a partnere miatt. Ne engedje, hogy mások próbálják irányítani az életét! Hivatás: Hajlamos arra, hogy erején felül vállaljon, amit persze eddig nem igazán értékelt a környezete, de a következő hetekben méltó honorálásra talál. VÍZÖNTŐ 1 .21-11.19.) Szerelem: Lehet, hogy félreért valamit, lehet, hogy félrevezetik. A végeredmény ugyanaz: csalódott és _ í? rosszkedvű. Szerencsére csak rövid ideig tart ez az állapot. Hivatás: kommunikációs készségét kamatoztatva még a vesztésre álló ügyeket is sikerül saját hasznára fordítania. HALAK (II. 20-III. 20.) Szerelem: Hozzászokott, hogy az élet mindent megold ön helyett, most viszont csak akkor lesz jobb a helyzete, ha kézbe veszi saját sorsa (boldogsága) irányítását. Igenis kezdeményezzen! Hivatás: Előbbutóbb hozzá kell kezdenie a „nemszeretem" feladatokhoz, mert kifut a határidőből! ✓ 1 \\ %