Nógrád Megyei Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 151-176. szám)

2001-07-19 / 166. szám

Ha előfizet púnkra Ft-ot takaríthat meg. Részletes információ: 16-455/213-as mellék — oldal I aj I Anna néni kedvezménye... Barátságosan fogad bennünket dr. Mándy Tihamérné, a szurdokpüspöki Anna-liget Ifjúsági Tábor vezetője és férje, aki a nyíregyházi Zrínyi Ilona gimnázium tanára. oldal I 3j Egyre több gyerek a fejlesztő osztályokban A szakértői vélemények szerint van létjogosultsága a fej­lesztő kis létszámú osztályoknak Salgótarjánban a jelentős számú, halmozottan hátrányos helyzetű tanulók segítésére. ILl Kiderül, mennyitér a bajnoki cím Befejeződött a labdarúgó megyei első osztály küzdelem­sorozata. Most valamennyi edzőnek, vezetőnek ugyanazokat a kér­déseket tettük fel. Mit is válaszolnak? . «1IS „Nőttek” a lakások Hazánkban 2001. első ne­gyedévében csaknem 4 ezer új lakásra adtak ki használatbavé­teli engedélyt az építésügyi ha­tások, amely másfélszeresen múlja felül az egy évvel azelőt­tit. Általános tapasztalat, hogy elsősorban a megyei jogú váro­sokban növekedett meg a lakás- építési kedv. Több kislakás épült, ezáltal az új otthonok át­lagos alapterülete az egy évvel korábbi 104-ről 100 négyzetmé­terre csökkent. Nógrádban ezzel éppen el­lentétes tendencia érvényesül, hiszen az új lakások átlagos alapterülete 102-ről 105 négyzet­méterre gyarapodott. A korábbi­nál több három-, illetve több­szobás lakást hoztak tető alá. Megyénkben az év első három hónapjában 38 lakást vettek használatba, kétszer annyit, mint a múlt év hasonló idősza­kában. Közülük üzenhárom a városokban, huszonöt a közsé­gekben készült. Országosan az első negyed­évben 817 lakás szűnt meg, 55 százalékkal több az egy évvel azelőttinél. Szűkebb pátriánk­ban csupán két lakást bontottak le, így pótlásuk lényegesen könnyebb az országosnál. Sok-sok tonna kiállítási tárgy Telefonközpont volt, kiállítási tárgy lesz belőle Berendezésre vár a különleges eszközök tárlata FOTÓ: OY. T. Szomszédolás, betörés céljából Zsákmányszerzésről tanácskoztak, amit (bűn)tett követett Az egész az idei nőnappal kezdődött. Egy harminc év körüli borsosberényi fiatal­emberhez márciusban egy Pest megyei haverja kopog­tatott be váratlanul. Na, nem a barátság ápolása volt en­nek a látogatásnak a célja, hanem egy lehetséges közös balhé megbeszélése. Az illető egy társával akkor szabadult a börtönből, s üres zsebbel ugyancsak nem lehet megélni. Mivel nőnap is volt, ez jó alkalmat kínált a börtönből kikerült férfinek, hogy ennek ürügyén felkeresse a fegy- és fogházak világában még járatlan barátot. A hasonszőrű férfiak természetesen a számukra leg­fontosabbról, a könnyű zsák­mányszerzésről tanácskoztak. Ekkor vetettek szemet három al­kalmasnak látszó hétvégi portá­ra. A két más megyebeli cimbo­ra számára a betörés már nem volt újdonság, hiszen kettőt kö­zülük már ismert a rendőrség harmadik, borsosberényi társuk sem volt már liliomos lovag. Idős emberek hétvégi házába törtek be. Rövid idő alatt három betörést követtek el. Különböző használati tárgyakat, színes tele­víziót, porszívót, és más, gyor­san eladható tárgyakat tulajdo­nítottak el, viszonylag nagy ér­tékben, majd félmillió forint. Az akkori nyomozás, bár a nyomozók minden erőfeszítést megtettek, nem vezetett ered­ményre, s az akkori nyomozati anyagok alapján a rendőrök azt feltételezték, hogy valamilyen helyi kapcsolódása van a történ­teknek. Ezek a tárgyak azonban helyben nem