Nógrád Megyei Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 126-150. szám)
2001-06-27 / 147. szám
2. OLDAL 2001. JÚNIUS 27., SZERDA „Nyitott kapuk” - Látványosságok a határőrség napján Kntyabemutatótól fegyverismeretig - Balassagyarmaton így ünnepeltek Ingatag ingatlanügyek? Az alábbi reagálással szeretnék élni Gusztos Péter 2001, június 23- án a Nógrád Megyei Hírlapban közzétett megszólítására, a Fiatalok Együtt Salgótarjánért Egyesülete nevében. Az SZDSZ helyi, illetve megyei elnöke kifogásolja szervezetünk ingatlanhoz jutását és több mint kétéves adatok alapján, amelyek a birtokában vannak, tagjaink létszámáról illetve vezető beosztásról helytelen információkat közöl. A cikkben leírtakhoz a következőket kívánom hozzáfűzni: egyesületünk pályázat útján jutott ingatlanokhoz a parlamenti ingatlanjuttatási albizottság döntése alapján, ahol ellenzéki politikusok is helyet foglalnak. Reklamálni tehát ott kell. Nem vagyok a Fidelitas regionális alelnöke, tagjaink létszáma a szervezet két évvel ezelőtti bejegyzésekor volt 13 fő. Azóta a többszöröse. Megalakulásunk óta azon fáradozunk, hogy rendezvényeket szervezzünk, kulturális kiadványt hozzunk létre elsősorban az itt élő fiataloknak. Ezért is fájó pont számomra, hogy a politikai hímév érdekében egy magát salgótarjáninak valló fiatalember saját személyét úgy próbálja előtérbe helyezni, hogy több ember kétéves munkáját megkérdőjelezi. Ezeknek az embereknek a nevében kikérem magunknak, hogy rögtön az országos és helyi sajtóhoz fordul farkast kiáltva. Megtehette volna, hogy önös érdekeit figyelmen kívül hagyva megkérdez bennünket az egyesület jelenéről és jövőbeli terveiről. Azokról a tervelóől amelyek az ingatlanokkal kapcsolatban a következők. A monumentális méretű 136 négyzetméter? egy részéből európai uniós információs irodát alakítunk ki az EU iránt érdeklődő fiatalok számára. Az előadóterem drogellenes előadások és egészségügyi szaktanácsadás helyszínét biztosítja. A fennmaradó területen tagságunk és a Salgótarjánért tenni akaró fiatalok számára kulturált irodahelyiséget biztosítunk. Látható tehát, hogy erőnkhöz mérten dolgozunk Salgótarján és fiatalja jövőjéért. Az érzékelhetően hatalmas energiákkal rendelkező megyei és városi pártelnök is inkább arra fókuszálhatná figyelemét, hogy velünk együtt próbáljon meg a salgótarjáni fiatalok számos problémájára megoldást keresni. Végezetül a „polgári emelet” elnevezésre szeretnék reagálni. Mielőtt valaki ilyen butaságot mond, győződjön meg arról, valójában kiket sért. A polgári félemelet legnagyobb hányadát ugyanis a TESZ {Társadalmi Egyesülések Szövetsége) birtokolja, akikkel folyamatos, jó kapcsolatban állunk. Az pedig tudvalévő, hogy ők a Hazafias Népfront utóda. Ezt személy szerint rendkívül pozitívnak tartom, hogy ennyire polgárosodunk. A leírtak ellenére is köszönettel tartozunk Gusztos Péternek, mert a felkavart sajtóvihar után bizonyára többen lesznek kíváncsiak áz egyesület programjaira. Ezzel az ügyet lezártnak tekintjük, mert energiánkat a ránkháruló feladatokra szeretnénk összpontosítani... _______________________*ÉBATMlA*An*A a Fiatalok Együtt Salgótarjánért Egyesület elnöke Középkori emlékek nyomában A Tájak-Korok-Múzeumok Országos Egyesületének kétéves programjához csatlakoztak a salgótarjáni klub tagjai is. Ezt az ismeretszerző, honismereti játékot a magyar millennium jegyében rendezték. A salgótarjáni klub vezetősége a 2000-2001. évi programot a „Középkori templomalapítók és -építők nyomában" elnevezésű barangoló, vándorló játékra építette. A tagság tetszését megnyerte a program, hiszen minden alkalommal - szinte a