Nógrád Megyei Hírlap, 2001. június (12. évfolyam, 126-150. szám)

2001-06-20 / 141. szám

2001. JÚNIUS 20., SZERDA MEGYE I KÖRKÉP BÁTONYTERENYE 3. OLDAL Új falugazdászok SALGÓTARJÁN - Az FVM Salgótarján körzetközpontjá- Nógrád Megyei Földművelés- bán, illetve ezek területein dol- ügyi Hivatal által kiírt falugazdá- goznak. Feladatukat vállalkozói szí pályázat eredményeként há- munkaviszonyban látják el. rom fővel nőtt a falugazdászok Mindegyiküknek felsőfokú ag- száma megyénkben. A nyerte- rárvégzettsége van, eddig is sek Balassagyarmat, Rétság és szakmájukban dolgoztak. ■ Közbiztonságunk kérdései, tatabányai válaszadókkal Kedves vendégeket fogadott tegnap délelőtt Salgótarján Megyei Jogú Város Bűnmeg­előzési és Közbiztonsági Bi­zottsága. A megyeszékhely­re látogatott a Tatabányai Bűnmegelőzési és Közbiz­tonsági Bizottság küldöttsé­ge, viszonozva ezzel a salgó­tarjániak tavalyi tatabányai látogatását. A vendégek kísérőikkel elő­ször Ipolytamócra látogattak, ahol megbeszélést folytattak az aktuális bűnmegelőzési és köz- biztonsági kérdésekről. Dr. Nagy Károly városi rendőrkapi­tány, a bűnmegelőzési és köz- biztonsági bizottság társelnöke köszöntőjét követően Szigetvári János nyugállományú rendőr ezredes, közbiztonsági tanács­nok beszámolt a bizottságban történt változásokról, majd is­mertette az eltelt egy esztendő­ben végzett bizottsági munkát. Kiemelte, hogy a két hasonló kvalitású város bűnmegelőzési és közbiztonsági szakemberei­nek rendszeres találkozói szá­mos jó tapasztalat kölcsönös megvalósítását tették és teszik lehetővé. A vendégek nevében Sántik Lajos tatabányai közbiz­tonsági tanácsnok válaszolt, rö­viden ismertetve a salgótarjáni­ak tavaly áprilisában tett látoga­tása óta eltelt időszak tevékeny­ségéről. A számvetést követően a ven­dégek és vendéglátók megtekin­tették a világhírű ipolytarnóci ősmaradványokat, nagy csodá­lattal adózva a rendkívüli lele­teknek. A délutánba nyúló ebédet kö­vetően a tatabányai bizottság tagjait a somoskői várhoz kala­uzolták vendéglátóik, ahol - az előzetesen megszerzett enge­déllyel - megtekintették az ugyancsak híres természeti lát­ványosságot, a bazaltorgonát. Az egynapos látogatás a ko­ra esti órákban még egy rövid megbeszéléssel fejeződött be, amelynek során a két bizottság vezetői megállapodtak a kap­csolatok további elmélyítésé­ben, a bűnmegelőzési és köz- biztonsági tapasztalatok cseré­jében. Iskolai felújítások Tarjánban Salgótarján önkormányzata a kereskedelmi és vendéglá­tó-ipari szakközépiskola tor­natermi padlójának, és a Bo­lyai János Gimnázium sport­pályájának felújítására adott be pályázatot Az intézményi fejlesztések­hez a Nógrád Megyei Közokta­tási Közalapítvány kuratóriuma által - a kistérségi, körzeti köz­oktatási feladatok támogatására - meghirdetett pályázaton igyekszik pénzt nyerni Salgótar­ján önkormányzata. A pályáza­ton a két munkára a beruházási költségek 70%-át lehet elnyerni. A kiírás feltételeinek mindkét is­kola megfelel, mivel az intézmé­nyek tanulói létszámának több mint 50%-a nem salgótarjáni la­kos, így az iskolák kistérségi fel­adatot ellátó intézménynek mi­nősülnek. A kereskedelmi szakközépis­kolában 5,5 millió forint, míg a Bolyai gimnáziumban 8 millió forint a beruházás költsége. A fejlesztésekhez az