Nógrád Megyei Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 126-150. szám)
2001-06-23 / 144. szám
12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap 2001. június 23., SZOMBAT SPORT TŰKOR Röplabda: van reális esély az NB II-be jutásra Salgótarjánban edzőtáborozik június végén a női ifjúsági válogatott- A legfontosabb cél az, hogy újra elindulhassanak férfi és női szakosztályok az NB II-ben. Összefogással van erre reális esély - fogalmazta meg Tóth Edit, a Nógrád Megyei Röplabda Szövetség elnöke, az országos elnökség tagja. Ehhez persze változtatni kell a jelenlegi nógrádi helyzeten, miszerint visz- szaesett a sportág népszerűsége, rossz anyagi helyzetben vannak az egyesületek és az utánpótlás területén is tapasztalható visszaesés. Tóth Edittel, aki egyben a Salgó Vagyon Kft. ügyvezető igazgatója, annak kapcsán beszélgettünk, hogy június 25-e és 30-a között Salgótarjánban edzőtáborozik a női ifjúsági válogatott. A csapat 28-án 16 órától a szlovák Rimaszombat első osztályú együttesével játszik a városi sportcsarnokban.- Nógrádban jelenleg mélypontját éli a röplabda, hiszen sem NB I-es, sem NB Il-es csapat nincs a megyében - kezdte a megyei helyzet ismertetését az elnök asszony. - A sportágban jelentős sikerek voltak Salgótarjánban a férfivonalon, nagyon jó NB I-es csapat volt, pár éve pedig a női szakosztály szerepelt az NB I-ben. Korábban mindig volt a városban legalább NB Il-es csapat, s csak az elmúlt években alakult ki az a helyzet, hogy sem a nők, sem a férfiak nem tudtak indulni. Felvetődik a kérdés, hogy mi okozhatja ezt a helyzetet? Úgy gondolom, hogy visszaesett a sportág népszerűsége, rossz anyagi helyzetben vannak az egyesületek, és az utánpótlás területén is tapasztalható visszaesés. Csökken az iskolákból feljövő tehetségek száma, ami mindenképpen összefügg a szakemberek hiányával.- Önt leginkább a gazdasági életből ismerjük. Hogyan került kapcsolatba a röplabdával, főként olyan szinten, hogy nemrégiben a Magyar Röplabda Szövetség elnökségébe is beválasztották?- Sokáig támogattam, illetve elnökségi tagja is voltam a Salgótarjáni Röplabda Klubnak. 1999- ben választottak meg a Nógrád Megyei Röplabda Szövetség elnökévé. 2001. áprilisában az új sporttörvény alapján alapszabály-módosítást hajtott végre az országos szövetség, ennek keretében új vezetőséget is választottak. Ekkor választottak meg a Magyar Röplabda Szövetség elnökségi tagjává. Az országos vezetőség Nógrád megyében is meglátogatta a szövetséget, itt is fórumot tartott, és úgy ítélte meg, hogy jó lenne, ha az elnökségnek lennének olyan tagjai, akik a sport mellett gazdasági vonalon is tevékenykednek. SZERVEZETTEBB UTÁNPÓTLÁST!- Nógrád megyében az elmúlt években megkezdődött a megyei bajnokság megszervezése, amit mindenképpen ki kell terjeszteni az ifjúsági korosztályra is. Emellett a legfontosabb célunk az, hogy újra elindulhassanak női és férfi szakosztályok az NB II-ben - ha lehetséges, már 2001-ben. Nem elhanyagolható az iskolákkal való szorosabb kapcsolat kiépítése, a testnevelőkkel való kapcsolattartás, hiszen nagyon fontos, hogy szervezettebb formában kezdődjön meg az utánpótlás-nevelés. Erre lehetőséget nyújt a Salgótarján önkormányzata által létrehozott sportiskola rendszere. Az országos elnökségben az utánpótlás területén dolgozom, segítek a szervezési munkákban. Szükség van a sportág népszerűsítésére is. Szerencsés helyzet ebből a szempontból, hogy mind a férfi, mind a női válogatott jelentős sikereket ért el az elmúlt időszakban, és felsőbb osztályba, az A- osztályba került, így részt vehetnek az Európa-bajnokságon, valamint a világbajnokságon. A sportág szempontjából ez nagyon fontos. SALGÓTARJÁNBAN AZ IFIK Természetesen, ahogy a megyében, úgy országos szinten is nagyon nagy jelentősége van az utánpótlásképzésnek, ezt a kérdést az utóbbi egy-két évben a korábbinál is nagyobb figyelemmel kezeli az országos szövetség. Az ifjúsági válogatott, mind a lány, mind a női szakosztályban, indul az NB I-es bajnokságban, illetve nemzetközi versenyeken, és minden évben legalább kétszer edzőtábor formájában egy hétig együtt van a csapat. Ez év elején Lettországban játszott az ifjúsági válogatott az Európa-bajnokság selejtezőin, és ebben az évben is nemzetközi tornákra készülnek. A válogatott nyár eleji edzőtábora Salgótarjánban lesz, június 25-től 30- ig. Itt a napi két edzés mellett szerdán Szlovákiában, 28-án, csütörtökön 16 órától pedig a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban játszanak mérkőzést a szlovák Rimaszombat első osztályú csapatával - mondta a sportvezető. Tóth Editnek