meghirdetés napján - megtelt az autóbusz az utazni kívánókkal. Több alkalommal meg kellett ismételni más résztvevőkkel a kirándulást. A két év alatt négy túrát tettünk Nógrád megyében - egy-két alkalommal átlépve a megye határát is - az Árpádházi királyok alapította templomok, kápolnák, várromok, rendházi maradványok megtekintésére. Első alkalommal a megye nyugati részén látogattuk meg a középkori templomokat: Drégelypa- lánk, Nagyoroszi, Borsosberény, Tolmács, Diósjenő, Nőtincs, Alsópetény, Kétbodony Tereske, Nógrád. Másodszorra az Ipoly mentén, a Börzsöny lábánál barangoltunk: Bemecebaráti, Kemence, Vámosmikola Nagybörzsöny, Letkés, Márianosztra, Zebegény, Nagymaros. Harmadik utunk Nógrád megye északkeleti részére vezetett: Zagyvaróna, Zabar, Váraszó, Homokterenye, Maconka Mátraverebély, Tar, Mátraszőlős, Hasznos, Páskó. Negyedik zarándokutunk során megyénk középső részének középkori alapítású templomait céloztuk meg: Karancskeszi, Egyházasgetge, Szécsény, Cseszt- ve, Mohora, Terény, Cserhát- surány, Herencsény, Szarvasgede, Jobbágyi. Barangolásaink alkalmával mintegy 40 templommal ismerkedtünk meg. Természetesen nem kerülték el más látnivalók sem a figyelmünket: a tájak, a múzeumok. A megyén túl is utaztunk, kirándultunk: Sopron, Szombathely, Nagycenk, Ják, Kalocsa, Kecskemét, Székesfehérvár, Veszprém, Tihany, Pannonhalma, Debrecen nevezetességeinek megtekintése. Ezeken a helyeken is elsősorban a középkori templomok nyomában jártunk: kb. 30 templommal ismerkedtünk meg. Segítőink voltak a plébánosok, lelkészek, tiszteletesek, sekrestyések, gondnokok, helytörténészek, polgármesterek, idegenvezetők, műemlékvédelmi szakemberek, diákok. A szervezőknek igen sok munkát, utánajárást adott, amíg az isten háta mögötti kis templomok többnyire bezárt ajtajai megnyíltak, sakis falak egyetlen „kincse” láthatóvá vált számunkra. De amikor a kapukon belülre jutottunk, a látnivalók minden nehézségért kárpótoltak. Zarándoklataink során megállapíthattuk, hogy nem elég a középkori templomokat felfedezni, helyreállítani. Ez is nagy dolog! De gondozni, őrizni és bemutatni szintén kötelességünk. Terhes kötelesség, gyakran drágább, fárasztóbb, mint az egyszeri restaurálás költsége, munkája. Örökségünket mégsem herdálhatjuk el. Tapasztalataink szerint vigyáznak is rá a tulajdonosok, a fenntartók. Ezúton is szeretném megköszönni a salgótarjáni klub vezetőségének, a túravezetőknek, a helyi segítőknek, kísérőinknek, a fenntartóknak, hogy ilyen sok szép élményben lehetett részünk a két év alatt a templomlátogatások során. ___________________kpwohcz) írnnwii n k lubtag, Salgótarján XTAnn k TV «ÜÉít': YTTTkT kT\ kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Posta\f W U \ 11 rtlpF |-| I |\ I A K fiók: 96- Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. 1 r v/\J IillI/ megyei llllVIJfll Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótarján vonzáskörzetében a Célvonal Kft.ftel.: 30/9433-548, 30/9951-279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a Karton Kft. (tel.: 30/34-70-864,32/475-727) juttatja el a lapot.--------------------------------------------------------------------- Terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó saját teijesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesitőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 sz ámú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 995 Ft, negyedévre 2985 Ft, fél évre 5970 Ft, egy évre 11 940 Ft Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyaroiszág Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. __________________mo6 ti Bon képriportja :