önkormány­zat biztosítja a szükséges saját erőt. A salgótarjáni közgyűlés döntésének értelmében a Bolyai- sportpályára vonatkozó pályázat igénybevételére csak a kereske­delmi szakközépiskola tornate­rem padlófelújítására beadott pá­lyázat teljes összegű sikeres elbí­rálása esetén kerülhet sor. Tanévzárás terítékkel MAGYARGÉC - Az ünnepélyes tanévzárás június 21-én, csü­törtökön lesz a település iskolá­jában. Az esemény kapcsán a fenntartó, vagyis az önkormány­zat - a hagyományhoz hűen ­ezúttal is terített asztallal, ven­déglátással köszöni meg az isko­la és az óvoda pedagógusainak, a személyzet minden tagjának a munkáját. MINISZTERT VÁR HOLLÓKŐ. A most elkészült hollókői Rákóczi út június 21-i, csütörtöki, 14.30 óra­kor kezdődő átadására dr. Fónagy János közlekedési és vízügyi minisztert is várja a faluvezetés. A tárca- vezető ezután részt vesz a Fidesz-MPP Nógrád megyei önkormányzati klubjának fórumán, ahol a térség közlekedésfejlesztési elképzeléseiről tájékoztatja a jelenlévőket. Képünkön az idegenforgalmáról is híres község látogatói, egy átlagos napon.______________________________________________________fotó;rigót. Óvodások, iskolások: év végén, kezdés előtt Salgótarjánban 433 gyerek érte el ebben az óvodáskort. Kö­zülük 393 kicsit írattak be szü­leik önkormányzati óvodába, 15-öt pedig a keresztény óvodá­ba. A 2001/2002-es nevelési év­ben 72 csoportban 1549 óvodás részesül a megyeszékhelyen óvodai nevelésben. 51 óvodás előjegyzett, ők 2002. január 1. és május 31. között lesznek há­romévesek. Az óvodák minden esetben ki tudták elégíteni a szülők igényét a beiratkozás­kor. Salgótarján 10 általános isko­lájában 514 tanköteles gyerek kezdi meg a 2001/2002-es tan­évet. A közgyűlés 20 normál el­ső osztály indítását engedélyez­te, a város általános iskoláiban minden tanköteles gyereket si­került elhelyezni. A nevelési ta­nácsadó 79 gyereket vizsgált meg. A fejlesztő kis létszámú osztályba javasolt 30 gyereket a II. Rákóczi Ferenc Általános Is­kola és az ÁMK Beszterce-lakó- telepi Általános Iskola fogadja. A választott iskolába helyhiány miatt fel nem vett gyerekek szü­lei Salgótarján megyei jogú vá­ros jegyzőjéhez fellebbeztek. A jegyző a 70 fellebbezésből 21 esetben adott helyt a szülők ké­résének. Cél a térségi ellátórendszerek létrehozása „Pásztó és térsége kiváló múlttal rendelkezik az együttgondolkodásban” (Folytatás az 1. oldalról) Szerafin József kitért arra, hogy mi az új a pályázati rendszer­ben, mi az, ami érinti a pásztói kistérséget: a pályázati rendszer működik, a célterület lehatárolt, a pénz nem mehet máshová. Felmerült azonban, hogyan le­het még hatékonyabbá tenni: ta­valy dolgozták ki a kísérleti ter­vet, amelyhez voltak minták a területfejlesztésben. Új eljárást dolgoztak ki a szociális válság- kezelő program keretében.