kerültek elő. Mivel a törvényes határidőn, két hóna­pon belül nem tudtak ered­ményt elérni, megszűntették a nyomozást. A minap azonban egy infor­máció alapján a színes televízió előkerült. Visszafelé göngyölít­ve a történetet, az egyik elköve­tőt megtalálták. Ő terhelő vallo­mást tett a társaira. Valójában ekkor derült ki, hogy az elköve­tők a szomszédos Pest megyé­ből érkeztek. Ezzel kapcsolat­ban jegyezték meg a rétsági rendőrök, hogy hovatovább több bajuk van a más megyebe­li bűnelkövetőkkel,-mint a saját­jaikkal ____________________m A Nógrádi Történeti Múzeum bányászati kiállítóhelye közel 18 tonna bányaipari eszközzel - hajtóművekkel, szállítószalagokkal, ha­talmas bányatámokkal - gazdagodott a közelmúltban. A bányász­napra már kiállításra kerülő berendezések a régi bányász kollegalitás gyümölcseként kerülhettek a VÉRT márkushegyi bányaüzeméből Salgótarjánba. Az ottani vezetőség ajándékozta a bányamúzeumnak a látványos eszközöket. S hogy jó helyre kerültek azt leginkább a lá­togatottsági adatok bizonyítják. Az idén már voltak napok, mikor há­rom-négyszáz látogató ismerkedett az elmúló félben lévő bányászvi­lág tárgyi emlékeivel. Egy másik felajánlás Salgótarjánból érkezett. A fényképen is látha­tó bányaüzemekben használatos „LB” típusú telefonközpontot Sütő Róbert salgótarjáni vállalkozó adományozta a bányamúzeumnak. Az eszköz annakidején Kányáson látta el feladatát több évtizeden ke­resztül. Jöjjönek csak ide a vendégek! Program Salgótarján idegenforgalmának fejlesztésére Az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács pályázatot írt ki a Zászlósha­jó projekt megvalósítására. Ennek keretében jelentős idegenforgalmi tervek megva­lósításához lehet európai uniós pénzeket nyerni. Megyeszékhelyünk önkormány­zata úgy döntött, él a lehetőséggel, s „Salgótarján északi városrésze idegenforgalmi fejlesztési programja” című pályamunkájával részt vesz a megmérettetésen. A rész­letekről Kenyeres István főépítész tájékoztatta lapunkat.- A salgótarjáni kistérség komplex terület- fejlesztési programja helyzetfeltáró elemzé­sében megállapította: „Általában jellemző a turisztikai lehetőségek alacsony kihasznált­sága és az infrastrukturális háttér elégedet­lensége. E kettősség egyben meg is határoz­za azt a problémát, amelynek megoldása a kistérség idegenforgalmi fejlesztésének fő feladata.” A város és térsége meglévő adott­ságaira a jelenleginél nagyobb idegenforgal­mat lehetne építeni, ám a fejlesztésnek ha­tárt szab az elégtelen befogadókapacitás. A bővítéséhez szükséges tőke és vállalkozó kedv azonban éppen a turizmus alacsony szintjéből adódóan hiányzik, s ma még úgy tűnik, bizonytalan kimenetelű beruházás Salgótarján idegenforgalmába befektetni. Programunk infrastrukturális fejlesztésekkel igyekszik a vendégfogadás feltételein javíta­ni, ezáltal nagyobb forgalmat generálni, amely már lehetőséget teremt a vállalkozók­nak úgyszintén pályázati pénzekből a beru­házások megkezdéséhez - kezdte Kenyeres István. A fejlesztési program szinte teljes egészé­ben magában foglalja az 1989-ben létrehozott Karancs-Medves Tájvédelmi Körzetet, továb­bá Somoskőújfalu, Somoskő, Zagyvaróna, Salgóbánya, Rónafalu és Rónabánya városré­szek belterületét. Végrehajtása kizárólag a ter­mészetvédelmi érdekek figyelembevételével és azokkal összhangban történhet. Vegyük sorra a fejlesztési program tartalmi elemeit és tervezett műszaki létesítményeit! A salgói várban megkezdett ásatásokat be kell fejezni, a