személyes kötődése is van a röplabdához. Nem maradt nyomtalanul a családban az, hogy évek óta segít, szervez a sportágban. Talán ez keltette fel 17 éves lánya érdeklődését a röplabda iránt. Kovács Eszter a Salgótarjáni Röplabda Klub játékosa volt, múlt év szeptemberében igazolta le a Miskolci Vasutas SC NB I-es csapata. Eszter januártól a csapat kezdő játékosa, múlt év októberétől pedig tagja az ifjúsági válogatottnak is. Tóth Edit beszélgetésünk végén megjegyezte:- Ahhoz, hogy a fiatalok lássák maguk előtt a célt, hogy hová lehet eljutni, fontos, hogy a városban, a megyében legyen olyan csapat, ami mutatja a fejlődési lehetőséget. Ez megmutatkozott a korábbi időszakban is, hiszen mindössze egy évig volt NB I-es csapata Salgótarjánnak, de ez idő alatt három tehetséges játékos nevelődött ki. Sajnos a csapat NB II-be való visz- szaesése, majd az NB Il-es csapat megszűnése miatt mindhárman máshol játszanak. A fiatal tehetségek miatt is nagyon fontos lenne, hogy felnőttszinten is megfelelő csapatok legyenek. VISSZACSALOGATNI A KÖZÖNSÉGET- Ha a többi sportághoz viszonyítjuk, a röplabdához kell a legkevesebb pénz. Úgy gondolom, összefogással van reális esély arra, hogy elinduljon a nőknél és a férfiaknál is egy-egy NB Il-es csapat, de még arra is, hogy valamelyik szakosztály a közeljövőben NB I-es szintre küzdje fel magát. Amikor az NB I-ben játszott az SRK, megtelt a salgótarjáni sportcsarnok, volt szurkolóközönség. Ha újra indul a csapat, vissza kell csalogatni a nézőket, mert elmúlt egy-két év, ami alatt tulajdonképpen nem történt semmi - értékelt Tóth Edit. DUDELLAI Labdarúgás, Bajnokok Ligája-sorsolás Géniben kisorsolták a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezők első és második fordulójának párosítását. A magyar bajnok (a Ferencváros vagy a Dunaferr) a BL-selej- tező második körében kapcsolódik be a küzdelmekbe és a horvát Hajdúk Splittel találkozik. Az előző kiírásban a dunaújvárosiak továbbjutottak a splitiekkel szemben: az első mérkőzésen idegenben 2-0-ra nyert Egervári Sándor csapata, a győri^isszavágó pedig 2-2-es döntetlennel ért véget. Ezúttal július 25-én a magyar bajnok lesz először a pályaválasztó, a második találkozót augusztus 1-jén rendezik. A több százmilliós bevételt jelentő csoportküzdelmek eléréséhez a splitiek után még egy csapaton kell túljutni. HOPPENSTEDT BONNIER A Bonnier Business Information Company A HOPPENSTEDT BONNIER Európa egyik legnagyobb cég- és markrting- infomiácios kiadói csoportjának magyarországi leányvállalata. Országos értékesítési hálózatunk tevékenységének továljbf'ejlesztéséhez keresünk NÓGRÁD és HEVES niegye területére TERÜLETI KÉPVISELŐ munkatársat. Leendő kollégánk feladatai: • a HOPPENSTEDT BONNIER nagy- és középvállalati ügyfélkörének személyes felkeresése, a vállalati információs igények leimérése, • hirdetési, cég- és marketinginfcamádás szolgáltatások és az ezekhez kapcsolódó termékek értékesítése, • a kiemelt ügyfélkor bővítése és a velük történt» folyamatos kapcsolattartás. Elvárasaink: • legalább középfokú végzettség. • kulturált megjelenés, magas szintű kommunikációs készség, • félliasználói szintű számítógépes ismeretek, • internetes környezet ismerete, • stját személygépkocsi, A szolgáltatások értékesítése területén szerzett tapasztalatot ekínyként értékeljük. Amit kínálunk: • alapos felkészítés és egy’ új szakma megismerése, • alapbér, jutalék, költség-hozzájárulás. • megfelelő teljesítmény esetén átlagot meghaladó jövedelem, személyi számítógép és szolgálati személygépkocsi. A jelentkezések határideje: 2001. június 29 A fényképes szakmai önéletrajzát az alábbi címen v árjuk: E mail: nagya@hoppbonn.hu HOPPENSTEDT BONMER és Tárva infomnál kis Kft. 1751 Budapest, Pf. 78. www.adatbazis.com RENAULT i adunk! 100 000 Ft kedvezménnyel’ lehet ai Öné egy vidám Twingo, egy dinamikus Clio, egy komoly Thalia, vagy egy praktikus Kangoo! Szeretné kipróbálni valamelyik Renault kisautót? A Renault márkakereskedések tárt kapukkal várják Önt a ■ kis autók nagy hétvégéjén június 23-24-én! w\yw.renault.hu • Minden a helyén felsőfokon Lakások és enteriőrök Vendégségben Borbás Máriánál Ami a Fókuszba került Virágok és zöldnövények ízletes ételek receptje felújít; építkezésbe fog; ismerni akarja a legújabb trendeket; jó lakberendezési ötletekre vágyik; tudni szeretné, mitől szép egy tárgy... Lakáskultúra A júliusi számból: ■ Otthonok és enteriőrök ■ Lélegző homlokzat ■ Kék ház kiadó ■ Szárazföldi vitorlás ■ Szabjunk ágyat! ■ Hírek, események ■... és még sok más A KEZBEN TARTHATÓ MEGOLDÁS Lakáskultúra Előfizetői forródrót: 488-5588