- Eredendően két kísérleti tér­ségben szándékoztunk elindíta­ni, de egy másik megyében ez meghiúsult, mert nem műkö­dött a területfejlesztési tanács, ezért ott a programot nem lehe­tett elindítani. Nógrád megyé­ben viszont létrejött az együtt­működés, amely a programot le­hetővé tette. Felvázolnám rövi­den, mi ennek a kísérleti prog­ramnak a célja, az eljárási rend­szere: a program célja alapvető­en, hogy hatékonyabbá tegye az eljárásrendszert, tehát össze­hangolt fejlesztések jöjjenek lét­re a települések között. Lénye­ge, formája, hogy nem a meghí- vásos pályázati rendszert foly­tatjuk, mint eddig, hanem elké­szül egy hároméves fejlesztési terv szociális lehatárolt ágazati területre. Ha ez elkészül, ki kell dolgozni az operatív részét, a részletes megvalósítási tervet, ennek alapján a támogatásra szerződést köt a minisztérium. Gyakorlatilag tehát három évre látható lesz, milyen ütemekben, milyen forrásokból milyen fej­lesztések történnek az adott tér­ség településein. Ez maga az el­járás, és ez az az új „csomag", amelyben a pásztói kistérség kí­sérleti jelleggel vesz részt. Az előadó hangsúlyozta a módosítás céljait: kiemelte, hogy összehangoltabbak lesz­nek a különféle programok, amellyel biztosítható a hatéko­nyabb forrásfelhasználás. Ha pedig megvalósul az összehan­golás, megvalósulhatnak a térsé­gi ellátórendszerek, hiszen a kö­zös gondolkodás következtében valós társulások jönnek létre.- Pásztó és térsége kiváló múlttal rendelkezik az együtt­gondolkodásban, külső készte­tés nélkül jött létre az egyezte­tés, amelynek során „önkorláto­zással ” éltek. Ez pedig azt is je­lentette, hogy a benyújtott pá­lyázatokat lehetett finanszíroz­ni. Ez azt sugallta számunkra, hogy itt egy átgondoltabb, egy­mást is figyelembe vevő fejlesz­tési összprogram készül. Ezt mintaként szoktam elmondani sok területen, s egyben előz­mény is arra, hogy a mostani program is közös munkával fog megszületni. Ennek az eljárás­nak van még egy célja, amely szintén megvalósult a fejlesztési tanáccsal, hogy erre a területre több forrás biztosítható. A vál­ságkezelő program célja, hogy a területen enyhítsen a szociális feszültségeken: fel akarja zár­kóztatni az elmaradt térségeket egy magas szintre, amely abból áll, hogy minden jogszabályi előírásban szereplő ellátás mű­ködjön valóságosan a területen. A 26 településen három év múl­va legyen olyan ellátás, amely a helyi szükségleteknek megfelel, azaz minden olyan típusú ellá­tás működjön, amire helyi igény van, térségre vonatkoztatva mi­nőségi színvonalat jelentsenek. Az eredmény pedig az lenne, hogy 3 év múlva a térségben mintaértékű, 26 települést érin­tő ellátórendszer működik, amely teljesíti a jogszabályi kö­vetelményeket, és megfelel az európai színvonalnak. A prog­ramban több szakasz van: elké­szül egy olyan fejlesztési terv, amely ezt a hároméves fejlesz­tést egyértelműen meghatároz­za a területfejlesztési követelmé­nyeknek megfelelően, tartal­mazza a helyzetfelmérést és a szükségvizsgálatot olyan mó­don, hogy három év múlva ösz- sze lehessen hasonlítani: hon­nan hová jutottak. Meg kell ha­tározni a fő fejlesztési irányokat, a prioritásokat, azt, hogy a konkrét településen milyen és mekkora fejlesztések valósulnak meg. Szerafin József beszélt azok­ról a forrásokról, amelyek a terv végrehajtását lehetővé teszik: a minisztérium az első évben 40 millió forintot különített el a program finanszírozására, ekko­ra összeggel járul hozzá a fej­lesztési tanács is a megvalósítás­hoz. Ez a következő két évben 90-90 millió forint, tehát összes­ségében 260 millió forint áll ren­delkezésre térségen kívüli forrá­sokból. A feltételek alapján van minimális saját erő is, de ez nem jelent feltétlenül készpénzt.