megkutatott falszakaszokat helyre kell állítani. Nagyon fontos, hogy a kutatások és a helyreállítások után a várrom biztonságosan látogatható legyen. A vár kilá­tópont marad, egyéb funkciót nem javasol­nak ide telepíteni a szakemberek. A helyi építészeti érdekvédelemben része­sülő salgóbányai volt kaszinót a terület köz­ponti turisztikai fogadóhelyévé szándékozzák alakítani. A belső helyreállítás és a teljes felújí­tás után az épület információs központ lesz, ahol a megérkező vendégeket a tájvédelmi kör­zet látnivalóiról, az étkezési és az elszállásolá­si lehetőségekről,.a különféle rendezvényekről tájékoztatják. A nagyteremben állandó kiállí­tás létesíthető a környék látnivalóiról, növény- és állatvilágáról. Ugyanitt tudományos tanács­kozások, konferenciák is rendezhetők. Az egyedülálló környezetben lévő tó­strand a mai műszaki adottságával nem mű­ködőképes. Fel kell újítani a medencéket, újakat is muszáj építeni, korszerű vízkezelé­si technológiát kell bevezetni. Szükséges számú fogasos és kabinos öltözőről ugyan­csak gondoskodni kell. Étterem, söröző (Folytatás a 3. oldalon) Az EGLO-ban akciós áron:- csillárok,- konyhai-,- fali- és mennyezeti- szpotlámpák, és BÖNGÉSZDE további kedvezményekkel. □ Helye: EGLO MAGYARORSZÁGI Kft. Pásztó, Fő út 155. Akció érvényessége: 2001. 07. 21. (szombat), 2001. 07. 22. (vasárnap), 9-18 Amíg a készlet tart! h Brit és palóc zsaru közös munkája Európai Uniós normáknak megfelelő fogdát alakítnak ki Az év elején az Országos Rendőr-főkapitányság és a brit Merseysidei Rendőrség pályáza­tot írt ki olyan programok meg­valósítására, amelyeket mindkét ország rendőrsége támogat, sőt ezek megvalósításához Európai Uniós pénzalapok segítségére is lehet számítani. Ezen a pályáza­ton eredményesen vett részt a Salgótarjáni Rendőrkapitányság, mivel a „Fogda Európában” cím­mel benyújtott pályázatát mind­két ország rendőrsége elfogadta. Amint ezt Sári István őrnagy­tól, a kapitányság közrendvédel­mi osztályvezetőjétől megtud­tuk, pályázatuknak az' a célja, hogy Salgótarjánban olyan fog­lllllllllll 9 *7 71215«9 C1000" 01166 dát alakítsanak ki, amely egy­részt az elhelyezési körülmé­nyek szempontjából megfelel minden uniós elvárásnak, más­részt az őrzési technika olyan biztonságot nyújt, amely alapján később a fogvatartást nem rend­őri szerv végzi. Amint erről hírt adtunk Salgó­tarjánban járt a brit Merseysidei Rendőrség küldöttsége Anthony Redmen főfelügyelő, Peter Williams őrmester -, hogy személyesen is felvegye a kap­csolatot a salgótarjániakkal, megtekintse a jelenlegi fogdái körülményeket és megvitassa a közös projekt kivitelezését. Az országban először Salgótarján­ban alakítanak ki egy olyan őrzé­si technikát és fogvatartási mó­dokat, megteremtve ennek min­den feltételét, amely minden szempontból megfelel az uniós normáknak. Minden szempont­ból biztosítható mind a fogvatar- tottak, mind a fogdaőrök vala­mennyi alkotmányos joga. A salgótarjáni fogdaprojekt országos figyelmet kapott, hi­szen az angliai rendőrök látoga­tását egybe kötötték egy olyan szakmai konferenciával, amely­nek résztvevői között ott voltak az országos ügyészi, rendőri szervek, valamint a rendőri fog- vatartás ellenőrzésére alakult különböző civil szervezetek kép­viselői. A találkozó és a tanácskozás eredményeként megállapodás született az angol és a magyar fél között a fogdaprojekt megvalósí­tásával kapcsolatos további teen­dőkről. (Folytatás a 3. oldalon) 9771215901000

Next

/
Thumbnails
Contents