- Kétéves költségvetés van, tehát az idei és a jövő évi forrá­sok láthatóak - fejezte be Szerafin József. - A 2003-as év - mivel törvény nincs rá - egyfajta szakmai elköteleződés, de azt hiszem, az eddigi jelenlét a me­gyékben jelzi, hogy nem jelent igazi kockázatot. HEGEDŰS E. KÍVÁNCSISKODÓ _______________________________________________________________________Mihalik Júlia rovata A csontsűrűségről - Luxus helyett hivatástudat Rovatunk naponta várja kedves olvasóink közérdekű vagy magánjellegű problémákkal kapcsolatos kérdéseit, észrevé­teleit, felvetéseit. Kereshetik szerkesztőségünket személye­sen, levélben (címünk: Salgótarján Erzsébet tér 6.) vagy tele­fonon a 32/416-455-ös számon. BEUTALÓ KELL Pásztói (hasznosi) olvasónk családjában előfordultak olyan gerincbetegségek, súlyos töré­sek, amelyekre úgy véli, ő is haj­lamos lehet. Az 55 éves J. Jánosáénak erős a gyanúja, hogy kismértékben már nála is kialakult a csontritkulás, szeret­ne ennek utánajárni, szakember véleményét kérni, s ha szüksé­ges, megelőzni a baj súlyosbo­dását. Pár éve hallott arról, hogy Salgótarjánban végeznek olyan vizsgálatokat, amelynek alapján megállapítják vagy kizárják a betegséget, s úgy tudja, az új pásztói kórházban is van erre le­hetőség. Valóban, mind a két város­ban, a rendelőintézetekben ren­delkezésre áll az a műszer, amellyel fájdalommentesen mé­rik a csontsűrűséget, az ered­mény képet ad az orvosnak ar­ról, hogy fennáll-e és milyen mértékű a csontritkulás. A vizs­gálat elvégzéséhez - Salgótar­jánban és Pásztón is - beutaló szükséges, előzetesen tehát a háziorvoshoz kell fordulni. A megyeszékhelyi rendelőben na­ponta 8.30 órától 15 óráig fogad­ják a jelentkezőket, a pásztóiban szintén munkanapokon 9-től 14 óráig lehet a vizsgálatra jelent­kezni. MEGLEPETT LÁTOGATÓ Salgótarjánban szociális ott­honban él idős, állapota miatt állandó felügyeletre szoruló édesanyja annak a negyvenegy éves asszonynak, aki néhány hete külföldön élő rokonával lá­togatta meg az édesanyját az in­tézetben. Vittek magukkal pár maguk készítette finom falatot, mire vendége megjegyezte, hogy náluk „nem kell ilyet csi­nálni”, az ő otthonházaik lakré­szeiben luxuskörülmények kö­zött élhet az, akinek a nyugdíjá­ból telik ilyesmire. Az a szűk óra, amit aztán az otthon falai között töltöttek, megváltoztatta a véleményét. Igaz, hogy külső­ségeiben szolid, de tiszta, ren­dezett környezetet látott, vi­szont a „személyzet mélyről jö­vő” kedvessége, az aprólékos gondoskodás természetessége szinte lefegyverezte. Náluk ez­zel szemben az együttérzés csí­ráit sem ismerő, hideg köteles­ségteljesítés az a csúcs, amit az intézmények szakdolgozói munkájuk során tanúsítanak. Meg is kérdezte, mennyire fize­tik meg ezeknek az ápolóknak, gondozóknak az odaadó tevé­kenységét, hivatástudatát Ma­gyarországon? A válasz okozta a másik nagy meglepetést. MEGÚJULT A SALGÓ ÚT. Május 14-én kezdte a Salgó út felújítását a Strabag Kft. A szerződés szerint június 17-re befejezték a munkála­tokat: a 45725 ezer forintos költség magában foglalja 2,57 küométer hosszúságban a Salgó út aszfaltburkolatának és vízelvezetésének tel­jes felújítását. Jelenleg a fűtőmű előtti részen az árok helyreállítása folyik, amelyre pótlólag kapott megrendelést a kivitelező. fotó: rt

Next

/
Thumbnails
Contents